Parlando 1963/3, 12.-19. p.

Szolfézs és hangszer kapcsolatáról ― hangszeres tanárok számára

A szolfézs és a hangszertanítás helyes kapcsolata ma az állami zenetanítás probléma körében igen fontos helyen áll. A Fővárosi Zeneiskola Szervezet a körzetek speciális feladatául tűzte ki, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzanak. Az 1. és 5. sz. körzet a hangszeres tanárok számára közös, plenáris értekezletet tartott, amelyen a két körzet szolfézs tanárainak pedagógiai elveit és erre vonatkozó módszereit ismertették bemutató tanítás (III., V. szolfézs és I. zeneirodalom ismereti osztály), valamint összefoglaló előadás keretében. Az előadást a következőkben kivonatosan ismertetjük.

*

Sok szó esik mostanában a szolfézs és a hangszer kapcsolatáról. Feszegetik egyik oldalról is, de különösen a másikról, a hangszeres tanítás felől. A téma felvetése sokszor bíráló hanggal párosul, többé-kevésbé jogosan. Van e bírálatokban sok igazság is, néha tájékozatlanság, tárgysovinizmus, elavult szemlélet, profi szellem, sőt olykor még rosszindulat is. Végső soron a két tárgy kapcsolata elvileg könnyen megoldható kérdés. Mindkét tárgynak zenére kell nevelni. Jó zenét kell tanítania jól. A zenetanulás célja nem a hegedűtudás, meg nem is a kottaírás hallás után, hanem a zene megszerettetése. Ha ezt végzi mindkét tárgy a legnagyobb buzgalommal, s főleg a legnagyobb tanári hozzáértéssel, akkor máris kapcsolatba kerültek egymással.

Ezt az egyszerű választ azonban nem mindenki érzi elegendőnek, konkrétnak. Ha többet akarunk mondani e kapcsolatról, akkor azt kell kívánnunk, hogy becsülje és ismerje egymást a két tárgy. Becsülje: ne lásson kiszorítandó ellenséget a másikban. Értse meg a hangszeres tanár is, hogy nem a szolfézs rossz, hanem a rossz szolfézs rossz. Persze, hogy vannak rossz szolfézs tanárok és rossz, unalmas szolfézsórák. De vannak rossz zongoratanárok, rossz zongoraórák, továbbá rossz magyar órák, rossz orvosok, rossz asztalosok.

És ne csak becsülje, hanem ismerje is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hangszeres tanárok egy része azért nem tudja hasznosítani a szolfézsban tanultakat, mert nem is tudja, mit tanít a szolfézs. Elvárja tőle ezt azt, s amit valóban kapna tőle, azzal nem él. Néha kincset enged ki a kezéből. Ismerje meg természetesen a szolfézstanár is, hogy nagyjából mivel foglalkozik egy-egy hangszeres osztály, s ahol ez a szolfézs logikájával megegyezik, alkalmazkodjon hozzá, de legyen e megismerés és alkalmazkodás kölcsönös. ― Ezt a megismerést szeretnék elősegíteni a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben e tanévben rendszeresített találkozók, bemutatók.

*

A SZOLFÉZSTANÍTÁS CÉLJA, hogy globálisan, általánosan fejlessze a növendék zenei képességeit, hogy általános tájékozódást adjon a zenében, hogy zenével foglalkozzék általában. Mit jelent ez részleteiben?

I.

A szolfézs elsőrendű és legnagyobb feladata, hogy fejlessze a növendék formaérzékét. A HANGSZERES TANÁR ÚGY ÉPITHETI KI A LEGJOBB KAPCSOLATAT A SZOLFÉZZSAL, HA A MŰVEK MEGFORMÁLÁSA KÖZBEN TÁMASZKODIK RÁ.

Itt természetesen nem formatani kategóriák ismerete a döntő. Attól még nem formál valaki jobban, hogy csupán tudja, mi az a periódus. Tegyük hozzá, hogy az egyes tanárok szóhasználata úgyis eléggé eltérő attól függően, hogy mikor, hol, kinél tanultak annak idején formatant. Tehát nem a formatani szakkifejezések, terminusok betanítása a lényeg, hanem magának a formaérzéknek a fejlesztése. Ez közös mindkét zenetanításban, ezt tanítható, s a tanításban felhasználható.

Az előképzőtől először, és mindenek fölött azt kellene elvárnunk, hogy a mérőlüktetésre megtanítsa a gyermeket. Ha semmi több segítséget nem ad az előképző a hangszeres tanárnak, mint hogy a növendékek érzik a mérőlüktetést, máris igazolta létét.

A II. osztályban megtanítható a dallamsoroknak, az egyenlő formai egységeknek helyes megérzése. Ezzel kapcsolatban a sor helyes indítása, érkezése. A II. osztályban a szolfézs és hangszer közötti kapcsolat lényege, legfőbb területe ez: mindkét tárgynak az egységek indítását és érkezését kell követelnie egyforma buzgalommal es következetességgel. Meg kell különböztetnünk helyrehozható és szinte helyrehozhatatlan hibákat. Az előbbieket igen sokszor el kell néznünk, mert máskülönben túl sokkal kellene gyötörnünk a növendéket. Nos: az indítás és érkezés elmulasztása, a formátlan játék eltűrése végzetes következményű lenne: szinte helyrehozhatatlan hibákat eredményez.

A II. osztály anyagában még rövid, áttekinthető, többnyire hasonló ritmikájú (izoritmikus) egységekről van szó. (Pl. Erdő is van, makk is van, Megrakják a tüzet stb.)

A III. osztály szolfézsanyagában teljesen azonos a követelmény (egységek, dallamsorok megérzése), de valamivel komplikáltabb anyagon, terjedelmesebb formai egységekkel. A hangszerrel való párhuzam, íme, továbbra is nyilvánvaló.

A IV. szolfézsosztályban érkezik el az idő, hogy egyszerű formájú, de nehezebb metrikájú (6/8-os stb.) továbbá felütéses frazeálású zenei anyagban elmélyedjünk. Az V. osztály ezt folytatja, s megtaníthatja az átlagnövendéket is arra, hogy mitől lesz formás egy periódus. (Arányok, kadencia indítottsága stb.) Tekintve, hogy minden klasszikus forma a periódusból nő ki ― annak felnagyítása, kiterjeszkedése ―, azt mondhatjuk, hogy a periódus-érzék komoly kifejlesztésével megkapják a növendékek a kulcsot mindenféle klasszikus műhöz. Nem tud a szolfézs elmélyedni a terjedelmes, összetett, nagyobb művekben, mert akkor felületes lenne az alapokban. (Jól mutatja ez a probléma a szolfézs egész személetmódját és munkamódszerét!) A hangszeres tanárra vár a feladat, hogy az előadásra kerülő hosszabb művekben is rávezesse a növendéket a periodizálás alkalmazására. Ismételjük, hogy itt nem kifejezések ismeretén és alkalmazásán múlik a jó kapcsolat, hanem magának a formaérzéknek, arányérzéknek fejlesztésén és felhasználásán.

Az V. osztály után nyílik a szolfézsban alkalom arra, hogy némileg foglalkozzék a komplikáltabb formákkal, Bach, a romantikusok, a modern zene néhány formai különlegességével. Ha azonban az eddig tárgyalt formai alapelemek jól beidegződtek, akkor saját tehetsége körén belül már nemigen találkozik jelentős új problémával a növendék.

Többször is hangsúlyoztuk, hogy a szolfézs feladata az egészen alapvető formai elemek (mondhatnánk: formai alapmozdulatok, alaplépések) beidegzése. Nem szabad túl sokat markolnia, hanem a keveset kell állandó gyakorlással meggyökereztetnie. Kitűnő formaérzéket nevelhet anélkül, hogy a növendék tudományos kategóriákkal foglalkozna. De a hangszeres tanárnak is értenie kell hozzá, hogyan használja fel, hogyan fejlessze át hangszeres megvalósulássá ezt a formaérzéket.

Az eddigieket összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a szolfézs főfeladata a formálási alapkészségek kifejlesztése a növendékek képességeinek határán belül. Minden egyéb másodrangú emellett. (Így pl. a jó ritmushoz is elsősorban a ritmust magába ölelő formát kell érezni.)

II.

A szolfézs további feladatai, hogy érzéket fejlesszen a növendékben a hangösszefüggések, funkcióik iránt.

Ez előképzőben talán nem jelent többet, minthogy több-kevesebb biztonsággal rögzít néhány alaprelációt (szó-mi, dó-ré-mi). Ez már elegendő alap az elinduláshoz. Inkább ezt jól, mint többet bizonytalanul.

A II. osztályban kialakítható az alaphang megéreztetése. Jó előkészítés után az osztályban már akár önállóan is le tudnak vezetni a növendékek egy rövid dallamot arra a hangra, amelyet alaphangnak éreznek. Ezzel már tájékozódó pontot kaptak a tonalitásban: a többi hang helyét is jobban megérzik, s azt is, hogy melyik hang hogyan kapcsolódik az alaphanghoz. Ezt meg tudják érezni egyszerű zenei anyagban, különösen, ha hosszabb ideig egy tonalitásban mozognak. (Pl. pentatóniában.) Nem kell félni attól, hogy így egyoldalú lesz a képzés, vagy, hogy elmarad a hangszeres anyag tonalitásától. Ha ugyanis egy tonalitásban már jól érzi a gyermek az alaphangot, akkor a másik tonalitásban is könnyű erre rávezetni. Ha viszont lépten-nyomon váltogatjuk a tonalitást, akkor úgy járunk, mint az a gyermek, akit egyszerre tanítottak 2-3 nyelvre: ha nem volt nyelvzseni, akkor végül is egyiket sem tudja jól. - Ezt az alaphangérzéket nagyon jól ki lehet használni a zongoratanítás, hegedűtanítás stb közben.

III.

További feladata a szolfézsnek, hogy támogassa a biztos kottaolvasást. Meg kell mondanunk, hogy bármennyire is ezt várja el a hangszeres tanár elsősorban a szolfézstól, nem ez a szolfézs főfeladata. Elsősorban azért nem, mert az életben az lesz a növendék alapvetőbb igénye, hogy jó forma- és tonalitás-érzékkel hallgassa a hangversenyeken felhangzó zenét, s csak másodsorban az, hogy Asz-dúr előjegyzését tudja. Fontos ez is, de nem a legfontosabb.

Másodsorban pedig azért nem főfeladata a szolfézsnak, mert egyedül képtelen megoldani ezt a feladatot. A kottaolvasási rutint ugyanis eredményesebben lehet fejleszteni a hangszer mellett, mint a szolfézsórán, ahol közben nem tudunk hangszeres asszociációkra támaszkodni.

Különösen ki kell emelni, hogy HA A HANGSZERES TANÁROK RÁKÉNYSZERITIK AZ ELŐKÉPZŐRE AZ ABSZOLÚT KOTTAOLVASÁSSAL VALÓ TÚLZOTT FOGLALKOZAST (olyan fokon, amikor sem abszolút halláshoz, sem hangszeres élményhez nem tudja kötni a gyermek az abszolút hangneveket, tehát ezek üres verbális tudást jelentenek számára), AKKOR AZ ELŐKÉPZŐ HATALMAS ENERGIÁVAL FOG ITT KIS EREDMÉNYT PRODUKÁLNI, S KÖZBEN NEM FOGJA TELJESÍTENI FŐFELADATAIT. Lehet, hogy megkönnyíti a hangszeres tanárok első félévét, de elkeseríti az aztán következő tízet. Mert a formaérzék fejlesztésére fordított kezdeti energia sokkal bőségesebben megtérül, mint a túlerőltetett, időelőtti kottaolvasás. Bízzuk ezt rá az előképzős tanárra; ha egy jobb osztály könnyen be tudja illeszteni még ezt is a programjába, tekintsük szerencsének. De ne követeljük az előképzőtől, melynek nem ez az eredeti feladata.

IV.

Végül feladata a szolfézsnak bizonyos ismereteket, kifejezéseket megtanítani. Látnunk kell azonban itt is a nehézségeket. Első sorban is sokszor más kifejezéseket használ az egyik tanár, mást a másik. Továbbá: a szolfézs nem taníthat meg egy kifejezést, mielőtt a gyermek nem sajátította el magát a jelenséget.

Mi jellemzi a szolfézstanítást? Miben tér el a hangszertanítástól? Mi igazolja létét és különlétét? Melyek a jellegzetességei?

a. Alaposan, elmélyülten foglalkozhatik a kulcsponti problémákkal. A szolfézsra leginkább az egyes problémákban való elmélyülése jellemző. A JÖVŐ A PURITÁN SZOLFÉZSTANÍTÁSÉ. Kevés, de nagyon jól megválasztott problémával foglalkozni sokáig alaposan, rengeteg (akár száznál is több) zenei emlékkép alapján, s folyton zenélve. Éppen ezért nem is foglalkozhatik a szolfézs túlságosan sokfélével. Aki mindig többet követel a szolfézstól, az elsekélyesíti annak munkáját.

b. Akusztikusan foglalkozik a tényekkel. Ez hátrány is, előny is. Hátrány, mert sok minden nem kerülhet még sorra, amit már hangszeren mechanikusan meg tud oldani a növendék. Zongorán például sok mindent leüthet, amit még nem hall. Ezért a szolfézs bizonyos dolgokban kissé mögötte jár szükségszerűen a hangszernek. Nem szabad mindig így föltenni a kérdést: miben legyen azonos a szolfézs és hangszer? Úgy is fel kell tenni: miben egyensúlyozzák egymást, miben legyenek egymás kiegészítői? Vannak érzékek, amik egy adott fokon fejleszthetők, mások nem. Több kétszólamúságot megszólaltat egy II. osztályos növendék zongorán, mint amennyit akusztikusan elbír. Ennyiben hátrány tehát az akusztikus módszer, mert fékezi a szolfézst. Viszont előny is: mindig zenei marad, ritkábban válik mechanikussá. Ellensúlyozza tehát a hangszert: az alapokat erősíti.

c. A szolfézs türelmes. Ráér. Addig foglalkozik egy problémával, míg beérik az osztály átlagánál. Elmarad tehát néha a hangszer mögött, de köziben szüntelenül „bővített újratermeléssel” erősíti a fundamentumokat.

d. Negyedik jellegzetessége, hogy csoportmunka. Nagyobb lehetősége van tehát a megfigyeltetésre, kölcsönös ellenőrzésre, csoportos feladatokra. Nem azért van másfél óránk, hogy elvegyük a levegőt a hangszeres tanítás elől, hanem, mert az 15 gyermek közt oszlik el. Mivel pedig csoportos óra, alkalmas felkelteni a zene közös örömét. A szolfézsórán inkább válhatik társadalmi üggyé a zene, mint a hangszeres órán. Ez nem a hangszer ellen szól, hanem megint egy példa a „kiegészítésre”. Zongoraórán „négyszemközt” van a növendék Beethovennel. S ez nagyon is kell. A szolfézsórán viszont összeköti őket Beethoven egymással, a többi emberrel. S erre is szükség van.

e. A szolfézs alkotómunkát kíván. Nemcsak olvas a növendék, hanem ír is. Nemcsak: énekel, hanem improvizál is. Erre kevesebb a lehetőség a hangszeres órán, s még e kevés lehetőséget is kevesen használják ki. Márpedig tudjuk, hogy mélyebben belénk gyökerezik valami, amit magunk csináltunk, mint amit csak passzive érzékelünk.

Most röviden a szolfézstanítás eszközeiről és azok szerepéről. Az első csoport: a megszólaltatás különböző módjai, mindenekelőtt az éneklés. Az éneklés egyik célja a kottaolvasás, de főcélja nem ez, hanem hogy aktívan (saját hangszálaival) foglalkozzék zenével a növendék, így halmozzon föl magába minél több zenei emléket. (Ha többet nem tenne a szolfézs, mint hogy sok szép zenei anyagot énekeltet tucat számra, máris igazolta magát.) Az éneklésben, azon keresztül tanul formálni, zenét vezetni, kifejezni. További cél, hogy így elképzeltessünk vele bizonyos akusztikus jelenségeket, hiszen amit nem hall előre, azt énekelni sem tudja. Az éneklés lehet egyszólamú, vagy többszólamú (esetleg hangszerrel), aszerint, hogy milyen problémákkal foglalkozik éppen a szolfézs. Igazi, képességfejlesztő kétszólamú éneklésnek természetesen csak azt nevezhetjük, amikor mindkét szólam pontosan hallja, s követi a másik szólamot. A zene megszólaltatása történhetik belsőleg is, csupán hallásban. Ez a belső hallás fejlesztése. Ugyanazt a célt szolgálja, mint amit fönt fölsoroltunk, csak kissé más oldalról.

A szolfézs eszközeinek másik csoportja: a hallási elemzés. Hallási elemzésnek azt nevezzük, mikor a zenének egy, vagy több tényezőjét felismeri hallásában a növendék, tekintet nélkül arra, hogy tudatosítja-e, vagy sem. (Hangversenyen, meg zongorázás közben is ezt csinálja, csak olyan gyorsan, hogy nem tudatosíthatja.) Ilyen pl. dallamok, dallamhangok, harmonikus hangok, törekvések stb. kiéneklése, emlékezetből való utána éneklése stb. Ezek célja ellenőrizni, s az ellenőrzéssel fejleszteni a növendék hallását. Ismételjük, hogy ilyenkor arra tanítjuk, hogy hogyan hallgassa a zenét akár hangversenyen, akár saját hangszerjátéka közben. A jó zenehallgatás és a hallási elemzés közt elvi különbség nincsen. A hallási elemzés különlegesen nehéz fajtája a hallás utáni kottaírás, mert ilyenkor egyszerre kell memorizálnia, hallási elemzést végeznie, s kottaírási-technikai feladatot megoldania a növendéknek.

A szolfézs eszközeinek harmadik csoportja: az önálló alkalmazás, újracsoportosítás. Nem zeneszerzővé akarja nevelni a szolfézs a növendéket, de kellő előkészítés után el tudja érni, hogy húsz hasonló zenei emlék után a huszonegyedik esetben „magától” rátaláljon a helyes megoldásra. Ennek hasznáról már szóltunk.

A szolfézs eszközeinek negyedik csoportja a verbális kifejtés, meghatározás, ismeret. Erről is több ízben megemlékeztünk.

Végül kétszer két kéréssel fordulunk a kartársakhoz. Kettő a szolfézstanárnak szól, kettő a hangszeresnek.

Igyekezzék megismerni a szolfézstanár a hangszertanítás problémáit, lehetőleg osztályonként. Próbáljon valami egészen gyakorlati közelségbe kerülni annak feladataival. (Tanuljon zongorán kívül más hangszert is, kövesse egy-egy kiszemelt gyermek hangszeres fejlődését, dolgozzon együtt egy-egy kiszemelt hangszeres tanárral.)

Ahol tud, hivatkozzék a másik tárgyra, ha ez a hivatkozás olyan eredménnyel jár, s olyan kevés időt igényel, hogy kifizetődő. De a képességfejlesztésre fordítható drága időből ne áldozzon túl sokat felületes ál-kapcsolatok kiépítésére. Ez csak önáltatásra jó. Keressünk mély, igaz kapcsolatokat. Győződjünk meg arról, hogy ez többet használ a növendéknek, mint a látszatos, de henye analógiákkal töltött idő.

Végül két kérés a hangszeres tanár felé:

Próbálja ő is megismerni közelről a szolfézs jellegét, hasznát. Vegye észre, hogy néha a rejtett erők a leghasznosabbak. Ne azon a kapcsolaton sopánkodjék, ami nincs, hanem azt használja, ami van. Néha nagyobb haszon származik abból, ami van, mint amit elvárna, s amit hiányol.

A másik kérés: mindig a jó szolfézs hasznáról szólottunk Gyermek még a szolfézs, szeressék, ápolják szegénykét, s ne akarják nyakát törni. De ne csak szeressék: javítsák is. Igyekezzenek minél jobbá tenni. Forrongásban van ám ma is a szolfézs. Az volna jó, ha a hangszeres tanárok „szavazataikkal”, igényeikkel nem azt a frontot támogatnák ebben a harcban, amelyik kevesebb zenét akar a szolfézsban - s bizony eddig inkább ez történt -, álljanak elő olyan követelésekkel, olyan igényekkel, ami több és jobb zenélést kíván a szolfézstól. Akkor tényleg nem lesz „öncélú” a szolfézs. Ne is legyen.