|
M |
ielőtt
választott témánkra rátérnénk, szeretnénk röviden bemutatkozni, hiszen mindaz,
amiről majd az alábbiakban szó lesz, szorosan összefügg a zeneiskola
mindössze másfél évtizedes múltjával, elhelyezkedésével, a településsel, ahol
működik. Budaörs egy kis sváb falu volt még a 20. század hetvenes éveiben,
ahová a budapesti lakosok csak hétvégi telkeik művelésére jártak ki, de
állandó letelepülésre nemigen gondoltak. Tulajdonképpen a nyolcvanas években
indult fejlődésnek a város, majd igazi lendületet másfél évtizede vett,
amikor egyre többen vállaltak munkát a kereskedelmi és ipari létesítményekben
és a jó levegő, valamint a zöldövezet miatt igyekeztek ide is költözni.
Mára Budaörs az ország egyik legfejlettebb városa lett, 26 ezer lakossal,
folyamatos betelepüléssel, alacsony munkanélküliséggel, emelkedő
gyereklétszámmal. Kistérségi központként komoly többletfeladatokat is fel kell
vállalnia, ami kihat az erőforrások elosztására. Mi, akik itt élünk, remélhetjük,
hogy a közel jövő a további épülés, a fejlődés, a megerősödés
időszaka lesz a város életében.
A zeneiskola 1992-ben lett önálló. Egy
zavaros, állandó fluktuációval terhelt ötéves periódust követően az új
iskolavezetés az iskola megtartó erejének növelését tűzte ki első és
legfontosabb feladatának. A létszám 1997-ben (300 fő/év) az időközben
létrejött alapítványi zeneiskola miatt 220-ra apadt. De azok, akik 1997 után
iratkoztak be a Budaörsi Zeneiskolába, 2-3 éve érettségiztek. Évente 6-8 ilyen diákunk
van, akik folyamatosan, 10-12 éven át folytatták hangszeres tanulmányaikat. Az
iskola tanulóinak átlagéletkora 1997-ben 7 év volt, ma 12, és legalább 50-60
középiskolás (15-18) és 5-10 egyetemista tanítványunk van. (Elértük, hogy a
képviselőtestület a 18 év alattiak térítési díját kiterjesztette 22.
életévig, így a családok továbbra is állni tudják a költségeket). A tizenkét
évfolyam elvégzése után többen kamarazenére iratkoznak be, vagy aktív tagjai az
iskola hangszeres együtteseinek, illetve a városi zenekarnak. Arra is van
példa, hogy új hangszert választanak!
Tantestületünk stabil, a fiatal és az idősebb generáció aránya
ideális és egyértelműen jól megvan egymással. A zeneiskola régen
kinőtte önmagát, hirdetés nélkül várólistával dolgozik, magasan képzett
tantestülettel, köztük több országosan ismert hangszeres művésszel,
elméleti szakemberrel. 2005-ben felvettük az augsburgi születési, sokoldalú
zenei tehetségét Salzburg városában kifejtő, rendkívüli szülőapa,
LEOPOLD MOZART nevét. A névválasztásban az apa, a gyermekeit alázattal és
hihetetlen ambícióval nevelő szülő példája volt a döntő, hiszen
a zeneiskolába a szülő íratja gyermekét, és még ő felel az ifjú évek
értékes eltöltésért is!!!
Hogyan lehet elérni, hogyan próbáljuk
meg mi elérni, hogy tanítványaink kötődjenek az iskolához és hozzánk,
zenészekhez?
Az iskola színvonalát elsősorban
az határozza meg, hogy milyen a tantestülete. Ha egy zenetanár csak a
szűkös havi fizetésért tanít, azonban hangszeres tudását nem tudja aktívan
kamatoztatni, megfárad, elszürkül. Ezért nagyon fontos, hogy megbecsültségét
minden módon tudassuk vele, szóban és igazságosan megítélt, nem eltitkolt
anyagi juttatással, bármilyen szerény legyen is, és nem utolsósorban azzal,
hogy alkalmat adunk a szereplésre és a külső felkérésekre elengedjük.
Ha ő a saját szintjén is muzsikál, elégedetten, jókedvűen jön be
tanítani, hangszeres tudása karbantartott. Ha elterjed az iskoláról, hogy aktív
muzsikusok tanítanak benne, ez vonzó lesz azok számára, akik állást keresnek.
Elterjed a híre, kik is dolgoznak a tantestületben! Tanáraink jó része aktív
muzsikus, ambiciózus és szeretne eredményeket elérni tanári munkájában is.
Ma már egyre fontosabb, hogy a
zeneoktatás területén is olyan szakemberek tanítsanak, akik általános műveltségükben,
nyelvtudásukban is partnerei a gyermekeknek. A magát képezni vágyó, naprakész
ismeretekkel rendelkező tanár érdekes és példaadó felnőtt lesz
tanítványaink számára. Miért fontos ez?
A gyerekek egyedül
vannak a hangszeres órákon, ez a hangszeres oktatásnak más oktatási formákhoz
képest nagy előnye! Végeredményben – a szüleiken kívül – velünk töltik
tanítványaink a legtöbb időt kettesben, sőt néha mi vagyunk az
egyedüliek, ahol a diák a felnőttől teljes, csak neki szóló figyelmet
kap! Hányszor halljuk, hogy zenetanárok arról beszélgetnek, mennyire
vágyódnak a gyerekek a csendre, a meghittebb beszélgetésre, a komoly, figyelmes
odafordulásra. Rudas Tamás, volt kollegánk, a Magyar Állami Operaház
ütőművésze (akiről az ütőtermet elneveztük) mondta el egyszer,
hogy tanítványa, a 13 éves ügyes kamasz lány rendszeresen kérte, hogy „ma csak
beszélgessünk”. Tanár úr szava járása volt, „megvárom ”, és a tanítvány 8 éven
át volt iskolánk növendéke, ma is aktívan zenél, egyetemi hallgatóként is.
A
szakmailag jól képzett tantestület önmagában még nem jó közösség. Arra, hogy
azzá váljon, a kollegák kiválasztásánál gondolni kell. Ha a tanárok szívesen
vannak egymás társaságában, szakmailag hasonló elvek mentén dolgoznak, és általában
elfogadóak a közös célok vállalásában, lehet számítani rá, hogy az
iskolavezetés terveit és célkitűzéseit a közösség pozitívan fogadja.
Ugyanakkor az is nagyon lényeges, hogy a tantestület pontosan értse és lássa, mi is az a közösen
elfogadott elv, amelynek mentén dolgozunk. A legértékesebb munkaerő az,
aki maga is ötletgazdag és vállalkozó szellemű, nem arra vár, hogy
feladatot kapjon, hanem maga tűzi ki azt és dolgozik érte. Az a
vezető, aki mindig mindenben a saját ötleteit tartja csak fontosnak,
elveszíti a többiek alkotó fantáziáját és kedvét, de ha utat enged és segíti a
kollegák terveit, szinte magától látványos a fejlődés.
Mit
tehet az iskola, az iskola vezetése azért, hogy a művészeti iskola méltó
megbecsülést vívjon ki a közösségben, településen, városban, régióban?
Soha ne mondjon nemet, ha felkérés érkezik.
Ahhoz,
hogy igent tudjunk mondani, lennie kell felkészült együttesnek, növendékeknek,
kamaracsoportoknak. Az igazgató vagy a helyettese akkor tud műsort javasolni,
ha tudja, hogy miből válogathat. Ehhez pedig el kell menni a
növendékhangversenyekre, és ott kell lenni a vizsgákon. Ez egy
komoly feladat, időigényes, de nagyon érdekes, hasznos és nélkülözhetetlen
ahhoz, hogy naprakészek legyünk a külvilág felé. A Leopold Mozart Zeneiskola
évente legalább 20 külső felkérésnek tesz eleget, ilyen-olyan ünnepségek,
városi rendezvények, nemzeti és nemzetiségi ünnepek, Zene Világnapja, Magyar
Kultúra Napja, egyházi ünnepek, fesztiválok, idősek otthona, közismereti
iskolai ünnepségek (nagyon fontos!), testvérvárosi programok „kiszolgálásának”
formájában. Sokszor pár napos előrejelzésre kell készen állnunk. Honnan tudnánk,
kit lehet felkérni, ha mi, vezetők, nem járnánk el a fent említett házi
alkalmakra?
A városban szóbeszéddé
vált állandó jelenlétünk. Már mi jutunk először az önkormányzat eszébe, ha
színvonalas műsorra van szüksége, nemcsak a tanítványok, a művésztanárok
is!
De
nemcsak felkérésre készülünk, hanem igényes koncertekkel készülünk évfordulókra,
ünnepekre, legyenek ezek zeneszerzők jeles évszámai, vagy akár az egyházi
év eseményei, amely koncertekre a város is igényt tart (Ha szükséges, meghívott
művészek, táncosok közreműködését is igénybe véve).
Mára
elértük azt, hogy a fúvószenekar szinte önállósult, saját költségvetéssel, de
természetesen mi vagyunk a bázis. Az alkalmi vonós-kamarazenekar önálló nevet választva
a város kamarazenekara lett, rendszeres megbízásoknak téve eleget.
A
zeneiskolák sorsát teljes mértékben meghatározza, hogy a település/város milyen
anyagi helyzetben van. De vajon mibe kerülne, ha azok a gyerekek, akik most
zeneiskolások, és akik közül általában egy sem igényli a nevelési tanácsadást,
felzárkóztató oktatást, fejlesztő pedagógiát, iskolapszichológust, stb.
mind felsorakozna az előbbiekért? Kiszámolta-e valaki, mennyivel
takarékosabb a prevenció, mint a gyógyítás?
A zenetanulás maga
prevenció, minden értelemben.
E
sorok írója 2007-ben a Kodály év kapcsán a Nemzetközi Kodály Szimpoziumon
Columbusban (Ohio – USA) előadást tartott Zenetanulás – prevenció címmel,
melyben a fenti szempontokat bővebben és a Leopold Mozart Zeneiskola videó
és Cd anyagával illusztrálva fejtette ki meggyőződését, melyhez
messzemenően egyetértő hozzászólásokat kapott a világ minden tájáról
érkezett résztvevőktől.
A gyerekek akkor érzik
jól magukat a világban, ha elfogadottak és sikeresek a szűkebb és tágabb
környezetükben. Ha érzik, hogy társaik elismerését is sikerül kivívniuk
hangszeres tudásukkal, szívesen gyakorolnak. A zenekari játék minden tanítványunknak
óriási élmény, ennek híre eljut a legkisebbekhez is. Zenei táborainkból, ahol
nemcsak a nagyobb együttesek, mint a fúvós vagy a vonószenekar, hanem a kamaracsoportok,
így pl. a fuvolaegyüttes, ütőegyüttes, szaxofonkvartett, furulya-négyes,
kamarakórus is részt vesznek, alig akarnak hazajönni a gyerekek. Sokszor
emlegetik, miért nem zeneiskola van minden nap, az általános iskolai/gimnáziumi
tanulás helyett. A nyári hazai zenei táborokba is egy évtizede járnak
rendszeresen növendékeink (pl. Békés-Tarhos), 2004-től kezdődően
pedig minden évben 2-3 jó hangszeres tudással bíró középiskolás korú
tanítványunk kap részvételi lehetőséget a salzburgi Nemzetközi Jeunesses Szimfonikus
Zenekari táborban, melynek költségeit 50%-ban az iskola alapítványa támogatja. A
kiválasztásnál fontos szerepe van a német nyelvtudásnak, hiszen a tanítás
nyelve a német. Ezzel végeredményben a gyerekek egyszerre zenei élményekben és német
tudásban is gyarapodnak. Hatalmas motiváció, hogy egyszer kiválasztottak
lehessenek!
A
zeneiskola nemcsak hangszeres versenyeken szerepelteti az arra alkalmas növendékeket,
hanem a zenei
műveltségi versenyekre is felkészíti őket. A 2006-ban a Magyar Zenei
Tanács és a Bartók Rádió által rendezett Bartók versenyen I., a 2007-ben
Serkenj fel, kegyes nép ! Kodály versenyen IV. helyezést értek el tanítványaink
több mint hatvan csapat versenyében. 2007 óta felkészítjük a jelentkezőket
az emelt szintű ének-zenei érettségire, melynek értéke a szélesebb zeneirodalmi,
zenetörténeti tájékozottság megszerzése mellett egy jegyzett bizonyítvány
birtoklása is! A munkaerőpiacon annak van több esélye, aki színesebb
egyéniség és általános műveltsége gazdagabb, mondjuk ki bátran, aki több
lábon áll!
Az
iskola nemcsak zenei központja a városnak, hanem a kamarateremben évente 4-5
alkalommal rendezett képzőművészeti kiállításaival találkozóhelye is az itt élő
művészeknek. A hangversenyekkel egybekötött megnyitókon, ahol a
művésztanárok mellett például a Szokolay család, Ádám fuvolaművész,
Balázs zongoraművész és Aszalós Tünde volt, Keveházi Gyöngyi
zongoraművész jelenlegi tanítványa, ifj. Szokolay Ádám is 2002 óta
rendszeresen fellép. Az ilyen családias hangulatú koncertek után egy-egy
szerény fogadással alkalmat teremtünk az annyira vágyott, oldott beszélgetésekre
is. Az iskola szülői köre és hangverseny látogató közönsége munkánk
hírvivője és ügyünk támogatója is egyben, melyre nagy szükségünk van.
Legnagyobb
problémánk, hogy nincs önálló épületünk! Mindössze 6 kicsi és 2 nagyobb
tanterem a sajátunk, 15 tanterem közös az iskolával, iskolákkal, ahol hangszeres,
elméleti óráinkat megtarthatjuk. Az örökös alkalmazkodás, az iskolai rendezvények
miatti költözés nagy türelmet és megértést követel mind a kollegától, mind a
szülőktől és tanítványainktól is. Az iskola infrastruktúrával
kapcsolatos tervei papíron fél évtizede megfogalmazva ismerek az illetékes
döntéshozók előtt. Egyre többen sürgetik a végleges megoldásként
kialakítandó önálló épületet, ahol reményeink szerint lesz elegendő, jól
felszerelt próbaterem a kamaracsoportok számára is, és méltó rendezvény és
koncertterem 200 fő számára. A képzőművészek alig várják, hogy a
művészeti iskola képzőművészeti tanszaka is meg- nyíljon, melyre
a talajt már elkészítettük, az igény pedig egyértelműen jelen van a
városban.
Tanítványaink
a zeneiskolában odaadó figyelemmel párosuló képzésben részesülnek, a
szülők megítélése szerint. Sokan osztják meg velünk véleményüket, hogy míg
gyermekük az iskolában magatartási zavarokkal küzd, és a pedagógusokkal, osztálytársakkal
folyamatos konfliktusban van, velünk jól érzi magát, szereti az iskolát és a
zenei órákat. Mit mond ez általánosságban? Azt, hogy tömegben, ordítozással és
parancsszavakkal nem lehet gyerekeket nevelni. A személyes odafordulás,
az egyszerre csak egy diáknak szóló figyelem nem nélkülözhető és nem
hagyható ki a nevelés folyamán. A felnőttek életvitele alig hagy időt
a türelmes szülő-gyerek kapcsolat ápolására. Ezekből a feladatokból
tud átvállalni a zeneiskola, az elrontott helyzeteket orvosolhatja, sőt,
segít megelőzni ezek kialakulását.
Véleményem
szerint az örök alapfeladat mellett ez a mai zenetanítás – zeneiskola új
kihívása és küldetése.