Szubjektív beszámoló

Telefonon kaptam Orosz Sándor igazgató úrtól a megtisztelő meghívást a 2009. május 9-10.-i kétnapos ünnepre, majd tájékoztatásul megérkezett a Bartók portréjával díszített szép kivitelű „invitáló cédula” is. Idézek belőle: „Kedves meghívott vendégek, jelenlegi és volt szombathelyi zeneiskolások! Szeretettel várunk mindenkit a 100 éves szombathelyi zeneiskola jubileumi ünnepségére…Várjuk azoknak a kollégáknak a jelentkezését, akik szívesen közreműködnek az alábbi műsorszámokban:

– Bartók: Magyar Képek (hegedűsök, brácsások, bőgősök)

– Pachelbel: Kánon (csellisták)

– Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar műsora (fúvósok)

“A felkészüléshez kérésre kottát küldünk. A rendezvény egész ideje alatt lehetőséget biztosítunk baráti beszélgetésekre a tanári szobában” (e-mail cím, stb.)

Gondolom, olvasása már sejtet valamit abból a meghitt, nevezhetjük így is, családias légkörből, ami mindig sugárzik e nagyszerű iskola rendezvényeiből, „a falakból”, ahogy a tanárok maguk is mondogatják. E meghívón, miként a hangversenyek programjain is a portré alatt az emblematikus idézet: „… Vidékre is kell a jó muzsikus…” - De ez már a történelem, az iskola történetének a része. A Szombathelyi Zenekedvelők Egyesülete ösztönzésére 1909-ben alapított zeneiskola első igazgatója Csikor Elemér, – Thomán István, majd Bartók Béla tanítványa – tarisznyájában mestere útravalójával érkezett Szombathelyre: „Vidékre is kell a jó muzsikus, a jó szakember. Az országnak jobban érdekében áll a vidék zenei színvonalának emelése, mint a fővárosi zeneiskolák szaporítása.”

Az iskola, amely az 1957/58-as tanévben vette fel Bartók Béla nevét, az évek során a magyar alapfokú zeneoktatás egyik kiemelkedő jelentőségű intézménye, zászlóshajója lett. Ezt az utat gazdagon demonstrálta „A száz év története képekben” – c. kiállítás, melyet a rendezvény-sorozat bevezetőjeként Csorba Rózsa nyugalmazott igazgatónő nyitott meg. Megemlékezett a nagy elődök munkásságáról, az alapítón túl, aki 32 éven keresztül szolgálta igazgatóként, pedagógusként, előadóművészként a város zenekultúráját, méltatta a zenetudós-zongoraművész házaspár Lendvai Ernő és Tusa Erzsébet meghatározó tevékenységét, majd az új iskolát megálmodó és azt 1964-től 30 éven át példamutató koncepcióval vezető, a komplex esztétikai hitvallást hirdető Tibold Iván életművét. Elismerően szólt az iskolát 10 éve igazgató Orosz Sándor munkásságáról, aki „az egyre nehezedő feltételek mellett is sikeresen oldja meg a vezetői feladatokat.”

A kiállítás mellett, – mely bő egy hónapig volt látogatható – az ünnepi alkalomra az iskola múltját és jelenét, kapcsolatrendszerét bemutató reprezentatív kivitelű emlékkönyv is kiadásra került. A szerkesztés Mohlné Odor Gabriella igazgató-helyettes és Békefi Antal Attila furulya-régizene tanszakvezető munkája. A zeneiskolai archívum képi gazdagsága és művészi színvonala Garas Kálmán fotóművész munkásságát dicséri, aki több évtizeden át részese volt (és aktív részese ma is) az iskola életének. A kiadvány „külcsín és belbecs” okán is szélesebb körű ismertséget érdemel!

A jubileumi hangversenyre zsúfolásig megtelt a gyönyörű zsinagógából kialakított (1975) Bartók terem. A koncert a Magyar Himnusszal indult, és az Európa Himnusszal zárt. Az eseménynek ez adott ünnepi keretet. De felejthetetlenül lelkesítő ünneppé, a széles stíluskört és a zeneiskolai képzés teljes keresztmetszetét átfogó magas színvonalú produkciókon túl az a bensőséges atmoszféra tette, ami megérinthetett minket már a meghívó hangvétele kapcsán. Felidéznék néhány érzékletes mozzanatot a koncertből: Talán nincs felemelőbb érzés, mint amikor a nevelő tanár és művésszé érett tanítványa együtt muzsikál, különösen olyan átütő erejű előadásban, ahogyan azt Bognár Ferenctől és a zeneakadémista Kulhay Gézától Bartók Mikrokozmosza 7 darabjának két-zongorás tolmácsolásában hallhattuk.

Úgyszintén érthetően felforrósodott a hangulat, amikor azokat a fellépő művészeket, kollégákat köszöntötték, akik már az ötven évvel ezelőtti jubileumi koncertnek is résztvevői voltak. Az ováció a Capella Savaria tagjának, Bognár Györgynek szólt, aki az 1959 jan. 15.-i koncerten is elhangzott Corelli: Concerto grosso hegedűszólóját játszotta, hasonlóképpen a csellószóló egykori előadójának, dr. Halasi Sándornak. Crescendáló taps fogadta Kiss-Domonkos Juditot, a Magyar Állami Operaház szóló-csellistáját, aki a korabeli műsor tanúsága szerint Boccherini: B-dúr csellóversenyének szólistájaként szerepelt.

A közönség is honorálta azt az ünnephez méltó szép gesztust, hogy az iskola három zongoratanára kapott lehetőséget Haydn: F-dúr zongoraversenye egy-egy tételének megszólaltatására. Hiszen ritkán van alkalma egy pedagógusnak, hogy zenekari versenymű szólistájaként lépjen fel. A zeneiskola tanáraiból és vendég kollégákból alakult együttes Sándor János vezetésével, valamint a szólisták, a tételek sorrendje szerint – Bak Orsolya, Mitrovka Zsanna, Vitályosné Lasics Andrea – stilárisan egységes, de személyes hangú és kiegyenlítetten magas színvonalú előadással szolgáltak rá a bizalomra.

A hangverseny tengelyében került sor a köszöntőkre, a díszvendégek ünnepi beszédeire. A centenáriumi ünnepséget nemzetközi rangú eseménnyé tette az osztrák és szlovén partner iskolák képviselőinek, valamint Dr. Gerd Eicker úrnak az Európai Zeneiskolák Szövetsége elnökének a jelenléte. Most az ő felszólalásából idézünk néhány gondolatot. Az elnök úr vállalva, hogy a magyar zenei nevelés helyzetét „európai nézőpontból” tekinti át, ezzel kezdte: „Egy dolgot előre megállapíthatok, nem sok olyan zeneiskola létezik Európában, amely ilyen hosszú időn keresztül töretlen tradíciókra tekinthet vissza.” Ezután a zenei nevelés társadalmi beágyazottságának 20. századi problémáiról szólt, s így folytatta: „…a figyelmet egy Magyarországról kiinduló felismerésre irányítanám. Bartók útitársára, Kodály Zoltánra gondolok. Kodály Zoltán elsősorban a magyar népdalkutatáson alapuló munkái mellett 1925-től fordult a pedagógia felé. Mindnyájunkban bizalmat kelt kijelentése: „az fontosabb, hogy ki az énektanár egy faluban, mint az, hogy ki az operaigazgató.” Napjainkban, ha több ország iskoláiban énekszót hallunk, (ha egyáltalán még énekelnek) egy új Kodály-t kívánunk magunknak és ennek az országnak is, aki nagy alapossággal kifejlesztett pedagógiai koncepciójával lehetőséget adott minden gyermeknek, vele született hangszerének, a hangjának felfedezésére, fejlesztésére és ez által érzelmi intelligenciájának fejlődésére.

A nívós zeneoktatás létrehozása az általános iskolákban és a zeneiskolákban megteremti a zenetanuláshoz való hozzáférés lehetőségét minden ember számára, egy valódi közoktatás létrehozása értelmében. Ahogy Kodály mondta találóan: »A zene mindenkié.« Angliában ez ma így hangzik: Music for all (Zene mindenkinek). Németországban 3 éve így emlegetjük »Hangszert minden gyereknek.» Sok országban a zenei nevelést még luxuscikknek tartják, …de fontosabb hogy a magyar zeneoktatás példája elterjedjen, hogy a zeneoktatás komplexitása egy hosszú, szisztematikusan felépített képzés révén valósuljon meg. Kívánom önöknek itt Szombathelyen, hogy egy ilyen példát valósítsanak meg a jövőben is, hogy a jelenlegi oktatásügyi politika munkájuk értékét mindig felismerje és elismerje. A zenei nevelőmunka Magyarországon, különösen, amit ez az ország a zeneiskolákban tud felmutatni, európai kontextusban is becses érték.”

Az elnök úr jókívánságaihoz kapcsolódva, mintegy azokat megerősítő válaszként a kitüntetések percei következtek. Ember Csaba az MZMSZ elnöke, Hiller István Oktatási és Kulturális Miniszter megbízottjaként adott át kitüntető díszoklevelet a jubiláló intézménynek, ezt követően a Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlése nevében Mészáros Árpád, az Oktatási és Kulturális bizottság elnöke nyújtott át elismerő oklevelet az iskolának a zenei nevelésben végzett évszázados magas színvonalú pedagógiai munkáért, a megye zeneoktatásában betöltött kiemelkedő szerepéért.

A legnagyobb örömet és meglepetést a város „ajándéka” okozta. A jubileumi rendezvény fővédnökét, dr. Ipkovich Györgyöt helyettesítő dr. Ceglédi Csaba alpolgármester úr ünnepi köszöntőjében bejelentette, miután a tervek már elkészültek a zeneiskola nagytermét a jövő évben felújítják. Ezáltal nemcsak a zeneiskola, de a város is egy ideális méretű, jó akusztikájú előadóteremmel, kamara-hangversenyteremmel gazdagodik.

Az iskola is gondoskodott meglepetésről, és újabb megilletődött pillanatokról: Orosz Sándor igazgató úr személyes köszönetének is kifejezéseképpen a centenáriumra Marosits József szobrászművész által készített bronz emlékplakettet adományozott tíz arra érdemesített személyiségnek: dr. G. Eicker elnök úrnak, Ember Csabának az MZMSZ elnökének, Nemes Lászlónak, az iskola-szövetség alapítójának és tiszteletbeli elnökének, a zeneiskola tantestülete négy tagjának: Csorba Rózsa ny. igazgatónőnek, Tibold Ivánnénak, a széleskörűen elismert gordonkatanárnak, Németh Csabáné és Mihalcsics Lászlóné zongoratanárnőknek, az iskola kiemelkedő eredményeket elért pedagógusainak, valamint Kulhay Andrásnak és posztumuszként Csinger Péternek, a zeneiskolai alapítvány megteremtőinek, és e sorok írójának, mint az Országos Koncz János Hegedűverseny alapítójának, állandó zsűritagjának. Nagyra becsülve az elismerést, e tisztem arra kötelez, hogy pályatársaim nevében is kijelentsem, valójában a köszönet Szombathely városát, és a Bartók Béla Zeneiskolát illeti, hisz e versenynek, mely a zenei tehetségkutatás egyik fontos bázisa, 1976 óta otthont adnak, és megrendezését töretlen áldozatkészséggel felvállalják, támogatják!

Itt hadd tegyek egy apró kiigazítást/kiegészítést az emlékkönyv 13. oldalához: a Koncz-verseny első zsűrijének képén a Lányi Margit mellett ülő személy neve hiányzik. Az ötödik zsűri tag Dávid Gyula zeneszerző, a Zeneakadémia egykori professzora volt.

Visszatérve a koncertekre. Az ünnepség második napján, délelőtti matiné keretében tartották a „Furulyások és régi-zenészek” találkozóját. A 14 együttes 20 műsorszámból álló hangversenye méltán demonstrálta azt a tényt, hogy Szombathely nem csak bölcsője a hazai régi-zene mozgalomnak, de gondozója, élenjáró művelője is. Békefi Antal Attila írja a kezdetekről: „Az európai régizene játszás körülbelül egyidős a szombathelyi zeneiskolával. Hazánkban csak a 70-es évek végén kezdett beszivárogni – néhány hanglemez, vagy magnó másolat formájában – a barokk zene újszerű megszólalása. Szombathely az elsők között volt az országban, ahol az érdeklődést tettek követték, régi zenét játszó együttesek alakultak, mint a Capella Savaria, a Szombathelyi Régizene Együttes, majd a Fiú Énekiskola és a Capella Cantorum. Mindennek bölcsője és támogatója volt a Bartók Béla Zeneiskola és akkori igazgatója Tibold Iván. Ekkor kezdődött a furulya, mint hangszer »nagykorúsítása»: a »krajcáros vásári fütyülőből» (Shakespeare) igazi hangszerré válása, amely napjainkig tart.”

A hangverseny igazi kuriózummal kezdődött: az egykori szombathelyi régi-zene együttesek tagjai, a zeneiskola volt és jelenlegi tanárai, növendékei egy négykórusos 16 szólamú Massain Canzone-t szólaltattak meg Paulik Ákos irányításával. A furulyák és viola da gambák mellett görbekürt consort zümmögése, pommerek és dulcián kiáltása szólt a négy égtáj felől, miként az Velencében hangozhatott. Bár a hangverseny részletes ismertetésére nem vállalkozhatunk, Király Dóra virtuóz furulyajátékát, a Savaria Régi-zene Műhely vezetőjének Kónya Istvánnak lant szólóit, Papp Rita csembaló művész Bach interpretációját, a Kalló Zsolt vezette Capella Savaria meghitt és virtuóz muzsikálását mégsem hagyhattuk méltatás nélkül, mint ahogy a műsorvezető házigazda Békefi Antal Attila remek szervező munkáját sem. Tudom, patetikusan hangzik, de így kell fogalmaznom: felemelő érzés volt e két napos ünnep részesének lenni!

Fülemben visszacseng Ember Csaba köszöntőjéből egy remek improvizáció: „Alpolgármester úr említette, hogy ez az iskola a hazai zeneoktatás egyik fellegvára. Nagyszerű közhely! .... de úgy érzem ez egy olyan fellegvár, ami nemcsak a fellegekben van, hanem nagyon mély, biztos szikla talajon áll, itt él ebben a közegben, a gyerekekkel törődik, és őket neveli igaz emberekké, zenével.”

Végül hadd idézzem a jubileumi emlékkönyv előszavának záró mondatait, mert benne rejlik a jövő sikereinek záloga: „Büszkék lehetünk arra, hogy egy összeforrt, felkészült s elkötelezett tantestület adja át tudását, az iskola hagyományait nap, mint nap a fiataloknak.” Én azt kívánom Önöknek, hogy folytassák az egy évszázada elkezdett munkát, hisz ez nagyon fontos és értékes egész közösségünk számára!” Dr. Ipkovich Györgynek, Szombathely – e kultúrát igénylő és méltányló város – polgármesterének szavai ezek.