Parlando 1964/4, 5.-6. p.

Megjegyzések Lesznai Lajos „Kinderszenen” elemzéséhez

A tudományos megismerés korunk emberének igénye. Mindent lehetőleg alaposan és részletesen akarunk megismerni, az objektív valóságnak megfelelően helyesen szemlélni. Így vagyunk a művészeti alkotásokkal is. Csakhogy egy műalkotás tudományos megismerése sajátos, sokrétű feladat: minden előre meghatározott tudományos módszer vagy séma itt feltétlenül tévútra visz. Hiszen minden műalkotás egyszeri, a maga egészében soha nem ismétlődő jelenség. Először tehát a műbe kell belehelyezkednünk, belülről, csak a műből kiindulva keresni annak sajátos törvényszerűségeit és csak azután kutatni tovább analógiák, hasonlóságok és különbözőségek után más művekben. Így történt-e a fent említett cikkben?

Megvizsgálni egy ciklikus műben az egyes darabok hangnemének egymáshoz való viszonyát, érdekes lehet a szakember számára, de nem hiszem, hogy akár pedagógiai, akár más szempontból nagy jelentőséget tulajdoníthatnánk ennek a tényezőnek. A d-mollban induló Kreisleriana egy g-moll darabbal zárul, tehát a „subdomináns” hangnemben. Ugyanez az eset Musszorgszkij „Egy kiállítás képei” c. művében (B-dúr, Esz-dúr). A Kinderszenen és még sok-sok más romantikus ciklikus mű ezzel szemben azonos hangnemben kezdődik és fejeződik be. Az a kívánság, hogy a mű első darabját ilyen viszonylatban tekintsük „különállónak” abból a célból, hogy a mű utolsó darabjának hangnemét ne alaphangnemnek. hanem szubdominánsnak halljuk, számomra képtelenségnek tűnik, annál is inkább, mert nem tudom felfedezni ennek semmiféle zenei, művészi célját, értelmét. Egyedüli oka egy a második darabból kiinduló D-dúr-h-moll- D-dúr-tól G-dúr-e-moll-G-dúrig vezető képzelt ív képzelt tudományossága. Meggyőződésem, hogy ez a gondolatmenet, ez az „elképzelés” Schumann muzsikájától, az egész romantikus zene világától teljesen idegen.

Tudjuk, Schumann alkalmazott konkrét hangokból álló motívumokat Karnevál, Abegg variációk), de meghatározott számú, irányú, méretű és értékű zenei lépésből alkotott motívumok nem jellegzetesek Schumann muzsikájára, tőle alapvetően idegenek. Igaz, a motívumokra vonatkozóan a cikkíró is jelzi, hogy Schumann talán nem tudatosan komponálta ily módon 3 művet, de ezeket tekintetbe véve válogatta ki körülbelül 30 darabból a Kinderszenen 13 darabját. Nos, ez a gondolat szerintem még valószínűtlenebb, mint a motívumok tudatos használata. Ha Schumann csakugyan összeválogatta a Kinderszenen darabjait, akkor csak egy szempont vezethette: a költői kép hitelessége, melyet tolmácsolnak. Hiszen a Kinderszenen legfőbb varázsa éppen ezeknek a költői képeknek elevenségében, igazságában, sokoldalú gazdagságában van és abban a teljességben és egységben, melyet mégis, együtt alkotnak. Schumann pontosan és szavakban is költőien mutat rá az egyes zenei képekre, az egész művet pedig egyértelműen összefogja egy sajátosan romantikus és egyben schumanni nosztalgia, a visszahozhatatlanul tovatűnt gyermekkor után. „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra” - mondja Schumann is Petőfivel. Ő is lovagol, fűzfa sípot fúj, a és sok szép emlék összeszedegetése után megkondul itt is az esteli harangszó, s a gyermektől, aki elalszik, Schumannál is, Petőfinél is örökre búcsút kell vennünk, mert hiszen ez a gyermek nincs többé; mikor a költő (Schumann) megszólal, tudomásul kell vennie, nem feledheti el többé, hogy már férfi lett. (Különben mindenben a cikkíróval teljesen egyetértünk.) Mindezt valamilyen összeválogatással oldotta volna meg Schumann? Nem tudom, de ha igen, nem motívum-töredék után bogarászott. De nem is volt rá szüksége! Ha a Kinderszenen egyes darabjaiban valóban előfordulnak hasonló dallamfordulatok, ez a mű gondolati-érzelmi egységének természetes, önkénytelen megnyilvánulása.

Felvetődik a kérdés, jogos-e egyáltalán olyan motívumhasonlóságokkal foglalkozni, melyeket szerzőjük nem tudatosan alkalmazott? Úgy hiszem igen, de csak akkor, ha rá akarunk mutatni valamire. Nagyon érdekes lehet például egy szerző instrumentális műveiben rámutatni bizonyos vokális, tehát szöveges művekben előforduló rokonmotívumokra, mert ez útbaigazítást adhat a gondolatkörre vonatkozóan, amelyben az instrumentális motívum fogant. Lehetnek zenetörténeti, néprajzi és még különböző más célok. De öncélúan, csak a hasonlóságra rámutatni nem jogos, mert céltalan. „Was fruchtbar ist, allein ist wahr” - írta Goethe. Itt a cél világos: a mű szerves egységének bizonyítása. De szükséges-e ez a bizonyítás az objektív valóság megismerése, a helyes szemlélet érdekében? Ebben nagyon kételkedem. A bizonyítás hangnemi részéről már szó volt, nézzük most meg a motívumok kérdését közelebbről. A 2. és 3. számmal jelzett „alapmotívumok”-kal nem kívánok foglalkozni, mert meggyőződésem, hogy ezek nem tekinthetők azoknak. Az ok egyszerű: talán nincs is olyan zenemű a világ zeneirodalmában, melyben ezeknek a motívumoknak jelenléte valamilyen módon ne volna kimutatható. Csak az 1. és I/a motívumokról lesz tehát szó.

A Von fremden Ländern und Menschen és a Bittendes Kind dallamának indítása mintha valóban rokonságot mutatna: olyan ez, mintha amit a gyermek kér, kapcsolatban volna az idegen országokról és emberekről szóló mesével. Ez nem tudományos igazság, csak szerény, bizonytalan gondolat. Elismerem, hogy hasonló dallamfordulatokat még lehetne találni a műben. De mit szóljunk olyan motívum kimutatásokhoz, mint az 1. darab dallamának indulása és a Hasche Mann dallamában az első taktus első fele és a második taktus második fele, vagy az első dallammenetnek a visszatérés után, tehát D-ről induló formájának egybevetése az Am Kamin dallamának indításával, - csak utóbbiban diatonikus helyett kromatikusan lefelé haladó hangokkal?! Ez már nemcsak Schumann zenéjétől és a romantikától idegen, hanem oly távol került az objektív valóságtól, hogy ilyen téren vetekedik bármilyen babonás hittel és nem is kevésbé veszélyes. Hová jutunk ezen az úton? Mi lesz, ha eltévedünk a spekulációk útvesztőjében - ahová már nem lehet és nem is érdemes követni bennünket - mi, akiknek hivatásunk feltárni a zeneművészet szépségeinek rejtelmeit népünk tömegei előtt, hogy velünk együtt gyönyörködjenek bennük és csodáljak azokat.

Ungár Imre