Parlando 1962/2, 6.-9. p.

Hegedűtanításunk fejlesztéséért

A Parlando augusztusi számában három cikk foglalkozik hegedűtanításunk időszerű kérdéseivel. Vincze Károly és Szende Ottó írásai figyelemre méltó tananyag módosítási javaslatokat tartalmaznak. Horváth Károlyné általános tapasztalatairól ír értékes beszámolót. Örömmel kell nyugtázni mindhármat, annál is inkább, mert a hegedűtanszak eddig is és azóta is csak nagyon szerényen hallatja hangját a szakfolyóirat hasábjain, pedig számos probléma vár megoldásra.

Ragadjunk ki néhányat ezek közül.

1. A Sándor-Járdányi-Szervánszky Hegedűiskola tan menete.

2. A továbbképző osztályok tananyagának kérdései.

3. Kamarazene tanításunk nehézségei a zeneiskolai osztályokban.

Az 1. pontba foglalt téma automatikusan felvet egy sereg módszertani kérdést, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni egy nagyobb lélegzetű szaktanulmány keretében. Ezúttal csak Vincze Károly cikkéhez szeretnék hozzászólni, illetve azt néhány - részben általános, részben egyéni - tapasztalattal kiegészíteni.

Kétségtelen, hogy a Sándor Hegedűiskola tanítása - az iskola értékeinek teljes elismerése mellett -, még ma is gondot okoz a tanároknak. Ismerjük Sándor Frigyesnek azt a nézetét, hogy a hegedűtanárok kezeljék szabadon a tananyagot, alakítsák ki saját módszertani elképzeléseiket, érvényesítsék egyéni elgondolásaikat a tanítás menetében.

Ez a gondolat rendkívül vonzó, egyrészt mert bizalmat fejez ki a tanárok iránt, másrészt mert valóban elősegíti az önálló metodikai gondolkodást. Ha azonban a gyakorlati tanítás tapasztalatait tekintjük, akkor akadnak vitatható pontok.

Vitathatók azért, mert a 24 perces tanítási idő szűk keretében nincs arra mód, hogy minden egyes növendék egyéni képességeihez alkalmazkodó rugalmassággal kezeljük a tananyagot. Vitatható azért is, mert sok tapasztalat és sok tapasztalatcsere szükséges az anyag legcélszerűbb elrendezéséhez. Fiatal tanáraink esetében ez hosszú éveket jelent. Végül vitatható azért is, mert vidéken működő kollégáinknál a tapasztalatok egészséges cseréje kevéssé, vagy alig áll fenn. Nálunk, a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél évek óta állandó téma a tananyagkérdés szakkörökön és egyéni beszélgetésekben egyaránt. Ennek dacára még mindig ott tartunk, hogy jó néhányan rossz beosztással és ezért a lehetségesnél gyengébb eredménnyel tanítják az iskolát.

A szakfelügyelői munkában szerzett tapasztalataim szerint leggyengébb az eredmény ott, ahol a tanár mereven ragaszkodik a kotta sorrendjéhez: nem hagy ki és nem cserél fel gyakorlatokat. Ehhez hasonló eredmények láthatók ott, ahol a tanár a nehézségekre való hivatkozással kihagyatja a tananyag felét. Természetesen mindkettő szélső esetnek számít és a tanár önállótlanságát, vagy felelőtlenségét bizonyítja, ami a tanítására egyéb vonatkozásban is rányomja a bélyeget. A gondolkodó és lelkiismeretes tanár munkáját azonban ugyanazok a tényezők nehezítik meg.

Konkrétan: a tananyag mennyiségének és a tananyag elrendezésének a problémájáról van szó.

Az átlagos képességű növendék a II-III-IV. osztályban egy-egy tanév folyamán körülbelül 90-95 gyakorlatot tud elvégezni. A Hegedűiskola I-II-III. kötete ennél lényegesen nagyobb anyagot - nem elhanyagolható anyagot - tartalmaz. Előbb-utóbb törvényszerűen bekövetkezik, hogy a növendék nem végzi el osztályának anyagát, és csak értesítőre tud levizsgázni. A szülő úgy érzi, hogy a gyerek megbukott, a gyerek önbizalma károsodik; érdeklődése, munkakedve csökken. A tehetségesekkel nincs baj. Ők el tudják végezni a tananyagot. A baj ott van, hogy az évi tananyag nem az átlagos képességűek, hanem az átlagon felüli képességűek teherbírásához van szabva.

Ezért kísérletezünk évek óta főleg az I-II. füzet tananyagának más elrendezésével. Kísérleteink közvetlen célja, hogy

a) a fokozatosság elve jobban érvényesüljön a tanításban,

b) a tanmenet, mint módszertani vezérfonal segítse a-tanár munkáját,

c) a tananyag gerincének kiemelésével az átlagos képességűek is befejezhessék az adott osztály anyagát.

Ezek közé a kísérletek közé tartozik Vincze Károly sorrendi összeállítása is. Érdekessége ennek, hogy nem egy-egy köteten belül, hanem három év perspektívájában csoportosítja át a három füzet anyagát. Ehhez az anyagelrendezéshez fűznék néhány megjegyzést.

I. füzet

Helyesnek látszik a 3/4 metrumú anyag csoportosítása és időben későbbre helyezése. A páratlan ütem-nem a füzet adott helyein alig megoldható vonóbeosztási probléma még az átlagosnál jobb képességűek számára is. (Pl. 34., 41. gyakorlat) Indokolt a vegyes metrumú anyag kihagyása. Ugyanígy korai a 6/8 tanítása is. Magyar játékdalokon és népdalokon nevelkedett gyermekeink ezen a fokon nehezen apercipiálják értelmileg is, zeneileg is ezt a ritmust. Megnehezíti a tanulást, hogy a 71. gyakorlat (6/4-es korál dallam) nem készíti elő szerencsésen a 72. gyakorlatot (6/8-is trubadúr dal). A tanárok nagy többsége kihagyja ezeket és csak a II. füzet vége felé kerül rá sor, amikor már vonóbeosztási nehézséggel is párosul; ezért nem lesz alaposan feldolgozva.

Nem helyeselhető Vincze összeállításában a két-húros anyag teljes kihagyása, illetve következő osztályba csúsztatása. A hegedülés első évében kizárólag arról van szó, hogy megtanulja a növendék a két húron való elhelyezkedést. Ez rendkívül fontos a hangképzés természetessége és biztonsága szempontjából.

Vincze sorrendezéséből nem derül ki, hogy a 3-4. ujj használata időben előbbre kerül-e a kottában jelzettnél. Ma már általánosan bevált gyakorlat, hogy a pengetés időszakában használjuk a 3-4. ujjat és az 1. füzet első gyakorlatai mellé, amit már vonóval tanítunk, hozzáveszünk egyet-egyet a 31., illetve 42. gyakorlat csoportból. - Ennek a füzetnek a legnehezebb területe a 63-93. gyakorlat közötti szakasz. Kis területen túl sok új probléma zsúfolódik: nyújtott ritmus, dór hangsor vonásokkal, nehéz gyakorlatok az első fogásmódban, második fogásmód. Nagyfokú tanári leleményességre van szükség, hogy az itt felsorakoztatott technikai és zenei elemek maradandóan bevésődjenek a növendék tudatába. A Vincze-féle beosztás nem oldja meg kielégítően ezt a problémát. Az idővel való takarékosság jegyében Vincze sok gyakorlatot jelöl kimaradónak. Ezek egy része valóban nélkülözhető, más részen nem. (Pl. 24, 33, 35, 59, 85.) Az idővel való helyes gazdálkodás kétségtelenül nehéz kérdés, de nem oldható meg a növendék tudásának a rovására.

Csekély kivétellel kimaradnak a korálok is a gyakorlati tanításban. Ezek bármennyire értékesek zenetörténeti szempontból, zenei tartalmukat tekintve nehezek és idegenek a gyerekeknek. Ebből kifolyólag a lassú tempók, felütéses szerkezetek, sorvégi fermáták technikailag is megoldhatatlan feladatok elé állítják a növendékeket. Ezek közül alig 2-3 nevezhető valóban instruktívnak. (55, 93, 96.)

II. füzet

Az I. füzet utolsó 20-30 gyakorlata rendszerint áttolódik a II. füzet anyaga mellé. Ezt Vincze beosztása is tükrözi. Tanmenete csekély kivétellel megegyezik az általánosan kialakult gyakorlattal. - A 32-36-ig terjedő gyakorlatcsoportot előbbre szoktuk venni. Többnyire a 10. gyakorlattal induló népdalcsoport elé, vagy azzal párhuzamosan.

Semmi sem indokolja a III. füzet egyes gyakorlatainak előbbre hozását ebbe az osztályba. Viszont igen jónak látszik az I. füzet 6/8-os anyagának feldolgozása a II. füzet hasonló anyagához kapcsolva. (99. gyakorlat előtt.)

Vincze megjegyzi, hogy kevés a kötött triola anyaga. Saját beosztásából ez a kevés is kimarad. Viszont a kötött triolák utáni 53, 54. gyakorlat kizárólag a tehetségesek számára oldható meg. Ezért valóban hiányos itt az anyag.

A 2. és 5. gyakorlatot nem szükséges áttenni a következő évre. Ezek megtanulhatók már ebben az osztályban, de természetesen nem az év elején.

III. füzet

A III. füzet eredeti sorrendje az előző kettőnél sokkal szerencsésebb. Az egyes feladatok megoldására szánt anyag tömbökben való elhelyezése (szinkópa csoport, díszítés csoport, kettősfogás csoport stb.) eleve jelzi, hogy ezeket a zenei vagy technikai elemeket nem sorban egymásután, hanem 2-3 tömbből egy-egy gyakorlatot kiemelve, egymással párhuzamosan célszerű tanítani.

Vincze összeállításában helyesnek látszik a II. füzet nehéz ritmikájú anyagának (53, 54, 98.) a III. füzet hasonló gyakorlatai mellé sorolása.

A III. füzet 55, 56. gyakorlata nem könnyű, de mégsem hagyható ki, mert a tanárnak csak ezen a két gyakorlaton áll módjában megtanítani a parányzót, illetve a parányzó alkalmazását.

A nehezebb kettősfogás gyakorlatok többnyire kimaradnak. Indokolt ezeket pótlólag megtanítani a IV. füzet mellett. A kimaradónak feltűntetett anyag megegyezik az általános gyakorlattal. Talán csak a 18, 19. gyakorlat elhagyása okozna hiányt az átlagos képességűek esetében. Természetes, hogy az átlagosnál jobb képességű növendék többet tud elvégezni a tananyagból, a tehetséges még többet.

Kétségtelenül előbbre viszi hegedű tanításunk ügyét, ha ezekről a kérdésekről beszélünk és vitatkozunk. Vincze Károly tanmenete egyik érdekes és új gondolatokat tartalmazó megnyilvánulása vitáinknak.

A Sándor-Járdányi-Szervánszky Hegedűiskola alapvetően átformálta hegedűtanításunkat. E füzetek értékes zenei anyaga és az iskola által tükrözött új módszertan számos új gondolattal gazdagította a tanárokat és a már évtizedesnek nevezhető gyakorlat újabb tapasztalatokra vezetett. Ezek a tapasztalatok bebizonyították az iskola elvi alapjainak helyességét, de egyben megmutatták hiányosságait is. Időszerűnek érezzük az iskola olyan módosítását, amely megkönnyítené a tanárok munkáját, és biztosabb hangszertechnikai alapot adna az átlagos képességű növendékek tömegének. Kérjük tehát Sándor Frigyest, hogy mielőtt sor kerülne az iskola újabb kiadására, hallgassa meg tapasztalatainkat.

2. Szende Ottó a továbbképző osztályok tananyagát kívánja módosítani. Mindenképpen indokolt foglalkozni ezeknek az osztályoknak a problémáival. Éppen a Sándor Hegedűiskolának köszönhető, hogy ma már egyre többen jutnak el a továbbképzőig, és ezért ennek a problémái is kiéleződnek.

Tisztáznunk kellene, hogy az úgynevezett B kategóriába tartozó, tehát nem zenei pályára készülő továbbképzősök esetében, melyek azok a technikai elemek, amelyeket 4-5 év alatt el kell sajátítani. Meg kell találni a legrövidebb utat a célnak megfelelő zenei és hangszertechnikai tudás megszerzéséhez.

Többek tapasztalata azt mutatja, hogy nincs szükség a hagyományos etűdanyag nagy tömegére, erre idő sincs. Szükség van viszont intenzív technikafejlesztő tanulmányokra: ujjgyakorlatra (nemcsak egy fekvésen belül), fekvésváltás, kettősfogás, trillagyakorlatra, skála és vonástanulmányokra. Ezeket részben hangképzés céljaira is használhatjuk. Emellett elegendő lenne évente kb. 10 olyan etűd tanulása, amely koncentráltan tartalmazza, illetve alkalmazza az előbbiekben tanultakat. Nem lenne nehéz feladat kiválogatni a hagyományos etűdanyagból a legmegfelelőbbeket és néhány füzetben kiadni ezeket.

Szükség lenne az eddiginél nagyobb mennyiségű zenei anyag tanítására. Az etűdök csökkentésével idő is jut erre. Javasolnám, hogy a Zeneműkiadó adjon ki olyan előadási darabokat tartalmazó gyűjteményt, amely szem előtt tart bizonyos nehézségi fokokat. Fontos szempontja lehetne egy ilyen kiadványnak, hogy a továbbképzős növendék a tanulás 4-5 éve alatt saját hangszeres gyakorlatán keresztül megismerkedjen a zenetörténet fontosabb stíluskorszakaival.

Mindez módot nyújtana arra, hogy a leendő amatőrök a rendelkezésükre álló kevés gyakorlási időt koncentráltan használják fel, ízlésüket neveljük, és érdeklődésüket a tartalmilag értékes zene felé irányítsuk.

3. Mióta a Művelődési Minisztérium évente megrendezi az Ifjúsági Kamarazene Fesztivált, azóta egyre többen és egyre többet foglalkozunk kamarazene tanításával már a zeneiskolai osztályokban. Mindinkább világossá válik ennek jelentősége az ifjúság nevelésében. A közös muzsikálásra való szándék nem hiányzik sem a gyerekekből, sem a tanárokból, de egyelőre számos objektív akadállyal állunk szemben. Az egyik ilyen - viszonylag gyorsan leküzdhető - akadály a kamarazene tananyagának kérdése. A zeneiskolai osztályosok számára alig van anyagunk. Köztudomású, hogy a preklasszikus kamarazene megoldhatatlan zenei feladatok elé állítja a VI-VII. osztályosokat. A Hegedűiskolában található 2 hegedűs anyagtól, Bartók könnyebb duóitól és 2-3 sikerültebb új kompozíciótól eltekintve nincs mit játszanunk. A 2 hegedűre írt, vagy feldolgozott zenéket tanítjuk is, de szeretnénk zongorás triót és vonóstriót, vonós és zongorás quartettet is játszani.

Szükség lenne új művekre (könnyűekre) és jó átiratokra.

Javaslom, hogy a Zeneműkiadó a Zenepedagógus Szakosztállyal karöltve alapos anyagvizsgálat után adjon ki olyan átiratokat, amelyek szépek, könnyen játszhatók és a preklasszikus és modern zeneirodalom közötti stílusokat instruktív módon közvetítik. Gondolok itt elsősorban a bécsi klasszikusokra, mert ez a stíluskorszak a hegedűpedagógiai anyagban alig van képviselve. Rendkívül fontos, hogy ilyen átiratok készítésével a Zeneműkiadó olyan zeneszerzőt bízzon meg, aki aktívan foglalkozik az alsó fokú tanítás zenei és hangszeres problémáival.

Zeneszerzőinket pedig kérjük, hogy új művekkel is segítsék kamarazene tanításunk ügyét.

Lenkei Tiborné