Parlando 1962/12, 14. p.

Stílus-követelmények a zongoratanítás irodalmában

Bizonyára észrevették már mások is, hogy alsóbb osztályú növendékeink könnyebben megoldják darabjukat, ha egymás után több hasonló darabot tanultak. Ez a tapasztalat vezetett arra a gondolatra, hogy talán nem helyes az, hogy növendékeinknek az év egyazon szakaszában a legkülönbözőbb stílusú darabokat tanítjuk, hogy pl. negyedévi tervünkben szerepel, mondjuk, 3-4 Bach, egy Clementi, 1-2 Bartók mű, vegyesen a Mikrokozmoszból és a Gyermekeknek-ből, továbbá szovjet mű, Schumann, vagy Mendelssohn-darab. A növendéknek párhuzamosan kell foglalkoznia a legkülönfélébb stílusú darabokkal. Helyes ez? Nyilvánvaló, hogy minden stílusnak, s ezen belül minden szerzőnek megvannak a maga sajátosságai, melyeket a gyermeknek meg kell ismerni, meg kell szokni, s át is kell élni. Kívánható-e ez ilyen tarkaságban? Nem terheli-e meg túlságosan a gyermek felfogóképességét? Különösen, ha arra törekszünk – mint ahogy ma már ez általános törekvés -, hogy a növendék elképzelésében tényleg éljen annak a darabnak az előadása, s ne a tanár sulykolja bele saját elképzelését. Mennyivel jobban bele tudja élni magát a növendék a darab stílusába, hangulatába, s nem utolsósorban mechanikai problémáiba, ha huzamosabb ideig foglalkozik vele, de nem egyazon darabon belül, - mert akkor esetleg megunja, s kevés anyaghoz jut, ami eleve helytelen -, hanem egyazon stílussal, amelyen belül a problémák hasonlóak, s megoldásuk segíti egymást.

Természetesen szó sem lehet arról, hogy a tanítás menete valamiféle kronologikus sorrendet kövessen. Még olyan következetes megkötöttség sem kívánható, mint a szolfézsben, ahol egy-egy tanév gerincét kifejezetten egyfajta stílus adja. A hangszeres tanítás jellegével ez nem egyeztethető össze. Mégis kívánatos volna, hogy egy-egy osztályon belül túlnyomórészt ugyanannak a kornak a zenéjével foglalkozzék a növendék. Véleményem szerint ez a csoportosítás kb. a IV. osztályban kezdődhetik, amikor már a stílusismeret kívánalmaival felléphetünk. Legalkalmasabb volna a IV. osztály számára a bécsi klasszikusok, Haydn, Mozart és Beethoven zenéjének a hegemóniája. Hasznos volna, hogy ennek az osztálynak a folyamán 2-3 hónapig csak ilyen zenével foglalkozzanak. A további 2-3 hónapban metodikailag helyesnek ítélt más darabok kerülhetnének sorra.

Természetesen ezt a módszert sem volna szabad mereven alkalmazni; elképzelhető, hogy közben is tanulhatnának a növendékek elvétve más stílusú darabot is, ha erre szükség mutatkozik.

Megjegyzendő, hogy a stílus-azonosság nemcsak az előadásban segíti a gyorsabb fejlődést, hanem technikai vonalon is, hiszen a stílusoknak megvannak a technikai ismérveik is.

Ezzel a módszerrel könnyebb volna a szolfézs-zsal is kapcsolatot tartani, ahol ugyanazon stílussal más megvilágításban foglalkoznak a növendékek.

Szőke Andorné