Parlando 1962/4, 11.-13. p.

A jazz-ről

Helyes kezdeményezésnek tartom - és úgy gondolom velem együtt sokan mások is -, hogy a Parlando 1962. év januári és februári számában többek között a jazz-ről folyik vita. Véleményem szerint Nagy Pál „Beszéljünk a jazz-ról” c. cikke alkalmas arra, hogy vitaindítóként fogadjuk el. Hozzá szeretném tenni azt is, hogy ezzel a cikkel nagy általánosságban egyetértek, mert a „jazz” körüli viták taglalása mellett több egészséges javaslatot is tesz a jazz zene hazánkban való egészséges fejlődése érdekében.

Bizonyos értelemben örömmel kell fogadni Aszalosné Bezzegh Tünde hozzászólását is, mert cikkében nyíltan feltárja véleményét. Elmondja aggályait, és így alkalom nyílik arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt folyjék vita több olyan alapvető problémáról, melyről a cikkben szó van.

Őszintén bevallva engem is ez a szándék vezetett, mikor cikkem megírásához fogtam. Úgy érzem ugyanis, hogy ebben, a véleményem szerint fontos kérdésben állást foglalni csak akkor lehet, ha alapjait tisztán látjuk.

Aszalósné hozzászólásának két részletére szeretnék utalni. Az első szerint a jazz az emberiség története folyamán ügyes kapitalista üzleti vállalkozók közvetítésével kompromisszumot kötött a szórakoztató szalonzenével és tánczenével. Ezáltal lemond a zene egyetemes esztétikai célkitűzéséről, nem mond ki súlyos életigazságokat, nem áll ki sem osztályokért, sem emberiségért stb. A második kitétel szerint a cikkíró kifogásolja a jazz propagálását, mivel szerinte „kulturális céljaink éppen ellenkező irányúak”.

A jazzt napjainkban a kapitalista országok területére korlátozni annyit jelent, mint homokba dugni a fejünket, hogy ne lássunk tisztán. Tudomásul kell venni, hogy a szocializmust építő országokban is foglalkoznak ezzel a műfajjal, méghozzá nem is kis számban. Az sem érdektelen, ha megemlítjük, hogy hazánkban pl. a jazz zenét szerető fiatalok nagy táborán kívül a Zeneművészeti Főiskola hallgatói, sőt tanárai között is ismerünk sok olyan tehetséges muzsikust, akik szeretik ezt a műfajt, szívesen hallgatnak jó jazz-zenét. Ha tehát elfogadnánk azokat a megállapításokat, melyeket az előbbiekben felsoroltam, akkor ezzel súlyos bírálat érné mindazokat, akiket ez a muzsika érdekel. Nem kell félteni a komoly zenét a jazz-től! Egyre többen lesznek - és főleg a fiatalság köréből -, akik a XX. század modern zenéjét vallják magukénak. Ezeket a fiatalokat nem hogy elvonja a jazz zene, hanem inkább megszerzi a komoly, modern zene számára. Koczog Ákos a „Muzsika” decemberi számában többek közt ezt írja: „Meg kell szabadítani a jazz zenét a megbélyegzés alól.” Természetesen nem a giccses, szirupos, ízléstelen tánczenét, melyet a jazz zenével összekeverni nem lehet. A Rock and Roll, vagy a Twist, és ehhez hasonló divatos tánczene, nem azonos a jazz zenével. A tánczene célja az, hogy milliók szórakoztatását biztosítsa. Előfordul az is, hogy kihasználva a terület adta lehetőséget, zeneszerzők, vagy szövegírók üzleti érdekből gyártanak slágereket, melyeknek élettartama a tiszavirágéhoz hasonló.

Helytelen lenne, ha kategorikusan kijelentenénk, hogy a tánczeneszámok mind rosszak. Voltak és lesznek olyan magyar vagy külföldi tánczeneszámok, melyeket évtizedekig énekel és szeret a közönség. Ezeknek is megvan a maga tömegszórakoztató hivatása, melyet be is töltenek.

A jazz zene szűkebb tábort érdekel, mivel ennek megértése már bizonyos követelményt állít a hallgatók elé. Azonban véleményem szerint a jazz zene fejlődése feltétlenül kihatással van a tánczene színvonalára is. Világosan mutatja ezt, pl. a csehszlovák könnyűzene jelenlegi helyzete. A közelmúltban Csehszlovákiában voltam, az ottani Koncert igazgatóság vendégeként, és alkalmam volt munkaközben tanulmányozni a csehszlovák tánczenekarokat és táncdalénekeseiket. Az ott szerzett tapasztalatok alapján, őszintén meg kell mondani, hogy a kinti együtteseik színvonala általánosságban felülmúlja a magyar zenekarokét. Ennek egyik oka az, hogy ott a tánczenekarok bizonyos tekintetben kedvezőbb helyzetben dolgoznak, mint nálunk. Hiszen független állami szervhez tartozva nincsenek annyira kitéve a vendéglátó ipari szervek befolyásának. Egész sor olyan zenekarral találkoztunk, melyben legalább 7, vagy ennél több zenész dolgozik. Ezek az együttesek évekig vannak együtt, és rendszeres próbákkal biztosítják fejlődésüket. Csehszlovákiában a jazz zenével is komolyan foglalkoznak - vonatkozik ez muzsikusokra, hivatalos szervekre és a közönségre egyaránt. Mutatja ezt pl. az is, hogy ez év májusában Karlovy Varyban jazz-fesztivált rendeznek. A legújabb hazai együtteseken kívül külföldi zenekarokat is meghívnak, pl. Magyarországról dr. Garay Attila jazz-triója is kapott meghívást a jazz fesztiválra. A csehszlovák Koncertiroda vezetői elmondták, hogy a tánczenészek a vendéglátó iparban, vagy pódiumon előadott tánczene számok mellett komolyan foglalkoznak magával a jazz-szel is. Híven fogja ezt tanúsítani a májusi fesztivál.

Helytelen lenne, ha ezeket figyelmen kívül hagynánk. Tudomásul kell venni, hogy a komoly vagy könnyűzenét igénylő és szerető közönség egyre magasabb követelménnyel lép fel. Nem topoghatunk tehát egy helyben, ezen a területen is előbbre kell lépnünk.

Az Esti Hírlap „Korszerű jazz”-t cikkében a következőket írja: „A külföldi rádiókat hallgatva feltűnik: mennyivel gazdagabb korunk táncmuzsikája és táncdal előadói stílusa, mint amivel Budapesten találkozhatunk. Most itt nem is szólva a szovjet Zaharovról, a német Hans Eislerről vagy Kozma Józsefről - a szűkebb értelemben vett dzsessz-zene és dzsesszéneklés is árnyalatosabb, mint amit itthon hallunk”.

Ne féltsük tehát a jazz-től a komoly zenét. Tisztában vagyunk a komolyzene hivatásával. Úgy érzem, senki sem akarja azt, hogy a komolyzene rovására bármi is történjék, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy a XX. század embereit a modern zene, és ezen belül a jazz zene is foglalkoztatja. Nem maradhatunk tehát le ebben a műfajban sem, mert - mint már az előbbiekben is idéztem - ennek komoly következményei máris mutatkoznak.

Harmath László