Parlando 1963/7, 4.-10. p.

Az I. körzet javaslatainak bírálata

(Hozzászólás a zeneiskolai reform kérdéseihez)

Az alábbi cikkel kapcsolatban hangsúlyozottan felhívjuk kedves olvasóink figyelmét a „Parlando” fórum jellegére. A tanulmányban Kulcsár Zoltán, debreceni szolfézs-tanár kollégánk saját véleményét tárja fel. Megállapításai nem „hivatalos” állásfoglalások összegezései. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy minél többen bekapcsolódjanak az itt felvetett problémák vitájába, hiszen csak így várható, hogy kikristályosodjék az a legmegfelelőbb módszer, amelynek segítségével zeneoktatásunk távlataiban is képesek leszünk jó muzsikusokat - kulturált embereket nevelni.

A Fővárosi Zeneiskola Szervezet I. körzete kb. négy évvel ezelőtt kezdeményezett a jelenlegi tantervektől és módszerektől gyökeresen eltérő, új elveken nyugvó módszertani kísérleteket. Ezek főként a szolfézstanítást érintették. Azóta számos ankét, újságcikk, pedagógiai bemutató keretében ismertették állásfoglalásukat a zenepedagógia elvi, módszertani, tantervi, kérdéseiben. Részletesen kidolgozott tantervi javaslatukat beadták a Zenepedagógus Szakosztályhoz, és a Művelődésügyi Minisztérium Oktatási reform Bizottságához is.

Ezek a javaslatok nagy veszélyt rejtenek magukban, nemcsak a jövő zeneoktatására, de az egész szocialista szellemű nevelés szempontjából is.

Ezért feltétlenül szükségesnek tartom ezen elképzelések bírálatát. Rá kel! világítani ezen tervek alapvető hibáira, a tudományos pedagógiával ellentétes elgondolásaira. Az alábbiakban ismertetem az I. körzet módszertani és tantervi elgondolásainak lényegét, rámutatok ezek tarthatatlanságára, a mai szocialista haladó zenepedagógiával összeegyeztethetetlen káros tartalmára.

*

1. Az I. körzet a zeneoktatás főcéljának a forma és tonalitás-érzék ösztönszerű fejlesztését tartja. Ezzel egyben azt is tagadják, hogy a zenében konkrét történések, eszmék által keltett érzelmek és hangulatok jutnak kifejezésre.

Ezzel szemben a haladó zenepedagógia világszerte vallja, hogy a zeneoktatás legfőbb célja a zene eszmei, érzelmi tartalmának megértésére, megéreztetésére való nevelés. Csak reális tartalmú zenei élményeken keresztül érhetők el a zeneoktatás nevelési céljai, a világ mélyebb megismertetése, a szocialista világnézet érzelmi megalapozása.

A zeneoktatásnak alapvető célkitűzése szeretetet és megbecsülést kelteni a magyar zeneművészet iránt, beleértve ebbe a múlt századok összes magyar népzenei és műzenei értékét és korunk értékes, zenei alkotásait is. A zene tartalma mindig bizonyos vonatkozásban társadalmi eszméket hordoz. A formát sohasem lehet külön választani a konkrét történelmi és társadalmi hátterű tartalomtól. Az öncélú, formalista esztétikának semmi helye nem lehet a magyar zeneoktatásban.

2. Az I. körzet tagadja a tudatosítás fontosságát. A jelenségek ösztönös megéreztetését tekintik csak feladatnak. Ezért vetik el a szóbeli megfogalmazás, a zeneelméleti tudatosítás, a formai és harmóniai elemzés világszerte, szinte egyértelműen kialakult tudományos pedagógiai módszereit. Ezek az elvek a tudományos marxista pszichológiával, gyermeklélektannal, gyökeresen ellentétesek.

A zeneoktatás módszereiben nem az ösztönös érzékeltetésnek, hanem a gondolkodó észlelésnek kell uralkodnia. Az utóbbi feltételezi a tudatos megfigyeltetést. Megfigyelni viszont, csak lényegében megismert, tudatosított, szóbelileg is meghatározott dolgokat lehet. Aki nem tudatosan készül fel a zene hallgatására, vagy előadására, annak számára a zenei nyelv mindig idegen marad. Legfeljebb annyit képes a zenéből érzékelni, mintha valaki egy idegen nyelvű felolvasást hallgatna, vagy saját maga olvasna fel ezen az idegen nyelven, közben viszont nem ismerné ennek a nyelvnek szavait, nyelvtanát, jelentését. Akik a verbalizmus alatt azt értik, hogy nem kell tudatosítani és szóbelileg is meghatározni a zene ritmikai, dallami, harmóniai, formai alapelemeit, azok alapvetően szemben állnak a dialektikus marxista ismeret-elmélettel.

3. Az I. körzet javaslata a zenét csak mint formai kategóriát tünteti fel. Véleményük szerint felesleges a művek megértéséhez a zeneszerző életének, korának, társadalmának ismerete. Felesleges megismerni azokat a konkrét, reális élményeket, amelyek hatására a zeneszerző művét megírta.

A tény ezzel szemben az, hogy a zene lényegét a tartalomban kell keresni. Ezt a tartalmat nem ismerhetjük meg, ha a zenét létrehozó okok és körülmények, a művész és társadalma közötti mély érzelmi kapcsolat nem ismeretes előttünk. A zeneművek az objektív valóság tükröződései. Az a zenemű, és az a zenei előadás, amelyből hiányzik ez a valóságtükrözés, hiányzik a valóságos tartalom, az élő gondolat, az olyan, mint az ember lélek nélkül. A zeneművek tartalmát érzelmek és hangulatok adják, de ezek az érzelmek sohasem öncélú, öntudatlan ösztönös megnyilvánulások, hanem konkrét események, eszmék által keltett pozitív célú érzelmek, hangulatok. Teljesen tudománytalan nézet tehát elvetni a zenetörténeti, társadalmi összefüggések megismertetését a zenetanításban. Helytelen tehát a tanulókat arra nevelni, hogy a zenében csak ősi misztikus értékeket, a formák öncélúságát, a társadalmaktól, történelmi realitástól független, megmagyarázhatatlan magasabb emberi humánum örök értékeit keressék, és így ne vegyenek tudomást a lényegről, a zene realista valóságtükrözéséről.

4. Az I. körzet véleménye szerint a 7-9 éves gyermekek még nem észlények. Főként ösztöneikkel, érzékszerveikkel tájékozódnak a világban. Szerintük bármilyen szövegeket lehet énekeltetni a gyerekekkel, úgysem értik meg a tartalmát. Ebből adódik az a javaslatuk is, hogy az I. hangszeres év szöveges dalanyagát főként a felnőttek régi stílusú népdalaiból kell meríteni. Ezek jó része a gyermekek értelem és érzelemvilágától távol álló szerelmi dal.

Ezzel szembe kell állítanunk Kodály véleményét: Kodály a „Kis emberek dalai” (1961.) bevezetőjében az alábbiakat írja: Helytelen, ha a gyerekeket túlságosan elgyerekesítjük, oktalan lényeknek tekintjük őket. Beszélni kell a gyermekeknek sok mindenről, tágítani kell látóhatárukat, elő kell segíteni társadalmi lénnyé fejlődésüket.

Kodálynak igaza van, mert a mai gyermekek már rég túl vannak azon az érzelmi és értelmi fejlettségi fokon, mint ahol a régi társadalmak paraszti osztályainak gyermekei álltak. A múlt rendszer elnyomta a parasztságot, nem tette lehetővé a műveltség, a kultúra megismerését számukra. Ez magyarázza meg azt a primitív gondolkodási formát, amely a régi paraszti eredetű gyermekdal szövegekből tükröződik.

A mai gyermek ezekkel a szövegekkel már nem elégedhetik meg. Ő már énekelni akar sok mindenről, természetről, vasútról, autóról, rakétákról, táborozásról, és általában mindenről, amit a mai gazdag életünkben megismert, ami felkeltette érdeklődését, ami lelkesíti, örömmel tölti el.

Teljesen érthetetlen, konzervatív, a gyermekek lelkivilágával semmiféle kapcsolatban nem álló törekvés, amely ki akarja rekeszteni a mai tárgyú gyermekdal irodalmat a tanítási anyagból.

5. Az I. körzet tantervi javaslata egyedüli súlypontjaként a zeneiskolában tanítandó vokális anyagnak a régi magyar paraszti népdalokat jelöli meg. A többi osztályok zenéjét, a munkásosztály, bányavidékek, és a városi lakosság zenéjét idegen hatások eredményeképpen keletkezett értéktelen anyagnak tekinti, amelyet nem kell belefoglalni a tanítási anyagba. Ily módon ki akarják rekeszteni a tanításból, a forradalmi dalokat, munkásdalokat, városi műdalokat, sőt az 1944 után keletkezett mai gyermekdal irodalmat is.

Egyoldalú osztályszemléletet tükröz a fenti elv. Azt a téves beállítást tartalmazza, hogy igazi művészi értékeket csak a régi parasztság tudott létrehozni. A többi társadalmi osztályok úgy a múltban, mint a jelenben képtelenek művészi alkotásokat létrehozni. Másrészt úgy állítják be a teljes XVI. századtól a XX. századig, napjainkig terjedő magyar műzenét, mint olyan idegen szellemű értéktelen zeneirodalmat, amely nem érdemes arra, hogy zeneiskolai tanításunk súlyponti anyagává váljon.

6. Az I. körzet azt vallja, hogy magyarnak csak a pentaton hangkészletű, ereszkedő, vagy kupolás szerkezetű népdalokat tarthatjuk. Minden más olyan magyar nép vagy műzene, amelyben a dúr és moll funkciórend hatása felismerhető már nem igazán magyar. Véleményük szerint a magyar paraszti gyermekdalok is nyugati hatásra dúrosodott, elrontott torz formának tekintendők. Ezért ezeket is háttérbe kell szorítani a zeneiskolai tanításban. Még a dúr és moll pentachordokat is fi, ta és ma hangokkal kell keverni, nehogy kialakuljon a gyermekekben a dúr és moll tonális érzék.

A fentiek tudománytalan, nacionalista tételek. A tény az, hogy a pentatónia nem kizárólagosan magyar, sőt még csak nem is kizárólagosan keleti. Valamikor az egész emberiség élt a zenének ezzel a primitívebb fejlődési fokával. Ez a hangkészlet nem kapcsolódik egy fajhoz, vagy egy nemzethez. Azonos történelmi és társadalmi tényezők alakították ki a pentatóniát, minden nép egyik meghatározott fejlődési periódusában. A pentatóniában régen a magyarság egész Európával osztozott. A nyugat gyorsan iparosodott, és így gyorsabban elfelejtette a primitívebb formát. A magyarság viszont tovább is megmaradt a feudális társadalmi viszonyok között, és így tovább őrizte a régi fejletlenebb hangkészleteket, dallamszerkezeteket.

A dúr és moll ugyanannyira nemzetközi forma, mint a pentatónia. Lehet egy zenemű nemzeti szempontból értékes dúr és moll harmónia funkciókkal, és ugyanígy lehet idegen szellemű pentaton hangkészlettel, ereszkedő szerkezettel is. A zenemű értékét, nemzeti jellegét nem a forma, hanem a sajátos realista tartalom, a benne megnyilvánuló eszmeiség, érzelemvilág adja. Aki a külső formákban látja, keresi csak a nemzetit, az szemben áll a szocialista realizmussal, és egyben szemben áll nemzeti és nemzetközi érdekeinkkel is. Aki azt akarja elhitetni, hogy igazán magyar csak a régi, egyszerű, primitív, ősi fejlődési fokot mutató, ezzel szemben a fejlettebb és magasabb rendű formákat idegennek tünteti fel, az távol áll a tudományos igazságtól és vét a magyarság valódi érdekei ellen.

7. Az I. körzet tantervi javaslata nem tartja szükségesnek a baráti népek nép és műzenéjének megismertetését. Javaslataikban csak a funkciós zene előkészítéseként szerepel néhány nyugati (olasz, angol, német) népzenei szemelvény a tercelő és szextelő formák szemléltetésére.

Ezzel szemben nagyjelentőségű, hogy a növendékek rendszeresen énekeljék a baráti népek legszebb gyermek és úttörő dalait. Meg kell ismertetni a növendékeket a szomszédos népek kiváló zeneszerzőivel, legkiemelkedőbb zenei alkotásaival is. A baráti népek dalain keresztül közelebb jutnak a gyermekek ezen népek gyermekeinek, ifjúságának gondolat- és érzelemvilágához. Megismerkednek ezek életével, törekvéseivel. Meglátják és megérzik, hogy az azonos társadalmi feltételek között épülő szocialista világrészek témái közösek, és ez az összetartó erő a zenében is megnyilvánul. Kialakul a zeneoktatáson keresztül is a szocialista tábor országaiban élő fiatalok érzelmi egységfrontja.

A gyermekekben azt a világnézetet kell kialakítani, hogy az igazi hazafiság, és a nemzetköziség egymással nem ellentétes fogalmak.

8. Az I. körzet tervei ki akarják rekeszteni az I.-VII. évek tanulmányaiból a XIX. és XX. század hazai és nemzetközi zeneirodalmát csaknem teljes egészében. Tervük szerint a tanulmányok első négy évének kizárólagos súlypontja a magyar paraszti népzene lenne. Emellett a negyedik évben megismerkednének a növendékek néhány nyugati tercelő, szextelő dallammal (főként olasz, angol és német népdalokkal, és néhány klasszikus részlettel). Az V.-VI. években csaknem kizárólag a bécsi klasszikusok stílusát tanítanák, és a VII. évben kerülne sorra a barokk zene, ebben főként Bach zenéje.

Könnyű meglátni, mennyire konzervatív és tudománytalan ez az elv. Egyrészt kirekesztenék a tanításból a múlt század romantikus zeneirodalmát. A valóságos tények viszont azt mutatják, hogy közelebb áll a XX. század emberéhez a romantika, mint a 2-300 év előtti barokk és bécsi klasszikus stílus. Egyáltalában nem áll, hogy a múlt század romantikus zenéje nem közelíthető meg értelmileg és érzelmileg a 10-14 éves növendékek számára. Hiszen Schubert, Schumann, Csajkovszkij, Mendelssohn (hogy csak a legjelentősebbeket említsük) számos maradandó értékű művet írtak a gyermekek számára. Ezen művek tartalmi, hangulati, érzelmi világa közel áll a mai gyermekekhez is. Másrészről a XIX. század romantikájához tartozik az a példátlan népszerűségű operairodalom is, amelyet Verdi, Rossini, Donizetti, és még sok más múlt századi zeneköltő művei képviselnek. Ezek a művek állandó műsorszámai ma is operaházainknak, naponta hallhatók a rádiók, televíziók hullámain keresztül, terjednek egyre újabb lemezfelvételeken a világ minden részében.

Tovább menve, a romantikus zenei stílushoz tartozik a magyar zeneirodalom egyik legértékesebb része a verbunkos zene. A fejlett nemzetközi harmónia és formavilág ötvöződik itt egybe a sajátos magyar tartalommal. Ennek keretében alakulnak ki a maradandó értékű magyar operák (Erkel), magas értékű magyar kamara és szimfonikus zene, mindmáig nagy népszerűségű dalirodalom. Mindezt kihagyni a zeneoktatásból teljesen indokolatlan álláspont.

Még nagyobb baj azonban, hogy a VII. zeneiskola szolfézsanyagából akarják kizárni a saját korunknak, a XX. századnak zenéjét. Ezt azzal indokolják, hogy ez a zeneirodalom úgysem érthető meg egy hét évig zenét tanuló növendék számára. Ebben is alapvetően téves nézetekkel állunk szemben. A fő tévedés ott van, hogy a XX. század értékes zenéjének csak a túl bonyolult, atonális, expresszionista szellemű műveket tartják. Ezek nagy része valóban nem érthető meg, még hétéves zenetanulás után sem. Az igazság azonban az, hogy korunk igazán értékes alkotásai nem ezek. A zeneművek igazi értékét az adja, hogy mennyire szól a széles tömegekhez, mennyire találja meg az utat a dolgozók millióinak gondolataihoz, érzelmeihez. Ezt Hruscsov az 1963. március 8-án tartott beszédében a következő módon fogalmazta meg: Mi olyan zene mellett vagyunk, amelynek van melódiája, tartalma, amely hat az emberi lélekre, erős érzelmeket keltő. Ellene vagyunk viszont mindenféle kakofóniának. Mi a lelkesítő, hőstettekre és munkára szólító zene mellett vagyunk, az olyan zeneszerzőket támogatjuk, akik a szocialista realizmus álláspontját vallják, nem szakadnak el az élettől, a nép harcától és a nép támogatja őket.

A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa ugyanezen elvek mellett foglalt állást. Megállapította, hogy a párt és népünk számára a művészi alkotás eszmeisége, mondanivalója, a szocialista tartalom a legfontosabb. A művészi alkotás töltse be nemes hivatását, segítse a szocialista ember nevelését.

Mindezek alapján jogosan állapíthatjuk meg, hogy azok a zeneművek, amelyek elszakadtak a mai élettől, a tömegek gondolkozásától, amelyek a tömegek számára érthetetlenek, sem elméletileg, sem tartalmilag nem elemezhetők, nem igazi értékei korunk zeneművészetének. A múlt századi nagy mesterek munkájának igazi folytatását azokban a művekben kell látnunk, amelyek a mai kor tipikus zenei intonációiból épülnek, amelyek a mai élet történéseiből, a mai emberek érzés és gondolatvilágából merítik témájukat. Az ilyen művek természetes együttérzést váltanak ki a hallgatók millióiból. A régi nagymesterek is arra törekedtek, hogy hűen és közérthető módon adják vissza zenéjükben koruk haladó embereinek érzéseit és gondolatait, intonációikban az élet mindennapjaiból, a tömegek zenéjéből merítettek. Ez magyarázza meg nagy népszerűségüket.

Ennek az elvnek fokozottan érvényesülni kell a zeneiskolai tanításban felhasználandó dalanyag kiválogatásánál. A Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, és a többi baráti államokban, napról-napra születnek a gyermekek mai vidám, gazdag életét tükröző dalok. Ezeknek dallami, ritmikai, harmóniai nyelve a kor jellegzetes intonációiból merít. Ezeket a műveket a gyermekek szeretik, magukénak érzik, mert közelállónak tartják ezek mondanivalóját mindennapi örömeihez, gondjaihoz. Könnyen tudják beleélni magukat ezen művek tartalmába, érzelemvilágába. Az ilyen dalirodalom már nálunk is alakulóban van, és a jövőben egyre több olyan szöveges dalra van szükségünk, amelyek a gyermekek és ifjúságunk mai életét tükrözik. Ennek a dalirodalomnak kell a zeneiskolai vokális éneklési anyag súlypontját alkotni.

9. Az I. körzet nem tulajdonít jelentőséget a vokális zene szöveganyagának. Véleményük szerint nem kell a gyermekek értelmi és érzelmi színvonalának megfelelő, költői, irodalmi értékű, a mai életet reálisan tükröző szöveganyag, a zeneiskolai tankönyvekbe. Megelégszenek azzal, ha a gyermekek a hétéves zenetanulás alatt főként a régi magyar paraszti dalköltészet szövegeit éneklik.

Még a bécsi klasszikusok példáinak kiválogatásánál is mellőztek minden szöveges dallamot, és a Mozart operarészletek szövegeit is elhagyták a funkciógyakorló példatárukban.

Másrészről nem tulajdonítanak semmi jelentőséget a frazírozó, artikulációs, jelzéseknek, a hangsúlybeli és dinamikai formálásnak. Erre vezethető vissza, hogy Haydn és Mozart csaknem összes előadási jeleit elhagyták kottakiadványaikban. Ez mind kapcsolatban áll a formalista esztétikán alapuló elképzelésekkel. Szerintük a zene lényegét csak a külső formák, funkciós összefüggések adják, nem pedig a szövegben, előadási jelekben kifejezésre jutó konkrét eszme és tartalom.

Ezzel szemben az a tény, hogy a szöveg a vokális zeneirodalom legfőbb lényegét, tartalmát mutatja meg. Nemcsak abban az értelemben, hogy a szövegekben közvetlenül jelentkezik az eszmei, esztétikai, nevelő érték, világosan jut kifejezésre a tartalom. Magának a zenei folyamatnak kialakítására döntő hatással vannak a szövegek.

Egyrészt a szöveg meghatározója egyben a zeneművek formai tagozódásának is. A szövegek szavai és mondatai, természetesen határozzák meg, hogy hol indulnak és végződnek a zenei motívumok, mondatok, periódusok. Ennél azonban még fontosabb, hogy a szövegek egyben közvetlenül alakítják a zenei tartalmat is. A szöveg tartalmában rejlő hangsúlyok, dinamikai emelkedések és esések egyben megteremtik a zenei hangsúlyokat, a zene dinamikai erőhullámzását is. Ha egy szöveges zeneművet úgy dúdolunk, vagy játszunk el hangszeren, hogy közben a szöveget belsőleg elképzeljük, akkor ez világos átélésére vezet a műben rejlő cselekményeknek, érzelmeknek, tartalomnak, és ez az átélés külsőleg is kifejezésre jut a játék hangsúlyozásában, dinamikájában. A szövegi tartalom közvetlenül határozza meg a tempóvételt, a tempó gyorsulásait, lassulásait, a jelentősebb hangok kiszélesítését, tehát az agogikát is. Ugyanilyen módon az artikuláció, a kötések és elválasztások, a staccato és legato jelleg kialakításában is meghatározó szerepű a szöveg. A legato, non legato, portató, staccato megszámlálhatatlan árnyalata szükséges a zeneművekben rejlő reális tartalom, érzelmek, hangulatok életre keltéséhez, kifejezéséhez.

Mindezeket az árnyalatokat a szövegekből pontosan lehet kiolvasni. A szöveg tehát zenei szempontból is rendkívüli jelentőségű. Csak ha a szövegben rejlő tartalmat átérzi a növendék, a szövegtartalom felkelti benne az őszinte mély érzelmet és hangulatokat, akkor tudja megtalálni az ezek kifejezéséhez szükséges tempóvételt, az agogikai, dinamikai és artikulációs formálás megfelelő árnyalatait. Mind ez eredményezi az értelmes, élményszerű, művészi, stílusos zenei előadást.

Ugyanez áll a hangszeres művek előadási jeleire, a zeneszerzők által kiírt frazirozó, artikulációs, dinamikai, agogikai, tempót és előadásmódot meghatározó jelzésekre is. A hangszeres műveknek nincs szövegük, de amit a szöveg megmutatna tartalomban, érzelemben, hangulatban, azt ilyenkor az előadási jelekből kell kiolvasni. Így elsőrendűen ezek az előadási jelek tüntetik fel a műben rejlő cselekményeket, eszméket, érzelmeket, hangulatokat. Ezekkel fejezi ki a zeneszerző azokat a valóságos élményeket, amelyeket átélt a mű megírásakor.

Aki ezeknek a jeleknek nem tulajdonít jelentőséget, elhagyja őket a kották átmásolásánál, nem érvényesíti ezeket az előadásban, éneklésben, hangszeres játékban, az távol áll a zeneművek valóságos, reális tartalmától. Ugyanekkor tagadja, hogy a zeneművekben konkrét emberi élmények, érzelmek, hangulatok, eszmék és gondolatok jutnak kifejezésre, és ezek adják a zene lényegét.

10. Az I. körzet szerint nem kell tantervi szinten megoldani a szolfézs- és hangszeres oktatás koordinációját. Szerintük a hangszeres tanítás álljon a saját lábára, és ne várjon konkrét segítséget a szolfézstől. Az eszmei kapcsolat úgyis könnyen megoldható, azáltal, hogy mindkét tárgy a zenére nevel (de stílusban teljesen különálló zenére!). Véleményük szerint a zenetanítás főcélja a formaérzék fejlesztése, ez pedig úgyis közös feladat a szolfézs és hangszeres tanításban. A fenti nézetek tehát lényegében véve a szolfézs teljes öncélúságát hirdetik.

Ezekkel a nézetekkel csaknem egységesen áll szemben az egész országos közvélemény. A zenepedagógusok, növendékek és szülők egységesen azt várják az oktatási reformtól, hogy megszünteti a szolfézs öncélúságát, és megteremti az egyéni és csoportos oktatás teljes koncentrációját.

A hazai és nemzetközi haladó zenepedagógia legsarkalatosabb tétele, hogy csak azután szabad hozzáfogni egy mű hangszeres gyakorlásához, ha már előzetesen kialakult a mű megértése, hallási elképzelése, tartalmi átélése. Legtökéletesebb hangszeres tanulásmód az, hogy ha a növendékek a műveket előbb hangszer nélkül elemzés és éneklés segítségével memorizálják. Ha valaki belső hallásával végig tudja vonultatni maga előtt a hangszeres darabot, úgy ahogy majd annak a hangszeren kell megszólalni, ez óriási zenei felszabadulást eredményez. Másrészről a legkiválóbb hazai és külföldi zenepedagógusok véleménye, hogy a gyermek semmit se játszon, amit zeneileg nem ért, amit nem tud elemezni.

Mindezek elősegítése a szolfézstanítás legfőbb célja. Az első főszabály ennek elérésére, hogy a szolfézs mindig előbb ismertesse a zenei elemeket, mint ahogyan azok a hangszeres anyagban megjelennek. A szolfézs azonban nemcsak a zenei elemek megismertetésével, tudatosításával készíti elő a hangszeres tanulást. Lehetővé teszi, hogy a növendékek a játszandó művek formai és harmóniai szerkezetét már a kottakép alapján felismerjék, megértsék. Meglássák, hol vannak a motívum és mondat határok, értelmi és érzelmi csúcspontok. Kihallják a hangszeres figurációkból a harmóniai felbontásokat. Nagy tudományos tévedés, hogy a funkciós rendszerű dallamok skálaszerű lépegetést jelentenek. A funkciós művek dallamai ugyanolyan gerinchangokban mozognak, mint a pentaton művek. A különbség csak az, hogy míg ott egy álló funkció, egy állandó tonikai alapváz körül szövődnek a dallamok, addig a funkciós zenében a gerinc is változik. Nyilván az utóbbi a fejlettebb fok. Leggyakoribb változás a tonikai gerinchangok domináns gerinchangokba történő átváltása. Például C-dúrban a c-é-g hangok adják a tonikai alapvázat. Ezeket díszítik az átfutó és váltó hangok legkülönfélébb figurációi. Majd a váz átváltozik a g-h-d-f domináns gerinchangokra és most már ezek köré szövődik a domináns dallamrész. Világos funkciós hallásképzetek nem jöhetnek létre más módon, csak ha a növendék kihallja a legbonyolultabb figurációkból is a funkciós gerinchangokat, látja, hogyan szövődött a dallam ezek köré.

Mindez, amit eddig elmondottam, még mindig csak a formai elképzelésre vonatkozott. A motívum és mondathatárok, gerinchangok felismerése még csak a formai, szerkezeti felépítés tisztán látását jelenti. Ezekre tanít a szolfézs a harmóniai és formai elemzésekkel.

Van azonban a szolfézsnak, egy még ennél is fontosabb célja. Elő kell készíteni a növendékeket a hangszeren játszandó művek eszmei, tartalmi, érzelmi, hangulati átélésére. A szolfézs ezt nem feltétlenül úgy éri el, hogy ugyanazokat a műveket tanítja már előre, amelyeket majd a növendék a hangszerén fog játszani. Ez már a hangszeres tanárok esetenkénti, egyéni feladata. A hangszeres tanároknak kell feladni az egyes darabokat elemzésre és éneklésre, és csak az előzetes zenei elképzelés megteremtése után szabad hozzákezdeniük a hangszeres feldolgozáshoz. A szolfézs azonban ehhez is nagy segítséget nyújt, azáltal, hogy a hangszeren sorra kerülő darabokhoz hasonló stílusú, tartalmú, hangulatú zenedarabokat ismertet meg a növendékekkel. A szolfézsnak meg kell teremteni az elmélyedést a hangszeren tanulandó darabok érzelmi, tartalmi légkörében, elő kell készítenie zenei élmények befogadására. Konkrét példával élve, ha a növendékek barokk menüetteket akarnak tanulni hangszerükön, akkor a szolfézsórán már néhány héttel előbb hallgassanak meg hangfelvételekről és művészi élőelőadásban korabeli menüetteket. Így megismerkednek ezek tempóbeli, ritmikai, frazírozási, hangsúlyozási sajátságaival, a menüettek jellegével, stílusával. Emellett a tankönyveknek kell tartalmazni olyan zenetörténeti olvasmányokat, amelyeken keresztül betekintést kapnak a növendékek abba a korba, amikor az emberek mindennapi szórakozásaihoz, élményeihez szorosan hozzátartozott a menüett. Képekről megismerik a korabeli öltözködést, és el tudják képzelni a báltermekben kecsesen táncoló párokat. Élményszerű olvasmányokban ismerkednek meg a menüettek szerzőivel. Maguk is énekelgetnek menüett témákat, és megpróbálják a menüett tánclépéseit. Ilyen szolfézs előkészítés óriási jelentőségű lehet a hangszeres tanulmányok eredményessége, élményszerűsége, a zenehallgatás és aktív muzsikálás megszerettetése szempontjából.

Íme a szolfézs tehát a legalapvetőbb szerepet játszhatja a zeneiskolai oktatás egységes folyamatában. Ezt a nagy feladatot azonban csak akkor töltheti be, ha valóban teljes koordinációt épít ki a hangszeres tanítással. Főcéljául tekinti az olyan zenei elképzelés kialakítását, amely nemcsak a zenei alapelemek tudatosságát foglalja magába, hanem a hangszeres anyag stílusbeli, hangulati, érzelmi, eszmei tartalmának megvilágítását is. Mindent megtesz azért, hogy a növendékek hangszer nélkül is megértsék, hallják és érezzék a zenét. Valóban a szív és a fej vezesse az ujjakat a hangszeres játékban, és ne legyen a hangszeres tanulás csak gépies hangolvasás, vagy értelmetlen utánzási folyamat.

Mindezek összegezéseként megállapíthatjuk, hogy az I. körzet elvei úgy eszmei, mint tudományos pedagógiai szempontból tarthatatlanok. A zenei reform csak az alábbi elvekre épülhet:

a) A szolfézs és hangszeres oktatás legteljesebb koordinációja.

b) A zene tartalmának előterébe állítása.

c) A tudatosság elvének érvényesítése.

d) A zenetörténeti és társadalmi összefüggések megismertetése.

e) A mai tárgyú gyermekdal irodalom központba állítása.

f) Az egyoldalú osztályszemlélet helyett a szocialista társadalom egységének szem előtt tartása.

g) Az igazi hazafiság és nemzetköziség elválaszthatatlan egységének érvényesítése.

h) A baráti népekhez fűződő kapcsolatok kiszélesítése.

i) A klasszikus zenei hagyományok megismertetése mellett, a mai élettel való szoros kapcsolat megteremtése.

j) Hozzájárulás a szocialista embertípus kialakításához.

Minden részletmunka, bármelyik tanterv, tankönyv, vagy módszertan megírásánál nélkülözhetetlen a fenti alapelvek következetes, tudományos, pártos szellemű érvényesítése.

Kulcsár Zoltán