Ito Nobuhiro*
Az utolsó hiányzó láncszemek
Bartók:
Negyvennégy duó, 8. sz. – a „Tót nóta” eredeti népzenei forrása
Bartók pályája
során több mint 300 népi dallamot dolgozott fel. E feldolgozásai a népdal
egyszerű „megharmonizálásától” a népi „mottó”-ra épített komplex zenei
szerkezetig nagyon sokfélék.[1]
Az eredeti népi dallamok legtöbbjét Lampert
Vera azonosította be még 1980-ban közreadott forrásjegyzékében. Katalógusában
megtaláljuk a dallamok eredeti lejegyzését vagy abban a formában, ahogy a
gyűjtés helyszínén használt kisalakú kottafüzetekben olvasható, vagy az
úgynevezett „támlapok”-on található alakban, valamint a gyűjtés helyére és
idejére vonatkozó adatokat, illetve az előadó(k) nevét. Ezt a
„Lampert-jegyzék”-ként emlegetett munkát általában a Bartók-kutatás egyik
alapművének szokás tekinteni. Első kiadása 1980-ban jelent meg
magyarul,[2]
német változata pedig — a Documenta
Bartókiana 6. kötetében 1981-ben.[3]
A munkából 2005-ben revideált magyar változat jelent meg,[4]
s e tanulmány írásakor éppen megjelenés előtt állt a tovább bővített
angol változat is.[5] A munka
alaposságára mi sem jellemzőbb, minthogy a 313 dallam között mindössze
néhánynak az eredetije maradt azonosítatlan.
Az első kiadás és a revideált kiadás
között eltelt 25 év alatt még tovább sikerült csökkenteni az azonosítatlan
dallamok számát. Az 1980-as és 1981-es magyar, illetve német változatban a 313
dallamból összesen 6-nál szerepelt a megjegyzés, hogy „nem azonosítható”,
illetve „pontosan nem azonosítható”, a 27., 28., 53., 119., 165. és 270.
számnál. A 2005-ös revideált kiadásban már csak négy példa — a 28., 53., 119.
és 270. számú — maradt azonosítatlan. Ebben a változatban a 28-as szám
„pontosan nem azonosítható”, ám Lampert igen közeli variánst tud bemutatni. Az
53. számú dallamról maga Bartók állította, hogy „általánosan ösmert” (azaz a
zeneszerző maga sem egy konkrét forrásra támaszkodott); Lampert ennek
ellenére közöl egy dallamot a 19. századi gyűjtésekből.
E két esetet nem számítva már csupán két
dallam marad teljességgel azonosítatlan (a 119. és a 270. szám). A budapesti
Bartók Archívumban végzett kutatásom során (2007-ben) sikerült beazonosítanom a
270-es szám – a Negyvennégy duó 8. száma, a „Tót nóta (2)” – eredeti forrását.
A felfedezéshez a Negyvennégy duó fogalmazványa
segített hozzá. Ez a 26-oldalas fogalmazvány Bartók Péter, a zeneszerző
második fia tulajdonában van, és jelzete gyűjteményében 69VVS1. A Bartók
Achívumban kiváló minőségű másolatok találhatók, melyeket módom volt
alaposan tanulmányozni. Az említett kézirat 15. oldalán találjuk a 8. duó
fogalmazványát (1. példa). Itt a lap bal margóján a következő számokat
olvashatjuk: „V/70/4”. Hasonló számsor olvasható a 17. oldalon is, a 3. és a 4.
duó fogalmazványánál (a kéziratban 30. és 33. szám). Rájöttem, hogy ez a
számsor a lejegyző füzet számát / az oldalszámot / és az oldalon a dallam
számát jelzi.
1.
példa. Bartók 8. hegedűduójának fogalmazványa,
Bartók Péter gyűjteménye, 69VVS1
(Bartók Péter szíves hozzájárulásával
közöljük)
A 2. példán a
lejegyző füzet vonatkozó oldala látható. A lap alján olvasható negyedik
dallam megegyezik a 8. duó dallamával. Miután megállapítottam a dallamegyezést,
átnéztem a Slovenské ľudové piesne
eddig megjelent két kötetét és sikerült is megtalálnom a dallamot a II. kötet
711b száma alatt (3. példa).[6]
A fonográfhenger száma – „F.1132c)”
–, mely a nyomtatott változatban is szerepel, ugyancsak megtalálható a
lejegyző füzetben (lásd a 2. példán az alsó margót).
2.
példa. Bartók V-ös jelzetű népzenei
lejegyzőfüzetének 70. oldala, MTA Zenetudományi
Intézet Bartók Archívuma, BH: I/104 (a
Bartók Archívum szíves hozzájárulásával közöljük)
3.
példa. Bartók, Slovenské
ľudové piesne, II. kötet 711b dallam
A két hegedűre írt feldolgozásban a
dallam kétszer jelenik meg: először az első hegedűn, azután a
második hegedűn. Mindkét esetben kánon-szerű ellenszólam kíséri. Ha
összevetjük a dallam hegedű-duóbeli lejegyzését a gyűjtőfüzetben
található lejegyzéssel, megállapíthatjuk, hogy a negyedik nyolcad hang
félhanggal mélyebbre került. A nyomtatott változathoz képest pedig a dallam
ritmusa is enyhén módosult. Ilyen apró eltérések egyáltalán nem ritkák Bartók
feldolgozásainál. A fogalmazványban található számsor arra vall, hogy Bartók a
komponáláskor az eredeti gyűjtőfüzetbeli lejegyzést használta fel. A
nyomtatott verzió ritmikai eltérése pedig arra enged következtetni, hogy Bartók
valamikor újra lehallgathatta a hangfelvételt.
Ezekről az észrevételekről
beszámoltam a Lampert-jegyzék új, javított kiadását a szerzővel közösen
szerkesztő Vikárius Lászlónak, s azok belekerültek a munka új angol
változatába.[7]
(Angolból
fordította Vikárius László)
A
szerzőről: Ito Nobuhiro (Kiotó, 1960) zenetörténész. Tanulmányait az
Osakai Egyetemen végezte. Ezt követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia
vendégkutatója volt 1992/93-ban. 2004 óta tanársegéd az Osakai Egyetem
zenetudományi szakán. Két japán nyelven publikált könyv (Bartók, 1997 és Haydn
Esterházy-szonátái, 2003), valamint – különösen a közép-európai – avantgárd
zene és folklór összefüggését vizsgáló számos tanulmány és cikk szerzője.