Parlando 1964/10., 6.-9. p.

Zongoratanítás kezdőfokon

(Folytatás)

II.

Az első együttes kétkezes zongorajáték. Egyszerű polifónia.

A Zongora ABC-ben közölt kvintváltó dallamok megszólaltatásakor növendékünk már felváltva használta jobb és bal kezét egy darabon belül. Ilyen váltott kezű játéknak tekinthetjük bármelyik népdal eljátszását, ha azt ismételve adjuk elő két különböző regiszterben, előbb a bal, majd a jobb kézzel megvalósítva vagy megfordítva. Ezt az előadást azonban kétkezes játéknak nem nevezhetjük, hiszen egyszerre a darab folyamán a növendék mindkét keze nincs elfoglalva, ha ugyan passzivitásra nincs is ítélve. Ugyanis a tanulóban tudatosnak kell lennie, hogy az egyik részlet eljátszása után, a másik részletet a másik kezével kell eljátszania. Egy anticipált előkészítésnek kell tehát megnyilvánulnia, hogy a megszólaltatás és a hozzátapadó mozgássor folyamatos lehessen.

A kétkezes játékban mindkét kéz egyszerre elfoglalt. Felmerül itt az a probléma, hogy milyen legyen az első, ilyen irányú feladat. Vajon ellenmozgásos darabbal kezdjük megoldani az első együttes kétkezes feladatokat, vagy netán unisono játékkal, sőt inkább a kétszólamú, polifon szerkezetű darabokkal tegyünk-e kísérletet? A felvetett kérdés megoldásában mindenképpen az előbbiek látszanak könnyebbnek, a polifonikus darabokkal szemben. De érdemesebb-e a technikailag látszólag könnyebbet választani kezdetül, vagy a nehezebbnek tűnő polifóniával kell-e előszörre megbirkóznunk?

Mivel igyekeznünk kell mindig az esztétikusabb megoldásokat választani a mechanisztikussal szemben, mivel minden tanítási mozzanatunkban a zenét, – a művészi előadást állítjuk alapkőnek a céltudatos tanítás érdekében, mostani problémafelvetésünkben is a dolog nehezebb, de célravezetőbb végét kell megragadnunk.

Polifon szerkezetben a szólamok önállóan mozognak. Mindegyik szólam sajátságos mozgási, hangszínbeli és dinamikai karakterrel rendelkezik. Két ilyen zeneileg önálló szólam összejátszásakor nyilvánvalóan a két kéznek, megszólaltatásukhoz szükséges, sajátosan önálló mozgásokat kell megtalálnia és szinkronizáltan elvégeznie.

A már említett Mikrokozmosz-darabokat külön kézzel azért kellett jól előkészíteni, hogy növendékünk erre a sokféleségre rátapinthasson. Ha ezek a fontos és különböző zenei tényezők számára feltárulnak, a zenei igényesség. a finom hangzásbeli differenciák érzékeny meghallása, a jó formálás és helyes frazeálás iránti törekvés kívánalmai számára széles utat nyitottunk növendékünk előtt. Az összjáték technikai kivitele eleinte meglehetősen fáradságos lesz. A tanárnak gyönyörű előjátszásokkal sokat kell segítenie. A hangzási ideál kiépítése viszont bőven gyümölcsözik, mert a mozgásképletek szinte ösztönösen fognak ezután kialakulni. Végül is a technikai feladatok már ismert és jól megtanult alapvető mozgásokból tevődnek össze: motívum vagy fél-periódus indítása, legato, hangismétlés. Persze a forma szerkezete nagy minőségi változást hoz. Ügyünk van annyira izgalmas és újszerű, hogy kedvéért néhány darab alapos analízise megéri a fáradságot.

A kétszer imitált és megfordított téma a darabot két télperiódusra osztja. Mindegyik fél-periódus két-két bipódikus frázisból tevődik össze, amelyek közül az első, második, és negyedik tökéletesen lezárul, a harmadik viszont nyitva marad. Az érzelmi feszültségben legintenzívebben exponált terület tehát a harmadik frázis, míg a negyedikben az alaphang felé fordulóra átkomponált téma a biztos befejezés érzését adja. A darab első részének imitációs, fordításos szerkezete egyenletesen hullámozva előkészítette ezt a zenei történést. A harmadik frázisban megjelenő téma csak látszólagosan új. Hangkészlete nem éri el az A-t, de fordulataiban, bár más ritmusban, rokonok és így variációnak is felfogható.

A bal kéz mozgását félütemnyivel később indítja az első és harmadik frázisban. Ugyanaz történik a jobb kézzel a második és negyedik frázisban. Mind a négy frázisban azonban mindkét kéz egyszerre fejezi be mozgását, és ez a helyzet a technikai nehézségeket leegyszerűsíti. Dinamikailag tetszetős megoldásnak kínálkozik az echo-hatás. A forte megszólaltatott témát, a fordításban piano-effektus követheti. Gondosan ki kell még alakítani a téma és imitáció árnyalt viszonyát. Természetesen a témának az imitációnál erősebben kell szólnia, viszont az imitáció belépése pregnáns legyen. A tempó: andante.

A téma a bal kézben indul. Magja az első két ütemben foglalt motívum. Ez fejlődik tovább megszakíthatatlanul, egészen a 9. ütemig, ahol is az alaphangon zárul. Ugyanakkor a 9. ütem súlyos helyén a jobb kéz átveszi a témát, de tükörfordításban. A 11. ütemben a téma folytatása; a negyedik ütemhez viszonyítva, ritmikájában variált; a 12. ütemtől kezdve a befejezésig a dallamvonalat is éri variatív változás. Az ellenszólam először imitálva, majd ellenpontozva kíséri a témát a darab mindkét felében.

A darab előadásának sarkalatos nehézsége, a 9. ütem. Itt a bal kéz a téma utolsó, lezáró-megnyugvó hangját hozza, ez hangsúlyt nem kaphat. A jobb kézben viszont a témaindító hang hangsúlyos. A bal kezet a 9. ütem D hangjáig nem szabad felvenni. A jobb kéz ellenpont-szólama a 8. taktus egészhangú C-jén véget ér, ebből egy gondolatnyit el kell „lopni”, hogy a 9. ütem témakezdő D-jének indításához a lendületet megadhassuk. Vigyázzunk arra, hogy a 10. ütemben a jobb kéz H-ja és a 11. ütemben a bal kéz D-je ne rövidüljön meg, ne vegyük fel előbb a kezünket. Erre itt, az ütem egyre eső szünetek miatt, nincs szükség.

Bartók: Mikrokozmosz. I. 30. Kánon az alsó kvintben.

A darab érdekessége az, hogy két kivételes helytől eltekintve, minden jobb kézben megszólaló motívumot, egy taktussal később, az alsó kvintbe lefordított kánonja követ. A kivételek: a 9. taktusban „hiányzik” az A; és a 24. taktusban a G átkötötten marad az A „helyett”.

A technikai probléma lényegében a két kéz differenciált mozgása. A letevések és feltevések sosem esnek egybe, hanem akárcsak a mérleg két karja, váltakozva mozognak. Mikor a motívum a jobb kéz szólamában véget ér (felvétel), a bal kéz elindul (letevés), A motívumvégződések vagy , vagy hangok Az új mozgás (lendítés) kedvéért egy gondolattal megrövidülnek (ahogy eddig is kifejeztük magunkat: egy kicsit el kell belőlük lopni). Erre a „rövidülésre” a növendék figyelmét nem kell felhívni, ezt tudatosítana nem szabad. Mert nem arra kell gondolnunk, hogy valaminek vége van, hanem arra, hogy valami új kezdődik.

A darab tempója: kényelmes induló. De ha a növendék képes ezt fokozni – az induló vidám, sőt pattogó is lehet – engedjük így játszani. Ebben az esetben az alla breve fogalmára is rávezethetjük növendékünket: lesz a mérőütés egysége. A számolás tehát így alakul:

E három darab mintájára folytathatnánk az analízist a többi, legutóbb is felemlített darabokon. Mindegyik más szerkezetében és karakterében, tehát másképpen is kell ezeket majd játszani. Bár a technikai problémák hasonlók, de zeneileg igen változatos darabok. Éppen azért annál nagyobb örömöt és újdonságot fog a tanulónak okozni, hiszen megtevő technikai fegyvertárával győzi őket, zenei ismereteit, ízlését, „művészi” becsvágyát viszont nagy lépéssel viszi előbbre.

És még egy végső megjegyzés:

Sok népdal külön kezes és az említett Mikrokozmosz-darabok szólamonkénti játszása előzi meg az első kétkezes zongorázást. A legelső kétkezes feladat az Imitáció és forgatása meg az Imitáció és ellenpont című darabok legyenek. Ezek jól megoldott megtanulása után bármilyen feladatot magában foglaló művet adhatunk növendékünknek anyagunkból. Az órák és az otthoni munka fáradtságmentessége és változatossá tétele céljából ezek után egy-egy „leckében” polifón, homofon, unisono, ellenmozgásos, osztinátó kíséretes stb. darabok vegyesen szerepeljenek. Az első nehezén túljutva, az anyag elsajátítása, zenei és technikai szempontból egyaránt, az adódó problémák szimultán feldolgozásán alapuljon.

Hegedűs András

(Folytatása következik)