A
műsor művésze
A
70 éves Máder László köszöntése
Amikor a Rádióban a 70-es években először hallottam műsorait,
mély felkészültségű tudósember képe sejlett föl előttem. Nem a
nyársat nyelten elvont fajtából, hiszen mindig közérthetőségre törekedett.
Az érdeklődő hallgatót szólította meg, nem a hozzáértővel
kacsintott össze, s főképp nem az én tudom jobban
fensőbbségességével. Valahogy mégis amolyan kopaszodó, középkorú komoly
tanár urat képzeltem el, amikor Máder Lászlót hallgattam, akkor még
gyakorta a Kossuth adón, hiszen a népzenei ismeretterjesztés – gondoljunk akár
Sárosi Bálint vagy Manga János műsoraira is – fontos eleme volt a „nemzeti
főadó” összefoglaló profiljának.
A személyes ismeretség a 80-as
években nemcsak dús hajat rajzolt a tarnak vélt főre, hanem a
személyiséget is gazdagon tárta föl előttem. Kitűnt, hogy az
etnomuzikológus szerkesztő alapvetően művész. Művész abban
az érzékenységben, ahogyan tárgyát vizsgálja, s művész a pontos, de sosem
száraz, a nem irodalmiaskodó, de mindig érzékenyen választékos fogalmazás
pasztellrajzában.
Máder László a rádióstúdióban
élte le szakmai életét: Major Ervin főiskolai osztályából 1964-ben
oda került munkatársnak, majd 1971-ben szerkesztő lett. Később a
népzenei rovat vezetője, a 90-es évek elején egy ideig a Bartók adó
főszerkesztő-helyettese, ahonnan közvetlen szakterületére tért vissza
vezető szerkesztőnek. Különös érdeklődésre tarthattak számot
külföldi népek és hazai nemzetiségek zenéjével kapcsolatos sorozatai.
Élvezettel követtem később a Népzenei Napló, majd az annak örökébe
lépő, hasonló szerkezetű Hagyományra hangolva című havi
programjának készítését. A műsor Máder László számára műalkotás: a
terv megszületésétől a felvétel „vérprofi” igényességű elkészítéséig.
E sokéves sorozatok egyszerre voltak periodikumok és önálló produktumok. Szinte
gyönyörködtem a virtuozitásban, amellyel évről-évre kalapot emelt az
ünnepek és a történelmi hősök előtt, sohasem ismételve a kifejezés
hogyanját, de gondot fordítva arra, hogy aki akkor először figyel fel a
kisze-járásra vagy az aradi vértanúk megéneklésére, az is megtudja, amit
feltétlenül tudnia kell. Zárt csapattal dolgozott, mégpedig a legjavából: Küllős
Imola, Tari Lujza, Sárosi Bálint adták egymásnak a mikrofont.
Megtisztelő, hogy magam is részt vehettem e munkában népdalfeldolgozások
elemzésével. Maradandó élményem a Fonográf és partitúra évenkénti
műsorának készítése. Természetesen ez is Máder ötlete volt – mindenkor
sziporkázott a műsorkoncepciókban. Olyan zeneszerzők portréját
vázoltuk föl, akik gyűjtöttek is népdalokat, s fel is dolgozták azokat. Az
ő szerepe volt a folklorista bemutatása, az enyém itt is a feldolgozás
kompozitórius boncolása. A kettőnk szövegét többnyire igazítgatás nélkül
össze lehetett illeszteni...
Máder László nemcsak a
műsorkészítés művésze-mestere, hanem a művészinspirálásé is.
Rovatvezetése alatt ő vetette föl, hogy a kissé ódivatúvá vált műfaj
szellemi-akusztikai frissítésére akkori fiatal szerzők írjanak stilárisan
és eszköztárban új népdalfeldolgozásokat, amelyek voltaképp inkább lettek
népdalfantáziák, népzenei ihletésű saját nyelvezetű kompozíciók, mint
akkorra már szokványossá vált afféle „szakmány-darabok”, amelyeket
szerzőjük „megélhetési célból”, a megírási díj és a játszottság utáni
jogdíj reményében vetett papírra. (Nem minden volt ilyen, tisztelet a
kivételnek!) Máder kezdeményezésére születtek új hangú alkotások Csemiczky
Miklós, Györe Zoltán, Király László, Sugár Miklós és mások műhelyében.
Máder László akkor lépett ki
végleg a Bródy Sándor utca 5–7. kapuján, amikor az új szelek azt fújták, emerre
nincs szükség a tudományos ismeretterjesztő népzenei munkára és a Népdalaink
foglalatban jellegű összeállítások szerkesztésére. Azóta a Magyar
Katolikus Rádió hallgatói élvezhetik – szerényebb keretek közt végzett –
szerkesztői munkájának gyümölcseit. A Hungarotonnál a 90-es évek kezdete
óta vesz részt igen hasznosan – a mára sajnálatosan egyre fogyó – népzenei
kiadványok felvételében és szerkesztésében.
A Magyar Rádió archívumában –
remélhetőleg – ott alusszák téli álmukat a maradandó értékű
műsorok – szövegesek és – meghallgatás helyett pillanatnyilag –
hallgatásra ítélt zenék egyaránt. Ma Haydntól Griegig, Beriótól Sáry Bánkig
szólnak „csupán” népzenei ihletésű és alapú kompozíciók, vagyis a
zenetörténet és a kortárs zene pódiumáról tekintenek alá, alig értve, hogy
Bartók, Kodály, Lajtha, Járdányi és mások hazájában honnan ez a makacs
félreértés. De az effajta alagutak nem homályosítják el azok fényét, akik
előzőleg létrehoztak valamit.
Máder Lászlónak azt kívánom
70-ik születésnapján, sokáig élvezze majd még az alagút után felderengő
fényt is!