Parlando 1962/10,

Drezda, a művészetek városa

Drezda a tudományok, művészetek városa, igen régi történelmi múltra tekint vissza. Az első oklevelek, melyek a települést megemlítik, 1206-ból származnak, és a XIII. század végén a helység fokozatosan megerősödik, várossá alakul. A céhrendszer kibontakozásával kilép a középkor homályából, és fejlődése új lendületet kap. Virágkorát mintegy a XVII. század közepétől éli, mikor Szászország fővárosaként Európa egyik legpompásabb, legragyogóbb királyi udvarának székhelye. Különösen az Ágostok korában (Erős Ágost és II. Frigyes Ágost) a szász és lengyel korona egyes ülése folytán gyakorol a királyi udvar pompája, sokszínűsége nagy hatást a művészetek minden ágára.

A XVIII. század elején Drezdában a német barokk és rokokó építészeti legszebb alkotásai jönnek létre. Ekkor épül fel a híres Zwinger, a pillnitzi kastély, a Taschenberg palota, továbbá lakónegyedek, hidak, templomok.

Maga a Zwinger XIV. Lajos versaillesi kastélyának mintájára épült, a zseniális alkotó műépítész Pöppelmann tervei szerint. Eredetileg udvari játékok, lovagi tornák és más ünnepélyes alkalmak részére szolgált hajlékul. A Zwinger épületeit Pöppelmann újabb és újabb szárnyépületekkel egészítette ki, a szükségletek, igények és korának ízlése szerint. Ebben az időszakban kezdődött meg a műalkotások, elsősorban a festmények gyűjtése is. Napjainkig a Zwinger a legkülönbözőbb alkotások részére ad otthont és termeiben az európai festészet örökbecsű értékeit láthatjuk.

Bizonyos fokig a hétéves háború vetett véget Drezda első virágkorának, amikor is a porosz behatolással a város megrongálódott és tűzvész áldozata lett. A XIX. században III. Frigyes Ágost viszonylagosan hosszú és háborúmentes uralkodása alatt azonban ismét visszanyerte előbbi képét.

Nem lehet csodálni, hogy a városban, mely oly szépen, békésen terül el az Elba völgyében, mely műkincsekben gazdag, melynek polgárai értik, tisztelik és szeretik a művészeteket, sok érdekes és értékes zenetörténeti dokumentumot is találunk. Ha az alábbi adalékok talán nem is oly közismertek, mint Weimar és Halle emlékei, mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy a német zeneszerzők jelentékeny része életének valamely szakaszában kapcsolatba került Drezdával és jól érezte magát a város szabadabb, militarizmustól mentesebb légkörében.

Wilhelm Friedemann Bach, - a legtehetségesebb, de szertelen és hányatott életű fiú -, aki apjának kedvence, itt ebben a városban töltötte életének 12 évét a Sophien Kirche orgonistájaként. 1733-1747-ig terjedt az időszak, mikor a drezdai polgárok a Zwingerrel szemben levő templomban az ő orgonajátékában gyönyörködhettek.

Itt élte le életének jelentékeny részét Carl Maria von Weber, a német nemzeti opera megteremtője, a wagneri eszmekör megalapítója. 1816-ban nyeri el Weber a drezdai udvari karmesteri állást, ahol az olasz operával kell a küzdelmet felvennie. Itt komponálja többek között a Bűvös vadászt, továbbá az Euryanthe c. operát és még sok más hangszeres és kamarazene-művet. Drezda saját halottjának tekinti Webert, hamvait hazaszállítják a távoli Angliából és 1844-ben éppen Richard Wagner tart emlékbeszédet a sírnál Weber életművéről.

Wagner életének és alkotóművészetének hét éve esik Drezdára. Már gyermekkorában él átmenetileg a városban, és talán ez időből származnak első benyomásai és tisztelete az akkor ott tartózkodó ünnepelt mester, Weber iránt. Azután sorsa még sokfelé viszi Wagnert, hogy a hányatott párizsi évek után ismét nyugalmasabb légkörben találjon boldogulást a drezdai operában. A Rienzi-t még tartózkodóan fogadja az együttes, de a hangulat megváltozik és a bemutató fényes sikert hoz. 1843-ban mutatják be a Bolygó hollandit, melynek előadása szintén nagy sikert arat. Az egész város ünnepli Wagnert, és ő bár nem szereti a kötöttséget, mégis állandó karmesterként a színháznál marad. Ettől kezdve Drezda zenei életének irányítója, mozgatója, fáradhatatlan szervezője. Ebben a periódusban készül el a Tannhäuser, majd később a Lohengrin. A Tannhäuser sikere nem éri utol a két előző operáét, mert az újszerű dallamvonalat, a zenekar színgazdagságát, az egyes áriák drámai hatását és jellemzőerejét, az egész mű túlfűtöttségét, érzékiségét nem értette meg korának közönsége. Wagner működése, mint kivételes képességű szuggesztív karmester is, emlékezetes marad. A 9-ik szimfónia vezénylése 1846-ban a lakosságot csodálatos élménnyel ajándékozza meg.

Közben halad az idő kereke és a februári párizsi forradalom híre bejárja Európát. Wagnerre is hatással vannak a korát lelkesítő haladó eszmék. Érzi, tudja, hogy a meglevő rend eszméi elavultak, a múlt lerombolására, új, egészséges társadalomra van szükség. Eszmeileg a forradalom mellé áll, és ennek érdekében agitációt fejt ki. A májusi felkelés után - melyet a porosz katonaság rövid idő alatt lever - Wagner nem maradhat tovább Drezdában. Weimaron keresztül elhagyja Németországot és Svájc szabad földjére menekül.

Wagnerrel és Drezdával kapcsolatban említsük még meg Gottfrried Semper tervező műépítész nevét. A város legszebb terén, az úgynevezett Színház téren emelkedő épületnek a nevezetes Semper operának sajnos csak romos tömbjét láthatjuk (helyreállítására sor fog kerülni). Itt tartották Wagner operáinak bemutatóit és más forró sikerű előadásokat. Így fel kell jegyeznünk két dátumot a Semper opera történetéből. Richard Strauss azóta a világ operaszínpadait bejárt két műve, a Salome 1905-ben, az Elektra 1909-ben kerül itt először a közönség elé.

Meg kell emlékeznünk Schumann drezdai éveiről is. Hanyatló idegállapota miatt a csendesebb, nyugodtabb várost választja lakhelyül. Itt komponálja többszólamú műveinek egy részét (fúgák, kánonok). Az 1845. évtől kezdve mint énekkari karmester működik, és mintegy négy éven keresztül tartózkodik a városban.

Muzsikusok számára is érdekes irodalomtörténeti vonatkozás, hogy a Loschwitzi szőlőhegyek lankáin (ma egyik kerülete Drezdának), a kedves Körner család baráti házánál vendégeskedve írta Schiller 1785-ben „An die Freude” című szabadszárnyalású költeményét. Miről énekel a költő, ki megelőzte korát? Milliók testvériségéről, a jókedvről, örömről, melynek el kell árasztania a világot, a szabad, szép természetről, gond, gyűlölködés, bosszú és önző érdekek felejtéséről. Az örömóda Beethoven IX. szimfóniájának utolsó tételében az emberiség magasztos céljainak zenei kifejezője lett.

Az 1945. február 13-14-ére virradó éjszaka a drezdaiak számára a pusztulás legsötétebb óráit jelentette. A súlyos, több hullámban ismétlődő angol-amerikai légitámadás porig rombolta az egykor féltve őrzött épületeket, szobrokat, utcákat, tereket, műemlékeket. 70.000 ember maradt a romok alatt és került tömegsírba. A háború után óriási erőfeszítéseket kellett tenni az életért, a romok eltakarításáért, a közrend helyreállításáért, villanyért, közlekedésért, fűtőanyagért.

Mit mutat a látogatónak a mai Drezda?

El és felépült. Hatalmas, modern épülettömbjei, újonnan tervezett széles sugárútjai, diáknegyedei, fejlett kereskedelmi hálózata egy új, társadalmi átalakuláson átesett szép város képét mutatják, melynek lakói remélhetőleg megértik a történelmi fejlődés szükségszerű irányát. Az új városrészek közelében ott állnak a régi épületek, immár helyreállítva, vagy újjáépítés alatt. A páratlan értékű festmények, iparművészeti gyűjtemények ismét régi fényükkel gyönyörködtetnek, miután a Szovjetunió segítségével sikerült őket a pusztulástól megmenteni. De ellentmondásként ott állnak a romok is, egy részük üszkös, meredező falakkal tekint le Drezda népére, mementóként.

A Fucik téren, a város szívében, új épületben él és működik a Weber nevét viselő Dresdener Musikhochschule, mintegy 450 hallgatóval. A Staatskapelle, továbbá a filharmóniai zenekar hangversenyei, a nagy múltú XVII. században alapított Kreuzchor ismételten megindultak az újrafejlődés útján.

Drezda egyben komor és elgondolkoztató. Az Albertinum bejáratán betűk hirdetik a jelmondatot:

„Der Menschheit bewahrt”.

„Megőrizve az emberiségnek”.

Kívánjuk, hogy a Drezdába látogató vidám, olykor hangoskodó turisták - kik a világ minden tájáról idesereglettek - megértsék a felirat eszmei tartalmát, és a békés egymás mellett élés szellemében munkálkodjanak.

Váczy Lili