Hangszer és nemcsak zene - a 65. év termése
Geiger György: Elfogult
írások és képek borról, trombitáról, Soroksárról
A
kivétel erősíti a szabályt, miszerint korunkra (immár jó ideje) a
specializáció jellemző. Egészen
kivételes kivétel Geiger György, akinek – úgy tűnik – a gyakorlás és a
trombitás-lét megannyi területének művelése mellett sokmindenre jutott
ideje. Idén szeptember 18-án fotókiállítása nyílt a Galéria '13-ban – s azzal
egyidőben (és annak hatására) jelent meg a kötet, melyet szerzője a
kiállítás gondolati kiegészítőjeként értékelt. Gyorsan tegyük hozzá: a
kiállítástól függetlenül is élményt adó, önálló szellemi produktum.
Aki kézbe veszi könyvet, aligha tudja
letenni, mielőtt kiolvasta volna. Merthogy olvasmányos, élvezetes – ráadásul
olyannyira „átjön” a szerző személyisége, hogy ki-ki úgy érezheti: ismeretlen
ismerőse lett a művésznek. A személyes ismerős pedig szinte
Gyuri beszédhangján hallja az olvasottakat - merthogy valamennyi írást az
élőbeszéd természetessége hatja át.
Kezdjük a végén – mármint a címnek!
Soroksár: 22 napos kora óta lakóhelye Geiger Györgynek. Kölcsönös a szeretet a
várossal/városvezetéssel: 1996 óta a trombitaművész Soroksár díszpolgára.
A trombitáról nincs mit mondani – vagy ha mégis: már 1986-ban azt a címet adta
első szólólemezének, hogy „Játszom a trombitával”. Félreérthetetlen, ugye?
Nem rajta – hanem vele! És itt nem állhatom meg, hogy
megint ne emeljem ki nyelvünk csodálatos fordulatát: a hangszeres tevékenységet
hangszerjátéknak nevezzük. Bárcsak ne
feledkezne meg erről még a legfáradtabb pillanatában sem a hivatásos
zenész (legyen bár szólista, kamaramuzsikus, vagy zenekari művész!);
erőt meríthet belőle, s visszanyerheti fogékonyságát a
megszülető hangban való gyönyörködés iránt (vagyis, a zene varázshatalmába
vetett hitét). És hogy mennyire komolyan gondolta ezt a lemezcímet a
művész, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy amikor – éppen egy évtizeddel
később – megjelent kibővítve CD-változatban, a cím,
természetszerűen, változatlan maradt. Hangszer és játékosa „szimbiózisát”
jól szemlélteti egy másik CD-borítója, az Érdemes és Kiváló művész Tóth
József fotográfus munkája (ezzel kapcsolatos a „Gondolatok Füles mester CD borítója
apropóján” című miniatür). A bor Márai ürügyén került a címbe (ami nem
más, mint parafrazeálása az egyik eszmefuttatásnak: Elfogult írás borról,
trombitáról, avagy csendes kötekedés egy Márai félmondattal).
Az írások különböző apropóból készültek
az elmúlt 23 év alatt, közös sajátosságuk, hogy mindegyikük múzsa-centrikus; ha
nem zenével, zenéléssel, akkor valamely társművészettel (társművésszel)
kapcsolatos. Nem kell különösebb éleslátás felfedezni, hogy Geiger olvasott,
irodalmi ízlése igényességre vall (mintapélda-lehetőség: lám, aki olvas,
írni is tud...). A gazdag illusztrációk vizuális művészt (is) sejtetnek.
És még valami kiderül: a produktivitás szó
gazdag értelmezhetősége. Vélhetnénk, az alkotóhoz (zeneszerzőhöz)
képest reproduktív az előadó szerepe, akiről szokás azt tartani, hogy
„közvetíti” a szerzői „üzenetet”, s azt is: hangzó életre kelti a
lekottázottakat. A reprodukció
azonban az ő esetében (s ez vonatkozhatna valamennyi előadóra!) nem
mechanikus eljárás következménye, hanem – bizony, benne van a produkció! –
újraalkotás. Az előadói gyakorlat által eme újraalkotásban rendkívüli
jártasságot szerzett a trombitaművész, aki választékosan, találóan, nyelvi
leleményekben gazdag kifejezésekkel önti szavakba mondandóját, s biztos arányérzékkel
talál rá minden esetben az ideális terjedelemre. Hasonlóképp, remek kompozíció az
írások sorrendjének köszönhetően. Nincsen formális prekoncepciója; nem
követi pl. a megírás sorrendjét – hagyja, hogy a meglévő elemekből
összeálljon („adja magát”) a forma. Annyit azonban a 23 év kapcsán érdemes
elárulni (megtette ő is), hogy hite szerint „a szóban forgó intervallum a
fejlődésről szól”. Nos, ami az íráskészséget illeti: ember legyen a
talpán, aki a tartalomjegyzékben feltüntetett keletkezési év információja
nélkül időrendbe tudja sorakoztatni a fejezeteket (legfeljebb egy-egy
konkrét téma aktualitása nyújt támpontot...).
„Kissé 'belterjes' képes mesekönyv” - így
definiálta kinyomtatott művét egyik személyes dedikációjában, s ezzel (is)
fején találta a szöget...
A tetszetős kiadvány bizonyára sok
örömet adott már készítőinek is (akik közül az olvasószerkesztőt kell
hiányolnunk!) — olvasóinak felhőtlen kikapcsolódást és értékes
időtöltést jelent.