Parlando 1963/7, 19.-20.
p.
A KARCAGI ZENEISKOLÁT
Az ország-világot
járó lakatos, vagy asztalos, ha új városba tévedt, először megkereste az
övéit, a céhbelieket, akikkel leginkább szót értett, akikkel közös nyelvet
beszélt. A szakma nyelvét. Így tévedtem be én is a karcagi zeneiskolába és - hogy a
hasonlatnál maradjak - a céhbeliek
érdeklődésével, kíváncsiságával faggattam V. Nagy Bálint igazgatót és a
tanári kar tagjait: honnan indultak el és hová jutottak?
Az első
lépésekről a karcagi zenetanítás úttörője dr. Soltész Nagy Imréné
beszél. Nemrég óta nyugdíjas. Sajnálja is, nem is. Sajnálja, hogy ezután csak
óradíjasa a zeneiskolának, de örül, hogy volt növendéke lépett a helyébe.
Soltészné Székely Arnoldnál tanult. Főiskolai diplomával 1920 óta tanít
Karcagon. Évenként 30-40 tanítványa volt. 1932-ben magán zeneiskolát nyitott.
Hegedűtanárt vett maga mellé. Így megkétszerezhették a növendéklétszámot.
1945-ben alakult
meg a Városi Zeneiskola, ahol már éneket is tanítottak. Ezt követte 1947-ben a
Karcagi Állami Zeneiskola. Három majd négy, 1952 óta hét, 1955 óta kilenc, 1960
óta tizenkét tanár tanítja a karcagi gyerekeket Mozatra, Bartókra. Tízszer
annyi növendék (330) tanul ma korszerű körülmények között zenét, mint
1920-ban és négyszer annyi, mint 1947-ben.
Három
hegedűtanártól - legtöbben - 96-an tanulnak
hegedülni, 83 gyerek tanul három zongoratanártól. 29 fafúvóst tanít két tanár,
20 rézfúvóst pedig egy tanár. 16-an gordonkáznak és két szolfézstanár foglalkozik
86 előképzőssel.
Hangszerállományuk
elég gazdag mennyiségileg. De a hangszerek minősége igen gyenge. A
zongorák java olyan századvégi „klavir”, ahol a hangok úgy csuszkáinak
össze-vissza lefelé, mint a pajkos gyerekek. A fúvós hangszerek egy részét
javítani is alig érdemes, pedig nagy a kereslete a fúvóstanszaknak. Fagottuk
egyáltalában nincs, oboa csak kettő. Így ugyanazt a hangszert fújják
kénytelenségből ketten-hárman is - ami
tarthatatlan!
A tanári kar
szereti az iskolát. Otthon érzik magukat benne, de mert lakást nem tudnak
biztosítani, a tizenkét tanár közül csak öt helybeli. Kettő
Debrecenből, öt Pestről jár ide.
Karcag
zeneéletében a zeneiskola élenjár. 1957 óta valamennyi Filharmóniai rendezvényt
ők szervezik. Kovács Dénes, Bächer Mihály, a Budapesti Fúvósötös, a
debreceni Kodály-kórus, a MÁV Szimfonikusok és Lehel György, a Bartók (Komlós)
vonósnégyes, Kertész Lajos és Mező László, az Operaház szólistái, a Tátrai
vonósnégyes, a Tátrai Kamarazenekar és Szabó Csilla, a külföldi
előadóművészek közül Oborin és Jeanne Marié Darré adott itt
nagysikerű hangversenyt.
A tanárok és
növendékek felkeresik a szomszéd helységeket, tanyaközpontokat, ahol nagy
érdeklődéssel várják őket. A Május 1 termelőszövetkezet a
zeneiskolai tanulók koncertjeiért cserébe vállalta, hogy hozzájárul a Karcagon
megforduló művészek megvendégeléséhez.
Szűkebb
körben zenebarát hangversenyeket adnak. Vagy a zeneiskolában vagy az
úttörőházban.
A 24 tagú
kamarazenekar V. Nagy Bálint igazgató vezetésével szép sikerrel szerepel a
közönség, sőt a szakemberek előtt is. 1963-ban a nyíregyházi
kamarazene-fesztiválon vettek részt, ahol ősbemutatóként Mező Imre
Szimfóniettáját adták elő. A kiértékelésen a zsűri nevében Sándor
Frigyes kiemelte az együttest, mint a fesztivál egyik nagy meglepetését.
Nem lehet végül
szó nélkül hagyni a berekfürdői táborozásokat. két hétig - augusztusban - itt nyaralnak a
zeneiskola növendékei néhány tanárral. Fürödnek, csónakáznak és
előkészülnek a következő tanévre. Hangversenyeket adnak a
fürdővendégeknek, az üveggyári dolgozóknak, a tsz-tagoknak és
záróakkordként lampionos felvonulást rendeznek. Hangszereikkel együtt ülnek
csónakokba és zenélnek a nézőknek, egymásnak, önmaguknak. Így kapcsolódik
össze bennük a nyaralás, a pihenés élménye a zenei élménnyel -
felejthetetlenül.
Gazdagodik télen
is, nyáron is zenével Karcag ifjú nemzedéke. De ahhoz, hogy még gazdagabbak legyenek,
hogy még többen tanulhassanak és taníthassanak, nagyobb zeneiskolára lenne
szükség. Szűk már a tíz helyiség, ahol koncertterem sincs. (Nagy-zsúfolva
negyvenen-ötvenen férnek be a legnagyobb terembe.)
A beszélgetés
vége egyben a megjárt útnak is vége: Karcag kinőtte a zeneiskoláját!
Földes Imre