Parlando 1964/5, 24.-25. p.

Sztojanovics Jenő emlékezete

Az évfordulókat, jubileumokat nem formális szokás nyilván tartani. Jelentős művész egyéniségek életműve kerül ismét napvilágra a feledés homályából, egy-egy évfordulóval kapcsolatos emlékezés alkalmával. Ilyen jelentős és sokoldalú művészegyéniség Sztojanovics Jenő, aki száz esztendővel ezelőtt született, 1864. április 4-én, és a centenárium alkalmával reá emlékezve magunk is meglepve vesszük észre: íme, a századforduló egyik számottevő zeneszerzője, pedagógusa, zenekritikusa, aki mint ember is nagyszerű egyéniség - és napjainkban talán csak az idősebb generáció emlékezik már nevére!

A zeneszerző Sztojanovics sikersorozatot ért el az Operaház játékrendjén akkor is, amikor a magyar Dalszínház rendre üres nézőtér előtt játszott. A közel 80 előadást megért Csárdás című balettje (1890) évtizedeken át a közönség méltán kedvelt darabja volt. Két évszázad magyar zenei emlékét dolgozta fel, és régi magyar táncokat (körmagyar, palotás stb.) keltett benne életre. Ninon című két felvonásos operája is emlékezetes sikert aratott annak ellenére, hogy zárójelenete ellen az egyházi körök kifogást emeltek. Fiatalkori sikerei közül említésre méltó még az Új Romeo című egyfelvonásos balettje (1889) és a Tous les trois című táncjátéka (1892), amelyek Sztojanovicsot a századforduló egyik legtöbbet játszott magyar szerzőjévé tették az Operaházban.

A színpadi szerzőnek bőségesen nyílt alkalma, hogy színházi zenészekkel találkozzék. Megismerkedett a zenészek helyzetével, meghallgatta panaszaikat és igyekezett érdekükben az igazgatóknál szót emelni. Érthető, hogy amikor a zenészek - érdekeik védelmére - szakegyletbe tömörültek, Sztojanovics Jenőt választották 1903-ban a „Magyarországi Zenészek Egyesülete” elnökének. 1905-ben már az általa szervezett 120 tagú szimfonikus zenekar élén lépett fel a Pesti Vígadóban. Ezt a monstre-zenekart a Zenész Egyesület tagságából toborozta részint, hogy hangversenyekkel is segítse megélhetésüket, részint elősegítse művészi fejlődésüket.

Sztojanovics Jenő érdeme az is, hogy megvalósult a zenészek állásközvetítés-rendszere mellett a betegségi- és temetkezési biztosításuk is. 1909-ben az Operaház zenészei is beléptek az egyesületbe, amely ekkor nevét Országos Magyar Zenész Szövetségre változtatta meg. Az Országos Magyar Zenész Szövetség élén tíz évig állt Sztojanovics Jenő. Zenepedagógiai munkásságát óradíjas énektanárként kezdte a Székesfővárosi Polgári iskoláknál, majd „Minta zeneiskola” néven magán zeneiskolát nyitott, közben énekkarokat is vezetett - kis jövedelemmel, de annál nagyobb lelkesedéssel. 1902-ben 300 tagú leánykórussal rendezett hangversenyt a Vígadóban, amelynek műsorában erre az alkalomra komponált iskolai oratóriumai (Rege a csodaszarvasról, Madarak dalversenye, a Szent Anna-tó regéje) szerepeltek.

Abban az időben elemi iskoláinkban még nem volt ének szaktanítás, a gyerekek hallás után énekeltek. Sztojanovics Jenő éppen ezért elsőnek az iskolai ének-zenetanítás érdekében szállt síkra, hogy megteremtse az alapot a széleskörű ének- és zenekultúrához.

1906-ban Pécsett előadást tartott Állami feladatok a zenetanítás terén címmel. Előadásában sürgette a tervszerű ének-zenetanár képzést, és hangoztatta a zeneoktatás jelentőségét az általános emberi műveltség megszerzésében. Ennek érdekében tantervek kidolgozását, vidéki zeneiskolák létesítését is követelte. - Előadásának hatására vált a polgári iskolákban rendes tantárggyá az ének.

A fővárosi elemi iskolákban Sztojanovics Jenő tervezete alapján indult meg az ének szaktanítás, az első tankönyvek is (Új magyar lant, Általános zeneelmélet, Iskolai énektan, dalgyűjtemények stb.) is tőle származnak.

1910-ben - sok előzetes támadás ellenére - sikerrel szervezte meg a főváros akkori tíz kerületében, 25 polgári iskolában a szakképzett, okleveles és művész tanárokkal az olcsó és színvonalas hangszertanítást, zongora- és hegedűszakon. Ezek voltak a székesfővárosi zenetanfolyamok, amelyekből kiépült a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola is. (Ennek a fővárost átfogó szervezetnek egyenes folytatása a felszabadulás után létesített Fővárosi Zeneiskola Szervezet.)

A magyar daloskultúra fejlesztésében is kimagaslóak Sztojanovics Jenő érdemei. 1912-ben ő alapította meg budapesti énekpedagógusokból a Fővárosi Énekkart, amely az elmúlt több mint fél évszázados működése során Budapest zenei életének egyik jelentős tényezőjévé fejlődött.

Ezek a gondolatok csak váztatosan elevenítik fel a fáradhatatlan, önzetlen ember sokirányú tevékenységét. Ma, amikor az általa hosszas harcok után elindított kezdeményezésekből zenei életünk, zeneoktatásunk szilárd alapokon nyugvó bázisai váltak, az évforduló adta kegyeleten túl is illendő megemlékezni Sztojanovics Jenő munkásságáról. E munkásság jelentősége korszakalkotó - a szó legnemesebb és szószerinti értelmében.

Kollár Endre