Parlando 1964/12,. 18.-23. p.

A salzburgi Orff-Intézet nyári kurzusáról

A salzburgi Orff-Institut többféle lehetőséget biztosít azok számára, akik szeretnék közelebbről megismerni Orff világhírűvé vált zenepedagógiai módszerét. Ezek között egy rövidebb, évente visszatérő alkalom a kéthetes nyári kurzus. A Mozarteum diákotthona, a város környékén álló Schloss Frohnburg ilyenkor megtelik a világ minden tájékáról érkező, legkülönbözőbb nemzetiségű és korú érdeklődőkkel, akik itt kapnak szállást, egész napi ellátást. Az elmúlt év őszéig ugyanebben az ódon barokk épületben tartották a kurzus előadásait is. 1963 októberében azonban elkészült a néhány száz lépésnyire álló modern, egyemeletes épület, az Orff Institut, amely azóta ideális környezetet biztosít az Orff-Schulwerk megismertetése, népszerűsítése számára.

Az 1964-es nyári tanfolyam hallgatóit tehát szinte vadonatúj falak, modern felszerelésű tantermek várták. A kurzus július 1-től 15-ig tartott. A kibocsátott lista tanúsága szerint 22 országból 113 résztvevő gyűlt össze, közöttük egyedül képviseltem a magyar színeket, sőt a népi demokratikus országokat is. Jelen beszámolómban nem szándékozom részletesebben értékelni az itt folyó munkát, célom csak a kurzus jellegének, lefolyásának ismertetése.

A tanfolyam első estéjén a hallgatóságot négy különböző csoportba osztották. Külön társaságot alkottak azok, akik már részt vettek Salzburgban vagy bármely más országban tartott Orff-kurzuson. Más csoportba kerültek a népiskolai tanítók - akiknek tanítványai átlagosan 6-10 évesek -, és másba a közép- és felsőfokú intézmények tanárai. A negyedik csoport tagjai a legkülönbözőbb egyéb foglalkozású résztvevők lettek. Volt közöttük diák, festőnövendék, mérnök, hangszerkereskedő, mozgásterápiával foglalkozó ápolónővér. Én a közép-, illetve felsőfokú tanárok csoportjába kerültem.

Ez a csoportbeosztás csak a délelőtti ún. kötelező órák látogatására vonatkozott, a délutáni szabadon választott órákon azután mindenki saját tetszése szerint vett részt. Délelőttönként két másfélórás előadásra vagy inkább gyakorlatra került sor. Köztük félórás szünetet tartottak. Négyféle óránk volt, amelyek tehát másodnaponként ismétlődtek.

Az ISME alkalmával Pesten járt Wilhelm Keller professzor „Improvisation und Didaktik” címmel tartotta előadásait. Viszonylag ezek az órák tartalmaztak a legtöbb elméleti momentumot. A különböző énekes és hangszeres improvizációk során a hallgatók nagy részének komoly problémát jelentettek a modális hangnemek. Keller ugyanis egy adott szövegre különböző modusokban rögtönöztetett dallamokat. Az improvizáció eszközét formai téren is igyekszik kihasználni. A periódus, a rondóforma, az egyszerű táncok (menüett, musette, sarabande stb.) megismerésére, még inkább gyakorlására valóban alkalmas módszernek kínálkozik az improvizáció.

Az improvizáció pontos követelménye: próbáljunk úgy rögtönözni - rögtönöztetni, hogy a véletlenszerűen létrejött, szinte adódott dallamokat meg is tudjuk ismételni - ismételtetni.

Orff és tanítványai szívesen alkalmazzák az improvizációt egyes erre alkalmas mesék gyermekekkel való megjátszására, előadására is. Hermann Regner trossingeni professzor Ensemblespiel címen gyakorlati órákat tartott. Itt többnyire az Orff-Schulwerk valamelyik darabja került feldolgozásra. A hangszereken maguk a tanfolyam résztvevői játszottak. Nem volt könnyű jól összehozni egy-egy darabot, mert míg egyesek már évek óta dolgoztak Orff-hangszerekkel, voltak szép számmal olyanok is, akik most kaptak először xilofon-ütőt vagy éppen cintányért a kezükbe. A hangszerjáték technikáját a tanár nem ismertette, pedig nem ártott volna az első órák valamelyikét ennek szentelni. Ezen a téren bizony sokszor inkább egymástól kellett ellesnünk a dolgokat, mert Regner csak akkor mutatott be valamit, ha javításra volt szükség. Ha egy-egy darab már összeállt a tanár irányításával, akkor egyes résztvevők is vállalkozhattak annak elvezénylésére.

A kurzus legfiatalabb oktatója Barbara Haselbach volt; tárgyának címe: Musik und Bewegung (Elementare Bewegungsformen). Ezen az órán egész egyszerű testmozgásokat végeztünk. Egyenletes vagy váltakozó tempójú futásnál pl. a tér minél teljesebb kihasználása, változatos formákkal való kitöltése volt a cél. Míg a csoport egyik fele valamilyen gyakorlatot végzett, a többiek ritmushangszerekkel kísérték őket, máskor Blockflötén improvizált valaki, vagy bekapcsolódtak az ütősök is (xilofon, metallofon, Glockenspiel). Senki sem maradt ki a munkából.

Később egyszerű lépések, dobbantással és forgással kombinált gyakorlatok következtek. Előfordult, hogy a mozgás valamilyen gyermekmondóka illusztrálására szolgált. (Pl. Keep calm - Watch your step.)

Az az „előadás”, ahol a ritmikus szöveg, a dallami és mozgási elemek a legteljesebb egységbe ötvöződtek, a görög származású Polyxene Mathéy órája volt. Címe: Orff-Schulwerk (Grundlagen, Spieltechnik, rhytmisch-melodische Ubung). Egy-egy óra többnyire ritmusgyakorlattal kezdődött. Orff módszere szerint a ritmusok megszólaltatása négyféle elem kombinációjából adódik. A nálunk szokásos tapson kívül alkalmazzák az ujjal való pattintgatást (lásd a West Side Story és a musical kedvelt táncmotívumát), a lábfejjel való dobbantást (sarok a földön marad) és a térd ütését. Ez a számunkra talán furcsának, túlzottan játékosnak tűnő rendszer véleményem szerint nagyon alkalmas arra, hogy a gyerekkel egész testében éreztesse a gyakorolt ritmust, hogy az ott lüktessen, éljen minden porcikájában. A ritmus azonban sohasem önmagáért való. Mathéy óráin zene az is, amely játékosságot vagy feszes lüktetést fejez ki, amelyben crescendálni, decrescendálni lehet, accelerandoval vagy ritardandoval színesíthetjük, amely tehát sohasem válik unalmassá. Elég egy pillantást vetni az ezekről az órákról készült fényképfelvételekre. A felnőttek - némelyik 50-60 év körüli tapasztalt pedagógus, elismert tudós, zeneszerző - kisgyerekként, csillogó szemmel, lelkesen végezték a gyakorlatokat. Mathéy azt csinált velük, amit akart. Kezében az irányításra szolgáló csörgődob vagy egyszerű kézi dob ütőhangszerből dallamhangszerré vált.

A ritmushoz ezután hangszerek társultak, főként improvizált dallamokkal. Végül mozgás, körtánc következett. Mathéy eredetileg ugyanis mozgásművészettel foglalkozik, s az Orff-hangszereket csak néhány éve alkalmazza athéni iskolájában. A kéthetes kurzus legnagyobb élményei között emlékszem vissza azokra az alkalmakra, amikor 7/8-os vagy 5/4-es görög népi táncokat tanított nekünk ritmikus és dallami kísérettel.

Mint már említettem, délután szabadon választott órák voltak, többnyire kettő egymás után (14,30 és 18,00 között), de néha egy időben többre is sor került.

Ezek között voltak sorozatszerűen folytatódó alkalmak és egyes különálló előadások is. Az előbbiek közé tartozott a karvezetés és a karének, amely a Mozarteum egyik tanárának, Prestelnek az irányításával folyt. A karvezetés órák közül csak az elsőkön vettem részt tájékozódás céljából. Különböző ütemfajták ütését csoportosan gyakoroltatta a tanár nagyszámú hallgatósággal (kb. 50-100 ember). Ennek nem sok értelmét láttam, mert aki valaha is foglalkozott vezényléssel, annak számára ez nem jelentett újdonságot, aki pedig még sohasem dirigált, az ilyen módon úgysem tanult meg.

A karénekórák programja Orff: Carmina Burana című műve volt. Helyesebben annak egy részét tanultuk meg, amelyet azután a kurzus záró estjén két zongora és ütősök kíséretében, a szerző jelenlétében, ünnepélyesen és lelkesen előadtunk. Egyik tételhez Barbara Haselbach koreográfiát is készített és azt néhány tanítványával együtt be is mutatta.

Egy másik sorozatosan ismétlődő délutáni alkalom Tenta professzor órája volt Ensemblespiel - Alte Musik címmel. Ezen a kurzus hallgatói közül azok vettek részt, akik gambán, lanton vagy a Blockflöte különböző fajtáin tudtak játszani, valamint akik szívesen énekeltek renaissance kórusmuzsikát. Ennek a sorozatnak a lezárása: Isaak: Missa Carmina című művének előadása volt, egy közeli nagyon szép, modern salzburgi templomban.

Az Internationale Lieder címmel sorra kerülő órákon mindig más nép dalai közül ismerkedtünk meg néhány jellegzetes példával. Két alkalommal a kurzus egy-egy résztvevője ismertetett meg bennünket hazájának népzenéjével. (Ez a belga, illetve izraeli tanár már évek óta dolgozik Orff-hangszerekkel, amelyeket természetesen itt is bekapcsoltak a dalok megszólaltatásába.) Különösen magával ragadó volt a törékeny termetű belga Andries lendületes, muzikális irányítása. A népdalok kíséretét nemcsak azoknak mutatta meg, akiknek éppen hangszerük volt, hanem valamennyi jelenlévővel a levegőben gyakoroltatta a xilofon és egyéb hangszerek ostinato-dallamát. Így mindenki tudta, miről van szó, s bárki képes lett volna eljátszani a kíséretet. Ezt az igen kézenfekvő s a teljes csoport foglalkoztatására törekvő módszert az előadó tanárok általában nem alkalmazták, hanem igen gyakran a hangszerhez hozzálépve, azt el is takarva, csak azoknak magyarázták, mutogattak, akik éppen az ütők boldog birtokosai voltak.

Andries egyik dallama, egy belga gyermekdal a harangról, végtelen egyszerűségével különösen megragadó volt. A hangszerek összecsengése nagyon kézenfekvően utalt a harangszó csengő-bongó, szinte meghatározhatatlan magasságú hangjára.

Népdalokból indult ki Keller professzor Elementare Satz címmel tartott délutáni sorozata is. Különböző stílusú dallamok Orff-hangszerekkel való harmonizálása volt itt a cél. Sorra került egy-egy finn, francia, osztrák népdal, sőt végletes ellentétként Ambrosius egy dallama is.

Ezzel a sorozatosan visszatérő alkalmaknak végére értünk. Rajtuk kívül egyes előadások szolgáltak felvilágosítással az Orff-metódus külföldi elterjedtségét illetően. Margaret Murray az angol helyzetről beszélt, Vally Weigl (New York) az Orff-Schulwerk felhasználásról számolt be a zeneterápia területén. Mathéy külön alkalommal mutatott be hanglemezfelvételeket a mai görög zenéből és népzenéből. Hallottunk egy ismertetőt az Orff-hangszerek gyártásával kapcsolatban is.

Sajnos a kurzus folyamán - iskolai szünet lévén - nem nyílt alkalmunk bepillantást nyerni egy Orff-módszerekkel dolgozó gyermekcsoport munkájába, pedig ez igen lényeges momentum lett volna.

Ezt a hiányosságot nem tudta pótolni Suse Böhm Tanzstudio-ja sem, amely pedig kétségtelenül érdekes, kedves színfoltja volt a kurzusnak. A Németországból külön erre az alkalomra érkezett kb. 12-15 főből álló gyermekcsoport ugyanis nyilvánvalóan gondosan előkészített gyakorlatokat, „számokat” mutatott be. Érezhető volt, hogy ügyes mozgásukat, ritmikus és improvizációs készségüket nagy részben Orff metódusának köszönhetik. Hangszerjátékról azonban Blockflötén kívül - itt nem volt szó, s mint említettem, elsősorban eredményt láttunk, nem munkát.

Az esti program is gyakran a tanfolyam keretében alakult. Hallottunk csembaló-koncertet, zongoraestet, hanglemez bemutatót az Orff-Schulwerk felvételeiből. Gyakran alakultak kisebb csoportok, amelyek együtt mentek be a városba meghallgatni egy-egy szépnek ígérkező hangversenyt vagy megnézni a híres salzburgi Marionettentheater előadását.

Általában az egész tanfolyamon - a résztvevők nagy létszáma ellenére - nagyon baráti, szinte családias hangulat uralkodott. Ez elsősorban a tanároknak, az irányító titkárságnak s személy szerint magának Orffnak volt köszönhető. A 69 éves világhírű zeneszerzőt és zenepedagógust a kurzus hetedik napján láttuk először, attól kezdve azonban egészen a búcsúestig, állandóan közöttünk, velünk volt. Ismerkedésként néhány szóval üdvözölte a résztvevőket, s jó munkát kívánt valamennyiünknek. Ezt a munkát azután személyes megjelenésével is igyekezett serkenteni, amikor az egyes délelőtti órákra bejött megnézni, mit csinálunk, majd feltűnés nélkül, nesztelen léptekkel távozott, hogy egy másik csoportot is meglátogasson.

Munkájáról, elképzeléseiről, az Orff-Schulwerk célkitűzéseiről a későbbiekben egy este külön rövid előadás formájában számolt be. Saját megfogalmazása szerint az Orff-Schulwerk nem metódus, hanem elemi zenei nevelés, amely sohasem áll önmagában, mindig beszéddel és mozgással kapcsolódik. Ez a stílus nem ismer nagy formákat, mindenki tanulhatja, illik a gyermek lelkivilágához. Nem hallgatni, hanem csinálni kell. Tehát eredeti elgondolás szerint nem koncertszerű előadásra készült, legfeljebb csak bemutatókat lehet belőle tartani.

Hogyan jött létre a Schulwerk? Orff, mint szenvedélyes kertész, a következő hasonlatot használja: „Ahogy a természetben a növények ott teremnek, ahol alkalmas talajt találnak, és ahol szükség van rájuk, így a Schulwerk is olyan elgondolásokból keletkezett, amelyek időszerűek voltak, és amelyek az én munkámban megtalálták a számukra megfelelő talajt.” (Hogy a tömegek felé irányuló zenepedagógia módszereinek kialakítása valóban mennyire aktuális kérdés, az éppen Magyarországon bizonyára nem szorul bővebb alátámasztásra.) Sohasem tekinthető lezártnak és véglegesnek ez a módszer, az idő és a körülmények figyelembevételével bizonyos határokon belül mindig rugalmasan alakítható, formálható.

Az „Elementare Musik” előkészíthet ugyan zenei pályára, de nem feltétlenül arra szolgál. Az Orff-Iristitut működésének célja, hogy a zene ne csak szórakozás, időtöltés legyen az emberek számára, hanem szellemi ellenállóképességgel (geistige Widerstandskraft) ruházza fel őket.

Egyelőre nem látott esemény folytán alkalmunk nyílt Orffot, mint pedagógust is, legalább futólag megismerni. Mathéy ugyanis egyéb külföldi kötelezettségei miatt utolsó óráján már nem lehetett jelen. Helyette Orff és „jobb- keze”, Gunild Keetman tartotta meg ezt az órát. Orff - számunkra nem túl sok haszonnal - a zongoratanítás módszereiről beszélt. Bár csoportos zenénél mellőzi ezt a hangszert, oktatásának azonban nagy jelentőséget tulajdonít, A zongoratanítást szerinte nem a pentatóniával, s nem is a dúrral, hanem moll hangnemmel kell kezdeni, mert a mollterc mindig visszavezet az alaphanghoz. Utalt az ellenmozgás jelentőségére, ezzel kapcsolatban idézte a Mikrokozmoszt is.

A legelső lépés azonban Orff szerint semmiképp se legyen a skála vagy a kottaolvasás. Játssza a gyerek azt, amit akar. (!?) Ennek gyakorlati megoldása az lenne, hogy a tanár bourdon-kíséretéhez a gyerek egy másik zongorán nem adott ritmusú dallamot improvizál.

A szintén beugró Gunild Keetman órájából több gyakorlati hasznot meríthettünk. Személyében kitűnő pedagógust, színes egyéniséget ismerhettünk meg. Többek között megtanított bennünket a kézi dob helyes játékmódjára.

A salzburgi két hét legbensőségesebb, majd a legkülönösebb élménye szintén Orff nevéhez fűződik Utóbbinak különös, magával ragadó voltát kevéssé tudom csak érzékeltetni a külső körülmények ecsetelésével. A kurzus záró estjén történt, a Carmina Burana már említett előadása után, A tanfolyam hallgatói a Schloss Frohnburg kertjében álló kisméretű szabadtéri színpad nézőterén foglaltak helyet. Az egyetlen villanykörtével megvilágított színpadon pedig egy kis asztalnál ült Orff velünk szemben, hogy felolvassa Hebbel: Agnes Bernauerin című drámájából készült színpadi művét. Őszintén be kell vallanom, hogy magából a régies nyelvezetű szövegből nem sokat értettem, bár voltak olyanok, akik még kevésbé tudták követni a felolvasást, mint én. Mégis felejthetetlen kép maradt számomra a sötétlő nézőtér a parázsló cigarettákkal, s a színpad közepén ülő férfi, aki korát meghazudtoló lelkesedéssel, odaadással, fiatalos energiával olvasott, recitált, kiabált, dobogott, egymaga játszva el minden szerepet, egymaga jelenítve meg a tömeget is.

A legmelegebb, legcsaládiasabb hangulat azonban egy másik estén alakult ki, amikor Orff közöttünk, a kurzus résztvevői körében ünnepelte 69. születésnapját. Egész délután folyt az izgatott készülődés. Az egyik hallgató, egy holland professzor rövid zenés felköszöntőt írt, amely azután este valamennyi résztvevő énekes és hangszeres közreműködésével hangzott el az ünnepelt tiszteletére. Utána pedig minden jelenlevő ország nevében egy-egy hallgató tolmácsolta saját nyelvén hazája és a maga jókívánságait. E sorok írója magyarul köszöntötte a házigazdát. Úgy érzem, hogy ez az este felejthetetlen emlék marad nemcsak Orff, hanem mindannyiunk számára is.

Dimény Judit