Parlando 1964/1, 20.-21. p.

Zenei verseny egy cseh kastélyban

A Csehszlovák Művelődésügyi Minisztérium, 1963. október 16-21-ig Hradec y Opavy-ban megrendezte a szocialista köztársaság konzervatóriumainak Beethovenről elnevezett zongoraversenyét. Ezen a versenyen meghívott megfigyelőként a Bartók Zeneművészeti Szakiskola két növendékével (Diós Ildikó és Joó Árpád) részt vettem. Alábbiakban szeretnék az ott tapasztaltakról beszámolni.

A versenyek színhelye a hradeci ezeréves vár területén levő kastély volt, amely a felszabadulásig Lichnowsky tulajdont képezett. E kastély gyakran látta vendégül falai között Beethovent és Liszt Ferencet, akik jelentős műveket alkottak e csodálatos szép helyen. (Pl. Beethoven: Hegedűverseny, IV. szimfónia, 32 variáció stb. Ugyancsak itt fejezte be a Martonvásáron megkezdett Appassionata szonátát.) Nagy könyvtár és muzeális értékű műkincsek képezik alapját annak a kulturális központnak, amelyet különösen zenei vonatkozásban akarnak fejleszteni. A nagy bánya- és iparvidék közelsége lehetőséget nyújt arra, hogy odavonzzák a zene iránt érdeklődő dolgozók nagy tömegét.

A csehszlovák művelődési szervek leendő művészeiket tervszerűen igyekeznek nemzetközi versenyekre felkészíteni. A főiskolák hallgatóinak módjukban áll tudásukat a „Prágai Tavasz” versenyeinek keretén belül, úgyszintén a Marumske Laznéban rendezett Chopin versenyen bemutatni. Továbbfejlesztve elgondolásukat, illetékes helyen úgy határoztak, hogy a konzervatóriumoknak (szakiskolák) is módot kell adni arra, hogy egymás munkáját megismerjék és a növendékek küzdő képességét már ezen a fokon is megalapozzák. E versenyek színhelyéül - fontosságát ezzel is kidomborítva - a zenetörténeti hagyományokban gazdag hradeci kastélyt jelölték ki.

Az első próbaversenyt 1962-ben tartották meg, szűkebb körben. Ez alkalommal a sziléziai és morvaországi konzervatóriumok vetélkedtek csupán egymással. A mostani versenyen, amelynek tanúi lehettünk, a CSSR összes konzervatóriumai részt vettek tanáraikkal és növendékeikkel.

A következő versenyre (1965 tavaszán) meg óhajtják hívni a Szovjetunió és az összes népi demokráciák konzervatóriumait (szakiskoláit) versenyzőként való részvételre. Távlati tervük: a versenyeknek nemzetközi szintre való kiterjesztése.

Fogadásunk kitüntető és szívélyes volt. Alkalmam volt megismerkedni Rauch professzorral, a prágai főiskola zongora tanszak-vezető tanárával, aki a zsűri elnöke volt, valamint Rudolf Macudzinski pozsonyi főiskolai professzorral, a prágai konzervatórium tanárával és a zsűri többi tagjaival. A zsűriben valamennyi konzervatórium legalább egy taggal volt képviselve.

Itt említem meg, hogy a csehszlovák konzervatóriumoknak hat évfolyamuk van. A konzervatóriumokban kötelezőként közismereti tárgyak, valamint nyelvtanulás is szerepelnek, amelyek szervesen épülnek be a konzervatóriumi órarendbe és élettervbe. Négy év után a tanulók közismereti és zenei tárgyakból vegyesen érettségiznek. Ezután kérhetik felvételüket valamelyik zenei főiskolára, vagy pedig elvégzik a konzervatórium két utolsó osztályát és tanári oklevelet nyernek. Megjegyezni kívánom, hogy a csehszlovák főiskolákon tanárképzés nem folyik, tehát tanári diplomát csak a szakiskolákon lehet elnyerni. A versenyzés két csoportban történt. Kötelező anyagként mindkét csoportban egy-egy Beethoven Bagatell, egy cseh-szlovák mű (Smetana, Dvorzsák vagy Janacek), egy romantikus mű és egy-egy szabadon választott darab szerepeltek. A második (felsőbb osztályok) csoportban kötelező volt ezen kívül valamely Beethoven-szonáta egy tétele, valamint egy Liszt-mű előadása.

A verseny igen komolyan folyt le. Szigorúan a pontozás alapján döntöttek, megbeszélés nem volt. A kiértékelés utólagosan történt. A nyertesek értékes jutalmakat kaptak. A győztesek hangversenye nagy nyilvánosság előtt, ünnepélyes keretek közt zajlott le. Televízió, rádió és híradó-film készült; ezen a díszhangversenyen szerepelt a két budapesti növendék is. Diós Ildikó Liszt Valse oubliéeját és Bartók Ostinatóját, Joó Árpád Liszt Spozalitio és Orage-ját adta elő, igen nagy sikerrel.

A versenyt követő napon felkértek, hogy tapasztalatcsere keretében tájékoztassam az ott egybegyűlt tanárokat és növendékeket a magyarországi zongorapedagógiáról. Strausz Miklós elvtárs - a bratislavai művelődésügyi osztály képviselője, aki egyúttal a bratislavai konzervatórium tanára is, és akit budapesti látogatásai folytán már ismertem -, készséggel vállalta a tolmács szerepét. A tapasztalatcsere kiinduló pontját két növendékünk előjátszása képezte. (Diós Ildikó Liszt: Ricordanza és Bartók: Ostinato, Joó Árpád Liszt: Spozalitio és Tell-kápolna, Bartók: Kolinda 1. sorozat). A beszámolómat követő vita során élénk érdeklődés mutatkozott különböző módszertani kérdések iránt, pl. technika-képzés, memorizálás módjai, tudatos-nem tudatos tanulás, olvasási problémák stb. Jól ismerik és értékelik Gát József módszertanát, melyre vonatkozólag sok kérdést tettek fel és a technika-fejlesztéséről élénk vita fejlődött ki. Szóba hozták a fiatal tanárok elhelyezkedésének problémáját is.

Ami a csehszlovák versenyzők felkészültségét illeti: hangszeres tudásuk fölényes, állóképességük biztos. Napi 6-8 órát gyakorolnak általában és ez megérződik játékukon. Zenei képzettség, stílusismeret és elmélyülés tekintetében nem érik el a mi szintünket. Érezhető színvonal-különbség van a prágai és vidéki konzervatóriumok között, aminek oka abban keresendő, hogy minden tehetséges növendéknek módjában áll Prágába menni tanulni. Másrészt a vidéki konzervatóriumok tanárutánpótlása még nincs megoldva, mert a főiskolákról művészi diplomával kikerülő, de zenepedagógiával még soha nem foglalkozó fiatal művészeket kénytelenek főtárgyas tanárként alkalmazni. Ez a tény érdekesen tükröződött a verseny eredményeiben, amennyiben az első csoport (I., II., III.) hat győztese közül öt prágai és egy vidéki volt, addig a második csoport (IV., V., VI. oszt.) hat győztese közül öt vidéki és egy prágai.

Hadd említsem meg, hogy meglátogattuk az opavai (Troppau) zeneiskolát, ahol igen kulturált környezetben lelkes munka folyik. Az egyik tanárnő érdeklődött Varró Margit világhírű magyar zenepedagógus iránt, kinek szellemében és módszere szerint igyekszik dolgozni. Nagyon boldog voltam, hogy egykori mesteremről közvetlen tájékoztatást nyújthattam.

Végezetül úgy érzem, hogy 1965 tavaszára igyekeznünk kell minél jobban felkészülni, hogy az előreláthatóan erős mezőnyben megállhassuk helyünket.

Máthé Miklósné