Parlando 1963/, 17. p.

A GYÖNGYÖSI ZENEISKOLÁT

Őszintén bevallom: eddig vajmi keveset hallottam a gyöngyösi zeneiskoláról. Ha Egerben volt valamilyen zenepedagógiai tanácskozás, vagy szakszervezeti taggyűlés, Gyöngyösről is volt ott egy tanár, aki a zeneiskolát képviselte. Hogy mi történt később, mi jutott el Gyöngyösre a megye székhelyén tartott tanácskozás, taggyűlés anyagából - bizony alig-alig tudtuk Budapesten, a Szakosztály központjában és a Szakszervezet Elnökségében…

Ilyen gondolatok közepette vitt utam egyenesen Gyöngyösre, hogy alaposabban megismerkedjem a zeneiskola életével, munkájával, problémájával…

Már az ismerkedés első perceiben meglátszott, hogy a gyöngyösi zeneiskolában eseményszámba megy, ha valaki felkeresi őket Pestről. Itt nem adják egymásnak a kilincset a fővárosi kiküldöttek - sem a Minisztérium, sem a szakszervezet, sem a Szakosztály részéről. Hiba lenne ez? - Azt hiszem igen - bár nem könnyű feladat olyan szakosztályi és mozgalmi munkát ellátni a központban, hogy kellő mértékben jusson idő és energia a személyes kapcsolatok kiépítésére, elmélyítésére is.

Gyöngyösi látogatásom azonban arról győzött meg, hogy a személyes megbeszélések hasznával semmiféle írásos anyag, sokszorosított körlevél, sőt még a sajtó ereje sem vetekszik. A zeneiskola tanárai nagy érdeklődést mutattak a Szakosztály munkája iránt, most azonban arról lesz szó, mit tudtam meg én baráti beszélgetésünk során a zeneiskoláról.

Gyöngyösön 1958 óta működik állami zeneiskola, előtte zenepedagógus munkacsoport volt, mintegy 200 növendékkel, 5 pedagógussal, akik hegedű, zongora és szolfézs szakon tanítottak. Jelenleg 12 tanára van az iskolának, közülük nyolc „státusban”, négy pedig óraadó. A növendékek létszáma nem sokkal több, mint a munkacsoport idejében: 270 körül jár. De ha a növendék-létszám keveset is fejlődött, erős a fejlődés a zenepedagógia hatósugarában: a hegedű és zongoraszak mellett ma már működik a gordonka, brácsa, bőgő, oboa, fuvola, klarinét, fagott, kürt, trombita és harsona-tanszak! Egyik-másik ugyan csak jelképesen (brácsa-szakon mindössze 1 növendék tanul, hangszere sincs még az iskolának), de ha a növendékek számarányát megvizsgáljuk, feltétlenül helyes irányú fejlődést állapíthatunk meg.

Íme néhány számadat:

a zongora-tanszak növendék-létszáma 102,

a hegedűtanszaké 83,

a fafúvósok létszáma 21 (köztük 12 klarinétos)

a rézfúvó-tanszak létszáma pedig 13.

A gordonka-szakon jelenleg 20 növendék tanul, a tavalyi 8-al szemben. Aki ismeri a vidék zenei életének nehézségeit - pl. a zongora-tanszak kivételével még mindig meglevő pedagógushiányt, és a zenekari élet fejlődését gátló fa- és rézfúvós problémákat ―, ezekből a számadatokból logikusan következtethet arra, hogy a gyöngyösi zeneiskolában tudatosan dolgoznak a helyi zenei élet fejlesztésén, mindenekelőtt a kamarazenélés és a zenekari muzsikálás ápolásán, az ún. ritka hangszerek művelésén, nem utolsó sorban azonban az általános értelemben vett zenekedvelő közönség ízlésének formálásán is. Ezt ugyan már nem a száraz számadatok mondják el, hanem Záborszky József, a zeneiskola igazgatója, aki új ember még Gyöngyösön, de meglátásai, perspektivikus célkitűzései tapasztalt pedagógusra és lelkes népművelőre vallanak.

Az új igazgató és az elképzeléseit támogató tanári kar - véleményem szerint - ott látta meg helyesen a pedagógiai munka alapját, hogy a muzsikálás öröméről, szépségeiről győzte meg a növendékeket, szülőket, hivatalos szerveket egyaránt.

Záborszky igazgató elmondja, hogy a fúvósok szakosítása azért is járhatott eredménnyel, mert a zeneiskola a Városi Tanácstól 20 ezer forintot kapott hangszervásárlásra és a község fejlesztési alapból újabb 30 ezer forintot helyeztek kilátásba részükre. Persze a fejlődés nemcsak hangszereken, hanem embereken is múlik! A fúvós-tanszakokon a budapesti Bartók Szakiskola szaktanárképzős növendékei tanítanak ― egyébként is a gyöngyösi zeneiskola túlnyomó részben fiatal gárdával indult az idei tanévnek. Bakos Erzsébet (gordonka), Nemes Nagy Marianne (zongora), Klein Éva és Payer Ferenc (hegedű) alkotják a fiatal pedagógus korosztályt, de ha a fiatalság fogalma alatt nemcsak az életkort, hanem a fáradhatatlan energiát is értjük, akkor Keleti Miklósnét is feltétlenül ebbe a kategóriába kell sorolnunk. Keletiné Karácsondról jár be Gyöngyösre, otthon munkacsoportot is vezet. Karácsondon nagy a zenetanulási kedv: a termelőszövetkezeti tagok gyermekei zenét tanulnak, a szülők közül pedig sokan látogatják a gyöngyösi Collegium Musicum előadásait.

A Collegium Musicumról

külön is érdemes szólni, mert jó példáját mutatja annak, hogy a zeneiskola mennyire képes ösztönözni a város zenei életét. A Collegium Musicum a Városi Művelődési Ház keretében működik. Vezetője Bakos Erzsébet, a zeneiskola gordonka tanára. Ő állította össze a kéthetenkénti zenetörténeti előadások tematikáját, a zenei illusztrációkban pedig az iskola majd minden pedagógusa közreműködik. Az első előadáson 90-en voltak, a másodikon már 120-an, jelenleg pedig 300 körül mozog a hallgatóság létszáma. A Collegium Musicumon elsősorban az ifjúság vesz részt (havi 1,- forint tagdíjat fizetnek és klub-igazolványt kapnak), de nem tartozik a ritkaságok közé az a karácsondi földműves sem, aki gyermekét minden előadásra elkíséri, sőt maga is szeretne zenét tanulni. Miután ez az ő korában már alig-alig oldható meg, így azzal vigasztalja magát, hogy „milyen jó a mai gyerekeknek”!

A zeneiskola növendékeiből két „tücsök-zenekar” alakult, létszámuk 16-20 között mozog. Az ifjúsági zenekarokat Záborszky igazgató vezeti, éppúgy, mint az új városi szimfonikus zenekart is, amelyben a kamarazene-társaság tagjai, a magasabb évfolyamú zeneiskolai növendékek és a fúvóstanárok játszanak. A zenekar a felszabadulás ünnepén mutatkozik be a nyilvánosság előtt Mozart kis g-moll szimfóniájával és Beethoven Kórusfantáziájával (Antal István közreműködésével).

Ha már a város zenei életéről szó esik, megemlítést kíván, hogy az Országos Filharmónia 6 hangversenyből álló sorozatára 150 bérlet kelt el. (Ennyi a zeneiskolai előadóterem befogadóképessége.) A legnagyobb sikere a Tátrai-vonósnégyesnek, Szabó Csillának, Káté Lászlónak és Mező Lászlónak volt, ami arra vall, hogy a kamaramuzsika nagyon népszerű Gyöngyösön, még az operaest népszerűségét is felülmúlja.

Ennyi dicséret után azt gondolhatná az ember, hogy ideális állapotok vannak a gyöngyösi zeneiskolában. Persze távolról sem áll így a helyzet! Itt is kísért a tanterem-hiány és az áthallás, ugyanakkor, amikor az épületben a vendéglátó-ipari vállalat és az ügyvédi munkaközösség irodái jó néhány helyiséget foglalnak el. Ígéretet ugyan kapott már a zeneiskola az egyéb célokra igénybevett helyiségek felszabadítására, ami nemcsak a tanteremhiányt oldja meg, hanem 300 személyes hangversenyteremhez is juttatja a várost.

A pedagógusok joggal panaszkodnak a kotta-ellátás elégtelensége miatt. A könyvkereskedésben kevés a választék és nincs megfelelő szakember, aki a kottarendeléseket az igényeknek megfelelően összeállítaná. A zeneiskola utazó tanárai végzik a kottabeszerzést, sőt a kisebb hangszerjavításokat is elintézik Budapesten.

Végezetül szóljunk néhány szót a kollektíváról. Tavaly még személyi ellentétek gátolták az iskola munkáját, az idei tanév azonban már kedvezőbb előjelek között indult. Ez nemcsak személyi változások következménye, hanem annak a felismerésnek is, hogy a zeneiskolának a növendékek, a szülők és a város felé egyaránt egységes célkitűzésekkel dolgozó intézmény arculatát kell mutatnia, ami elsősorban a belső munka összehangolásával és a jó kollektíva megteremtésével oldható meg. Ha vannak is még a tavalyi disszonaciának utórezgései, már lényegesen gyengébbek, és remélhetőleg nem tudják megzavarni az iskola jó irányú munkáját.

Ilyen bizakodó gondolatok között vettem búcsút a gyöngyösi zeneiskolától, amely - az idei tanév fejlődését tekintve - valóban megérdemli mind a helyi szervek, mind a Szakosztály fokozottabb támogatását.

Kollár Endre