Parlando 1964/12,. 13.-17. p.

(Folytatás)

Az eddigiekben az egészhangú rendszernek a pentatóniával és főleg a diatóniával kapcsolatos összefüggéseit vizsgáltuk. Az eredmény a következőkben summázható:

1. A diatónia keretéből két irányban indulhat feszültség-növelés: a kis szekundok számának szaporításával (kromatika) és a nagy szekundok számának gyarapításával (egészhangú hangsor).

2. Ez utóbbi esetben az egészhangú hangsorról, mint a diatónia határesetéről beszélhetünk.

3. Az egészhangú rendszer már diatonikus környezetben is szükségszerűen érvényesíti az enharmónia törvényeit.

4. A romantikában nemcsak új hangsorként, hanem nagy szekundokból és nagy tercekből összerakható harmóniákként is jelentkezik az egészhangú rendszer.

5. Az egészhangú színfolt elmossa, elhomályosítja a diatónia-szabta tonális rendet.

Debussy: Fátylak c. művének (Prelűdök I/2) kezdő motívumában makacs nagy terc-párhuzamot találunk:

E motívum hangkészlete kiadja a teljes egészhangú hangsort. De nemcsak a kezdő ütemekben, hanem sok-sok ütemen keresztül a műben ugyanezek a hangok szerepelnek:

Az első és a harmadik részt a szerző tiszta nagy szekund rendszerben komponálta. Minden eddigi példánktól eltérően, ebben a műben tehát önállóan és tisztán (néhány szerény átmenő hangtól eltekintve) jelentkezik az egészhangú rendszer.

Ezek után felvetődik a kérdés, mit nevezünk tiszta egészhangú rendszernek. Vannak-e sajátos törvényei és melyek azok? Nyilvánvaló, hogy az új szerkezet új törvényeket diktál. Márpedig e rendszer szerkezete lényegesen más, mint akár a pentatóniáé, akár a diatóniáé. A legszembetűnőbb különbség az, hogy az egészhangú rendszerben (a műzene történetében első ízben) a zeneszerzők a zenei építkezéshez csupa egyenlő téglákat használnak. Ennek a ténynek igen fontos következményei vonhatók le mind dallami, mind harmóniai és ebből kifolyólag tartalmi szempontból. Ha az új rendszer dallami lehetőségeit vizsgáljuk, csakhamar kitűnik, hogy azok lényegesen szűkebbre szabottak, mint a diatónia lehelőségei. Hasonlítsuk össze a kétféle rendszer egy-egy dallamát:

A diatónia zenevilágának dallamossága abból a változatos játéklehetőségből ered, amelyet a kétféle építőkő egymás mellé állítása és különböző csoportosítása teremt. Az egészhangú rendszerben nincs ilyen „játéklehetőség”, a dallamok belső rétege csupa egyhangú nagy szekundból áll. Bizonyára ezért használunk ezekre a dallamokra csupa negatív jelzőket: hűvös, hideg, szürke egyhangú, könyörtelen stb. De éppen ez az adottsága teszi alkalmassá a rendszert a különleges, groteszk színek, hangulatok ábrázolására:

Bartók: Fából faragott királyfi

A rendszer egyhangúságának és a zene ebből adódó „sivárságá”-nak még más okai is vannak. A dúr-skála bármely fokáról indíthatunk hangsort. E különböző modusok szerkezete és így természetesen tartalmi lehetősége is más és más. Az egészhangú hangsor bármely „modusa” azonos szerkezetű. A diatónia színlehetőségei a különböző előjegyzésekből is adódnak. Az egészhangú rendszerben nincs értelme előjegyzésnek, hiszen mindössze két alaphangról tudunk hatfokú hangsort elindítani:

Az eddigiekből az is következik, hogy az új rendszerben modulációs lehetőség sincs. A diatóniában a moduláció, a szekundok új helyezkedési rendje, az egyik legfontosabb változatossági és feszültségi tényező. Az ebből adódó sok variánssal közel sem ér fel az a szerény változatossági lehetőség, amelyet az egészhangú rendszerben az egyik sorról a másik sorra való áttérést jelent. Az új rendszer hangköz lehetőségei is igen kisszámúak:

A felsorolt hangközök, egyáltalán az egészhangú rendszer teljes egészében nem igazodik az akusztika törvényeihez. Csupán egyetlen hangköz ragyog a hagyományos tisztaságban: az oktáv. A hangsor többi tagja ezt a távolságot egyenletesen felosztja. Ennél fogva a hangközök felsorolt hagyományos elnevezése sok félreértést okozhat. Célszerűbb tehát, ha a hangközök neve is tükrözi az oktáv egyenletes felosztásának tényét és a hangrend logikájának megfelelően 1/6, 2/6 (1/3), 3/6 (1/2), 4/6 (2/3), 5/6 hangközről vagy hangtávolságról beszélünk. Ebben az esetben az oktáv, mint egység szerepel és a 6-os nevező világosan utal az egészhangú, vagy is 6-tagú rendszerre. Tiszta megszólaltatását is legcélszerűbb oktáv keretben gyakorolni. Az alábbi énekgyakorlatnak az a szándéka, hogy a hangközök az oktávon belül valóban egyenletesen rendeződjenek:

Tekintsük át befejezésül (ugyancsak vázlatosan) a rendszer harmóniavilágát. Alap-harmóniának magát a 6-tagú sort tekinthetjük

Minden lehetséges harmóniát ebből származtathatunk, vagy erre tudunk visszavezetni. A színkombinálás eszközei: l. megfordítás, 2. tág-fekvés, 3. hiányos felrakás:

A XX. század zeneirodalmában - talán a felsorolt szűkebb lehetőségek miatt - viszonylag ritkán szerepel tisztán az egészhangú rendszer. Gyakrabban fordul elő diatóniával keverve és még gyakrabban a 12-fokú hangrendszer jellegzetes alakzataként:

Az egészhangú rendszernek a 12-fokúságon belül elfoglalt szerepéről más alkalommal lesz szó. A modern zene szempontjából nemcsak az a jelentősége, hogy új, különleges színekkel gazdagította a zeneirodalmat, hanem legfőképpen az, hogy igazolta az egyenlőközűség, a temperatúra egyenrangúságát az akusztikus zenevilággal szemben, és így megnyitotta a modern zene leggazdagabb tárházának, az egyenlőközű 12-fokúságnak kapuit.

Turcsányi Emil