Parlando 1964/2, 23.-24. p.

A SOPRONI ZENEISKOLÁT

„Ebben a házban fogadta Steiner Jakab polgármester Zrínyi Miklóst, a nagy költőt és hadvezért, amikor 1644-ben 800 főnyi, seregével keresztülvonult a városon.” ̶ „Ebben a házban tanult Berzsenyi Dániel, a nagy magyar költő. ” ̶ „Ez előtt a ház előtt silbakolt Petőfi Sándor.” ̶ „Ebben a házban mutatkozott be először a nagy nyilvánosság előtt Liszt Ferenc kilencéves korában és innen indult világhódító út jára.”

̶ Ha az ember Sopron utcáin végigsétál, nem győzi a fejét jobbra-balra kapkodni: emléktábla emléktábla mellett, szinte minden második ház nemcsak műemlék, hanem történelmi nevezetesség is. Ez a szoba is, ahol most vagyunk, magyar zenetörténeti vonatkozásban jelentős emlék: itt lakott több héten át Goldmark Károly, aki a soproni zeneiskola növendéke volt ̶ mondja a 134 esztendős múltra visszatekintő zeneiskola igazgatója, Horváth József. ̶ Ezek a freskók itt a falon és a zeneiskola műemlék-épületének egy részlete mennyezetén - mutatja az intézet vezetője az egyik tanteremben ̶ ugyanannak a mesternek a munkái, aki a bécsi híres István templomot díszítette. Ez a díszített ajtófélfa Chopin emlékére készült, itt állt már akkor is, mikor Goldmark gyerekkorában hegedülni tanult városunkban. Intézetünknek komoly értéke ez az emlékköny is ̶ s elém tesz egy bőrbekötött hatalmas méretű könyvet. ̶ Lapozzuk csak át, jó néhány ismert névvel találkozhatunk benne ̶ folytatja az igazgató. Az első oldalon Bartók, Dohnányi, Báthy Anna, Fischer Annie. Tóth Aladár… és még sorolhatnánk sok-sok nagy muzsikus nevét, akiknek kézjegye tiszteletet ébreszt az emlékkönyvben lapozóban.

De beszéljünk a zeneiskola jelenéről. Általában 530-550 növendék tanul ebben az épületben, 1 énektanárunk, 1 fafúvó, 1 rézfúvó tanárunk van. Zongoristáinkat 9 erre hivatott pedagógus oktatja, a hegedűtanszakon 6 tanár tanít. A gordonka tanszakot 1 tanár látja el, ugyanígy a nagybőgőtanszakot is. Szolfézstanáraink száma 4, akik azonban általános iskolákban tanítanak.

Mikor e szavakra kissé furcsálva nézek az igazgatóra, mosolyogva így válaszol: ̶ talán első pillanatban valóban érthetetlennek tűnik, hogy a zeneiskola kötelékébe tartozó növendékek az elméleti ismereteket nem ebben az iskolában sajátítják el. Városunkban ugyanis az úgynevezett zeneelméleti (szolfézs) anyagot az erre kijelölt általános iskolákban tanulják a gyerekek. Úgynevezett zenei általános iskolánk nincs, hanem azokat a növendékeinket, akik ilyen intézménybe szeretnének járni, a város két egymástól messze eső helyén levő iskolában, külön osztályba tömörítjük. Két énekóra helyett négy zeneelméleti órát kapnak, s így nemcsak azt az anyagot tudják, amit a zeneiskolában elméletből tudniuk kellene, hanem emellett az általános iskola minden tantárgyából ugyanannyi anyagot végeznek, mint azok, akik velük párhuzamos osztályba járnak. Ezeknek a gyerekeknek szolfézs tanítását a zeneiskola tanárai látják el. Így biztosítjuk azt, hogy zeneiskolánk növendékei úgy és annyit tanulhassanak az elméleti tárgyakból, amennyire nekik a hangszertanulásnál szükségük van. Ezt az elképzelésünket a Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya is támogatja, annak ellenére, hogy tudomásom szerint ehhez hasonlóra nincs példa az országban. Talán túlzás lenne ezt a kezdeményezésünket rendkívüli jelentőségűnek tekinteni, mindazon által az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy jó úton járunk” ̶ fejezi be tájékoztatását Horváth József igazgató.

Kíváncsiságom azonban ezzel nem elégedett meg. Egyik délelőtt elmentem az úgynevezett Kellner-iskolába, ahol alkalmam volt Markó Lenke tanárnő előképző óráján részt venni. Mind a tanítás módszerét, mind az anyagot illetően teljes elismeréssel kell adóznunk ennek a kivételes tehetségű pedagógusnak, aki „nem száll le” a gyermekek szellemi színvonalára, hanem éppen ellenkezőleg, különböző hangulatkeltő eszközökkel olyan mértékben kelti fel tanítványainak érdeklődését, hogy azok „emelkednek fel” arra a színvonalra, ahol a megtanulásra várt anyag magától értetődően válik a gyermekek szellemi táplálékává. Nem bűvészmutatványokról van itt szó, hanem arról, hogy hogyan lehet a mese és az egymással való versengési láz segítségével az általánosnál érdekesebbé, izgalmasabbá tenni az óra hangulatát. Ilyen állapotban magától értetődően befogadó-képesebbek a gyerekek, mint egyébként.

Bementem más tanszak órájára is. A zongoristáknál pl. elismerést keltett bennem a pedagógus kollégák fáradtságot nem ismerő türelme, ugyanakkor velük együtt szomorodtam el, amikor a növendék tizenegyedszer is F-et játszott FISZ helyett. De vannak a Soproni Zeneiskolának kiváló növendékei is, akiktől sokat várunk. Sok neves művészünk ebből a városból indult el zenei pályafutásának nehéz útjára.

Talán nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de említésre méltónak érzem • a relikviákban gazdag Liszt Ferenc Városi Múzeumot, ahol nemcsak Liszt Ferenc egykori zongoráját, hanem a régi hangversenyműsorokat is láthatjuk. Igaz, hogy a soproni zenei élet ̶ hála Horváth József fáradhatatlan szervezőkészségének ̶ ma is mozgalmas: Fischer Annie, Zempléni Kornél, Bächer Mihály, Kovács Dénes, Sándor Judit, Bende Zsolt, Réti József… és még sok ismert művész nevével találkozhatunk a falragaszokon. Külön dicséret és elismerés illeti meg a szimfonikus zenekart, mely Horváth József vezetése alatt évi hat hangversenyt ad a város közönségének.

Kár, hogy a helybeli ̶ erre hívatott képességű ̶ tanárok ritkán jutnak hangversenydobogóhoz (nemcsak zenekari koncertekre, hanem szóló- és kamarazene estekre egyaránt célzunk). A zenekar fejlődésének is bizonyára hasznára válnék, ha az országos hírű szólisták szerepeltetésén túl, a zenekarnak alkalma lenne vendégkarmesterek keze alatt is dolgozni.

A soproni élénk és magas színvonalú zenekultúra fellegvára a „Liszt Ferenc” zeneiskola. Tantestülete nemcsak a falakon belüli zeneoktatást tartja hivatásának és szívügyének, hanem a város és a környék zenei életének fejlesztését is.

A vidéki zenei nevelőmunka jelentőségét úgy gondoljuk nem szükséges e helyütt is hangsúlyozni. Annyit azonban bátran megállapíthatunk, hogy Sopronban ̶ hazánk nyugati „zenei végvárá”-ban különösen sok áldozat és fáradság az osztályrésze mindazoknak, akik a zenei élet fejlesztésén munkálkodnak.

Arányi György