Parlando 1964/3, 17.-19. p.

Bartók-duó verseny

a Fővárosi Zeneiskola Szervezet rendezésében

Beszélgetés Irsai Verával és Sándor Frigyessel a verseny tapasztalatairól

¾ Igen örültem már akkor, amikor a verseny tervéről értesültem - kezdte a beszélgetést Sándor Frigyes, a döntő zsűrijének elnöke. - E versenyt fontos kezdeményezésnek tartom, mert kétségtelen, hogy a Bartók-duók eddig nem töltötték be a hegedű pedagógiában és a zenei nevelésben a jelentőségüknek megfelelő helyet. Elég, ha egy kis összehasonlítást teszünk a Mikrokozmosz-szal és a Gyermekeknek sorozattal, melyek a zongoratananyag szerves részei. Azt hiszem, hogy a zongoratanárok már el sem tudnák képzelni pedagógiai munkájukat e kis remekművek nélkül, melyek a növendékek körében is általánosan ismertek és így előadási gyakorlatuk is eléggé kialakult.

¾ Mi lehet az oka annak, hogy a hegedű-pedagógiában Bartók-duóinak gyakorlati felhasználása ez ideig lényegében elmaradt?

¾ Szerintem ennek két oka van. Először: hosszú időn át csak igen rendszertelenül kerültek árusítási forgalomba a Bartók-duók kottái. A duóknak nincs magyar kiadása, bár a Zeneműkiadó Vállalat jelentős erőfeszítéseket tett, hogy - hasonlóan a Milkrokozmosz-hoz - megszerezze a kiadás jogát. Ezek az erőfeszítések azonban mind ez ideg nem jártak eredménnyel. Ha a duók magyar kiadásban megjelenhetnének, akkor nyilvánvalóan sor kerülhetne az anyag instruktív berendezésére, ami a duók tanítását megkönnyíthetné. Bartók az egész sorozatot úgy írta, hogy összes darabja első fekvésben játszható. Nagy részük valóban ott is szól legjobban. Sok esetben azonban a fekvések használata éppen könnyítést jelentene, más esetben viszont a dallam-mintázás és a színezés szempontjai miatt helyesebb lenne több fekvés használata. Bartók kötőjelei legtöbb esetben csak a zenei és értelmi tagolásra utalnak. Sokszor a vonásirány egyszerű megfordítása vagy egy-egy kötés alkalmazása is nagyon megkönnyítené az értelmezés hangszeres megvalósítását. Bartók sehol sem utal arra, hogy éneklő vagy inkább martellato jellegű detache vonásra gondol-e. Staccato pontokat csak ritka esetben használ. Például az UGYAN ÉDES KOMÁMASSZONY-ban (26. sz.) a leggiero jelzéshez kiírja a pontokat, de nem kétséges, hogy a MÁRAMAROSI TÁNC (32. sz.) ostinato ritmusa is csak emelt vonóval oldható meg. Sok ilyen példát mondhatnék még.

A másik ok, amely szerintem közrejátszott abban, hogy e duókat egyelőre még keveset játsszak, az, hogy a modern zene és így Bartók muzsikájának intonációja is a vonós hangszereken kétségtelenül nehezebb, mint zongorán. De, ha tekintetbe vesszük szolfézs-tanításunk eredményeit, és ha igaz az, hogy zenei nevelésünk a különböző stílusok és természetesen a mai zene felé is kapukat kíván nyitni - akkor annál inkább fontos, hogy Bartóknak ezzel a zseniális sorozatával rendszeresen és metodikusan foglalkozzunk. Nagyon remélem, hogy a most készülő új tantervben Bartók duói az eddiginél szélesebb és fontosabb helyet kapnak, és hogy az alsó és középfokú oktatás folyamán sor kerül az egész sorozat feldolgozására. Hogy ennek milyen jelentősége lesz az amatőr vonósok és még inkább a pályára készülők képzésében, azt ebben a pillanatban talán nem is tudjuk egész súlyával felmérni.

¾ Mielőtt rátérnénk a hallottak értékelésére, megkérjük Irsai Vera központi igazgatót, szóljon pár szót a verseny elő készítéséről, az előkészítés tapasztalatairól.

¾ A verseny rendezése hegedű szakfelügyelőink ötlete volt. Hogy a versenyre sor került, ez annál inkább is örvendetes, mert hiszen már az 1958-ban megjelent hivatalos hegedű tananyag (bevezetés 2. bekezdés) előírja, hogy az első két füzet darabjai - kevés kivétellel - zeneiskolai osztályokban kerüljenek sorra. Ez az elgondolás fazonban ez ideig nem valósult meg azért, mert hegedű tanáraink általában túl nehéznek tartották a Bartók-duókat erre a fokra. Véleményem szerint ennek az lehet egyik oka, hogy talán túlkomplikáljuk a népdalok játékát a vonós hangszereken. Azt hiszem, ha kezdő fokon természetesebben hegedülnék a gyerekek a népdalokat, akkor a Bartók-duók kétszólamúságának meghallása sem tűnne olyan nehéznek, hiszen a gyerekek egészen kis koruktól fogva énekelnek mai magyar bicíniumokat.

Visszatérve a verseny szervezésére: négy kategóriában összesen 123 pár indult. Az első fordulóban egy kötelező duót (6., 17., 28., illetve 39. szám) és egy szabadon választottat játszottak. A döntőben 41 pár jutott. Itt az előbbiekhez még egy szabadon választott duó került. A zsűri tagjai Dobray István, Lovas György, Pallagi János, Sándor Frigyes, Szász József és Takács Miklósné voltak. Összesen 9 pár kapott első, 10 pedig második helyezést. Minden döntőbe került növendék dicsérő oklevélben részesült. (A jutalomkönyveket és kottákat a Zeneművész Szövetség és a Zeneműkiadó Vállalat adta.)

¾ Reflektálva arra, amit Irsai igazgatónő mondott - kapcsolódik ismét a beszélgetésbe Sándor Fnigyes -, a népdal-hegedülés kérdése bonyolult és szerteágazó probléma. Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján is szívesen kitérnék erre a kérdésre, de nem hiszem, hogy e beszélgetés keretei ezt lehetővé tennék. Talán lesz más alkalom, amikor ezzel foglalkozhatunk. Az éneklés és hegedülés kapcsolatának kérdéséről egyelőre csak ennyit: az énekelt kétszólamúság intonációja primerebb, a hegedűn való intonáció pedig áttételesebb. Sok minden van közben, ami a megvalósítását elronthatja. Ha a ritmikai és dallam elképzelés nem eléggé határozott, nem eléggé intenzív, akkor hiányosan vagy nem megfelelő módon hozza működésbe a mozgásokat. (Nem szólok itt természetesen az egyéb mozgást gátló tényezőkről.) Véleményem szerint a tanulás előkészítő szakaszaiban a darabok énekeltetése sokszor nem jut el az intenzív és élményszerű dallam-felismeréshez. Ilyen esetben az énekelt intonáció mozgástechnikai hatása sem kielégítő.

¾ Mi volt a véleménye a zsűrinek a verseny színvonaláról?

¾ Egyöntetűen megállapíthattuk, hogy a verseny színvonala meglepően jó volt. Nem tudjuk, hogy a döntőben részt vett gyerekek mennyi időt fordítottak a duók megtanulására, de úgy tűnt, hogy nagyobb részük otthonosan érezte magát e művek hangzásvilágában és mondjuk felerészben önálló zeneiséggel és bizonyos szuggesztivitással tudták előadni a darabokat. A zsűri örömmel vette ezt tudomásul, s egyben bizonyítékát látta annak, hogy mint olyan sok más esetben, a Bartók-duók esetében is érvényes a megállapítás: ami ma még nehezebben megközelíthető, az néhány év múltán sokkal könnyebb lesz, s nem tűnik problematikusnak.

¾ Az elhangzott produkciók során merültek-e fel olyan hibák, melyek általánosnak, tipikusnak mondhatók?

¾ A Bartók-duók játékának nincs még kialakult gyakorlata. (Magyar hanglemez felvétel sem áll rendelkezésre.) Ilyen esetben különösen nagy jelentősége van a kottakép gondos értelmezésének, ami a modern művészi és pedagógiai szemléletnek amúgy is egyik fő alapelve. Bartók az összes duókhoz megadta a metronóm számot. Nem gondolom, hogy a jelzett metronóm szám valami zenei szentírás-féle, amelyhez minden esetben ragaszkodnunk kell, de mégis lényeges tájékoztatás a szerző részéről. Különösen a különböző metronómszámok tempó arányainak összehasonlítása nyújt nagy segítséget az előadónak. Sok esetben hallottunk túl gyors tempókat. E tekintetben említésre méltó elsősorban a PÁRNÁS TÁNC (14. sz.) és az UGYAN ÉDES KOMÁNYASSZONY (26. sz.) gyors előadása. A MENETELŐ NÓTA metronóm száma 132, a PÁRNÁS TÁNC-é 116. Mégis általában azonos tempóban hallottuk a két darabot, sőt sokszor a PÁRNÁS TÁNC-ot játszották gyorsabban.

A tempó mellett nagy jelentősége van az ütem-nemnek, a metrum értékének is, a darab jellegére vonatkozóan. A MAGYAR NÓTA (6. sz.) és a RUTÉN NÓTA (10. sz.) csaknem minden esetben alla breve karakterben hangzott el. Ez utóbbi általában túl gyors is volt. Többször lassúnak tűnt a BÁNKÓDÁS (28. sz.) és lassú volt AZ ÚJÉVKÖSZÖNTÖ, valamint a FORGATÓS TÁNC is. Ez utóbbi metronóm száma: egy negyed = l44!

Feltűnt, hogy sok kitűnő és nem is túl nehéz darabra nem került sor a versenyen. Csak egy pár játszotta a SZENTIVÁNÉJI-t (8. sz.), nem hallottuk a JÁTÉK-ot (9. sz.), a GYERMEKRENGETÉSKOR-t (11. sz.), a másik MENETELŐ NÓTÁ-t stb. stb. A határozott giusto karakterek sokszor túl lágyan, nem eléggé ritmizáltan jelentek meg. Így a MENETELŐ NÓTA-ban, a PÁRNÁS TÁNC-ban és a KATONA NÓTA-ban (15. sz.). Ez utóbbi dinamikai jelzései nem utalnak jellegváltozásra. A darab közepén a piano - legalábbis nézetem szerint - kifejezésben nem jelent ellágyulást, csak pianóban megszólaló feszült kifejezésmódot.

Mindezek az észrevételek azonban ne kisebbítsék a verseny eredményességét és sikerét.

Végül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Bartók duói megfelelő kiválogatásban hegedű-karral való megszólaltatásra is alkalmasak. A táncszerű darabok csak nyernek ezáltal, de gyönyörűen és megrázóan hangzik például a BÁNKODÁS is. Bartókkal történt egyik beszélgetésem alkalmával (1941-ben) meg is kérdeztem, nem volna-e kifogása, ha a duók egy-egy sorozatát ilyen módon adnám elő. Bartók határozottan helyeselte ezt a gondolatot, s utalt arra, hogy régi időkben a zene előadásának milyen sokféle módja volt szokásos. Ahhoz is hozzájárult, hogy a MENYASSZONY BÚCSÚZTATÓ (24. sz.) előadásakor a II. szólamot szólóhegedű játssza, az I.-t pedig tutti hegedűkar; esetleg szordínóval.

¾ Irsai igazgatónő miben látja-e verseny jelentőségét?

¾ Legfontosabb eredménynek azt tartanám, ha e verseny és a versenyre való felkészülés időszakának tapasztalatai előbbre vinnék a Bartók-duók tanításának és előadásmódjának kialakulását.

¾ Végezetül úgy érzem - veszi át ismét a szót Sándor Frigyes -, hogy országos viszonylatban hálásak lehetünk a Zeneiskola Szervezetnek a duó verseny kezdeményezéséért és megrendezéséért, s nem maradhat köszönet nélkül azoknak a kollégáknak lelkes fáradozása, akik növendékeik előkészítésével e munkában részt vettek.