Parlando 1962/11,

Az osztályozás gondjai

Az osztályozás minden pedagógus számára nagy gond. Sokszor nagyobb, mint maga a tanítás. A zenepedagógus számára még fokozottabban az, hiszen bonyolultabb teljesítmény értékét kell néhány számjegyben kifejeznie, mint a közismereti tárgyakat tanító pedagógusnak.

Ahhoz, hogy osztályozási módszerünket teljes mértékben vállalni tudjuk, annak elveit kell tisztáznunk. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot felvetni abban a reményben, hogy majd együttes erővel zenepedagógiánkat ezen a ponton is előbbre visszük

Az osztályozás tulajdonképpen mérés, a mérés összehasonlítás. Az összehasonlítás, az egymáshoz való viszonyítás azonos kategóriákba tartozó tényezők között a legegyszerűbb. Ezt igazolja a fizika, a matematika, geometria. Hosszúságot csak hosszúsággal, súlyt csak súllyal mérhetek. Ha egy tárgynak többféle tulajdonsága van, akkor arról csak akkor adhatok pontos képet, ha e tulajdonságok mindegyikét a maga mértékegységével mérem. Az összehasonlítás, a mérés eredménye mennyiségileg kifejezhető. Mindaddig könnyű dolgunk van, amíg megmaradunk a mennyiség kategóriájában. Bonyolódik azonban a helyzet, mihelyt egy újabb kategóriával, a minőséggel találkozunk.

Meggyőződésem, hogy az osztályozás, mint gyakorlati feladat helyes megoldásában lényegesen előbbre jutunk, ha azt a mennyiség és minőség összefüggésében is megvizsgáljuk.

A dialektikus materializmus meghatározása szerint „a minőség mindenekelőtt a tárgyak és jelenségek meghatározottsága, azon lényegi vonásainak, oldalainak állandósága, amelyek következtében a tárgy és jelenség az, ami”. (A marxista filozófia alapjai, Kossuth könyvkiadó, 1959. 268. old.)

Ebben a megállapításban még nem szerepel a minőség értékelése, csupán annak fogalmi meghatározása. Ez a meghatározás azt szögezi le, hogy minden tárgynak, jelenségnek megvan a maga sajátossága, minősége. Ennek természetéről már többet mond a következő idézet: „A minőség a tulajdonságon keresztül nyilvánul meg. Jóllehet a »minőség« és a »tulajdonság« fogalmait gyakran azonos értelemben használják, mégis különbség van közöttük. A tulajdonság a külső kifejeződésben, az adott tárgynak más tárgyakhoz való viszonyában vett minőség. A minőségről, vagyis a tárgy belső meghatározottságáról csak annak alapján tudhatunk meg bármit, ahogyan a tárgy tulajdonságaiban megnyilvánul.” (Az idézet a fenti hely folytatása.)

A tulajdonság tehát a minőség megnyilatkozása. A minőségre a tulajdonságokból következtethetek. A tulajdonság azonban nem maga a minőség.

A dialektikus materializmusnak igen fontos megállapítása az, hogy a minőség változása mennyiségi változásokon keresztül érhető el. Sőt, már Hegel is megállapítja: „A végbemenő mennyiségi változás először valami egész ártatlannak látszik, de még valami más is lappang mögötte, s a mennyiséginek ez a látszólag ártatlan változása mintegy csel a minőséginek megragadására.” (Hegel: A filozófiai tudományok enciklopédiájának alapvonalai. 181. oldal)

A mennyiségi kategória - a minőséggel ellentétben - a tárgyakat nem belső meghatározottságuk alapján, hanem tulajdonságaiknak fejlettségi foka szerint jellemzi. A mennyiségi kategória fejezi ki a tárgyak, jelenségek nagyságát, terjedelmét, a mozgás gyorsaságát stb.

Mennyiség és minőség belső összefüggéséből most egy kérdést ragadunk ki: mérhető-e a minőség mennyiséggel?

A kérdés azért izgalmas számunkra, mert a zenei produkciók osztályozásánál többek között ezt tesszük. Minőséget fejezünk ki számjegyekkel, mennyiséggel.

A bevezetőben elmondottakból az következik, hogy ez nem lehetséges. Összehasonlítani, mérni csak azonos kategóriákon belül tudok.

A kérdést azonban ne csak logikai oldaláról, hanem - amint a dialektika teszi - a gyakorlat felől is vizsgáljuk meg. Mi történik a gyakorlatban a tárgyak, jelenségek minőségének vizsgálatánál? Veszem a legegyszerűbb példát. A tej minőségi vizsgálatánál kimutatom annak zsírtartalmát, feltárom mennyi benne a fehérje, szénhidrát, víz stb. Azaz azokat a mennyiségi összetevőket fejezem ki, amelyek a tej minőségét meghatározzák. A gyakorlat tehát a mennyiség és minőség összefüggéséről elmondottakat támasztja alá. Egyben jelzi, hogy a minőség a tárgy vagy jelenség tulajdonságai mennyiségi fokának meghatározásával fejezhető ki.

Hogyan alkalmazható mindez a zenei produkciók értékelésénél, az osztályozásnál? Vannak-e itt is a produkciókon belül mennyiségi és minőségi kategóriák? Vajon ezek összefüggésére érvényes-e mindaz, amit a dialektikus materializmus e két kategória viszonyáról mond?

Az első kérdésre adandó választ - hogyan alkalmazható az elmélet a gyakorlatban - a második és harmadik kérdés megválaszolása dönti el.

Azt hiszem, senki előtt sem kétséges, hogy a zenei produkciókban egyaránt találunk mennyiségi és minőségi elemeket is. A tempó, a dinamika, a technikai megoldások kétségtelenül a zenélés mennyiségileg kifejezhető elemei. Ezek határa, nagyságrendje nemcsak füllel, tempóérzékkel, hanem metronómmal, műszerekkel is kifejezhető. Ezek, mint akusztikai jelenségek, a fizika körébe tartoznak. De azt hiszem, nem kell bizonygatnom, hogy a zene nem egyenlő a fizika akusztikai részével. Kifejezési eszközei, tulajdonságai mérhetők a fizika eszközeivel, kifejezhetők mennyiségileg. De éppen a fizikai hang és a zene összefüggése is azt igazolja, hogy a tulajdonság nem egyenlő a minőséggel. Az eszközök értelmét a tartalom adja meg. (Nagyon csábító lenne, hogy a felvetett kérdést a dialektikus materializmus másik két kategóriájának - a lényeg és jelenség - szemszögéből is megvizsgáljuk. Erre azonban e cikk terjedelme nem ad módot.)

Az is magától értetődő, hogy a gyakorlás tulajdonképpen mennyiségi elemek szorgalmas gyarapítása annak érdekében, hogy egy minőségi ugrás fizikai lehetőségét megteremtsük. Ettől azonban a hang még nem válik zenévé. A zene törvényeit ugyanis nemcsak a fizika, hanem az emberi lélek is meghatározza.

Voltaképpen miért is nehéz osztályozni? Meggyőződésem szerint nemcsak azért, mert a minőséget is mennyiséggel akarjuk kifejezni, hanem azért, mert a produkciónak többféle, a mennyiség kategóriájába tartozó tulajdonságát és a többféle minőségi elemet is egyetlen számjeggyel akarjuk kifejezni. Azaz, osztályozásunk nem eléggé differenciált. Ezért van azután az, hogy minden szempontot egybevetve nagyjából mindenki egyforma osztályzatot kap. És ez a helytelen. Mert gondoljunk csak azokra az óriási eltérésekre, amelyek a „jó” osztályzatot nyert tanulók hatalmas táborán belül fellelhetők.

Mi a megoldás? A számjegyekkel való osztályozás eltörlése? Helyette valami „minősítés”-féle szöveges értékelés?

Szerintem ez túlbonyolítaná a problémát. (Bár a felvételi vizsgákra való javaslatoknál már most is ezt az eljárást követjük.)

Véleményem szerint helyes lenne, ha a mostani egyetlen egy számjeggyel való osztályozást - a zene mennyiségi és minőségi elemeinek megfelelően - differenciálnánk. Kezdetben talán csak annyira, hogy az elért technikai fokot és a muzikalitást jeleznénk. Fejlettebb fokon tovább bonthatnánk e két kategóriát is. (Tempóérzék, dinamikai készség, technikai felkészültség, képzelőerő, memória, kifejező készség stb.)

Kedves Kollégáim, a cikk címének olvasásakor bizonyára azt várták, hogy az osztályozás körüli gondjaikat fogom megkönnyíteni. És íme, szaporítottam azokat. Szándékosan tettem. Azért, hogy a közös gond együttes vállalása - mint mennyiségi tényező - meghozza majd azt a minőségi ugrást, amit, mint ez idő szerinti legjobb megoldást, majd valamennyien elfogadunk.

Fasang Árpád