NÉMETHY ATTILA*
III. NEMZETKÖZI BARTÓK BÉLA
ZONGORAVERSENY - SZEGED
Bartók Béla születésének 127.-ik évfordulóján
kezdődött a „Napfény Városában” a nívós megmérettetés, amelyre 24 fiatal
pianista küldte el jelentkezését. 23-an meg is érkeztek, és el is indultak a
versenyen. Dr. Kerek Ferenc, zongoraművész, tanszékvezető egyetemi
tanár, a SZTE Zeneművészeti Karának dékánja nyitotta meg a rangos eseményt
a hozzá méltó nyugodt, kiegyensúlyozott és szeretettel teli közvetlen szavakkal,
majd a verseny legfiatalabb tagja, a szabadkai Utasi Noémi kihúzta azt a számot,
amely aztán meghatározta a verseny menetét. A megnyitó várva várt eseménye volt
Bogányi Gergely – a zsűri elnökének – mini-koncertje, amelyen Frederic
Chopin csodálatos zongoradarabjai csendültek fel.
A
verseny első fordulója a legnagyobb békében és egyetértésben zajlott le. A
zsűrinek nem volt nehéz dolga, hiszen egyértelműen kiderült, kik
azok, akik minden további nélkül megérdemlik, hogy a második fordulóba kerüljenek.
Örültünk, hogy kimondottan rosszul sikerült produkcióval ezúttal sem találkoztunk,
még akik nem jutottak tovább, azok is értékes pillanatokkal ajándékozták meg a
közönséget. Talán eszükbe jutott Bogányi Gergely gondolata, aki a megnyitón
elmondta; ő azt tanácsolja, próbáljanak meg a fiatal zongoristák nem
egymással, hanem magukkal versengeni. Próbáljuk meg önmagukat legyőzni.
Hiszen ez a nehezen mérhető valami, amit zenének nevezünk, nem szólhat
arról, hogy valaki ellen zongorázunk! Magunkért és a csodálatos
zeneszerzők gondolataiért, álmaiért kell muzsikálnunk!
Az
első fordulóban – a bevált hagyományokhoz híven – Domenico Scarlatti, és
Liszt Ferenc művei mellett Bartók Béla Gyermekeknek sorozatából válogattak
a versenyzők, és sok élménnyel ajándékozták meg a közönséget.
A
második fordulóban a technikai kézségeket próbára tevő Chopin,
Rahmanyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Dohnányi etűdök kerültek sorra, illetve
Bartók Béla és Claude Debussy nagyobb szabású kompozícióit szólaltatta meg a 12
pianista. Remek előadásoknak tapsolhattak a Fricsay Ferenc hangversenyteremben
helyet foglaló érdeklődők. A verseny döntőjébe ezúttal 6 fiatal
került be.
A
fináléban a Szegedi Szimfonikus Zenekar – Gyüdi Sándor, Liszt-díjas karmester
irányításával – Liszt Ferenc és Wolfgang Amadeus Mozart zongoraversenyeiben
segítette a versenyzőket.
A
díjak odaítélése idén különlegesen nehéznek bizonyult. Ugyanis nem mindennapi
jutalmakról kellett döntenie a zsűrinek, amelynek tagjai - Bogányi Gergely
Kossuth-díjas zongoraművész (a zsűri elnöke), Felicia Stankovici, a
Temesvári Vest Egyetem Zenei Fakultásának dékánja, Csíky Boldizsár, Erkel-díjas
zeneszerző, a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Fakultásának tanára,
Dr. Kerek Ferenc, Liszt-díjas zongoraművész, a SZTE Zeneművészeti Karának
dékánja, és e sorok írója, Némethy Attila – voltak.
A
verseny fődíja egy több millió
forint értékű Brodmann zongora, amit a Budapest Zongoraszalon tulajdonosa, Rák Csaba ajánlott fel a győztesnek. (A versenyen egyébként a
Zongoraszalon jóvoltából egy nagyszerű Bösendorferen muzsikálhattak a
pianisták.) A második díj 300.000 forint, a harmadik díj pedig 200.000 forint
volt, de emellett nagyon sok hazai és külföldi meghívásról,
koncertlehetőségről és tárgyjutalomról kellett dönteni. Dr. Kerek
Ferenc és csapata idén is nagyon sok szponzort talált, így szinte mindenki
valamilyen elismerésben részesülhetett. A több tucat támogató közül feltétlenül
meg kell említeni a Nemzeti Kulturális Alap, Szeged Megyei Jogú Város
Önkormányzata, és a Szegedi Tudományegyetem nevét. De kivette a részét a Pro
Bartók Társaság, és a Nagyszentmiklósi Önkormányzat is. Sőt, még a verseny
ideje alatt is érkeztek felajánlások, aminek nagyon örültünk, mert ez azt
bizonyította, hogy igenis fontos a kultúra; talán kialakul egy
magánszemélyekből és cégekből álló mecenatúra idehaza is.
A
zsűri – ahogy említettem – nagyon nehezen hozta meg végső döntését,
hiszen a fődíj – természetéből fakadóan – nem volt osztható. Az
első és második díj között pedig nagyon nagy az értékbeli különbség. A
díjazottak között azonban korántsem volt ilyen mértékű differencia, így
nagyon sok fejtörést okozott a díjak igazságos elosztása. Korántsem volt
zökkenőmentes a zsűri megbeszélése. Érvek és ellenérvek hangzottak
egyik, vagy másik versenyző mellett. Zárójelben jegyzem meg, hogy jómagam,
idén sem vettem részt a végső szavazásban, hiszen három versenyző
esetében érintett voltam, ezért – a zsűri többi tagjának egyetértésével –
inkább csak mint megfigyelő vettem részt a végső döntés meghozatalában.
Hosszas
tanácskozás után végül is a verseny első díját és az ezzel járó Brodman
zongorát Kaneko Miyujinak ítéltük oda, aki Japán színeit
képviselte – félig. A szimpatikus és nagy tehetségű – már több nemzetközi
versenygyőzelemmel rendelkező – fiatalember ugyanis eddig
Magyarországon élt és tanult, idéntől viszont Japánba tette át székhelyét.
A
második díjat Fejes Krisztina a Budapesti Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem most diplomázott hallgatója kapta, míg a harmadik
díjat megosztva nyerte
Tihanyi
Zsuzsanna és Hegyes Ádám, akik a
Zeneakadémia hallgatói.
A
döntő résztvevője volt még Juhász Ágnes és Vadászi István, akik
szintén a Zeneakadémia növendékei.
A
zsűri örömmel állapította meg, hogy a verseny nívója egyértelműen
egyre magasabb. Nagyon jól felkészült zongoraművészek,
zongoraművész-jelöltek jöttek el Szegedre, és sajátították el az igen
nehéz versenyanyagot. Öt nap alatt többször is a koncentráció maximumát kellett
nyújtaniuk, és bizony akadt a pianisták közt olyan is, aki most először
játszott zenekarral — ami nagyon nagy kihívás minden fiatal számára, de egyben
nagy ösztönzés is. Idén is mély barátságok alakultak ki és a versenyzők
többsége lelkesen hallgatta a többiek játékát.
Örömmel
írom le, hogy a zsűri rengeteg különdíjról dönthetett; a támogatók nem
fukarkodtak. A kiemelkedő produkciók szinte mindegyike elismerésben
részesült. Olyanok is kaphattak jutalmat, akik nem kerültek a
középdöntőbe, de mondjuk, nagyon stílusosan szólaltatták meg valamelyik
Scarlatti szonátát, vagy a kisebb Bartók darabot.
Szeretnék
néhány szubjektív észrevételt tenni. A döntő után a magyarul
kitűnően beszélő Kaneko
Miyuji több interjút adott és minden esetben elmondta, hogy Japánban
nagyon más az oktatási rendszer, mint Magyarországon. Elmondása szerint még
ő sem tudja eldönteni, hogy neki melyik módszer a szimpatikusabb. A
verseny első díjasát évek óta ismerem és figyelem nagyszerű
pályafutásának indulását. Volt alkalmam dolgozni is vele egy-két évvel
ezelőtt. Ennek fényében és tudatában írom; megvallom, hogy érződik
Miyuji játékán a váltás, és nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb döntést
hozta meg, amikor Budapest helyett Tokiót választotta. Hallatlan professzionalizmus
jellemzi a játékát, de zenei szempontból néha hagyott maga után kívánnivalót az
előadásmódja. Ez nem csak az én érzésem, hanem a zsűri más tagjai is
így vélekedtek. A legnagyobb jóindulattal és szeretettel kérem, hogy továbbra
is kritikusan szemlélje saját fejlődését, és fontolja meg, hogy mi a
fontos számára. Az, hogy Japánban az anyagi feltételek, a körülmények talán
jobbak, vagy az, hogy itt Budapesten talán az európai hagyományoknak megfelelő
oktatásban részesülhet?
Fejes Krisztina szintén „pódiumra
termett”. Hihetetlen energia sugárzik a játékából. Elképesztő
temperamentuma van. Bármit csinált, sosem hagyta hidegen muzsikálása a
hallgatókat. Talán a rutin hiánya, vagy a természetéből fakadó hév azonban
néha elragadja, és egyes tempók megválasztásánál túllő a célon. Ő még
elbírná a gyors tempókat, de a zongora és az előadandó művek azonban
nem. Ezzel együtt – főleg a lírai pillanatokban, és amikor meg tudta
zabolázni a tempóit – nagyon sok gyönyörű pillanattal ajándékozott meg
minket. A verseny második fordulójában mindannyiunknak jobban tetszett a játéka
még a későbbi győztesénél is. Elnyerte a legjobb Chopin etűdért
járó díjat és több hazai és külföldi koncertmeghívást kapott. Nem véletlenül tanácskozott
hosszasan a zsűri az első díj sorsáról.
Tihanyi Zsuzsanna (a Békéscsabai
Középiskolai Zongoraverseny korábbi győztese) egyenletes, magas színvonalú
teljesítményt nyújtott. Ő Szegedről indult, természetesen nagyon
sokan szurkoltak neki, és ő eleget tett a várakozásoknak. Minden hangja
muzsikált! Nem telt el egy olyan perc sem, amikor ne akart mondani valamit az
általa megszólaltatott művekről. Néha azonban – talán a verseny
feszített volta miatt – az átütő erő még hiányzik a játékából. Miután
jól ismerem őt, el kell hogy mondjam, hogy külön örültem annak, hogy le
tudta győzni önmagát. Pontosan azokat a korlátokat tudta ledönteni,
amelyek eddig előtte magasodtak. Ha történt valamilyen apró makula – kivel
nem történik? – akkor azon felülemelkedett és úgy tudott tovább muzsikálni,
hogy az apró tisztátalanság nem zavarta meg az előadandó mű
hangulatát, mondanivalóját, varázsát. Debussy interpretációja gyönyörű
volt és Liszt A-dúr zongoraversenyében is poétikusan zongorázott.
Hegyes Ádám (az idei Földes Andor
Zongoraverseny győztese) életében először játszott zenekarral, és
derekasan megállta a helyét. (Érdekes, hogy a döntőben háromszor hangzott
el Liszt Ferenc Haláltánca, három gyökereiben másfajta felfogásban.) Gyakran
érdekes, egyedi megoldásokkal hökkentette meg a közönséget és a zsűrit, de
hallatszik még a rutin hiánya a muzsikálásából. Ádám rendkívül ötletdús
pianista, aki nem mindig tudja a darabokhoz adekvát módon alkalmazni a „zenei
poénokat”. Neki meg kell küzdenie a magasságával. Ritkán talál olyan széket
magának, ami elég alacsony ahhoz, hogy ő kényelmesen elférjen a
hangszernél. Nagyon fegyelmezetten, ökonomikusan játszott, bár hajlamos volt a
merevségre.
A
versenyzők remek gálaműsorral kedveskedtek a közönségnek a díjkiosztó
ünnepség után, majd buszra ültek és – hagyományosan – elmentek Nagyszentmiklósra,
Bartók Béla szülőhelyére, hogy megkoszorúzzák nagy komponistánk szobrát és
a Nákó Kastélyban is adjanak egy hangversenyt. Tamás Sándor, a Pro Bartók
Társaság elnöke egy-egy – erre az alkalomra készített – Bartók Béláról készült
bronz plakettet és ajándékot adott át a díjazott versenyzőknek.
Három
verseny tapasztalata alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy a Szegedi Nemzetközi
Bartók Béla Zongoraverseny kinőtte magát. Mitől válik egy zongoraverseny
vonzóvá? Sok mindentől. Például a díjak számától, nagyságától. Azt hiszem
kevés rangos verseny dicsekedhet azzal, hogy több milliós első díjat tud
felajánlani. A műsor nem megtanulhatatlan, de nagyon nehéz, és nagy
kihívás minden résztvevőnek. Hatalmas vonzerőt jelent, hogy a
döntőben zenekarral játszhatnak a résztvevők. A körülmények idén is
nagyon jók voltak. A SZTE Zeneművészeti Karának összes dolgozója mindent
elkövetett, hogy a gyakorló helyiségek, a versenyzők kényelme biztosított
legyen.
Biztos
vagyok benne, hogy a negyedik versenyre még többen jönnek majd el, és nemsokára
még szélesebb körben lesz ismert és elismert ez a kitűnően
megszervezett muzsikus-találkozó.