Bologna, 2008. július 20-25.
|
S |
okféle asszociáció
ébred az emberekben a „bologna” szó hallatán. Vannak, akik csak a bolognai spagetti-ig merészkednek. Van,
aki még lokalizálni is tudja, hogy az olasz „csizma” szárának felsőbb
régiójában található Firenzétől északra mintegy 100 km-re (Velencétől
délre 150 km-nyire) a félsziget belsejében ez a mélyen gyökerező történelmi
((Kr.e. 8. sz. emlékek1),
kulturális, építészeti, művészeti hagyományokban gazdag, lüktető életű
közel félmilliós város: Bologna
(Olaszország 7. legnagyobbjaként jegyzik). A 18-20 éves ifjaknak pedig, akik
felsőfokú tanulmányokra adták fejüket, arcuk összerándul, mert ők
Bologna-ról a bolognai felsőoktatási
reform-ra asszociálnak, amelyről még mindig nem tudni, hogy
tanulmányaik derekán azok folytatásában megfeneklenek, vagy tovább tanulhatnak
kiváltságosként a mesterképzésben.
Vajon jut-e osztályrészükül, hogy még utána doktori fokozatot is szerezzenek.
Ilyen gondok nem szorongatták 920 éve az ottani egyetemi hallgatókat, amikor
Bolognában 1088-ban kezdett működni a legelső európai világi egyetem2.
A zenetörténetben jártasak Bologna-t
Padre Martini, az olasz barokk jegyzett
mestere életének és működésének színteréül tudják3,
vagy azt is, hogy a 14 éves Mozart
fél évet töltött e városban, tartózkodását megkoronázva azzal, hogy
„compositore”-ként felvették a nagy hírű Accademia dei Filarmonici tagjai sorába4.
S amire szintén nagyon büszkék a bolognaiak, s nem fukarkodnak az emlékállításban
sem, hogy Rossini5
az itteni Liceo Musicale-ban tanult, majd annak vezetője is lett 1840-48
között.
És a város építészeti
nevezetességeiről még nem is szóltunk. Bárhonnan is érkezik az utazó, nem
kerülheti meg a város egyik centrális terét. A Piazza Porta Ravegnana-n a város
egyik építészeti érdekessége, a két XII. század elején épült egymás felé dőlő két torony található. Az
egyik 98 m magas és a függőlegestől 20 cm-re hajlik el, míg a másik
magassága az előzőnek csak a fele, de elhajlása 3,22 m6. Erről a térről, mint az
ember tenyeréből az öt ujj, indul öt viszonylag keskeny sugárút, amelyek
közül az egyik mutatkozott különösen fontosnak: a Via Zamboni. Ennek mentén
épült a régi Városháza (igen gazdag könyvtárral, 5000 kézirattal), az újabb Egyetem,
az út végén a Képzőművészeti Akadémia és a Nemzeti Képtár. Csak az
útkereszteződéseknél szakadt meg az évszázados épületekhez „kijáró”
árkádok sora, amelyek alatt akár esőben, akár rekkenő napfényben
védetten haladhat a sétáló járókelő. Az árkádok hossza összesen 44 km-t(!)
tesz ki a városban. A Via Zambonit változatosabbá tevő Verdi-téren ilyenek
nincsenek, van viszont napi 12 órás Verdi muzsika sugárzás, operarészletek, a
világ operacsillagainak előadásában, kiváló hangminőségben. Itt még a
rohanó-siető ember is lelassít…
Annak a néhány kiváltságos magyar
muzsikusnak, akik a konferenciára eljuthattunk, az jutott osztályrészül, hogy
az imént felsorolt épületek nemcsak idegenforgalmi nevezetességek
felsorolásaként vésődtek emlékezetünkbe, hanem „használati épületekké”
váltak. Ugyanis a 28. ISME Konferencia,
a Zenepedagógusok Nemzetközi Társaságának kétévenként megrendezett
világkonferenciája egy teljes hétre (2008.
július 20-25-ig) éppen ezeket az épületeket vette birtokba, olyan
helyszínek mellett, mint a Rossini téren
található „Padre Martini” Conservatorio és a közeli Teatro Manzoni. S még így, a fentiekkel
együtt sem teljes a felsorolás.
Már júniustól kezdve információk
sokaságával árasztott el a szervezőbizottság az ISME honlapján keresztül.
Azt azonban csak az utolsó napokban tudtuk meg, hogy hány és milyen patinás
helyszínen zajló rendezvényre számíthatunk. Ahhoz, hogy a konferencia legalizált
polgáraivá váljunk, az eredetileg kolostornak épült Conservatorio épületében, a
kerengőben, árkádok alatt kellett jelentkeznünk a kontinensenként, azon
belül a résztvevők nevének abc sorrendjét feltüntető regisztrációs
pultoknál. Itt kaptuk meg a tetemes mennyiségű konferencia-anyagot. Ezek
közül is kitűnt a prezentációk absztraktjait magába foglaló vaskos 896(!)
oldalas 1,4(!) kg-os kötet. Vigasztalanul forgattuk kezünkben a nehezen
áttekinthető könyvet, mígnem kiderült, hogy külön kiadvány ad áttekintést
a konferencia időbeli és térbeli szerkezetéről, egy másik külön
kiadvány ad teljes programot és áttekintést a koncertekről. Ezek mérete
felhasználó-barát volt. Külön A4-es formátumú programfüzet mutatta be a
bizottságokat, az ISME vezetőségét, a szponzorokat, a plenáris
előadókat és a helyszíneket. Szinte minden kiadvány tartalmazott vázlatos
térképet, segítséget nyújtva a könnyű tájékozódáshoz.
Ami aztán a döntő „csapást” mérte
a jó szándékú, és lehetőleg a minél több rendezvényt meglátogatni szándékozó
résztvevőre, az a két darab A3-as karton mindkét oldalára nyomtatott
részletes konferencia program volt. A konferencia minden munka-napján délután
és kora este egyidejűleg 19, azaz tizenkilenc(!) párhuzamosan futó
rendezvény közül lehetett, kellett választani. Délelőttönként csupán 12-15
ajánlat kínálta magát.
A koncert-programok tanulmányozása
során megállapítható, hogy 54 műsort tett közzé az erre hivatott füzet.
Ezek között voltak kisebb és nagyobb létszámú együttesek, mindösszesen1000
főt meghaladó számban.
A koncertek nagyobb része az
ebédszünetben vagy a késői esti órákban volt, természetesen, egy
időben több is, így azokat általában nem érintették a „prózai” prezentációk.
Az ötórai tea helyébe lépő délutáni koncerteken viszont – „prózai” okokból
– szerényebb is volt a látogatottság.
Ha már a mennyiségi mutatók sejttetése
kísértett meg a fentebbi kiadványok bemutatásával, a hivatalos statisztika
adatai szerint 1000-1050-re volt tehető a valamilyen prezentációra
pályázók száma, ám ezek közül csak 780-at fogadott el a szervező
bizottság. Az előadó szakembereket számos hozzátartozó is elkísérhette,
így a résztvevők aránya még 30%-kal növekedhetett.
A prezentációk műfajilag négy
csoportba voltak sorolhatók.
Első helyen tartották nyilván a kerekasztal
megbeszéléseket, symposia elnevezéssel.
Második helyen szerepeltek az
egyszemélyes felolvasások (paper).
A harmadik, relatíve nagyobb
hallgatóságot vonzó egyszemélyes workshop
az előadáshoz képest dupla időkeretben a hallgatóságot is aktivizáló
műhelyfoglalkozást jelentette.
Végül a poszter szekció adott teret azoknak a kollégáknak, akik akár
szólisztikusan, akár saját munkatárssal szövetkezve, de írásban, frappánsan,
vázlatosan jelezve a tartalmakat, tablóra rögzítették munkájuk summázatát, s az
érdeklődő látogatók számára kötetlen formában adtak tájékoztatást a
hozott és kiállított tartalom mibenlétéről.
Ezen műfaji keretek között léptek
színre a magyar résztvevők is, nevezetesen: egy-egy posztert mutatott be Balogh Beatrix (Gyógyító hangok a
Beethoven-projektben: klarinét-tanítás halláskárosodott gyerekeknek), Bottkáné Égető Mária és Király Péter (A professzionális
elittől a boldog amatőrökig: orgona-tanítás zeneiskolai szinten
Magyarországon). Műhelyfoglalkozást tartott a hallgatóság aktivizálásával Dr. Pásztor Zsuzsa (Zenei mozgások
előkészítése hangszer nélkül) és Laczó
Zoltán (Miért épp a mozgó dó? – Hommage ŕ Kodály). Nemes Klára pedig egy szimpózium záróakkordjaként – mint a
kecskeméti Kodály Intézet munkatársa – adott áttekintést arról, hogy Kodály
zenepedagógiai művei hogyan szolgálják a zenei készségek fejlesztését az
alsó foktól a legfelsőig. — Megfigyelőként Solymosi Tari Emőke és
Keményné Dr. Dombi Erzsébet vettek részt a konferencián. (Balogh Beatrix leánya és Pusztai Krisztina ifjú kollégák
jelenléte volt a reménysugár, hogy nem marad az ISME magyar résztvevők
nélkül a további konferenciákon sem.)
A Krónikást pontosan ugyanúgy sújtotta
a bőség zavara, mint bárki mást, aki az e helyzet kikövetelte
döntéskényszer folytán érdekesnek tűnő című prezentációk meglátogatására
készült, ahonnan aztán nem minden esetben távozott teljes megelégedettséggel.
Hogy ne rébuszokban szóljunk, a bemutatók színvonala – ilyen óriási kínálat
mellett, érthetően – változó volt. Az viszont egyértelműen kiderült,
hogy merre halad a világ zeneoktatása.
Szinte mindegy volt, hogy alsó-, vagy
középfokú hangszeroktatásról beszéltek, alkalmasint zenetanárképzésről,
vagy általános iskolai ének-zene osztályfoglalkozásról, vezérfonalként mindig
megjelent a kreativitás fejlesztésére
irányuló igény. Manapság, mint az élet bármely más területén, az emberi
erőforrások jobb kihasználása érdekében csakis a kreativitás
fejlesztésével, ill. érvényesítésével lehet versenyképesen életben maradni. Ez
a zeneoktatásra azért is érvényes, mert kimondva-kimondatlanul felismerik és
elismerik a zenetanításban rejlő transzferhatást. A kreativitásra irányuló
kutatási programok, témák száma eléri az összes egyéb tárgyban folytatott
vizsgálódás mennyiségi mutatóit.
A hagyományok
őrzésének és az innovatív
törekvések arányának, az értékek, a moralitás érvényesítésének a kérdése
illetve azok vizsgálata a tanárképzésben egyre inkább előtérbe kerül. Ezen
témák felmerülése egyértelműen befolyásolja a képzési tartalmak belső
szerkezetét és a tartalmak közlésének a módszereit is.
A módszerek Comenius óta nem
változtak: mindent lehetőleg a legtöbb érzékszerv számára és a legtágabb
intellektuális tevékenységet serkentő módon kell hozzáférhetővé
tenni. A módszer újdonságát az high-tech
eszközök teljes arzenáljának a bevetésével lehet fokozni és azt a befogadó és
feldolgozó számára vonzóvá tenni.
Gyakoriak voltak a zenének a mozgás-
és egyáltalán testi funkciók rehabilitációjának fontosságát, alkalmasint a
rossz funkciók kialakulásának megelőzését szolgáló mozgás-gyakorlatok
szerepét kiemelő prezentációk.
Jelentős gondolatként merült fel
a kultúrák közötti átjárás két különböző értelemben: mit
profitálhat ebből a zenei és a művészeti nevelés, és mit nyújthat a
zenei, ill. művészeti nevelés a társadalomnak. – Az első értelmezést
már bőven kifejtette az ISME 26. konferenciáján, Teneriffén megjelent
kiadvány, amely a világzene kohójában
vélte integráltnak látni a különböző népek, nemzetek zenei
jelenéből-múltjából származó kincset, annak sugallásával, hogy egymás jobb
megismerését és megértését segíti elő, ha mindenki mindenhonnan merít. A
zene ilyen széles körű értelmezése utat nyit a tolerancia ugyancsak tág gyakorlásához. Ennek a gondolatnak az
ismételt feltűnése volt az egyik vonulata a kultúrák közötti átjárás
értelmezésének.
A másik értelmezés szociológiai
aspektusú. Korosztályok, mint szubkultúrák, jelesül különböző, sőt,
eltérő preferenciákat mutatnak fel. Óriási különbségek vannak az ifjúsági
zenei divatok és az idősebb generáció által kedvelt zenék, műfajok
között. Az info-technológiai forradalom kitermelte az MP3-as ifjú zenefogyasztó réteget, míg az idősebbek a
tradicionális hanghordozók mellett maradva az általuk tradicionálisnak tartott,
megszokott zene mellett foglalnak állást érzelmileg.
Tulajdonképpen az idősebbek
biztosítják a történelmi és tradicionális folytonosságot a régi és új
(zene)kultúrák között (=vertikális átörökítés), míg az ifjak a horizontális
kultúraterjesztésben játszanak jelentős szerepet, amennyiben saját korosztályukban
adják tovább a high-tech újdonságait. Jelentős dilemma és kihívás a
zenepedagógia számára a generációk közötti konfliktusmentes, de legalábbis
konfliktus-csökkentett átjárás biztosítása. Minden individuum hordozza maga
identitását (=önazonosságát). Fentiek figyelembe vételével – némi
egyszerűsítéssel – korosztályhoz tartozást diagnosztizálhatunk a kérdés
megválaszoltatásával: - „Milyen zenét szeretsz?
Megmondom ki vagy!”
A megjelenő témák sokaságát
lehetetlen felsorolni. Azonban még egy érdekes jelenséget nem tudunk nem
megkerülni. Míg a 26. és 27. ISME konferencián Kodály csak egyetlen-egyszer
jött szóba, Sosztakoviccsal való egybevetésben (az is milyen színvonalon?… Csak
felejteni érdemes), a mostani konferencián szinte Kodály felfedezésének voltunk a tanúi. No, nem feltétlenül
örömünkre szolgálón. Az, hogy magyar előadó műsorára tűzi a
relatív szolmizáció kérdését, s segít a módszer-koncepció distinkció
megértésében, nem találunk semmi meglepőt. Abban azonban igen, hogy külön
szimpózium foglalkozik a „Tonic Sol-Fa”
történeti fejlődésével, Arezzoi
Guidótól a XVIII-XIX. századi zenepedagógiai történetben való
megjelenéstől (Canada, USA, Japán) napjainkig. Ami pedig az eddigi megszokottságoktól
eltérő volt, két előadás (paper) is foglalkozott a
Kodály-„módszer”-rel, nem kifejezetten elismerőleg. Itt ajánljuk az
érdeklődők figyelmébe annak a szerzőpárnak a könyvét, amely jól
időzítve, 2008-ban jelent meg az Oxford University Press-nél (Houlahan,
Michael – Tacka, Philip: Kodály Today: A Cognitive Approach to Elementary Music
Education – Ára: 17Ł). –
Csak érintőleg jegyezzük meg,
hogy a vendéglátó szervezőknek még arra is volt figyelmük, hogy a Bolognán
kívül eső kirándulásokat verbuváló turisztikai cég Arezzo-ba is szervezett kirándulást, Guido szülőházába (amely egyébként egy Talla nevű falucskában található). Aki részt vett ezen – már a
konferencia befejezte után –, komoly és szép élménnyel gazdagodott.
Néhány protokolláris eseményről
is kell szólnunk, tekintettel arra, hogy e sorok írójának a Magyar Zenei Tanács
képviseletét is el kellett látnia (Nem volt ez extra teher, de a konferencia
idején állandó figyelmet igényelt).
A 28. ISME közgyűlésére a
konferencia negyedik napján került sor. Elhangzottak a 2006-2008 közötti
időszakra vonatkozó tartalmi és financiális beszámolók. Anyagilag jól
zárta az ISME az elmúlt két esztendőt. Változások nem voltak a tagdíjak
mértékét illetően. A beszámoló(ka)t 1-2 tartózkodással a közgyűlés
elfogadta. Hasonlóképpen az elkövetkező két évre szóló terveket. A
vezetőségválasztás eredményeinek a kihirdetése váltotta ki a legnagyobb
érdeklődést. Az elkövetkező két évben az elnök a svéd Hĺkan Lundström lesz. Az ún.
előválasztott (pre-elect) presidentként pedig a londoni Graham Welch professzort választották
meg, az európaiak nagy örömére. A vezetőségben is voltak változások.
Többen voltak, akiknek lejárt a mandátumuk. Helyükbe új tagok kerültek. Mintha
most Európára rámosolygott volna a Nap: újabb európai kollégák kerültek be a
„board”-ba. Megkülönböztetetten köszöntöttük Franz Niermann professzort (Wien), aki egyben az EAS elnöke is
jelenleg. Vele már személyes megbeszélést is folytattam közös magyar-osztrák
zenepedagógia programok kialakítása érdekében. – Az ISME hagyományai szerint
számos kitüntetést, oklevelet osztottak ki, s a korábbi tisztségviselőknek
külön megköszönték eddigi munkájukat. A köszönetnyilvánítás gyakorlata az ott
folyó munka szerves része és velejárója. (Mennyit lehetne nekünk is ebből
tanulni…)
E sorok írójának adatott a
megtiszteltetés, hogy meghívást kapott az ISME Közgyűlést követő
délutánra-estére szóló elnöki fogadásra. A fogadást Bologna-n kívül,
nevezetesen Ravennában tartotta Liane
Hentschke elnök-asszony. A San Vitale székesegyház és a Galla Placidia Mauzóleum
lenyűgöző mozaikjainak megtekintése után a két busznyi meghívott
vendég a városi múzeumba volt hivatalos.
A múzeumi vezetők, vendéglátók
elmondták, mit tesznek a fiatal gyermekek (4-8-10 éves korig értendő)
zenei érdeklődésének felkeltése érdekében. A természet hangjainak (szél,
eső, tenger, stb.) világába vezetik el őket olyan szerkezetek segítségével,
amelyek jól szimulálják a természeti hangzó jelenségeket, s amelyeknek a megszólaltatásában
aktívan vehetnek részt a legfiatalabb gyermekek is. Miután megfigyelték a
természeti hangzásokat, rövid zeneműrészleteket mutatnak nekik, hogy
felfigyeljenek az itt is, ott is fellelhető hangzások szépségére, s
azonosíthassák azokat.
A bemutatót követte a gazdag és kiváló
hangulatú fogadás.
Maga a fogadás, de a Ravennába és
vissza Bolognába tartó másfél órás busz út is jó lehetőséget teremtett az
eddig még létre nem jött ismeretségek megköttetésére és egyéb, fontos szakmai
információk beszerzésére, amelyekre épp a konferencia túlzsúfolt programjai
miatt csak korlátozottan kerülhetett sor. Így ismerkedhettem meg a hamburgi –
óvodás és iskolás gyerekeknek és családjuknak szóló – TV-ben is sugárzott zenei
ismeretterjesztő programmal, ill. annak kereskedelmi gazdájával.
A program címe: „Little Amadeus”, amely Mozart operáinak rövidített változatát, ill.
egyéb hangszeres műveit mutatja be szórakoztató módon úgy, hogy az ifjú
hallgatóság és felnőtt környezete is kedvet kapjon a klasszikus zene
hallgatására, s hangszertanulásra ösztönözzön. A programot nemzetközileg is
terjesztik. Arra a kérdésre, hogy a honi berkeken túl hol volt eddig a „Kis
Mozart”-nak a legjobb fogadtatása, az volt a válasz, hogy Dél-Koreában (sic!).
Kizártnak tartom, hogy Németországban
kevésbé szeretnék a pop-zenét, mint nálunk, s annak sugárzása ne árasztaná el a
hangzó piacot. Mégis, hogyan lehet az, hogy ott egy ilyen „Mozart”-témának is
lehet nemcsak hogy tere, de sikere? Hol az a TV-csatorna Magyarországon, amely
befogadná rendszeresen a klasszikus zenét, sőt még a zenei
ismeretterjesztésben is rendszeres szerepvállaló lenne?
Két protokoll eseményről ejtünk
még szót: a megnyitóról, és a konferencia záró aktusáról.
Az ISME konferenciák megnyitója mindig
ünnepélyes és ceremoniális. Így volt ez most is. Ám de elgondolkodtató, hogyan
lehetne a véget nehezen érő üdvözlések számát, vagy ha nem is azt, de
legalább terjedelmét úgy szabályozni, hogy az ne legyen különleges teher a
nemzetközi résztvevőknek. Az ún. zenei műsorról nehéz jót mondani. A
maga 50 perces nyúlósságával, a multimédia teljes eszköztárát felvonultató
rafinériái ellenére is kivívta a hallgatóság-nézőség teljes unalmát,
mérgelődését. A három órás megnyitó végeztével mindenki boldogan rohant ki
a napfényre és szabad levegőre.
Ennél sokkal szerencsésebb volt a
záróünnepség szervezése mind tartalmát, mind formáját tekintve. A kötelező
köszönetek elhangzása után az eddigi elnök-asszonytól átvette tisztét a
mostantól regnálni kezdő Lundström
úr, majd pedig ő hivatalosan átadta az ISME zászlaját a következő, a XXIX. ISME Konferencia szervezőinek,
amely két év múlva, 2010-ben PEKINGben lesz. 15 perces
professzionálisan összeállított, lényegre törő, pergő filmet mutattak
be Kínáról és zenei életéről, majd következett az 50 perces koncert.
Egyetlen pillanat üresjárat nem volt a koncert során. Olyan kínai zenét
szólaltattak meg, amely minden nemzetiségű hallgató tetszését elnyerte.
Változatos volt a kiváló szólisták felvonultatása, de a tradicionális kínai hangszerekből
álló zenekar játéka is a nemzetközi hallgatóság viharos tetszését váltotta ki.
– A koncert utáni mértéktartó, ízléses fogadáson jó benyomást kaphattunk a
kínai figyelmességből, udvariasságból.
Mit is mondhatnánk összegzésképpen,
hogyan éltük meg ezt a konferenciát?
Az eddigi tapasztalatok szerint mindig
az előző képezte a viszonyítás alapját. Kuala Lumpur után úgy
éreztem, hogy az messze meghaladta Teneriffét. Most talán több okkal, több
indokolással mondhatjuk el ezt Bologna-ról. Részvételi számban mindenképpen.
Ilyen létszámú előadói gárda, ennyi hangverseny szereplő valóban nem
volt korábban. A sokaságban kitűnt azonban a szakmai igényesség, a
tematikák további változatossága.
Külön méltánylandó az előkészítés
és a szervezettség. Abszolút precízek voltak a kiadott anyagok, tájékoztatók,
füzetek, a „Könyv” (anyaga CD-n is az ajándékok között volt), egyetlen
rendezvény nem esett áldozatul az esetlegességnek. Név szerint kell
megemlítenem Dr. Johanella Tafuri
asszonyt, aki 20 év óta folyamatosan, hihetetlen ambiciózussággal szolgálta
mindig az ISME ügyét, s az ISME-ben folytatott tevékenysége megkoronázásaként
koncepciózusan és abszolút szakértelemmel, kitűnően választott
szakemberek asszisztenciájával ilyen fantasztikus konferenciát szervezett.
Judy Thönell, az ISME főtitkára, a maga
szerénységével, láthatatlanságával, de mindenütt való jelenlétével
biztosította, hogy hibátlanul teljenek a napok. Még az első kettő is!
(Mindig az a legnehezebb. Az indulást megszervezni…) Az adminisztráció mindig a
helyén volt és napra-percre kész.
Úgy vélem, egyetlen tengeren túli,
távol-keleti résztvevő sem mehetett el üres kézzel, a kultúrától
érintetlenül, s mindenki vitt haza valamilyen értékes benyomást, emléket az európai
kultúráról, amire mi nagyon büszkék vagyunk. Hisz’ ki állhatta meg,
hogy a Nemzeti Képtárba ne osonjon be, ha a Szépművészeti Akadémia épületében
hallgatott konferencia-előadást. És ott Raffaellóval, Giottóval, a két
Vivarinivel volt találkozása - szemtől-szembe.... De nem volt kisebb a
meglepetés, ha valaki eljutott a hangszermúzeumba, s ott – a különleges
hangszerek mellett – Frescobaldi, Monteverdi kéziratokat láthatott, s fél
falnyi nagyságú olajfestményről a kasztrált híresség, Farinelli nézett le
a látogatóra.
Nincs más hátra, mint hogy a Krónikás
is kifejezze örömét, hogy mind ennek a csodának, értéknek, szellemi nyereségnek
részese lehetett, s kifejezze köszönetét
mindazért a segítségért, támogatásért, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar
Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és színelemként maga
az ISME
vezetősége is nyújtott. Az életfogytiglan feldolgozandó élmények
adnak anyagot, motivációt ahhoz, hogy álmodjunk nagyot: talán Peking is
nyújthat ilyen élményeket?…
1 Magyar Nagylexikon, 1995. Akadémiai Kiadó, 4.
kötet, 257. old.
2 ld. fentebb, 4. kötet, 258. old.
3 Padre Martini,
* 1706, Bologna - † 1784, Bologna. Tanítványai között megemlítve
W.A. Mozart. – Brockhaus - Riemann: Zenei Lexikon, 1984. 2. kötet, 493.
old.
4 Mozart Bologna-ban 1770-ben.
Ld. fentebb, 1984. 2. kötet, 578. old.
5 Gioachino Rossini,
* 1792, Pesaro - † 1868, Passy. 1806-07 csellózni tanult a bolognai Liceo
Musicale-ban. Velence, Róma,
Nápoly, Bécs, Párizs után 1836-ban visszatért Bologna-ba,
s 12 évre itt telepedett le. –
Ld. fentebb, 1985. 3. kötet, 261. old.
6 A város jelképeivé váltak. – Magyar Nagylexikon, 1995. Akadémiai Kiadó, 4. kötet, 257. old.