Parlando 1963/12, 6. - 7. p.

Hernádi Lajos előadása a hivatástudatról

A Zenepedagógus Szakosztály központi előadássorozatának keretében november 13-án Hernádi Lajos Kossuth díjas zongoraművész, a Zeneművészeti Főiskola tanára tartott előadást a TIT Kossuth Klubjában.

Hernádi Lajos vitaindítónak szánt előadásában elsősorban a fiatal zeneművészek hivatástudatával foglalkozott. „Ne szépítsük a dolgot - hangoztatta -, akadnak fiatalok, akiknél baj van a hivatástudattal. Van néhány, tipikusnak mondható, többekre jellemző válfaja a csökkent, vagy éppen hiányzó hivatástudatnak.”

Vannak, akiket a zenei pályából elsősorban az anyagi juttatás érdekel és a muzsikát csak ugródeszkának tekintik. Az érvényesüléshez, a jó keresethez. - Vannak azután olyanok is, akik hajlamosak a kétkedésre, csüggedésre, és ha tanulmányaik befejezése után nem kapnak azonnal filharmóniai ösztöndíjat, netalán tanítaniuk kell, ráadásul vidéken! -, csalódottság vesz rajtuk erőt, és értelmetlennek látják életüket.

De vajon az ilyen emberek érezhetnek-e valamilyen boldog meghatottságot Bach, Mozart, Beethoven, Schubert, Chopin, vagy más mester egyetlen dallamától, vagy akárcsak egyetlen csodálatos harmónia, egy alterált akkord, vagy késleltetés hatása alatt? - vetette fel az előadó. A csüggedők és elégedetlenek csak „nem”-mel válaszolhatnak erre a kérdésre. - A zenének elsősorban élményt kell jelentenie, az érvényesülés, a dicsőség, vagy éppen a karrier csak következménye lehet ennek az élménynek. Akiben igazán él a hivatástudat, annak a zene jelenti az élet legfőbb értelmét, gyönyörűséget, akár csak néhány embernek muzsikál baráti körben, akár kis gyerekeket tanít, hogy őket is fogékonnyá tegye a zene szépsége iránt.

Az előadó ezután a zene embernevelő szerepét hangsúlyozta - idézve dr. Kovács Sándor közel 50 éve megjelent írásának egyik alapgondolatát: a tanulás minden mozzanatát ki kell használni arra, hogy ne csak a zenészt, az embert is fejlesszük magunkban, mert a különb ember, különb művész is.

A mintegy 150 főnyi, vidéki és fővárosi zenepedagógusokból álló hallgatóság élénken reagált Hernádi Lajos vitaindító gondolataira.

Lesznai Lajos hangoztatta, hogy a tehetség csak a szorgalommal együtt igazi tehetség és a fiatal művészeknek nem szabad meghátrálniuk a küzdelem elől, mert az serkent acél eléréséhez.

Vikár Sándor (Nyíregyháza) a fiatal zenepedagógusok hivatástudatának fejlesztését igényelte hozzászólásában. Javasolta, hogy a szaktanárképzőben és a főiskolán jobban érvényesüljön a pedagógiában a hivatástudatra való nevelés.

Arányi György a tehetségük révén érvényesülők és a jó összeköttetéssel bírók érvényesülését hasonlította össze, kiemelve, hogy gyakran hátrányban vannak azok, akik - „csak” tehetségükre támaszkodhatnak. Ezt a hátrányt azonban emberi magatartásukkal, munkájukkal, kitartásukkal le lehet küzdeni.

Kotányi Nelly (Vác) a zenetanári hivatástudat fontosságát hangsúlyozta. Az alsó fokú zenepedagógus elsősorban emberi hivatástudatot ébresszen növendékeiben - mondotta.

Tamási Józsefné (Fővárosi Zeneiskola Szervezet) arról beszélt, hogy sajnos vannak általános iskolai pedagógusok, akik lenézik a zenetanulást és növendékeiket lebeszélik arról, mondván, hogy „minek tanulsz, úgysem leszel művész!”.

Dr. Berkes Kálmán (Székesfehérvár) a felszabadulás előtti helyzetet hasonlította össze a maival. „Akkor nem várta kész státus a zenetanárokat - hangoztatta -, úgy kellett maguknak a növendékeket szerezni és akár egy évig is dolgozhattak azért, hogy egyetlen koncert rendezéseinek költségeit előteremtsék.”

Váczi Károlyné (Fővárosi Zeneiskola Szervezet) hozzászólásában hangoztatta, hogy a zenére nevelés nemcsak az egyén, hanem a társadalom javát is szolgálja. Számolni kell azzal a körülménnyel azonban, hogy a hivatástudat és a képesség nincs mindig megfelelő összefüggésben és arányban egymással, de hivatástudat nélkül a képesség sem bontakozhat ki eredményesen.

Husek Rezső (Szekszárd) a szocialista társadalom segítőkészségéről beszélt és - kapcsolódva Vikár Sándorhoz - a hivatástudatra való nevelés fokozását igényelte szakiskoláinktól és a főiskolától.

Váradi Józsefné (Fővárosi Zeneiskola Szervezet) a vidéki zenepedagógusok érdekében hangoztatta, hogy több szereplési alkalmat kellene teremteni részükre.

Bozsér Zoltán (Fővárosi Zeneiskola) vitázva az előző felszólalással, azt fejtegette, hogy a fővárosban sem koncertezik mindenki, sőt vidéken ma már viszonylag több fellépési lehetőség van, hiszen kevesebb a koncertképes zenepedagógusok száma, viszont a zene iránti érdeklődés növekedik.

Séder Ilona (Fővárosi Zeneiskola) hangoztatta, hogy a pedagógus legyen büszke hivatására, és ne másodrendűnek tartsa azt a koncertezés mögött. Majd a népművelés, az ismeretterjesztés fontosságát hangsúlyozta zeneiskolai és az iskolán kívüli pedagógiai munkában.

Váczi Károly, a Fővárosi Zeneiskola Szervezet helyettes igazgatója szóvá tette, hogy némelyik fiatalt csak a fizetés, minél előnyösebb beosztás, a rendkívüli szabadságok lehetősége stb. érdekli, amikor pedagógiai pályára lép, de „elfelejt” kérdezősködni a pedagógiai munka tartalmáról, ami a hivatástudat hiányával magyarázható.

A hozzászólások után Hernádi Lajos összefoglalásként hangoztatta, hogy valamennyi felszólalás az életet tükrözte, - bár különböző szempontból. A hivatástudat fejlesztése rendkívül fontos; természetesen, nem, mint különálló tantárgy tanítható, hanem a pedagógiai munkában úgy kell érvényesülnie, hogy az belenevelődjék a gyermekbe és magától értetődő legyen egész életük során.

A jól sikerült ankét hatása alatt többen javasolták, hogy a szakszervezeti bizottságok rendezzenek a hivatástudatról több baráti beszélgetést, szűkebb körű ankétot a jövőben.

***

Hernádi Lajos előadásáról és a hozzászólásokról magnetofon felvételt készítettünk. A Szakosztály titkársága kívánatosnak tartja, hogy az ankét anyagával minél többen ismerkedjenek meg, ezért a magnetofon tekercset lehallgatás, illetve átjátszás céljából szívesen kölcsönadja.