Parlando 1963/10, 14.-16. p.

A hegedűtartás, a bal kar és kéz elhelyezése

Az alábbiakban Jávor Mártának - aki el Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola tanárképzőjén az 1962-63-as tanévben nyert diplomát - hegedű methodikai képesítő dolgozatát közöljük. A jövőben - követve a hasonló szakfolyóiratok gyakorlatát - a legkiválóbb szakdolgozatok közül egyet-egyet közreadunk.

*

Mielőtt a növendék kezébe adjuk a hangszert, meg kell tanítani arra, hogyan álljon, hogyan fogjon meg valamit úgy, hogy ne szorítson. Az egész testnek természetesnek, rugalmasnak kell lenni.

A testtartás a lábak elhelyezésén alapul. Kis terpeszben, mindkét talpon egyformán kell állni. A test ne szemben legyen a kottaállvánnyal, hanem körülbelül 45°-os szöggel forduljon el. Ha a kottaállvány egy szabályos nyolcszög egyik szára, akkor a jobboldali szomszéd szárral szemben álljon a növendék. (Először fel is állíthatok két kottaállványt.)

A bal láb merőleges a kottaállványra, s annak bal szélénél helyezkedik el, hogy a hegedű ne takarja a kottát.

Ha a lábak elhelyezése megfelelő, könnyebb kialakítani a helyes testtartást, amely egyenes, derékból tartott legyen, de nem feszes, felhúzott vállakkal, mint ahogy legtöbb esetben történni szokott az „állj egyenesen!”, vagy „húzd ki magad!” felszólítások után. Fontos a természetes tartottság, a cselekvésre kész állapot, hogy amikor a növendék kezébe adjuk a hangszert, vonót, úgy tudjon „fogni”, hogy az erőszolgáltatás minél kevesebb legyen.

Megfelelő előkészítés után következhet csak a hegedű elhelyezése. A kulcs-csontra és vállra helyezett hegedűt felülről az áll támasztja, s a tartást a bal kar segíti. (Alsó támasz: váll, kulcs-csont; felső támasz: áll; segéd támasz: bal kar = „fészek” - Rados Dezső.) Vigyázni kell, hogy az áll támasztása miatt a fej ne legyen merev, ne dőljön oldalra. Legtermészetesebb mozgása a fejnek az ejtés, ezt kell kihasználni, s ráejteni a hegedűre. A hegedűt a testhez viszonyítva, a merőlegesnél kicsit nagyobb szögben tartjuk. Az arc a csiga irányába nézzen. A hegedű iránya fontos a jobb oldal szempontjából, mivel a két oldal munkája mindig összefügg egymással. Ha a vonót kápától csúcs felé húzzuk, a karnak természetes esése van. A jobb kar természetes, kicsit a testhez közeledő kinyújtása az a mérce, melyhez a hegedűt irányítani kell, hogy a vonó útja végig párhuzamos legyen a lábbal. Vigyázni kell arra, hogy a hegedű irányának változtatásakor ne a hegedűt helyezzük a vállon más helyre, hanem a hegedű forgatása a feltámasztási pont (alsó támasz) körül történjék. Tehát a feltámasztási pont ne változzék.

A hangszer iránya mellett fontos a magassága és dőlési szöge is. A hegedű vízszintes legyen, helyesebben a húrok legyenek vízszintesek. (Ekkor a csiga kicsit emelkedni fog.) Dőlési szöge a függőleges és vízszintes között, de a vízszinteshez közelebb legyen. Ha nagyon ferde, az É-húrról könnyen lecsúszhatnak az ujjak, ha pedig vízszintes, nehezen érjük el a mélyebb húrokat.

A hegedűtartás tanításánál már kezdetben fontos a segédtámasz jó kialakítása. A bal kar a hegedű nyakával a hüvelykujjnál és a mutató ujj tövénél érintkezik. Vigyázni kell, hogy az érintkezésből ne legyen oldal irányú szorítás. A mutató ujj érintkezésével kapcsolatban újabban felvetődött egy olyan gondolat, hogy már a kezdőket úgy tanítsuk, hogy ne érintkezzék a mutató ujj a nyakkal. Így a fekvésváltás és vibrátó tanítása előtt nem kell feloldani ezt a támaszt, mert ki sem alakítottuk. A segédtámaszt a távlati feladatoknak megfelelően alakítottak ki, rögtön az elején. Ez nemcsak elmélet, már néhányan sikerrel ki is próbálták. Nem tudom, hogy be lehetne-e vezetni minden gyereknél. A gyakorlatban meg fogom én is próbálni, s aztán döntök, hogy melyik módszerrel tanítsak.

Az ujjak egymás mögött helyezkednek el a húrok fölött, a hüvelykujj szemben a többivel, körülbelül az első és második ujj között. A hüvelykujj helyének két fő típusa van: alsó hüvelykujj tartásnál hátrébb kerül és alulról támaszt, közép hüvelykujjtartásnál kb. az első és második ujj között van, alulról és oldalról is támaszt. A hüvelykujj tartás befolyásolja a többi ujj helyzetét. Az alsó hüvelykujj tartásnál az ujjak laposabbak, a magasabb hangok felé irányulnak (kisebb kezűeknek ez jobb). A középhüvelykujj tartásnál gömbölyűbb és felállítottabb a többi ujj. A két tartást nem lehet mereven szétválasztani. A hüvelykujjnak állandóan helyezkedni kell, s ugyanaz az egyén bizonyos helyzetekben átmegy egyik hüvelykujjtartásból a másikba. Kezdőknél természetesen átlagos középhüvelykujj tartást alakítunk ki. Későbbi évek folyamán alakul ki a gyerek kézalkatától függően, hogy melyiket használja nagy általánosságban.

A csuklót nem szabad sem betörni, sem hátra feszíteni. Úgy helyezkedjék el, hogy a kézfej az alkar természetes folytatása legyen.

Hogy az ujjak a húrok felett egymás mögött helyezkedjenek el, az alkart rotálni kell és a könyököt be kell hozni a hegedű alá. Ez ne legyen azonban olyan nagymérvű, hogy már tovább ne tudjuk vinni abban az irányban (középhelyzet). A kar helyzete sem állandó, már az első évben is kell tudni helyezkedni különböző húroknál. A kézhelyzetet az első órákon a tengelyfogás (hüvelyk és második ujj) figyelembevételével alakítjuk. Végleges kialakítására csak akkor kerülhet sor, ha már a negyedik ujjat is letette a növendék. Ezért ezt ne halasszuk nagyon sokáig.

A hegedű elhelyezését órán sokszor kell ismételni. A tanítás kezdetén nem annyira a tudatos elemre, hanem inkább az érzékelésre (tapintásra) kell építeni. A hegedűt, vonót sokszor kell a növendék kezébe adni, hogy megérezze, minek hol van a „helye”, s érzékelje az érintkezési felületeket.

A hegedülés tanításánál sokszor lehet hallani a laza, lazítás szót, melynek értelme nem egyezik azzal a természetes, cselekvésre kész állapottal, melyre a hegedülésnél szükség van. Laza bal kézzel pl. nem tudunk megtelelően lefogni egy húrt. Mindig kell lenni bizonyos izomerőnek, tartásnak az elengedés mellett. A cél az, hogy az erőszolgáltatás minimális legyen. Tehát - hogy az előbbi példánál maradjunk - a húr lefogásához meg kell találnunk azt a legkisebb erőmennyiséget, amellyel már tisztán megszólal a hang.

Az elengedés és tartás helyes viszonyát szem előtt tartva - a hegedülés minden területén - a mechanizmus rugalmas, könnyen alkalmazkodó, természetes lesz.

Jávor Márta