Parlando 1962/6, 16.-17. p.

Az ének-oktatás problémái

Nagy örömmel olvastam a „Parlando” áprilisi számában Keresztessy Hédy „Az ének-oktatás céljairól és problémáiról” szóló cikkét.

Már nagyon aktuális és égetően sürgős kérdés a magán-ének tanterv egységesítése.

A közölt tantervvel egyetértek, és azt jónak találom. Az alsó osztályok számára nagyon alkalmasak az Unterrichtslieder középfekvésű dalai, mivel a kezdő énekeseknek ez a fekvés a legalkalmasabb. (Nagyjából ugyanezek a dalok megtalálhatók a Dal mesterei I-III. kötetében is, csak magasabb fekvésben.) Nagyon kedvelik, s szívesen is tanulják ezeket a dalokat a növendékek.

A hangszeres tanszakokhoz hasonlóan tisztázni kellene azt is, hogy hogyan épülnek egymásra az énektanszak esetében a zeneiskolai, szakiskolai és főiskolai osztályok. A fokozatosság itt egyelőre nincs meg, hiszen teljesen kezdő énekes a szakiskolában, sőt kivételesen szép hang esetében a főiskolán is kezdheti tanulmányait. Ha pedig a jelenlegi helyzet marad meg, lehetőséget kell adni a felsőbb iskolatípus magasabb osztályába való felvételre. Így pl. az első két zeneiskolai év mintegy előkészítő lehetne szakiskolai (kivételes esetekben főiskolai) felvételre.

Más tanszakhoz hasonlóan meg kellene rendezni évenként, de legalább 2 évenként 1-1 énekversenyt, esetleg (e tárgy anyagából vett) szellemi vetélkedővel, s azt díjazni. Több iskola ének-tanszakát is össze lehetne vonni. Ez nagy lendületet adna a továbbtanuláshoz. Én évenként több tanszaki koncertet is szoktam rendezni, s ez pezsgő életet, jó kollektívát eredményez.

Nagyon üdvösnek tartanám, ahol lehetséges, havonként egy délutánt magnófelvételre, lemezjátszásra, illetve visszahallgatásra fordítani. Ezzel igen sokat tanulnak a növendékek, s könnyebben szembe ötlik saját hibájuk is.

Az I-IV. osztály szolfézs anyagát úgy kellene kialakítani, hogy a továbbtanulásnál (szakiskolában vagy főiskolán) ne legyen túl nagy a törés, ill. lemaradás. Az énekesek szolfézs óráin elsősorban a lapról éneklés és társas éneklés kerülne előtérbe.

Igen hasznos lenne, ha a gyermekoperákhoz hasonlóan a zeneiskolások, illetve szakiskolások számára könnyen megtanulható dalmű vagy opera állna rendelkezésre. Ezek hiánya sok nehézség forrása még ma. Ugyancsak hasznos lenne, ha a nyelvtanulás segítségére készített hanglemezekhez hasonlóan ún. tanlemezeket gyártanának iskolai célokra. Ezekhez a felvételekhez gyakorló szakembereket kellene bevonni. Én magam is koncertező művész-tanár vagyok, s az énektanítás hatékonyabbá tételére bizonyára többen is szívesen jelentkeznénk ilyen „tanlemez” gyártásához dalokkal, áriákkal, amelyek aztán a tanítás céljaira rendelkezésre állhatnának. Ugyancsak szükséges lenne a fül, a tüdő, a gége anatómiájával kapcsolatos szemléltető képek sokszorosítása és terjesztése is.

Hetenként egyszer biztosítani kellene 1 órát hangképzés elmélet, énekirodalom, hangegészségtani tanulmányok speciális céljaira. A helyes énektanítás, hangképzés egyúttal tulajdonképpen hangszerépítés is.

Nagyon helyeselhető Kel1esztessy Hédi megállapítása, hogy a vidéki tanárokra még nagyobb felelősség és munka hárul, hiszen a város vagy az egész megye zenei ízlését kell helyes módon fejleszteniük és irányítaniuk. Különösen nagy gondot kell fordítani a vidéki karnagyok hangképzési gyakorlatára. Hiába tanulják meg jegyzetből a hangképzés elméletét, a gyakorlatban a tanultakat nem tudják alkalmazni, mert ők maguk sem próbálták ezt soha. (Ez egyébként több kórusvezető konkrét kérése is!) Ezért adódik aztán sok esetben a túl nagy erővel való erőltetett éneklés, helytelen szöveg, préselt hang stb. A hang magasságának vagy mélységének erőltetése - sajnálatosan gyakran - súlyos hanghibákhoz, sőt a hang teljes elvesztéséhez is vezet. Sőt, tovább is kellene menni: minden pedagógusnak, olyan funkcionáriusnak, akinek gyakran kell hosszabban beszélnie nyilvánosság előtt, szükség lenne rendszeres hangképzés tanulására (hogy jó helyen, „elöl” beszéljen).

Meg kellene vizsgálni a táncdal-énekes képzés kérdését is. Határozott meggyőződésem, hogy - főleg a vidéken felléptetett és szerepeltetett - táncdal-énekeseink (tisztelet a kivételnek) legfeljebb valamilyen „gyorsított” kiképzést kaphattak, s nagyon alatta vannak a szükséges követelményeknek. Kötelezővé kellene tenni a nyilvánosság előtt fellépő táncdal-énekesek számára előzőleg legalább a IV. zeneiskolai osztály anyagának elvégzését. Határozottan rombolja, sőt helytelen irányban befolyásolja a közönség ízlését a színvonaltalan és kulturálatlan pódium-produkció.

Az énektanításnak megvannak a maga megmásíthatatlan követelményei. Legyen szó szólistáról, táncdalénekesről vagy kórustagról - ezeknek a követelményeknek meg kell felelnie. Ezek elsősorban: a jó légzés, a helyes hangképzés, a tiszta szövegmondás, a jó ritmus, a tiszta, szép éneklés, a hangképzés elméleti tudása, a zeneirodalmi jártasság, az általános zenei műveltség.

Az énekművészet – akárcsak a gazdasági élet és a kultúra más eredménye –, valójában csak a mi korszakunkban vált hozzáférhetővé a dolgozók széles tömegei számára. Ez a kulturális igény és fellendülés egyre nagyobb feladatok elé állítja az énekpedagógiát. A hangképzés-énekoktatás a zenetudománynak az a területe, ahol még a többinél is nagyobb szükség van a gyakorlati tanítás és a tudományos kutatás állandó együttműködésére. Csakis így várhatunk fellendülést az énekkultúra, a magánének tanítása terén.

Áginé Bocskay Ibolya,

a nyíregyházi zeneiskola tanára