Parlando
1962/1, 2.-8. p.
Az ifjúsági
zenekarokról
Az 1959 májusában megjelenő
első Parlando számban vitaindító cikket írtam
„Hegedűpedagógiánk problémái”-ról. Ennek a cikknek a célja
a problémák felvetése, termékeny viták megindítása volt. A cikk írása közben
időnként kétely fogott el, vajon sikerül-e felszínre hozni a mélyben meghúzódó
vitás kérdéseket, amelyekről sokan tudtak, kevesebben beszéltek, de senki nem
írt, hiszen eladdig nem is állt megfelelő fórum a rendelkezésre.
Az azóta eltelt 2 és 1/2 év
bebizonyította, hogy a vitaindító cikk nem maradt eredménytelen. A Parlando további számaiban itt-ott találhattunk hegedű
pedagógiai vonatkozású cikkeket, az eddig megjelent 26 számban 11-et. A cikket
író kartársak hozzájárultak közös célunkhoz, hegedű- és zenepedagógiánk
javításához. Természetesen egységes álláspont kialakítására tanterv és módszer
tekintetében még nem kerülhetett sor. Ehhez még további vita, és alapos,
elmélyült munka szükséges. A mozgás azonban megindult; a vitaindító cikk elérte
célját.
Mai cikkünk hasonló
feladatra vállalkozik, a zenepedagógia más, de az előzővel kapcsolatos
területén. Ez a terület azonban - az ifjúsági zenekarok helyzete -, még az előbbinél is szélesebb és jóval
áttekinthetetlenebb. Ifjúsági zenekar ugyanis rengeteg van és rengeteg féle. Ma
még nincs ember e hazában, aki ezt a területet pontosan ismerné. Buján virágzó
kert ez, ha nem akarjuk egyenesen dzsungelhez hasonlítani. Pedig a hasonlat
önként kívánkozik tollunkra. Nemcsak a növényzet sűrű burjánzása, hanem a
hasznos és káros növények együttes előfordulása, esetleg ádáz harca miatt.
Megindult egy olyan vállalkozás, amely az ifjúsági zenekari mozgalmat a
fővárosban és vidéken feltérképezi, rendszerezi. Ha ez a munka meghozza
gyümölcsét, akkor elérkezett az idő, hogy megfelelő ismeret, tudás és ítélet
birtokában fölvessük az ifjúsági zenekarok egészével szemben a döntő
kérdéseket, hogy ti. kik, kiknek, mit, hogyan és miért
muzsikálnak?
Ezeknek a kérdéseknek az
őszinte vizsgálata megadja az irányítás és segítés döntő szempontjait, amelyek
révén a dzsungelből kultúrtáj varázsolható - természetesen hosszú és türelmes munkával.
Mai munkánk azonban inkább
csak kezdetnek, dzsungelbeli portyázásnak számíthat. Egymagam nem mertem
vállalkozni erre a kirándulásra - ezért, hogy az eltévedést
és a dzsungel egyéb veszedelmeit elkerüljem, társas expedíciót indítottam a Parlando szerkesztőségének felkérésére. Ez a cikk többünk
munkája nyomán íródott. Pedagógus kartársak, zeneszerzők, zenei életünk fontos
intézményeinek képviselői hallatták itt szavukat, a „több szem többet lát” elv
alapján. Ezúton is köszönetet mondok szíves tanácsaikért, támogatásukért. De
még így is, tudom, sok feltáratlan, vagy csak éppen érintett probléma maradt.
Ennek megoldásához további segítséget kérünk - az olvasóktól is.
*
Expedíciónk útiterve a
következő: rövid történeti áttekintés után először olyan gondolatokkal
foglalkozunk, amelyek általánosan vonatkoznak az ifjúsági zenekarok összes
fajtáira. Ezután részletesebben tárgyaljuk a zenekarok két fő típusát, majd
befejezésül csatolunk néhány különböző jellegű, a tárgykörrel kapcsolatos
kiegészítést.
I.
Rövid
történeti áttekintés
Az alábbiakat nagyrészt
Szávai Magda, a Zeneművész Szövetség titkára, valamint Rezessy
László, az egri Pedagógiai Főiskola tanárának információi alapján közöljük.
A felszabadulást megelőző
időben szórványosan találhatunk bizonyos kezdeményezéseket, amelyek azonban az
adott társadalmi körülmények között nem fejlődhettek általános tömegmozgalommá.
A harmincas évek folyamán egyes fővárosi és vidéki iskolák énektanárai
furulya-együtteseket szerveztek tanítványaikból. Ezek az együttesek egyrészt
népdalokat adtak elő zongorakísérettel, másrészt két- és háromszólamú darabokat
tűztek műsorra. Egyes budapesti gimnáziumok jól működő zenekarokkal
rendelkeztek. Kitűnő muzsikusok vezették őket (Ádám Jenő, Forrai Miklós, Rajeczky Benjamin, Perényi László), és ha szűk körben is,
de színvonalas kulturális munkát végeztek. Mai muzsikus-gárdánk nem egy kiváló
tagja köszönhet inspirációt, kezdő lendületet ilyen gimnáziumi zenekarnak. A
felszabadulás után a megváltozott társadalmi viszonyok között a zenekari munka
is nagy lendületet vett. Kezdetben inkább furulya- és ütőzenekarok alakultak,
majd a vonós zenekarok indultak nagy fejlődésnek. Az előbbiek inkább az
általános iskola és az úttörő-mozgalom keretében alakultak ki, az utóbbiak fő
létrehozója a zeneiskola volt. A Sándor Frigyes vezette budapesti szakiskolai
ifjúsági vonós-zenekar mintául szolgált a többi zeneiskolai zenekarnak.
Kezdetben igen nagy nehézség
volt a zenekari anyag hiánya. A fejlődő zenekari kultúra azonban legyőzte ezt
az akadályt. A Fővárosi Zeneiskola Szervezet vezetőségéé az érdem, hogy első
ízben irányította rá zeneszerzőink figyelmét erre a fontos területre. A munkába
belekapcsolódott a Zeneművész Szövetség, és később a Zeneműkiadó Vállalat.
Anyagi és erkölcsi támogatásuk mellett valóban nagy fejlődés állott be a
literatúra terén. Zeneszerzőink készségesen siettek a fejlődő zenekari kultúra
segítségére. Weiner Leó első átirataitól kezdve sorozatosan születtek eredeti
kompozíciók és átiratok. Zeneiskoláink örömmel tanulták a műveket, a Zeneművész
Szövetség bemutatókat szervezett Budapesten és vidéken, a termés javát pedig
kiadta a Zeneműkiadó Vállalat. (Cikkünk végén listát közlünk a megjelent
művekről.)
Általános
pedagógiai elvek a zenekarok vezetésében
E rövid és nyilván hézagos
történelmi visszapillantás után egy-két fontos elvet szeretnénk leszögezni,
amely mindenfajta ifjúsági zenekar munkájára egyaránt vonatkozik. (Ezt a részt
elsősorban Irsai Vera, a Fővárosi Zeneiskola
Szervezet igazgatója megállapításai, a magam 8 éves zenekarvezetői
tapasztalatai és Turcsányi Emilnek a Parlando 1961.
márciusi számában megjelent cikkének anyagából állítottam össze.)
Mindenfajta ifjúsági zenekar
működésének, virágzásának legfontosabb feltételei bizonyos egyensúlyelvek szigorú betartása.
1. Első és legfontosabb
ilyen elv a befelé és kifelé való munka helyes
aránya. Az ifjúsági zenekar (egyes egészen ritka „profi” jellegű zenekart
leszámítva) elsősorban zenei és emberi-társadalmi nevelő eszköz.
Legfontosabb szempontja
minden zenekar-vezetőnek a „befelé” való munka, a zenekar saját tagjai felé irányuló
munka kell, hogy legyen. Ezért a jól működő ifjúsági zenekar mindig a zene
kedvéért és nem a szereplésért muzsikál! Ha ezt a tevékenységet nem sikerül
kellő hangulattal és lelkesedéssel eltölteni, ha a zenekari tagok nem örömmel
mennek a próbára, és nem elsősorban a próbák felfokozott zenével-örömmel-feszültséggel
teli élményéért járnak a zenekarba, a legfőbb cél nincs elérve, hiányzik az
igazi motor a zenekar munkájában. Az ilyen zenekar vagy elsorvad, vagy csak
szigorral tartható össze, befelé irányuló értéke csekély, vagy semmi. Persze a
befelé fordulással a helyes „kifelé” fordulás tartja az egyensúlyt. Ne
szerepeljen a zenekar nyilvánosan? Természetesen szerepeljen; nemcsak a kifelé,
tehát a közönség felé irányuló kulturális nevelőmunka miatt, amely szintén
fontos feladat, hanem mert a szereplés is a belső nevelés eszköze, ha kellően
van előkészítve, és nem túl gyakran kerül sor rá. Szükség van a próbák
hétköznapian ünnepélyes élménye mellett a szereplések ünnepnapian ünnepélyes
élményére is. De módjával bániunk vele! Virágot, gyümölcsöt csak egészséges fa
hozhat, amelynek gazdag gyökérzete, lombozata van. Ezt az arányt tartsuk be a
befelé és kifelé való munkában is, nehogy a gyökértelen virágok elsorvadjanak.
2. Másik fontos
egyensúly-szempont a művek nehézségi
fokának és a zenekar tudásának gondos összehangolása. A játszott művek
zömének olyan fokúaknak kell lenni, amelyek a zenekar tagjait nem állítják túl
nagy feladat elé. Persze időnként egy-egy nehéz mű elővétele, amely a zenekar
teljesítőképességét maximálisan kihasználja, helyes, és pedagógiailag indokolt.
De csínján bánjunk az ilyen művekkel, főleg nyilvános szereplésre ritkán vigyük
őket. Az állandóan nehéz művekkel való szükségszerűen hosszadalmas, részletező,
nehézkes próbamunka megölheti a spontán muzsikáló kedvet, koncerten pedig
ritkán nyújt teljes értékű produkciót. Itt a fő nehézség nem egyszer abban áll,
hogy a zenekar tagjai a tudás erősen különböző fokán állnak. Ha ilyenkor a
vezető könnyű művet vesz elő, a nagyobb tudásúak unják; ha nehezebbet, a
kisebbek kínlódnak vele. Persze jó pedagógiai érzékkel elég nagy különbséget
lehet áthidalni, de bizonyos határon túl (3-4 évfolyamnyi differencia esetén)
ez már majdnem megoldhatatlan feladat. Ilyen megfontolások alapján választottam
ketté az általam vezetett zenekart inkább két kisebb, de tudás szempontjából
kiegyenlített zenekarra.
3. További fontos tényezője
a zenekari munka egyensúly törvényének a művek
betanítási foka, kidolgozásuk, kicsiszolásuk mértéke. Amennyire szükséges
az, hogy egyes műveket a lehető legtökéletesebben megtanuljon a zenekar, és ez
által saját színvonalának csúcspontját időnként elérje, annyira ártalmas, ha
egész éven át egy-két mű „gyúrása” folyik. Ez ismét a befelé való munka
rovására megy, amely megköveteli, hegy egy-egy évben a zenekar minél több
művel, különböző stílusokkal ismerkedjék meg. Próbákon és kisebb fontosságú
koncerteken tehát nem szükséges mindig „abszolút” kidolgozottságot erőltetni a
repertoár-ismeret és ismét csak a spontán muzsikálás rovására.
Ebből következik, hogy a
próbák sorozatában épp úgy, mint egy-egy próbán belül intenzívebb feszültségű
részek oldottabb, fesztelenebb hangú periódusokkal váltakoznak. Sok eszköz áll
a zenekarvezető rendelkezésére egy-egy hosszabb próba után, vagy közben a
feszültség feloldására. (Pl. egy-egy régi „kedvenc” eljátszása, párszavas
zeneismereti tájékoztató, koncert-kritika, vagy - amit mindig eredménnyel
alkalmaztam - egy-egy könnyebb, a
zenekarnak jól „ülő” mű eljátszása önként jelentkező zenekari tag vezénylésével.
Ennek a kellemes szórakozáson kívül komoly pedagógiai haszna is van mind a
vezénylő, mind a többi tag részéről, ha a zenekarvezető a zenekar fegyelmét
továbbra is szilárdan kézben tartja.)
4. Fontos egyensúly-törvény
a kifelé forduló szereplések két
különböző fajtájának összehangolása. A zenekaroknak - különösen a magasabb művészi igényekkel
működő, nagyobb tudással rendelkező tagokból álló zenekaroknak fontos területe
a hangversenyszerű szereplés. A kifelé forduló munka másik csoportját azonban
egy olyan terület alkotja, amelyet - kellő mértékkel - egyetlen zenekar sem hanyagolhat el. Ez
pedig a zenekar területi körzetének társadalmi, politikai életében való
részvétel. Nagy nemzeti és nemzetközi ünnepeink alkalmával, ha nem akar az élet
mellett elefántcsonttoronyban vegetálni, fontos szerepe van a zenekarnak.
Sajnos, itt elég nagy nehézség a megfelelő anyag részbeni hiánya. Sürgősen
szükség volna a Himnusz, Internacionálé, legfontosabb mozgalmi dalok
növendék-zenekari használatban alkalmazható átiratainak kiadására.
5. Nem kevésbé fontos
szempont a növendékek zenekari és
zenekaron kívüli munkában eltöltött idejének összehangolása. Ha figyelembe
vesszük azt, hogy a tanuló ifjúságnak a zenekari munkán kívüli zenei és egyéb
elfoglaltsága milyen nagymértékű, gondosan ügyelnünk kell arra, hogy ne okozzon
túlterhelést. Általában heti egyszeri, kétórás próbánál többet nem helyes
követelnünk, egészen ritka, nagy és fontos szereplést megelőző rövid
előkészületi idő esetét leszámítva. Olyan feladatokra szabad csak
vállalkoznunk, amely jól beosztott munkamenet mellett ilyen körülmények között
megoldható.
6. Ehhez az „időbeli”
egyensúly-elvhez csatolódik a „térbeli” egyensúly, amelynek be nem tartása
szintén túlterheléshez vezet. Egy
növendék két zenekarba lehetőleg ne járjon. Ez persze nehéz probléma ott,
ahol szoros területi közelségben több zenekar működik, és a növendék gyakran
mindkét zenekarfenntartó intézmény tagja. (Pl. közismereti iskola-zeneiskola.)
E probléma helyes megoldása nagy körültekintést igénylő nehéz feladat, és
sajnos, sokszor nem kívánatos harcok szülője. Nemegyszer a zenekarvezetők
egymással veszekszenek egy-egy növendékért, vagy ami nem kisebb hiba,
megegyeznek a növendék hátrányára, aki kénytelen két úrnak szolgálni, néha
szívesen is, de erején felül. E kérdés ideális megoldása természetesen a
területileg érintkező intézmények együttműködése, a kulturális munka helyes felosztása volna. Inkább két jó zenekar
működjön, mint tíz rossz! A gyermek pedig tudásának megfelelő legmagasabb
zenekar munkájában vegyen részt!
7. Még egy - a gyakorlati munkában kiválóan használható - egyensúly lehetőséget említek meg: a zenekar
vezetésének decentralizálását, a vezető tanár, és a zenekar ifjúsági vezetősége
közötti munkamegosztást.
(Zenekarunknak hat tagú ifjúsági vezetősége van:
hangversenymester, szólamvezetők, zenekari felügyelő, kottatáros.
Ezek a munka legfelső irányítása és művészeti vezetésén kívül minden munkát
kifogástalanul elvégeznek.)
II.
A zenekarok
felosztása
Most tehát, hogy a zenekari
munkára vonatkozó általános elvekkel (vagy legalább egy részükkel) végeztünk
volna, áttérhetnénk egyes zenekari típusok részletesebb taglalására. Itt
azonban hirtelen a bevezetőben említett dzsungel kellős közepén érezzük
magunkat. Hányféle zenekar van? Hogyan próbáljuk csoportosítani őket? Mindjárt
kezdetben kétféle lehetőség adódik. Igyekezhetünk a zenekart fenntartó
intézmények szerint, vagy a zenekar jellege (műfaja) szerint csoportosítani. Mi
a célunknak jobban megfelelő második megoldást választjuk, megjegyezve azonban,
hogy azonos, vagy hasonló típusú zenekart többféle intézmény is tart fenn. Ha
pl. úttörő-zenekarról beszélünk, ez esetben műfajt értünk, noha a szorosabban
vett úttörő-zenekaron kívül az úttörőszövetséghez egyéb zenekari fajták is
tartoznak. Hasonlóképpen vonós-zenekarok működnek zeneiskolai és közismereti
iskolai keretben stb., stb. Témakörünk határterületén mozognak a felnőtt
amatőr-zenekarok, hiszen utánpótlásuk az ifjúsági zenekarokból kerül ki, és az
átkerülő tagok előbb-utóbb az ifjúsági zenekarok szellemét is magukkal viszik.
A másik határterületet
képezik a szakiskolai zenekarok, amelyek mint professzionális utánpótlást képző
szervek, nagyrészt már a tárgykörükön kívül álló feladatokkal vannak
elfoglalva.
Vannak tehát:
1. vonós-zenekarok (continuóval, vagy anélkül),
2. vonós-zenekarok kevés fúvós
kiegészítéssel, esetleg zongorával,
3. szimfonikus zenekarok,
4. szalon-zenekarok,
Jazz-zenekarok,
5. fúvós-zenekarok,
6. harmonika-zenekarok,
7. pengető-zenekarok (pl.
mandolin-zenekar),
8. „úttörő”- zenekarok (főleg
furulya, ütők, esetleg harmonika),
9. vegyes esztrád-zenekarok,
10. népi vonós-zenekarok,
11. nemzetiségi zenekarok (pl. a
battonyai tambura-zenekar).
Ha ezt a felsorolást
kiegészítjük azzal, hogy vannak műfajilag sehova sem sorolható zenekarok, valamint
azzal, hogy a fenti típusok között az átmeneti formák összes árnyalatai
megtalálhatók, akkor remélhetjük, hogy képünk teljes.
Evvel a hatalmas anyaggal
természetesen nem foglalkozhatunk egy cikk keretében. (További cikkekre,
elsősorban a különböző zenekartípusok szakértőinek cikkeire, vár a feladat,
hogy a megkezdett munkát ez irányban elmélyítsék.) Ma és itt két főtípust
szeretnék kiragadni, amelyek szerintem a legfontosabbak, és amelyek a zenei
nevelés két különböző ágának felelnek meg.
Az első típus alatt értem
azokat a zenekarokat, ahol:
1. a tagság nagyobb tudással
rendelkezik, (általában zeneiskolai tanulók),
2. összeállításukban dominál a
vonós hangszerek csoportja (az ún. szimfonikus zenekar is ilyen),
3. a zenei vezetés általában
szakember kezében van,
4. a felhasznált anyagban a fő
irányvonal az ún. komoly-zene (klasszikus - ha nem is stílustörténeti, hanem
értékelméleti értelemben).
Ide legfőképp zeneiskolai és
gimnáziumi zenekarok tartoznak.
Ebben a témakörben három véleményt
hallgatunk meg, amelyek a kérdésnek egy-egy (pedagógiai, zeneszerzési) részét
világítják meg.
Első utunk az iskolai
zenekarok ügyében a hazai vonószenekari kultúra egyik fő ihletőjéhez, Sándor
Frigyeshez vezet. Sándor ebben a hozzászólásában a zenekari nevelés kérdésének
egyik speciális szempontjáról kíván beszélni.
Jelenleg már általánosan
elfogadott tény, hogy a zenekarban való részvétel milyen fontos szerepet tölt
be a hangszert tanulók zenei- és általános emberi nevelésében. Kevésbé köztudott
viszont, hogy a zenekari játéknak (kellően hozzáértő vezetés mellett), milyen
lényeges fejlesztő szerepe van a résztvevők egyéni hangszeres technikája
szempontjából.
A modern hangszeres
pedagógia főleg abban különbözik a régitől, hogy - annak analitikus munkáját is
továbbfejlesztve - döntő jelentőséget
tulajdonít a különböző összefüggéseknek. (A játékmozgások összefüggése a
játékfolyamatban, az egész játszó apparátus és az emocionális kifejezési igény élő, dialektikus kölcsönhatása.)
Ezeknek az összefüggéseknek,
koordinációknak kialakítására egyik, és talán leghatásosabb eszköz - a kamara zenélés és
a lapról olvasás mellett - éppen a zenekari munka. A
zenekari játék jellemző tulajdonságai: sokak
együttműködése vezérlő akarat irányítása mellett, az egymásra hallgatás, és
egymáshoz alkalmazkodás, koncentrált figyelem a vezénylőre, a kollektív munka
inspiráló légköre - kitűnő lehetőséget adnak az
egyéni hangszeres technika koordinációjára, továbbá egyes fontos
részlet-tényezők kialakítására.
Íme néhány momentum.
Hangindítás, pontos kezdés. A karmester által megkívánt és inspirált közös,
pontos kezdés feltétlenül magával hozza az általános koncentráció magas
intenzitását, és egyben a kezdés tempóban, dinamikában és hangszínben való
egységességéhez szükséges fiziológiai állapotot. A hangindítás jelentőségét, és
tényleges technikai nehézségeit a növendékek a legtöbb esetben a zenekari
játékban értik meg igazán, tudatosan vagy öntudatlanul, ami nem kisebb
jelentőségű.
Vonás nemek. Sándor Frigyes mindig hangsúlyozta, hogy a vonás nemek nemcsak
technikai játékformák, hanem zenei karaktert is kifejező játékmódok. A zenekari
játékban mindez sokszorosan megnagyítva jelentkezik. A helyes, vagy helytelen
vonás nemek használata, a vonóbeosztás jelentősége magától értetődően és
feltűnően, zeneileg megnagyítva revelálódik. A zenei kifejezés technikai módon
való megnyilvánulásai is világosabban, külső és belső füllel érzékelhetőbben
mutatkoznak meg. A feszes ritmus, a zenekarban még feszesebben hat, a kantiléna éneklőbb, a dinamikai ambitus
hatalmas módon kiszélesedik. Természetes tehát, hogy a különböző zenei
effektusok megvalósításának jelentősége sokkal meggyőzőbben vetíthető ki
technikai szempontból is.
Mindebből következik, hogy
az ifjúsági vonós zenekarokat, sőt a szimfonikus jellegűeket is lehetőleg
vonóstanárnak kellene vezetnie, aki a vonás nemeket, ujjrendeket általában a
hangszeren való játék minden csínját-bínját fölényesen ismeri, és
utasításaival, tanácsaival bármikor a növendékek segítségére siethet.
Az ifjúsági zenekarok száma,
jelentőségük felismerése állandóan növekszik. Ugyanakkor sokan vannak, akik úgy
vélik, hogy a zenekarban eltöltött idő kárba vész az egyéni technika
fejlesztése szempontjából. Ezeket a nézeteket Sándor Frigyes a
leghatározottabban ellenzi; a zenekarban eltöltött heti egy-két óra az egyéni
technika szempontjából is gazdagon kamatozó időtöltés, ha a technika alatt azt
értjük, amit korszerű módon értenünk kell: a zene összes kifejező eszközének
összefüggő, élő egységét.
Következő állomásunk a
Zeneműkiadó Vállalat. A mit, és a hogyan muzsikáljunk egyaránt fontos,
egymástól alig elválasztható kérdések. Ezért nagy jelentőségű az ifjúsági
zenekari kultúra szempontjából a Zeneműkiadó Vállalat álláspontja.
Tardos Bélával, a
Zeneműkiadó Vállalat igazgatójával beszélgettünk erről a kérdésről.
Az iskolai zenekarokat - mondja Tardos Béla - a Zeneműkiadó Vállalat már eddig is sok
kiadvánnyal segítette, és ezután is segíteni fogja. A zenei nevelés
szempontjából igen fontosnak tartja ezeknek munkáját, mint a későbbi magas
színvonalú amatőrmuzsikálás (kamarazenélés) előkészítését.
A Zeneműkiadó Vállalat
kiadványai részben átdolgozások, részben originál kompozíciók. Tardos Béla
fontosabbnak tartja az eredeti kompozíciókat. Ezek alkotják, és a jövőben is
ezek fogják alkotni a kiadványok többségét. Megjegyzi még, hogy a Schott nyugatnémet kiadó is érdeklődik magyar ifjúsági
zenekari kompozíciók iránt.
A továbbiakban gondolkozni
kellene a felől, vajon a jelenlegi vonószenekari összetételen túlmenően nem lenne-e
tanácsos a partitúrákat egyéb szólamokkal (ad libitum fuvolaszólamok)
kibővíteni.
Felveti még Tardos Béla
kisebb kantáták komponálásának lehetőségét. Rövid, 6-8 perces játékidejű
darabokra gondol, a kórus és a zenekari munka összehangolása céljából.
Most pedig szólaltassunk meg
egy zeneszerzőt.
Decsényi János-t évek óta szoros szálak
fűzik az ifjúsági zenekari mozgalomhoz. A vele való beszélgetés sok közös
emléket idéz, hiszen műveit az én kérésemre írta, és a vezetésemmel működő
zenekar mutatta be, vagy szándékozik bemutatni. Az eddig komponált három mű
története érdekes. Az első („Concertino hegedűre növendék zenekari kísérettel”)
mutatkozott a legnehezebbnek. Bár Decsényi
messzemenően figyelembe vette az előzőleg közösen megbeszélt szempontokat,
mégis a mű zenekarunk akkori tudása mellett nem bizonyult megvalósíthatónak.
(Félretéve az 1957-ben komponált darabot, idén ismét elővettük most már sikeres
bemutató reményében.) Az itt szerzett tapasztalatok körültekintő
felhasználásával született meg az 1959-es „Szvit gyermekzenekarra”. A művet
örömmel tanulta a zenekar és bemutatója szép sikert hozott. Az utolsó, tavaly
bemutatott mű ismét nehezebb feladat volt. („Szimfonietta
ifjúsági vonószenekarra”.) A háromtételes darab nagyobb lélegzetű, technikailag
nehezebb anyaga valóban csúcsteljesítményt követelt a zenekartól. A szerző
személyes közreműködésével mégis sikerült ezt a tartalmilag jelentős művet, a
zenekar túlerőltetése nélkül, méltó tolmácsolásban bemutatni. Mikor ezekről a
művekről beszélgetünk, fölvetődik a kérdés, miben hasonlít,·és miben különbözik
a „felnőtt” és az ifjúság részére szóló irodalom.
A differencia semmiképpen
sem lehet a zenei igényesség, komolyság területén. Kodály Zoltán szerint: „... Csakis művészi érték való a gyermekeknek, minden más árt
nekik...”
A gyermek is ember, vallja a
korszerű pedagógia. Mindenfajta mesterséges primitívkedés
méltatlan alkotóhoz éppúgy, mint a gyermekhez, akinek részére készült. A nagy
mesterek (Bach Mozart, Bartók) gyönyörű példáit adták annak, miképpen kell
komolyan venni a pedagógiai irodalmat. Különbség természetesen van. Világos
lesz ez, ha összehasonlítjuk Bartók: „Gyermekeknek” c. füzeteit pl. a
„Zenével”. A technikai, formai, fakturális, harmóniai
komplikáltság különbsége szembetűnő. Az ifjúság részére írott művek formailag
áttekinthetőbbek, egyértelműek, kifejezésükben egyszerűségre törekszenek. Ez
azonban soha nem jelenthet tartalmi sekélyességet, vagy igénytelenséget.
Persze lemérhető az ifjúság
általános és zenei fejlődése már 10-15 éves perspektívában is. Amit 1948-50
körül írtak a komponisták felnőttek számára, ma az ifjúság által nem egy
esetben könnyen eljátszható. Decsényi János még egy
fontos szempontot emel ki, ez a mai szerzők és a közönség problémája. A mai
szerzők okuljanak Bartók és Kodály példáján, akik pedagógiai műveikkel
nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy súlyosabb, „felnőtt” műveiket az ezeken
nevelődött ifjúság, mint közönség, jobban megértse. Pedagógiai művek írása
egyben a jövő közönségének nevelése. Decsényi most zenekari
etűdöket készül írni, melyek koncerten is előadható művek lesznek, a darabok
mindegyikében egy-egy speciális zenekar-technikai probléma dominál.
*
Most áttérhetünk a másik fő
csoportra. Az ifjúsági, vagy gyermekzenekarok ezen
típusát általában „úttörő-zenekar” néven szokták emlegetni. Ebben az esetben - utalva a felosztásban mondottakra - ez a név műfajt jelent, nem pedig azt, hogy
minden esetben az Úttörő Szövetséghez való tartozás jellemzi, bár általában az
esetek zömében ez a két fogalom egybevág.
Ennek a típusnak fő
jellemzői:
1. A tagság általában csekély
hangszeres tudással rendelkezik. (Általában nem zeneiskolai tanulók.)
2. Az összeállítás vegyes és
nem szigorúan megszabott. Domináló hangszer csoportok legtöbbször: furulya,
harmonika, ütők.
3. A zenei nevelés nem mindig
megfelelő. Sok helyen jó érzékű pedagógusok vezetik ezeket a zenekarokat.
Gyakori viszont, sajnos, hogy az ilyen zenekarok a dilettantizmus és
ízlésrontás „műhelyei”.
4. Műsorpolitikájuk általában
nem egységes: tekintve, hogy kevés jó anyag forog közkézen, többnyire a
zenekarvezető jó, vagy kevésbé jó átiratait használják. Műsorukon legtöbbször
(és tegyük hozzá: helyesen) gyermekdalok, magyar- és különböző népek dalai,
mozgalmi dalok szerepelnek. Ritkábban játszanak klasszikus, vagy szalonzenei
átiratokat, ezek szinte kivétel nélkül stílustalanok, rosszak.
Hol van az ilyen zenekarnak
nagy jelentősége? Ott, ahol nincsen zeneiskola, tehát elsősorban vidéken, vagy
ahol más oknál fogva kevés a zeneiskolás növendék. Ezeknek a zenekaroknak igen
fontos szerepük van a legszélesebb tömegek zenei nevelésében, a zenélés iránti
vágy felkeltésében. Ahol zeneiskola, vagy más, komolyabb hangszertanulási
lehetőség van, az ilyen zenekar a komoly hangszertanulás elindítója lehet.
Mindenképpen helytelen azonban, ha az ilyen zenekar magasabb típusú zenekarban
való szerepléstől vonja el a gyermekeket.
Kétségtelen, hogy az elmúlt
években az előző típushoz képest ez a zenekar mostohagyermek maradt, pedig jelentősége
nem csekélyebb, sőt az általános kulturális színvonal emelése szempontjából
nézve talán még nagyobb, mint az első típusé. Ismét Tardos Bélát idézem. Ö is
hangsúlyozza az úttörő-zenekarok nagy jelentőségét, hiszen az úttörő szervezet
az ország minden részébe eljut, az egész magyar általános iskolás ifjúságot
átfogja. Ezeknél a zenekaroknál döntő a színvonal kérdése, amely még általában
igen sok kívánni valót hagy maga után. Ugyancsak megoldásra vár a megfelelő
műsorpolitika kialakítása.
A leglényegesebb kérdés
azonban a sokféle összeállítás egységesítésének halaszthatatlan problémája.
Tardos ígéretet tett arra, amennyiben az Úttörő Szövetség
állást foglal egy bizonyos zenekar-típus kialakítása mellett, akkor a
Zeneműkiadó Vállalat ilyen jellegű kiadványokkal támogatni fogja az
úttörő-zenekarok munkáját.
Rezessy Lászlóval, az
úttörő-zenekarok ügyének lelkes harcosával beszélgettünk erről a problémáról.
(Mindazoknak, akiket ez a tárgykör bővebben érdekel, figyelmébe ajánlom Rezessy tanulmányát „Az úttörő-zenekar problémáiról”
címmel.)
Az úttörő zenekari mozgalom
felvirágzásának útjában két igen fontos akadály áll: először a megfelelő
gyermekhangszerek hiánya, másodszor a felhasználható értékes zenei anyag
(átiratok, eredeti művek) csekély száma.
A jelenleg rendelkezésre
álló hangszerekkel nehéz ideális hangzású gyermekzenekart összeállítani, első
sorban nyolc lábas dallamhangszerek hiánya miatt. Persze, ahol megfelelő számú
és színvonalú hegedűst lehet alkalmazni, ott jobb e téren a helyzet. Igen hasznos
lenne, az Állami Hangszerkészítő Vállalattal karöltve megfelelő
gyermekhangszereket kikísérletezni és sorozatban gyártani. Az ilyen
gyermekhangszereknél a legfontosabb követelmény, hogy kezelésüket rövid idő
alatt lehessen megtanulni. Persze, amíg ez a probléma megoldódik, addig a
jelenlegi hangszerekkel kell megfelelő partitúra-típust kialakítani. Figyelembe
kell venni a dallam-, harmónia- és ritmus-csoportok egyensúlyát, valamint azt a
követelményt, hogy a szólamok bizonyos mértékig ad libitum legyenek kezelhetők.
Rezessy be is mutat ilyen partitúra-típust, és
örömmel ajánlja fel segítségét a további munkához.
Ez a kérdés, úgy látszik,
éppen most érkezik döntő fordulathoz. Patak Györgyné, az Úttörő Szövetség
részéről, örömmel üdvözölte Tardos Béla ajánlatát és Rezessy
László segítségét. A teendő most már az, hogy az Úttörő Szövetség széleskörű
kutatást végezzen az ország területén működő zenekarok összeállítását illetően.
Kellő anyag birtokában meg lehet majd állapítani a leggyakrabban előforduló hangszercsoportokat,
s ebből kialakítható a megfelelő partitúra-típus. Ebben a munkában a
Népművelési Intézet részéről Cser Gusztáv karnagy is felajánlotta segítségét.
Kiegészítésül ide kívánkozik
egyik legjobb vidéki úttörő-zenekarunk vezetőjének Tóth Andrásnak beszámolója.
Mint új nevelő kerültem Novajra a kis Bükk-aljai falucskába 1955-ben.
Szerettem zenélgetni, így azzal a kéréssel fordultak hozzám a szülők, néhányan,
hogy tanítsam meg gyerekeiket is. A falu igen nagy „zenei múltra” tekint
vissza, rezesbanda volt itt, de már kiöregedtek. Azóta nincs semmi zene a
faluban.
Így kezdődött, ez indította el az első lépéseket a zenekar
megalakulásához. Furulyát adtam a kis zenészek kezébe. Pár hónap eltelte után
bemutattuk a szülőknek kis tudásunkat, egy vasárnap délután.
Helyi népdalokat, népdalkánonokat adtunk elő furulyán. Mandolinnal
akkordokat játszottunk aláfestésnek.
Az iskola tanterme pillanatok alatt megtelt érdeklődőkkel, bár nem lett
közzé téve, csupán a szülőknek.
A kis „hangversenyt” kitörő lelkesedéssel fogadta a falu.
A következő évben a szülők a kis furulyásoknak hegedűt, harmonikát
vettek, mely már komolyabb hangszert jelentett.
Azóta minden évben növekedett a létszám, újabbak jelentkeztek a
„zenekarba”. Persze minden felvételt magánórán való tanulás előzte meg. Néhány
tanuló az Egri Zeneiskolába jár tanulni, a többi itthon a faluban.
Egyre inkább megismertek bennünket a környéken.
Minden évben részt vettünk a kulturális szemléken, ahol minden évben jutalomban és elismerésben részesültünk.
Emlékezetes volt számunkra az Egercsehi Bányaüzem meghívása a
bányásznapra 1957. évben. Két napot töltöttünk a bányászfaluban, ahol igen nagy
szeretettel vettek körül. A következő évben a Budapesti Gyárkémény Építő
Vállalat hívott meg bennünket az építők napjára. Öt nap alatt volt módunk
megismerni szép fővárosunkat. Számtalan szép élménnyel tértünk haza, amelyért
csak hálával gondolunk erre a vállalatra.
Ezek mellett a nagyobb kirándulások mellett igen sok környékbeli és
helyi egri szereplésünk volt, melyekkel a különböző ünnepélyes alkalmakat
igyekeztünk szebbé tenni.
Eddigi működésünk tetőpontjának mondhatjuk azt, amikor Csillebércre, az
Országos Úttörő Művészeti Szemlére jutottunk el, illetve csak a zenekar egy
része, 14-en. Itt a Szemle aranyérmet kaptuk meg és a televízióban is
játszottunk.
A Csillebércen töltött két hét felejthetetlen volt a kispajtások
számára.
A megalakulás óta létszámunk nőtt. Az első évben
műsorunkban csak unisono népdalokat vettünk.
Később próbáltunk áttérni az enyhén hangszerelt úttörő és mozgalmi dalokra.
Nagyszerű dolog az, hogy menetelve is játszunk. Sajnos, a falu színvonala
gyakran gátol, néha azzal jöttek a II. hegedűt játszó gyerekek, hogy édesanyjuk
azt mondta, nem úgy játszák a dalokat, ahogy kellene,
nem az a dallama. Az egyik előadás után egy idősebb néni sietett megköszönni és
megdicsérte a zenét, de megjegyezte, hogy az a kisfiú ott eltévesztette, nem
azt játszott, mit kellett volna. (II. harmonikát játszott.) Így csak egész
lassú munkával tudtuk megkedveltetni mindenkivel a többszólamú játékunkat.
Ma már addig jutottunk, hogy minden művet csak hangszerelve játszunk.
Az elmúlt évben kaptunk a tanácstól 2000 forintot, melyért csellót
vettünk. Így lassan a fejlődés menete meg van.
Nehézséget okoz minden évben még az, hogy a nyolcadikos diákjaink
elbúcsúznak. Ezek helyébe újak kerülnek, ezért minden őszön újra kell szinte
kezdeni. Próbáltuk megtartani a kikerült gyerekeket sajnos, nehéz az
összefogásuk, az élet különböző elfoglaltságok elé állítja őket.
Amiről még feltétlen kell írni, egy kissé kellemetlen ugyan, de épp oly
fontos, mint a zenekar működése és létezése, mégpedig az anyagi megbecsülés.
Jelenlegi létszámunk 28. Egy ilyen együttest foglalkoztatni, heti két szakköri
órában szinte lehetetlen. Ezen is változtatni kell a jövőben. Bár az ügy iránti
lelkesedés nem marad el, ezt elárulják az eddigi sikereink, az anyagi
megbecsülés csak fokozza azt, és nagyobb lendületet ad ennek az egyre több
helyen feltörekvő falusi szintű kulturális megmozdulásnak.
III.
Kérdést intéztünk az
Országos Filharmónia és a Rádió illetékeseihez, vajon milyen szerepe van és
lehet a jövőben ifjúsági zenekarainknak a hangverseny-életben és a rádióban?
Havas Miklósné, az Országos Filharmónia
ifjúsági osztályának vezetője elmondja, hogy az Országos Filharmónia örömmel és
szívesen szerepelteti az ifjúsági zenekarokat, amelyek a szükséges színvonalat
elérik, és repertoárjába be tudnak illeszkedni. A múlt években, s idén is több
ifjúsági zenekart foglalkoztattak.
Természetesen nem képzelhető
el, hogy az ifjúsági műsorok egyre növekvő koncertigényeit ezekkel a
zenekarokkal ki tudja elégíteni. Szüksége lenne a Filharmóniának egy saját
független, vagy fél-független zenekarra, amellyel elsősorban az Országos Filhamónia ifjúsági osztálya rendelkezik, mert e nélkül
kénytelenek különböző zenekarokhoz alkalmazkodni, ami a tervezés feladatát
rendkívül megnehezíti.
Nádas Katalin, a Rádió
ifjúsági osztályának munkatársa szerint kevés még az olyan kiváló zenekar,
amely a Rádió színvonal követelményeinek megfelel. Ezek részére azonban
szívesen juttat a Rádió évente egy-két szereplést.
Tárgykörünk külföldi
vonatkozásairól, sajnos, minimális anyag áll rendelkezésre. A csillebérci
nemzetközi úttörő-találkozón láttunk nagyszerű szovjet, csehszlovák és mongol
együtteseket. Ezek főleg népi úttörő-zenekarok voltak, jelentős
hangszertudással és fegyelemmel rendelkeztek. A bécsi zenepedagógus-konferencia
ez irányú tapasztalatai felől érdeklődtem Szőnyi Erzsébet főiskolai tanárnál.
Az egyes kapitalista országokban vannak elszórtan szép eredmények, hiányzik
azonban az a társadalom, amely meglátná a zenei nevelés perspektíváját, és
támogatásával megadná a kereteket az ifjúsági zenekari mozgalom széles kibontakozásához.
A külföldi ifjúsági
zenekarok helyzete megérdemelne szélesebb körű kutatást, és az ilyen irányú
nemzetközi kapcsolatok kiépítését.
Befejezésül szólaljon meg a
legilletékesebb, az ifjúság szava is. Boris János, egyik legjobb középiskolai
zenekarunk, az I. István gimnázium zenekara tagjának írását közöljük. Bár
fenntartásaink vannak az idézett darab műsorra tűzésével, és a heti 2-3
próbával szemben, ez a cikk mégis kiválóan illusztrálja, milyen nagy
lelkesedést, örömet és pedagógiai hasznot hoz a zenekari munka.
Négy éve játszom az I. István gimnázium szimfonikus zenekarában. Mivel
ennek a kis cikknek az a feladata, hogy a közös muzsikálás szépségeiről
szóljon, azt hiszem legegyszerűbb lesz, hogy ha arról írok, miért szerettem meg
az együttesben való játékot, és ezen keresztül a zenekart. Megszerettem, hiszen
négy év alatt sosem jutott eszembe, hogy kilépjek belőle, és, bár idén
leérettségiztem, továbbra is tagja szeretnék maradni. Mindehhez hozzáteszem,
hogy sohasem készültem zenei pályára, magát a hegedűtanulást is abbahagytam
tizenegy év után és mégsem mondanék le a zenekari játékról.
Amikor először „ültem be”, nagyon elfogódott voltam. Sehol sem hallani
tömörebbnek a zenét, mint a zenekarban belül, és ez a tömör erő kissé
fejbekólintott. Megmondom őszintén, eleinte csak igen félénken és csak ritkán
mertem játszani, többnyire csak úgy tettem, mintha buzgón hegedülnék. Valahogy
úgy éreztem, hogyha hamisan játszanék, mindenki haragudna rám, mert elrontom a
szép összhatást. Persze később ez az elfogódottság feloldódott. Rájöttem arra,
hogy a közös játék szinte szárnyakat ad az embernek, és sokkal könnyebben tudja
megoldani a technikailag nehéz feladatokat is. Emlékszem, talán még egy féléve
sem voltam a zenekar tagja, amikor Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio-ját
kezdtük tanulni. Kézbevettem a kottát, és szinte megrémültem az állások
nehézségétől. Aztán az első olyan összpróbán, amelyen az egész művet
végigjátszottuk, szabályszerűen meglepődtem. Le tudtam játszani még az olyan
részeket is, amelyeket egyedül talán sosem lettem volna képes megtanulni.
Egészen addig nem hittem volna, hogy ennyit számíthat a közös munka, az, hogy
hatvanan vagyunk, mind olyanok, akik hozzám hasonló korúak és zenei tudásúak.
Hatalmas segítséget ad a zenekar a lapról játszási rutin és a technikai
biztonság megszerzésében is az állandó gyakorlás révén.
A művek jobb megismerése az, ami talán a legnagyobb örömet jelentette
nekem. A nagy zenei alkotások szinte fizikai közelségbe kerülnek.
Úgy érzi az ember, hogy valósággal „benne van” a zenében, együtt halad
a mű gondolat-menetével és magában érzi annak belső világát, egészét.
Beethoven-szimfónia előadásakor robusztus erő, Bartók műnél pedig fájdalmas
küzdelem, ami körülveszi, és maga is részese lesz a csodának, amit a zene jelent.
Mindez azért, mert körülötte vannak a szólamok a valóságos térben, és maga is
hozzáadhatja tudását az összességhez.
Heti két-három próba, körülbelül két és fél óra időtartamban egyenként
nem kis munka, különösen, ha hozzáadom a koncerteket és az előttük levő nagyobb
próbaszámot, a „hajrát”. Mégis, annyi, amit tanulhatunk és fejlődhetünk, amit
művészileg és emberileg kapunk, hogy bízvást mondhatom, megéri. Megéri annak,
aki zenész akar lenni gyakorlatilag, és annak, aki csak a saját kedvére
muzsikál, mert sokkal közelebb kerül a zenekari művekhez, mint bárki más.
Till Ottó
***
Mellékeljük a Zeneműkiadó Vállalat legújabb és legteljesebb jegyzékét,
a kiadott és Zeneműboltokban kapható ifjúsági zenekari művekből.
BARTÓK-HORVATH Mihály:
Tizennégy kis darab a „Gyermekeknek” c. sorozatból (Vl., I., II., III., Vlc.)
BARTÓK-WEINER Leó:
Tíz darab a „Gyermekeknek” c. sorozatból (Vl., I., II., III., Vlc.)
HANDEL-MAROS Rudolf:
Kis szvit (Vl., I., II.,
III., Vlc., Cb.)
HAYDN-MAROS Rudolf: Három
kis darab (Vl., I., II.,
III., VIc.)
KÓKAI Rezső: Kis
verbunkos zene (Vl., I.,
II., III., Vlc., I., II.)
MOZART-KESZTLER
Lőrinc: Sinfonietta a Négykezes zongoraszonátából (Fl., CI., VI., I., II., Vla., VIc.)
MOZART-MAROS Rudolf:
Három tánc (Vl., I., II.,
III., Vlc., Cb.)
MOZART-SZOKOLAY
Sándor: Divertimento (Vl.,
I., II., III., Vlc., Vb.)
MOZART-TILL: Három
német tánc (Vl., I., II.,
III., Vlc.)
SCHUBERT-MAROS
Rudolf: Három kis darab (Vl.,
I., II., III., Vlc., Cb.)
SUGÁR Rezső: Két
darab (Vl., I., II., III., Vlc., Cb.)
SUGÁR Rezső: Rondo (VL., I., II., III., Vlc., Cb., Pf.)
SUGÁR Rezső:
Variációk hegedűre és zenekarra (Vl.,
Solo, Vl., I., II., III., Vlc., Cb., Pf.)
Előkészületben:
HORVÁTH Mihály:
Régmúlt századok dallamiból
SCHUMANN-KALMÁR:
Négy gyermek darab
SCHUMANN-DECSÉNYI-TILL:
6 darab a Jugend-album c. sorozatból
CSAJKOVSZKIJ-DECSÉNYI-TILL:
5 darab a Jugend-album-ból