Parlando 1964/1, 15.-16. p.

A zenei forma tanításáról

Hozzászólás Máriássy István cikkéhez (Parlando, V. évf., augusztus)

Máriássy cikke szándékosan nyitva marad, két okból.

Egyrészt, mert mint minden becsületes hangú írás, nem akar határozott, kategorikus kijelentéseket tenni olyan területen, amelyen ő is, és mi mindannyian keresgélünk. Nyitva marad másrészt azért, mert érzésem szerint Máriássy voltaképp valamiféle egységre gondol, sőt majdnem azonosságra a Cél = zenei tartalom és a Pedagógiai, illetve módszertani út = formai értés között.

Máriássy határozottan elhatárolja azokat a területeket, amelyeket nem azonosít azzal, amit ő ért forma és formálás alatt. Így például a frazeálást, a formatani formákat (szonáta, rondó stb.).

Mindezeknél mélyebb értelmet tulajdonít az ő általa használt forma szónak. Valami olyasféle módszert, ami megfoghatóan tudja átadni, illetve átadatni a lényeget, a célt, a zenei tartalmat. Sőt, nemcsak megfoghatóan - így kevés. Intellektuálisan átéreztetni magát a zenét. Kettős, rendkívül nehéz feladat és lélektanilag sem egyszerű probléma. Hallatlanul izgalmas, hogy mi az az élmény, amit úgy hívunk, hogy a művészet megértése, illetve megérzése. Máris két látszólag egymásnak ellentmondó, legalábbis egymástól messze levőnek tűnő kifejezést használtam: megértés és megérzés. Nem vitás, hogy a művészet receptív élményekor a kettőnek valami sajátos egysége, egymásba-azonosulása van. Ennek az egységnek valami egészen magasrendű formája, nagyobb hőfokon való még szorosabb egysége lehet maga a komponálás.

Ha tehát a mű születésének és a mű átvevésének hasonló útja-módja van, talán valóban az egyetlen igaz út és konzekvens út a Máriássy-féle propozíció. Ezt próbáljuk átadna pedagógiailag a zenét tanuló gyereknek. Ennek a „hogyanja”, módszertanának kidolgozása nem kis feladat lenne. Szinte egyszerre kellene tudatosan nevelni extravertálttá és introvertálttá, kifelé figyelni tudó és befelé figyelni tudó embereket. De hiszen úgy is valami ilyesmit csinálunk szükségszerűen, mert: figyelmeztetjük a növendéket a zeneszerző utasításainak pontos követésére, megköveteljük a harmónia-ritmus-dallam legtudatosabb pontosságát, formák ismeretét (itt formatani formákat értek) stb. Figyelnie kell tehát kifelé, s hogy végül mindezekből megszülessen a muzsika, el kell mélyíteni befelé. És ha úgyis ezt csináljuk, valóban igen szükséges volna egy kifejezetten ilyen szellemű módszertan, mely a muzsika intellektuális átéreztetésének módját mutatná meg.

E metodikának talán szorosabb kapcsolata volna a tudományos lélektannal, mint bármely eddiginek. Hiszen, valljuk be, sokszor csodának érezzük, mikor egy kisgyereknél egy mű egyik órán épp, hogy „rendes”, de még „semmi nincs benne”, és a következő órán egyszerre valahogy megszületik - és már zene, jó zene. Valóban mindig tudjuk, hogy mitől? - nem hiszem. Hogy Máriássy mely konkrét mondatai vittek ilyen messzire, ehhez idéznem kell magát a cikket. A pontos frazeálás „néha még félreértett formálás. Nem a mű belső szervezettségét domborítja ki, hanem megelégszik a külsődleges elhatárolással, az egyes részek elválasztásával”. Vagy: a formák értése és jó interpretálása még nem a jó formálás a szó általa használt mélyebb értelmében, hiszen „kisebb egységek viszonyának kiderítése” elmarad esetleg. Nyilván nemcsak motívumokra vagy fél periódusokra gondol ez alatt, hanem a zenemű rá jellemző lélegzetvételére, meglendüléseire, vagy lezárulásaira, vagy esetleg nyitva maradt kérdéseire stb.

Meg kellene éreztetnünk valamiképp, hogy szükségszerű minden egyes zenemű sajátos szerkezete, formája, mert egy bizonyos tartalom csak egy bizonyos formában fejezhető ki, semmi másban nem. Egyetlen apró megfogható, aránylag konkrét - tehát formai - elemének megváltozásával már más mondanivaló (amely megfoghatatlan) fejeződik ki. Ez teljesen felnőtt fegyelmet, tiszteletet, már-már művészi alázatot megkövetelő magatartást kíván, nagy feladatot jelentene tanárnak, gyereknek egyaránt. Mégis valahol talán ez lenne a legtöbb, amit a zenetanítás elérne az értelmes felnőtté nevelés, emberséges-emberré nevelés terén.

Hogy a Máriássy-féle propozícióból lehet-e egyáltalán metodikát csinálni, azt nem tudom. De foglalkozni vele, megvitatni, gondolkodni, dolgozni rajta feltétlenül érdemes.

Márai Júlia