Parlando, 1963/1, 3.-10. p.

 

Az alsó fokú zeneoktatás reformjáról

 

1962. december 11-én ült össze először a Tantervi Bizottság, hogy megkezdje az alsó fokú zeneoktatás reformmunkálatait.

 

Ilku Pál, művelődésügyi miniszter elvtárs felkérés·e és megbízása alapján a Tantervi Bizottság elnöke Kadosa Pál, főiskolai tanár, a Zenepedagógus Szakosztály elnöke lett. Aczél György elvtárs, a művelődésügyi miniszter első helyettesének felkérése és megbízása alapján a Tantervi Bizottság tagjai: Báthory Sándor a szegedi zeneművészeti szakiskola helyettes igazgatója, a gordonka szaktárgyi bizottság vezetője; Forrai István a miskolci Erkel Ferenc zeneiskola igazgatója, a fafúvós szaktárgyi bizottság vezetője; dr. Friedrich Józsefné, a miskolci zeneművészeti szakiskola tanára, a szolfézs szaktárgyi bizottság vezetője; Halász Ferenc, főiskolai tanár; J. Irsai Vera, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet központi igazgatója; Keresztessy Hédy, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szakfelügyelője, az ének szaktárgyi bizottság vezetője. Dr. Komjáthy Aladárné, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szakfelügyelője, a zongora szaktárgyi bizottság vezetője; Lenkei Tiborné, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet szakfelügyelője, a hegedű szaktárgyi bizottság vezetője. Nagy Miklós, a győri Liszt Ferenc zeneiskola igazgatója; Pehl András főiskolai tanár, a rézfúvó szaktárgyi bizottság vezetője; Sándor Frigyes főiskolai tanár, a Zeneművészek Szövetsége elnökségének tagja. Sárhelyi Jenő, a békéscsabai Bartók Béla zeneiskola igazgatója, Sellei Gyula, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet tanára, a gordon szaktárgyi bizottság vezetője, Szőnyi Erzsébet főiskolai tanár, Váczi Károly, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet központi igazgatóhelyettese.

 

A Tantervi Bizottság munkájában részt vesz még az Országos Pedagógiai Intézet részéről Péter József, a Fővárosi Tanács Oktatási Osztálya részéről Koltai Vilmosné, valamint a Zeneműkiadó Vállalat részéről Kontra István.

 

A Szaktárgyi Bizottságok tagjai Rónai György elvtárs, a Művészetoktatási Osztály vezetőjének felkérése és megbízása alapján:

SZOLFÉZS: Dobszai László, Bp., Forrai Katalin, Bp., dr. József Andrásné, Bp., Kulcsár Zoltán, Debrecen, Péter Miklós, Bp., Salamon Ilona, Bp., Sipos Éva, Bp., Soproni József, Bp., dr. Soltész Elekné, Bp., Sipos Károly, Kecskemét, P. Szabó Helga, Bp., Rácz Alajos, Nagykanizsa, Szervánszky Jenőné, Bp., Tibold Iván, Pápa.

ZONGORA: Ágh Magda, Miskolc, Husek Rezső, Szekszárd, Hernádi Lajos, Bp., Inselt Katalin, Bp., J. Irsai Vera, Bp., Klatt Aurél, Nagykanizsa, Máté Miklósné, Bp., Nagy Zoltán, Győr, Váczi Károly, Bp., Zempléni Kornél, Bp.

HEGEDŰ: Almási Katalin, Bp., Halász Ferenc, Bp., Horváth József, Sopron, Horváth Károlyné, Bp., Isépy Lászlóné, Bp., Ivánkovics Ferenc, Nagykanizsa, Káté István, Veszprém, Lányi Margit, Bp., Till Ottó, Bp., Vincze Károly, Bp.

GORDONKA: Korda Imréné, Bp., Papp László, Debrecen, Schuster Etelka, Bp., Z. Sassy Iringó, Pécs.

GORDON: Szücs Pál, Nagybátony.

FAFÚVÓ: Bántai Vilmos, Bp., Béres János, Bp., dr. Czirják Zoltán, Békéscsaba, Deák József, Szeged, Ékes Péter, Szeged, Jantó Bertalan, Bp., Kovács János, Székesfehérvár, Kranczl Engelbert, Bp., Szücs József, Vészprém, Varga Elemér, Bp., Fodor László, Bp.

RÉZFÚVÓ: Borst Rudolf, Bp., Kerekes Pál, Hódmezővásárhely, Konti Izidórius, Miskolc, Kovács Béla, Győr, Pattogató Ernő, Szeged, Scheffer György, Székesfehérvár, Szódi László, Bp., Varasdy Frigyes, Győr, Zilcz György, Bp.

ÉNEK: Agócsné Ungi Emmi, Pécs, Berei Lajosné, Hódmezővásárhely, Farkas Ilona, Bp., Kerényi György, Bp., dr. Matusovszky Andrásné, Békéscsaba, Pekker Zsuzsanna, Miskolc, Sziklai (Silbernagel) Erika, Jászberény.

 

A Tantervi Bizottság első ülését Rónai György elvtárs, a Művészetoktatási osztály vezetője nyitotta meg, majd Kadosa Pál elnök bevezető szavai után Dobray István, a Művészetoktatási Osztály főelőadója ismertette általánosságban a reform és a tantervkészítés alapelveit és .fő feladatait.

 

„Legfőbb feladatunk, hogy a Magyar Népköztársaság oktatási rendszeréről szóló 1961. évi III. törvény, valamint a Szakszervezet Zenepedagógus Szakosztálya által országos vita során kialakított reformtézisek alapján meghatározzuk az alsó fokú zeneoktatás célját, feladatát, a képzés követelményeit. A szaktárgyi koncentráció alapján

 

meg kell teremtenünk a zenei képzés egységét,

 

valamint meg kell határoznunk helyét az alsó fokú nevelés feladat rendszerében. Megfelelő feltételeket kell teremteni, illetve a kapcsolatokat realizálni az általános iskolával, hogy a zenetanulás ne valami iskolán kívüli képzés, elfoglaltság legyen, hanem a sokoldalúan képzett, műveltebb ember nevelésének egyik része.

 

Sajnos, a mi pedagógiai problémáinkkal tudományosan sem a Pedagógiai Tudományos Intézet, sem az Országos Pedagógiai Intézet nem foglalkozott, pedig ezen a vonalon nagy segítséget kaphattunk volna zeneoktatásunk fejlődése, a korszerű képzés és nevelés érdekében. Az utóbbi 10 évben sokat fejlődött a zeneoktatás technológiája, sok egyéni kezdeményezés, jó dokumentumok, kiadványok segítették a zeneoktatás vonalát, de az eredmények ellenére fejlődésünk nem volt egyenletes, problémamentes, és még ma sem rendelkezünk - középfokon sem - egységes célokkal és feladatokkal, egységes pedagógiai tervvel és követelményekkel (beleértve a továbbképzés és felügyelet munkáját is). A reform szükségessége, az oktatás korszerűsítése most központi feladattá vált. A túlterhelés és maximalizmus kérdése elől mi sem térhetünk ki és ezt a tényt nemcsak abban a vonatkozásban kell megtárgyalni, hogy mennyi időt tölt egy gyermek az általános és zeneiskolában - bár ez sem közömbös -, hanem az oktatás tartalmi vonatkozásában is.

 

Az utóbbi időkben tudásszint-felmérő cikkek jelentek meg, melyek minden vonatkozásban megállapították, hogy a tanulók aránytalanul kevesebbet tudnak, mint amennyit az iskola erre fordít. A tudás nem az, amit a gyermek megtanul, amit produkál, hanem amit az anyag alapján önállóan alkalmazni, megoldani tud. A mindenkori mérce a gyermek értelmi és érzelmi képessége. Mivel ezen a fokon tömegzenei nevelésről beszélünk, nem 4-5 tanuló képessége és képzése a döntő ― bár ez az elv nem zárja ki, hogy bizonyos koron túl a tehetségesebb, a szakmára készülő ifjakat ne készítsük fel a megfelelő szinten.

 

A túlterhelés másik oka bizonyos értelemben vett enciklopédizmus, mely ismeretekben méri le az egész pedagógiai munkát. Ma is van ilyen törekvés, minél több ismeretet adni a gyermeknek. Az enciklopédizmust a mi vonalunkon is fel kell cserélni a leglényegesebb anyagrészek (fogalmak) kiválasztásával.

 

Tisztázni kell a zenei nevelés iránti társadalmi igény jellemzőit is, és vele azt, hogy a hagyományos zeneoktatás anyaga és módszere mennyiben felel meg ennek.

 

A képzés tartalma, tárgya: maga a zenélés.

 

Ehhez kell olyan ismereteket, képességeket fejleszteni, melyek a zenei kifejezés felfogását, a tartalom megközelítését lehetővé teszi. Ebben a korban, de még magasabb fokon is csak a zenei élmény adhatja azt az alapot, mely kiinduló pontja és talán eredménye egész képzési, nevelési munkánknak. Ebben a korban e nélkül zeneoktatásunk is csak ismeretanyag-halmazzá, vagy jól-rosszul kitisztított zenei elemek tömegét felsorakoztató produkcióvá válhat, mely alsó fokon igen veszélyes következményekkel jár. (Lemorzsolódás, a zene megszerettetése helyett attól való eltávolodás, a zenével való teljes szakítás. Sajnos, ilyen lemorzsolódás nem egy helyen váltotta fel azt a növekvő zenetanulási igényt, mely ma mindenütt jelentkezik.)

 

Ebben az évben a reformmunka kapcsán felmérést végeztünk a zeneoktatás területén. Az alábbi kérdéseket tettük fel intézményeinknek:

a)      Korszerű-e a tananyag?

b)      Túlterhelő-e és milyen vonatkozásban?

c)      Betölti-e a nevelésben rábízott feladatát?

d)      Módszerei mennyiben befolyásolják a fenti célok megvalósítását?

 

Ezek voltak a főbb kérdések, melyeket hasonlóképpen a többi reformbizottságok is megtárgyaltak. Nálunk talán újszerűen hat a kérdés feltevése, mivel az utóbbi időben zeneoktatásunk nem foglalkozott ilyen kérdésekkel. Most kell vállalkoznunk arra, hogy lerakjuk azokat az elveket, melyeket zeneoktatásunk az oktatás célkitűzésén túl a nevelés terén vállal, biztosítja a képzés vonalán a követelményeket, meghatározza annak szintjeit.

 

A tantervi követelmények kitűzése és a feladatok megjelölése mellett bizonyos koordinációt kell végrehajtani egyrészt az általános iskolákban végbement ének-zenei neveléssel, másrészt az ének-zene tagozatú általános iskolák tantervévei kapcsolatban. Az általános iskolai ének-zenei nevelés vonalán a korszerűsítés a módszer és anyag tekintetében időszerű volt, mivel a dalok, a zeneművek lassan formai alanyává váltak bizonyos ismeretanyagnak. A dal, a zenemű sokszor arra volt csak jó, hogy abból bizonyos zenei elemeket kiemeltek, gyakoroltak, ezzel a ténnyel megölték az élményt, magát a zenei alkotást és emellett ismeretanyagban sem érték el a megfelelő készséget és célt. Hogy nálunk miként áll a helyzet, erre most itt kell választ adnunk. Fel kell tennünk a kérdést, vajon az ismeretanyag, a zenei élmény, a tudatos zenei nyelvezet, a megformálás, technikai fok, a hangzásra irányított megfigyelés, a tudatosítás, a begyakorlás stb. feladatai hogyan kapcsolódnak arányosan egymáshoz, s mindez a gyermek értelmi, érzelmi képességéhez.

 

Nem lesz könnyű a megszokottság, a tradíció, a praxisban rögződött, megmerevedett módszerek, eljárások, eszközök ellen harcolni, ha sikerre akarjuk vinni a célkitűzésében és tartalmában új, a mi szocializmust építő társadalmunk igényének, gyakorlatának megfelelő feladatot és szemléletet. Őszintén fel kell tárnunk a hiányosságokat, és a tanterv kialakítása után annak társadalmi bírálata és területi vitái után meg kell tenni a szükséges intézkedéseket a követelményeknek megfelelő átdolgozások, új könyvek, kiadványok írására, a szükséges szemléltetőeszközök beszerzésére.

 

TANTERVKÉSZÍTÉS

 

Nagy Sándor Pedagógia c. könyvében kitér a tantervkészítés követelményeire, amelyet mint alapot mi is elfogadhatunk. A tanterv szükségességéről az előbbiekben elmondottak után nem kell külön szólnom. Le kell szögeznünk azt, hogy egységes követelmények, meghatározott pedagógiai feladatok nélkül nincs egységes képzés és nevelés. Azért van a mi területünkön még elég sok kísérletezés, mert az ismeret, a jártasság és készségek összegezése nincs feldolgozva az oktatás folyamatában. Hiába vannak jó kiadványaink, iskoláink, példatáraink, hiába fejlődik az oktatás technológiája, ha nem köti össze ezt egy következetes pedagógiai terv, egy követelményrendszer, mely meghatározza az iskolatípus céljának megfelelő művelődési anyagot.

 

A leglényegesebb 2 alapvető kérdés;

a)      a tananyag kiválasztása,

b)      a tananyag elrendezése.

 

Az első kérdés: a mit tanítsunk a legizgalmasabb a mi területünkön is, bár sokan azt mondják; ezt nem lehet a mi területünkön meghatározni. Nem darabszerű kiválasztásról van itt szó elsősorban, hanem arról, hogy maga a zenemű nem haladhatja meg a tanulók érzelmi életének befogadóképességét, maga a zene, a zenei élmény nem válhat az ismeretanyag, vagy technikai követelmények száraz alanyává. A mit kérdés felveti annak figyelembevételét, hogy a tanítási anyagot korszerű műveltségi anyagból kell kiválogatni, mely magában foglalja a zenekultúra legújabb eredményeit, de ugyanakkor szerves részét képezik mindazok a hagyományos értékek, melyek évezredek fejlődése folyamán felhalmozódtak. A zenekultúra anyaga mind mélység, mind terjedelem dolgában olyan fejlődést mutat, amely kétszeresen fontossá teszi azt a kérdést, hogy a képzés, nevelés szempontjából mit válogatunk ki belőle. Ha a szüntelenül gyarapodó zenei anyagból nem vesszük fel az újat, az iskola elmarad az élettől. Ha felvesszük az új eredményeket a nélkül, hogy csökkentenénk a meglevő anyagot, túlterhelés áll elő.

A zeneiskola célkitűzésének azt tekinthetjük, amit a zeneoktatási reformtervezet, mint fő feladatot így határozott meg:

a)      zenepedagógiánk egészét állítsuk jobban a szocialista ember nevelésének szolgálatába,

b)      a képzés módszereit, a túlterhelés enyhítése mellett, alkalmazzuk jobban a gyakorlati élet követelményeihez.

 

E célnak szabályozó jelentősége van a tananyag kiválasztásának folyamatában. A cél tömören összefoglalja a szocialista oktatáspolitika elvi követelményeit, a társadalom igényeit az iskolával szemben. A célban az fejeződik ki, amit az oktató-nevelő munka tevékenységének befejezésekor el akarunk érni. A feladatok viszont meghatározzák a célhoz vezető utat és meghatározzák a szinteket, amelyeken egy-egy adott életkorban mozogni lehet és szükséges. A célt és feladatot helyes dialektikusan értelmeznünk. Ha tehát a célban elsősorban a társadalom igénye tükröződik, a feladatokban a gyermek lehetőségeiből, sajátosságaiból, egy-egy adott életkorban elérhető optimális teljesítményszintjéből, érdeklődéséből, egyszóval fejlődő személyiségének egy-egy életkorban megnyilvánuló sajátosságaiból kell kiindulni és itt azt határozzuk meg, ami a szükségesből lehetséges. Zeneoktatásunk az utóbbi években tömegzenei oktatássá terebélyesedett, de ennek a célnak a tartalmi munkában való feladatait nem határoztuk meg. A leglényegesebb követelmény tehát az, hogy kialakítsuk ifjúságunkban azokat a képességeket, melyekkel önállóan is tudnak ismereteket szerezni és szerzett ismereteiket alkalmazni is tudják. Biztosítani kell annak feltételeit, hogy önállóan gondolkodni tudó, teljesítményképes tudással rendelkező, érdeklődő, önálló, aktív zenehallgató, önmagukat tovább képezni képes fiatalokat neveljünk.

 

Az országos reformtervezetet az egyes szaktárgyak céljának és feladatának meghatározása után fel kell bontani, meghatározni a tantárgyakat, azok óraszámát és egymáshoz való viszonyát. Bebizonyosodott, hogy hallásfejlesztés nélkül ma már zeneoktatásunk elképzelhetetlen. A hallásfejlesztés tartalmi munkájának szétbontása az egységes zenei képzés szempontjából minden szaktárgy vonalán lényeges feladat. Csak ez biztosíthatja az alapvető készségek elsajátítását. Csak akkor reális a követelmény, ha biztos alapismeretekre támaszkodik. A színvonalat a jövőben nem egyszerűen ismeretek mennyiségén és részletességi fokán kívánjuk mérni - és nemcsak produkciókban -, hanem azon, hogy a tanulók minél nagyobb számban biztosan sajátítsák el az alapvető ismeretek terén a legfontosabb készségeket, mind az önálló ismeretszerzés, mind a konkrét munka területén.

 

A társas muzsikálás, a kamarazene, az együttmuzsikálás az egységes zenei képzésnek lényeges része lett, ennek társadalmi igényeiről nem is beszélek. Ezen a területen minden szaktárgy vonalán meg kell határozni az anyagot és módszert. Megszívlelendők Faludi Szilárd „Időszerű tantervelméleti kérdések” c. tanulmányának alábbi szavai: „Meg kell szüntetni a tantervek készítésében azt a gyakorlatot, amely szerint az egyes tantárgyak anyaga külön-külön, egymástól függetlenül, közös szempontok figyelembe nem vétele mellett szerveződik, amely szerint minden tantárgy csak saját törvényeinek engedelmeskedik és nem az iskola előtt álló közös céloknak és feladatoknak. Amely szerint minden tantárgyat több szál és intimebb szálak fűznek az illető tárgy mögött álló szaktudomány vagy művészet szakembereihez, mint egy alsó fokú általános műveltség kialakításának valóságos igényéhez. Meg kell tehát szüntetni a tantervkészítésben azt a gyakorlatot, amelynél minden tárgy a maximumot akarja nyújtani, mégpedig külön-külön egymásról tudomást sem véve, s amelyeknél a különböző szakmai követelményrendszerek mechanikus összegeződése, vagyis szakműveltségek szaktudományos érdekképviseletek adott erőviszonyok szerinti integrálódása adja ki az általános „műveltséget”, illetve az iskolai tananyagot. Így jön ugyanis létre mindenkor az atomisztikus szakszempontok felöl determinált és közös nevelési célokra fittyet hányó szétforgácsolódás, amelynek viszonyai között anyag uralkodik, és nem az, amire nevelni akarunk. Ameddig nem rendeljük alá az egyes tantárgyakat, sajátosságaik és szaktudományhoz fűződő kapcsolataik megőrzése, de a nevelési folyamat törvényszerűségeivel való megegyeztetése mellett a nevelés céljainak, addig a nevelés céljai ― mint mind ez ideig ― csak utólag kerülhetnek oda a tanterv elejére, miután az egyes tantárgyak a „maguk részét” már kihasították és az egészhez kell egy közös „bevezetés”-t írni.”

 

A TANANYAG ELRENDEZÉSE

 

A tananyagot lineárisan és koncentrikusan kell elrendezni. Lineárisan, mivel a tanulók új és új ismeretekhez jutnak, koncentrikusan, mivel bizonyos anyagrészek ismétlődnek, egymásra épülnek újabb és újabb szinten.

A koncentráció igen lényeges az anyag elrendezésében. Ezt azért is figyelembe kell vennünk, mert ma még az összhang nincs meg, főképpen a szolfézs és a hangszeroktatás területén. Ennek megteremtése lesz leglényegesebb feladatunk. De emellett fel kell vetni egy-egy tárgy, egy-egy tanszak belső koncentrációs kérdését is, sőt egy-egy tanítási óra koncentrikus összefüggő felépítését is.

 

A TANTERV SZERKEZETE

 

1.      Meg kell határozni az iskolatípus számára a kitűzött nevelési célt.

2.      A cél felbontása, a részletes feladatok megjelölése. (Elvi segítséget kell adni a nevelőknek, hogy a feladatok fokozatos megoldása útján, hogyan tudják a célt megközelíteni.)

3.      Részletes óraterv, tantárgy, óraszám, idő (osztályonkénti felbontásban).

4.      Tulajdonképpeni tanterv. Ki kell fejteni egyes tanszakok tanításának feladatait, az osztályonkénti anyagot és követelményszinteket. (Az anyagot általában nagyobb egységekre, témákra jó felbontani, hogy az egységeken belül ki tudjuk emelni, mely anyag feldolgozását tartjuk szükségesnek.)

5.      Egyes tanszakokkal (tantárgyakkal) kapcsolatos általános és részletes utasítás. (Itt azokat az irányelveket kell megszövegezni, amelyeknek alkalmazása az ismeretanyag feldolgozása során oktatási és nevelési szempontból kívánatos.)

6.      A meglevő hangszeres iskolák átdolgozásának tervei (új iskolák, kézikönyvek, kiadványok, metodikai könyvek stb.) kiadásának szükségessége, a tantervi feladatokat segítő szemléltető eszközök megjelölése.

 

Összefoglalva:

Alap. Egyoldalú képzés helyett sokoldalú képzés, műveltebb ember kiművelése, politechnikai oktatás mellett esztétikai nevelés, szakképzés mellett általános műveltség.

 

Tartalmában

Tömegzenei oktatás(itt kap helyet a szakirányú képzés is: a) és b) tanterv), minél több gyermek bekapcsolása, zenei műveltség tartalma és formái: éneklés, aktív muzsikálás, zenehallgatás.

 

Módszerében

Kiindulás az élmény, a zenélés megszerettetése, közepesek, gyengébbek fokozott segítése, tehetségek kiemelése, elmélet és gyakorlat egysége minden szaktárgyon belül.

 

Formájában

Egyéni kiművelés, társas zenélés, kamarazene. Biztosítani a folyamatot 7-18 éves korig, előkészítés az öntevékeny műveléshez, az aktív zenéléshez és zenehallgatáshoz.

 

Anyagában

A zenei anyanyelv megismerésének biztosítása. A hagyományos anyag súlypontjainak meghatározása (múlt és jelen zenéjének aránya, egysége, a hallásfejlesztés szintjeinek, ismeretanyagának meghatározása, ezen belül a szolfézs és hangszertanítás koncentrációja, a tartalom elsődlegessége, a forma mint a tartalom kifejezője.

Feltételeiben

 

A zeneoktatás, mint az alsó fokú nevelői munka része. Iskolatípusok közötti szervezeti, nevelési, zenei koordinálás, az új tantervnek megfelelő kiadványok, felszerelések biztosítása.

 

Dobray Istvánnak az elvi alapokat kijelölő referátuma után Péter Miklós ismertette a reformmunkálatok menetét és módszerét.

 

Az egész reform irányító és koordináló szerve a Tantervi Bizottság. Az egyes szaktárgyakra vonatkozó javaslatokat a Szaktárgyi Bizottságok dolgozzák ki és terjesztik a Tantervi Bizottság elé. A Tantervi Bizottság által összehangolt és jóváhagyott teljes, minden szaktárgyat felölelő reformjavaslatot 1963 őszén a Zenepedagógus Szakosztály vitatja meg és bocsátja országos vitára. Az országos vita eredményei alapján a Szaktárgyi Bizottságok, majd a Tantervi Bizottság elkészíti a végleges javaslatot, s azt a Művelődésügyi Minisztérium miniszterhelyettesi kollégiuma elé terjeszti jóváhagyás és jogerőre emelés végett.

 

A reformmunka alapja az Országos Zenepedagógus Szakosztály által kidolgozott javaslat. (Megjelent a Parlando, 1961. novemberi, III. évf., 11. számában.)

 

A munka három szakaszra tagolható:

Az első szakaszban minden szaktárgyi bizottság megkapja és feldolgozza a minisztérium felmérő kérdéseire beérkezett válaszokat, valamint az egyéb beérkezett - egyéni - javaslatokat, elképzeléseket, terveket.

 

A második szakaszban történik az anyag kialakítása, a különböző nézetek, szempontok, javaslatok megvitatása során.

 

A harmadik szakaszban kell a javaslatot végleges formába önteni és a Tantervi Bizottság elé terjeszteni.

 

A reform most meginduló munkája kifejezetten csak az alsó fokú zeneoktatásra terjed ki, vagyis csak a zeneiskolai osztályokat érinti. A továbbképző osztályok a következő évben, a középfokú zeneoktatás reformmunkáiban kerülnek sorra. Perspektívájukat azonban már a mostani munka során kell felvázolni.

 

A zeneiskolai osztályok számára háromféle tantervet kell kidolgozni, egyet az átlag, tehát a tömegzenei nevelésben részt vevő ifjúság részére, egyet a zenei pályára készülők részére s végül egyet a dolgozók tagozata számára. (A-B-C tanterv.)

 

Az ország zenepedagógusainak régi kívánsága teljesül azzal, hogy a kamarazenét - a Szakosztály javaslata alapján - a reform során végre hivatalosan a zeneiskola tárgyai közé iktatjuk. A kamarazene-tárgy anyagával minden szaktárgyi bizottságnak foglalkoznia kell s a maga részéről erre is javaslatot kell tegyen. A tárgy fontosságára való tekintettel a javaslatok összegezését és így a kamarazene tárgyra vonatkozó javaslat kidolgozását maga a Tantervi Bizottság fogja végrehajtani.

 

Ugyanígy meg kell határoznunk a zenekari munka helyét is a zeneiskolában. Minden szaktárgyi bizottságnak foglalkoznia kell a hangszeres tárgyak és a szolfézs tanterv összehangolásával is. A hangszeres szaktárgyi bizottságok javaslataikat már az 1. és 2. szakasz közt kell, hogy megtegyék a szolfézs szaktárgyi bizottság felé, mely a 2. és 3. szakasz között adja meg viszont javaslatát a hangszeres szaktárgyi bizottságoknak. Ezzel kapcsolatban elképzelhető, hogy a két bizottság közvetlenül is tárgyal a kérdésről, vagy legalábbis bevonja munkájába a másik bizottság elnökét vagy egyes tagjait.

 

A reform életbelépésének idejére már biztosítottnak látszik a heti kétszer 30 perces foglalkozási idő a főtárgyi órákon, valamennyi osztályban, ezért a szaktárgyi bizottságok ennek figyelembevételével tehetik meg javaslataikat.

 

Az előképző osztályt a jövőben önálló tanszakként kívánjuk kezelni. Így minden tanszak első évfolyama I. zeneiskolai osztály lesz.

 

Nagyon sok helyről merült fel az a kívánság, hogy a fúvós tanszak zeneiskolai osztályainak számát ― az ének, ütőtanszakhoz hasonlóan ― emeljük fel négy évre. Itt azonban probléma az, hogy - mint ismeretes - a fúvós hangszer tanulását közvetlenül az előképző után egészségi okokból általában nem ajánlatos elkezdeni. Az így keletkező „űr” áthidalására az a javaslat látszik legmegfelelőbbnek, mely hároméves furulya, fúvós-előképzést kíván meghonosítani. Eszerint a fúvós szak osztályrendje így alakulna:

 

1 év előképző (az általános iskola II. o.-val párhuzamosan), 3 év furulya (I., II., III. o. az általános iskola III., IV., V. o.-val párhuzamosan), 3 év fúvó­hangszer (I., II., II. zeneisk. o., az ált. isk. VI., VII., VIII. o.-val párhuzamosan.)

 

Ilyen módon a gyerek kezdettől fúvóhangszeren játszana, s nem kellene később más hangszerről „átagitálni” vagy „átkönyörögni”. Egy csapásra megoldódna a fúvósok megfelelő szolfézs képzése is. Ilyen módon a szakiskoláknak sem lenne „fúvós-szolfézs” problematikája.

 

A Tantervi, ill. Szaktárgyi Bizottságok feladata lesz a megfelelő javaslat megtétele a zenepedagógiai műveknek az elfogadott javaslat szellemében történő átdolgozására, ill. megírására. Feltehetően javaslatot fognak tenni a szaktárgyi bizottságok módszertani könyvek vagy módszertani segédkönyvek megírására is. Ezen a téren tekintettel kell lennünk arra is, hogy az állami zeneiskolák számára kidolgozott tanterv a nem állami zeneoktatás területén is kötelező anyag. Ilyen szempontból különösen fontos, hogy a megjelenő új zenepedagógiai kiadványokat megfelelő módszertani kiadványok is kísérjék.

 

Tekintettel arra, hogy - elsősorban a nem állami oktatásban - a harmonika és gitár oktatása meglehetősen nagy súllyal jelentkezik, felmerül a kérdés, nem kellene e tárgyak részére is tantervet és tananyagot kidolgozni, különös tekintettel e terület eddig rendezetlen voltára. Amennyiben a Tantervi Bizottság úgy látja jónak, e szakokra is összehívunk szaktárgyi bizottságot, s ezek vezetőivel a Tantervi Bizottság is kiegészül.

 

Péter Miklós beszámolója után Péter József ismertette az általános iskolai ének-zene tantervet és a tantervkészítés fő szempontjait.