Parlando: 1985/11, 4-6 p.

 

Hatvanöt év tapasztalatainak összefoglalásaként

 

Máthé Klára: Felkészítés a zenei pályára*

 

 

A természet adta muzikalitás önmagában nem elégséges ahhoz, hogy a zenét pályaként válasszuk. Már a kezdeti tanulóévek megmutatják, hogy egy gyermek rendelkezik-e azzal a szorgalommal, kitartással és céltudatossággal, mellyel veleszületett képességei könnyen és gyorsan fejlődnek.

 

Az általános gyakorlat azt mutatja, hogy akik a zenét választják hivatásként, a zenét tanulók seregéből már 12-14 éves korban kiemelkednek. Nem lehet tudni, mikor és hányan válnak közülük művésszé. A pubertás befejezése előtt erre vonatkozóan csak nagyon ritkán adhatunk egyértelmű választ.

 

A zenei hivatásra való felkészítésben a tanár feladata mérhetetlenül sokoldalú. Mennél tehetségesebb a növendék, annál nagyobb a tanár felelőssége és jelentősége.

 

A zongoratanulás kezdeti lépcsőfoka röviden a következő feladatokat foglalja magában: a belső hallás kifejlesztése, a zenei fantázia kibontakoztatása, annak az érzéknek kiképzése, hogy a zene metrikus és ritmikus rendjét megérezzük, a legegyszerűbb zenei formák, valamint a polifon- és homofon-építkezés alapelemeinek megvilágítása, a kottaolvasás elsajátítása és az aktív izommunka gyakorlása. A zeneiskola alsóbb osztályaiban a született zenei készség kibontakoztatása és a zongoratechnika kiképzése a legfontosabb feladat. A tanítás elsődleges célja a zene szeretetére való nevelés; ezért a lehető legnagyobb mértékben teret kell adnunk a gyermek minden örömteli, ösztönös megnyilvánulásának és mozgásigényének. Ezt indirekt úton érhetjük el. A zenei folyamat, tartalom és rend iránti fogékonyság felkeltésének eszköze mindenekelőtt az adott probléma iránti érdeklődés felkeltése, mely akkor jár sikerrel, ha figyelembe veszi a gyermek életkori sajátosságait, szellemi világát, értelmi érettségét, és egyéni hajlamait. A problémát először kerülő utakon kell körbejárjuk, hasonlatokat használva, melyek a gyermeki fantáziát megmozgatják, a gyermek életéhez és környezetének eseményeihez kapcsolódnak. Ezáltal kihasználhatjuk játékkedvét, utánzókészségét és ügyességét. Tevékenységét lehetőség szerint úgy irányítsuk, hogy a probléma megoldására ő maga találjon rá. A felfedezés öröme és az ezzel kapcsolatos sikerélmény a további munka hajtóerejévé válik. A gyermek szívesen dolgozik azért, hogy méltányolják, jó jegyet kapjon, elismerjék. A hangszer melletti zenei tevékenységen keresztül igényévé válik, hogy önmagát kifejezze, érzelmeiben megnyilvánuljon. Mindez jelentős tényező általános emberi fejlődésében és jellemformálásában is.

 

Az a célkitűzés, hogy a fiatal tanítványt hivatásos zenei pályára alkalmassá tegyük, mind a tanárt, mind a növendéket nagyobb szabású feladat elé állítja. Az érzelmi vonzódás, ambíció, és egy bizonyos fokú technikai felkészültség, alapkövetelmények. Várakozással teli érdeklődéssel néz a növendék a nehezebb és nagyobb feladataik elé. A nagy cél most az ösztönösség és a tudatosság legteljesebb egységének és arányának megtalálása.

 

A zongorajáték rendkívül összetett tevékenység. Ha alapelemeire bontva vizsgáljuk, magába foglal ez a folyamat egy sor akusztikus, vizuális és mechanikus tudati tevékenységet. A tanárnak az a feladata, hogy a tanulóban ezt a folyamatot beindítsa és kiképezze. A növendéket a kezdet kezdetétől saját játéka iránti legmagasabb igényességre kell nevelni. Ez az igény nemcsak a hang szépségére, a helyes kidolgozásra és a célszerű technikai megoldásra korlátozódik Legfontosabb követelmény, hogy a tanulóban felébresszük annak szükségességét, hogy a tanulmányozott darab mélyére hatoljon, felébresszük a tartalom keresésének és a megoldás megtalálásának örömét, a kutatási vágyat. Következésképpen, meg kell győzzük őt arról, hogy a technikai megoldás a zenei elképzeléssel szorosan összefügg, és hogy elképzelésének megvalósítása a technikai eszközök szuverén birtoklása nélkül lehetetlen. A tapasztalatszerzés útján a növendéknek fel kell ismerni, hogy a szellemi és fizikai tevékenység között dialektikus összefüggés van. Ennek a felismerésnek értelmében kell neki is további munkáját folytatni. A hangképzés, hallásfejlesztés, összhangzattan, formatan, zenetörténet stb. nem öncélúan elszigetelt külön szakterületek. A magasabb fokú kottaolvasás, a stílusjegyek és a zenei építkezések felismerése nélkül, a zene belső összefüggésének és a mű dramaturgiájának megértése nélkül egy zongorajáték sohasem lehet vonzó és meggyőző.

 

Az ilyen felismerésekre alapozott tanítás első pillanatban talán bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnik. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a kezdeti nehézségek intenzív munka mellett gyorsan leküzdhetők, és a további fejlődés rövid idő alatt nagy előrehaladást eredményez. Elkerülhetetlen, hogy tanár és növendék között ne fejlődjék ki szoros kapcsolat, melynek alapja a fenntartás nélküli bizalom. Ha a tanár előlegezi bizalmát, ha hisz a tanítvány tehetségében és teljesítőképességében, ha a növendék érzi, hogy szeretettel és bizalommal fordulnak felé, „szárnyat kap”. A tanuló örömmel teli várakozással kell a tanterembe lépjen. Az a tanártól függ, hogy a növendéke kezdeti elfogódott merevségét feloldja, és mielőbb könnyed fesztelenségnek adjon helyet. A növendéknek a legkisebb sikereredményét is érezni kell. A lelkesítő, dicsérő szavakkal ne fukarkodjunk! Az elismerés sokkal hatásosabb a korholásnál, dorgálásnál. A felmerülő problémáikat közösen·kell megoldani, minden oldalról megvilágítva azt. A megoldás útját oly módon kell megtalálni, hogy a probléma mögött rejtőző végső cél elérését segítse. A közeli cél az analízis, de a távolabbi a szintézis!

 

A növendék lassan megtanul önállóan gondolkozni, felfogja a zongoratechnikával, -billentésmóddal, a játék kidolgozásával stb. kapcsolatos tanári utasításokat. Figyelmessé válik, és megtanul egyidejűleg különböző feladatokra koncentrálni. Munkakedve és -szeretete, munkaképessége növekszik. Egyszerűbbé, magabiztosabbá válik. Türelmetlenségének fékje tanárának türelme. A feladatok nőnek, összetettebbé vállnak Növekszik a növendék felelősségérzete. Önálló szemléletre és saját áttekinteni tudásra tesz szert, mely azt eredményezi, hogy tanárával öntudatosan és félelemmentesen, partnerként tud beszélgetni. Fokozatosan megtanul helyesen gyakorolni. Zenei és technikai szempontból magasabb szintű kiképzése megkezdődhet.

 

Nem lehet ennek a rövid cikknek feladata, hogy metodikai és didaktikai szempontból átfogó analízist adjon. Csupán bepillantást nyújthat, megláttathatja, hogy a gyorsuló követelményekkel összhangban, szem előtt tartva a növendék egyéniségének, emberi kvalitásainak és szellemi fejlődésének harmonikus kibontakoztatását, milyen sokoldalú terv szerint kell egy tehetség fejlődését kormányozni.

 

Mindazonáltal hangsúlyozni szeretném, hogy bár a növendékek képességei különbözőek, a muzsikus pályára való felkészítés igényes módszerében nem tehetünk különbséget. A fejlődés nem mindig töretlen. A tanár tanácsai kritikus pillanatokban életfontosságúak lehetnek. Itt nyújthat a tanár legnagyobb segítséget; megkímélheti növendékét a sorsszerű megrázkódtatásoktól, ha sikerül visszaadnia növendéke önbizalmát és visszavezetni a helyes útra.

 

A tanár az az őszinte barát, akihez növendéke bármikor fordulhat gondjaival. Etikai példája, növendékeivel való kapcsolata pedig a tanítványban azt a felismerést eredményezi, hogy az emberré formálás és művésszé nevelés a legszebb hivatások egyike.

 

 

 

 


* Az írás a Das Kind am Klavier - Padogogen sozialistischer Lander zu Fragen des Klavierunterrichts c. kiadványban jelent meg. (VEB Deutscher verlag für Musik Leipzi, 1980.) Ábrahám Mariann fordítása.