RÉFI ZSUZSANNA

ÚJ ÉV – ÚJ SZAKSZERVEZETI FELADATOK

Dr. Gyimesi László úgy véli, a tagságot nem szabad illúziókba ringatni

A munkahelymegőrzést tartja a következő esztendő egyik legfontosabb feladatának dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára. Az érdekvédelmi vezető úgy véli, emellett még nem látni pontosan, milyen kihívásokkal kell szembenézniük 2009-ben, hiszen minden nagyon bizonytalan. Ezt példázza az is, hogy a pedagógusok tervezett béremelését a világgazdasági válság miatt a kormány későbbre halasztotta. S bár egyértelmű, hogy nehéz esztendő következik, dr. Gyimesi László szerint energiáikat elsősorban a közös kiútkeresésre kell fordítaniuk, s csak akkor szabad a sztrájk eszközéhez nyúlniuk, ha ezzel valóban elérhetővé válnak a céljaik. A szakszervezet emellett mindent elkövet azért, hogy modern érdekvédelmi szervezetként a titkárok és bizalmiak tájékozottak legyenek a folyamatban lévő ügyekről, elvégezendő feladatokról, a legújabb jogi változásokról.

– A november 15-i hétvégén Zamárdiban ismét találkozhattak a zenepedagógusok szakszervezetének a képviselői. Miért tartja fontosnak ezeket a tanácskozásokat?

– Évente több alkalommal rendezünk ilyen összejöveteleket a szakszervezeti tisztségviselők különböző csoportjainak. Ötödik alkalommal tanácskoztunk a zenepedagógusok érdekvédőivel, s nagy öröm volt látni, hogy milyen jól érezték magukat együtt a szakszervezeti tisztségviselők, s hogy a csapat egymást tisztelő, szerető, a közös ügyeket értékelő társasággá formálódott. Miközben sajnos, amivel foglalkozunk, az nem mindig deríti jókedvre a jelenlévőket… Mindenesetre ezeknek a találkozóknak a közösségformálásban is jelentős szerepük van. Ezek a kollégák ritkán találkoznak, hiszen az ország különböző részeiből jönnek, a szakszervezet az egyetlen, ami összehozza őket. De fontosnak tartják ezt az együttlétet, s mindez a szervezetet is erősíti. Örülök, hogy annak idején elkezdtük ezeket az összejöveteleket. Egy modern szakszervezet esetében ugyanis alapfeltétel, hogy azok, akik a tagjaikat, illetve az adott területet általánosan képviselik, még jobban képzetté váljanak. S a zamárdi tanácskozáson az is kiderült, hogy maguk a szakszervezeti bizalmiak, titkárok is milyen lényegesnek érzik a tanácskozást, hiszen ebben a három napban nagyon sok információhoz jutnak. Tájékoztatást kapnak a folyamatban lévő ügyekről, és segítünk eligazodni abban a gazdasági, jogi környezetben, amelyben ők is dolgoznak. Ma ugyanis érdekvédőként már kevés azt mondani, hogy több bért akarok. Persze ez egy egyértelmű szakszervezeti követelés, és megfogalmazni is egyszerű. Ennél azonban a mai helyzet jóval bonyolultabb…

– S a tanácskozásokon a szakszervezeti követelésekről is szó esik?

– Igen, de a tagjainknak azt is látniuk kell, hogy mikor minek van létjogosultsága, s mi mögé lehet felsorakoztatni szakmai, jogi érveket… Egyébként a zamárdi összejövetelek programja minden évben hasonló, csak az előadók személye változik. Mindig szó esik a szakszervezetről magáról, a fontosabb célkitűzésekről, az aktuális helyzetről. Érkeznek előadók a minisztériumból, hogy a kollégák másfajta szemszögből is képet kapjanak a különböző ügyekről. Most a SZEF alelnöke – aki egyidejűleg a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is – érkezett, hogy egy másik országos szakszervezet nézeteit is megismerjék, s a tagjaink is megtudják, ők hogyan ítélik meg a jelenlegi helyzetet. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének az elnöke, Ember Csaba szintén minden alkalommal résztvevője, előadója a tanácskozásnak, s összejöveteleknek részét képezik a jogi ismeretek bővítése, a legújabb változások ismertetése. Fontosak a szakmai előadások is, a Zenetanárok Társaságának elnöke, alelnöke szintén érdekes előadásokat tartott. Igyekszünk sokféle programot összeállítani, s ezt idén is jól fogadták a kollégák, nagyon aktívak és érdeklődők voltak. Ha mindaz a probléma nem lenne, amiről ezen a hétvégén szó esett, akkor azt is mondhatnám, tökéletesre sikerült… Zamárdiban mindenesetre az is kiderült, hogy a zenepedagógusi területen elég aktív a szakszervezet. (A Zamárdiban 2008. novemberében megtartott szakszervezeti tanácskozásról Pechan Zoltán tudósítása jelen lapszámunkban olvasható. – A Szerk. megj.)

– S hogyan látja az újesztendőt? Milyen feladatok várnak a szakszervezetre a 2009-es évben?

– Az ősz országos szinten mindig a törvényhozás időszaka. Ilyenkor folyik a költségvetési és az adótörvény vitája. S nagyon fontos az is, hogy milyen indulópozíció örököltünk az előző esztendőből. Most relatíve jót, a művészetoktatás területén ugyanis a korábbi veszedelmes hullámok, amelyek alapjaiban támadták az alapfokú művészetoktatás szükségességét és komolyságát, az intézmények minősítésével valamelyest elcsitultak. Időközben azonban a politikai és a gazdasági viszonyok úgy alakultak, hogy nem nagyon tudunk fellélegezni, hiszen a válság következményei a művészetoktatást is sújtják. Persze, ezek mindig nagyon kétélű szavak. Attól függ, hogy mivel hasonlítjuk össze a helyzetünket… Ha ahhoz viszonyítjuk a mostani pozíciónkat, hogy néhány évvel ezelőtt a művészetoktatásnak a közoktatási rendszerben való elhelyezéséért folyamatosan harcolni kellett, ahhoz képest ez a helyzet jó… Ha azonban azzal mérjük össze, hogy mennyit ért reálértéken az a normatíva, amelyet a művészetoktatás öt esztendővel ezelőtt kapott, akkor bizony azt lehet mondani, hogy a mostani összeg sokkal kevesebb, a helyzet egyre rosszabb… Nehéz azonban egyszerre az összes szempontot figyelembe venni. S arra is gondolnunk kell, hogy az általánostól soha, vagy csak nagyon ritkán tudunk eltérni. Ha általában növekszik a pedagógusbér, ha nagyobb lesz az oktatás finanszírozására szánt összeg, akkor az a művészetoktatásra is hat. Azonban ennek az ellenkezője is igaz.

– Ahogy a csökkenés is… Legutóbb a januártól emelkedő pedagógusfizetésekről beszélgettünk, s mostanra már kiderült, erre mégsem lesz pénz…

– A költségvetést azóta lefaragták, s az Új tudásprogramból jó néhány tétel, köztük a pedagógus bérek növekedése is, kiesett…A teljesen bizonytalan gazdasági környezetben a kormány nem kíván egy fillért sem emelni a béreken. Ez minimum pozícióromlást jelent az infláció arányában. S a helyzetet súlyosbítja, hogy jövőre a 13. havi béreket sem kívánja kifizetni. Ilyen közegben nehéz szakszervezeti vívmányokat felmutatni... Egyik oldalról az a dolgunk, hogy képviseljük ezt a területet, s követeljük azt, amit jogosnak érzünk. De teljesen nem vonatkoztathatunk el a realitástól és a jelenlegi helyzettől sem. Ebben a pillanatban úgy tűnik, a magyar munkaerőpiacon elsősorban a munkahelyek megőrzése az első számú feladat, és a bérkövetelések háttérbe szorulnak. Bért ugyanis csak ott lehet követelni, ahol van munkahely... Persze, a szervezeten belül sem mindenki így ítéli meg a helyzetet. Ráadásul a közoktatásban a finanszírozás is sajátos, s azt sem tudjuk, hogy ez a gazdasági krízis milyen hatással lesz a munkaerő piacra. Nem látni ugyanis azt, hogy egy autógyár bezárása az adott régióban milyen következményekkel jár, hiszen ezeknek a munkahelyeknek a megszűnése is veszélyeztet más állásokat. Annak, aki elveszíti az állását, nem biztos, hogy lesz például pénze arra, hogy különórára járassa a gyerekét… De a munkahelyek megszűnése, a vállalkozások bezárása az önkormányzatok bevételét is csökkenti, így kevesebb pénzt tudnak utána szétosztani. A dominóelv itt is érvényesül. Sokkal kedvezőtlenebb lehet a helyzetünk… Ráadásul az önkormányzati költségvetésekről majd márciusban döntenek. Addig még nem tudjuk, hogy lesz-e valamilyen, érezhető irányú folyamat, amely befolyásolja mindezt. Az elfogadott, központi költségvetés sincs kőbe vésve, hiszen akár még ez is változhat. Most persze a legrosszabb változatról beszélek…

– Így viszont még azt sem lehet megmondani, hogy a szakszervezeteknek pontosan milyen új feladatai lesznek, és miért kell a legjobban harcolniuk…

– A helyzet még nagyon képlékeny. Az alapfokú művészetoktatás esetében önkormányzati szinten is sokszor kérdéses, hogy ez kötelező vagy nem kötelező feladat… A jogi választ persze tudja az ember, de ha olyan helyzet alakul ki, amikor semmire sincs elegendő pénz, akkor dönteniük kell arról, hogy mit folytatnak tovább. S ez nem azt jelenti, hogy megszüntetik a művészetoktatást, de azt igen, hogy csökkentik… S ez jelentheti a munkahelyek számának a csökkentését. Persze az is teljesen érthető, hogy a pedagógusok hangot akarnak adni annak – minimum egy demonstráción való részvétellel –, hogy ez a helyzet így nem jó. Viszont azt is fontosnak tartom, hogy ezt a nehéz időszakot a lehető legkisebb veszteséggel vészeljük át, reménykedve abban, hogy mindez javulni fog. S ezért van szükség a kormányzattal, az önkormányzatokkal való együttműködésre, a közös kiútkeresésre.

– S milyen normatívára számíthatnak a művészetoktatás terén?

– Annyit tudunk elmondani, hogy a kormányzat a pénzügyi válság folyamatában immár a harmadik költségvetési változatot nyújtotta be. Az eredeti tervezetben még benne volt az Új Tudásprogram, a pedagógus béremelésre szánt összeggel, a normatívák még változatlanok maradtak, s a győzelemnek könyvelhettük el, hogy a tavalyihoz képest a helyzet nem romlott. Sőt, a nominális pozíció még valamennyit javult is. Aztán a költségvetési fűnyíró végigszaladt az össze normatíván, ami azt jelenti, hogy valamennyi nagyjából 4 % -kal csökkent a tavalyihoz képest, de még arra törekszünk, hogy ebből valamennyit visszahozzunk. Azonban ez mindenképpen pozícióromlást jelent… Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy az oktatási normatívák nem januártól, hanem szeptembertől lépnek életbe, hiszen tanévről beszélünk. A romlás tehát szeptembertől esedékes. Éppen ezért a rendszerben így még a korrekció lehetősége is benne rejlik, ha erre van lehetőség. A normatíva pedig természetesen összefügg a bérekkel. Ha az nem növekszik, akkor nincs bérnövekedés, talán egyéb központi bérintézkedés az, amire lehet lehetőség…

– S mit tudnak tenni azért, hogy mégse csökkenjenek jelentősen a fizetések?

– Demonstrálni természetesen lehet. Akárcsak sztrájkot kilátásba helyezni. De úgy vélem, beszüntetni a munkát csak akkor szabad, ha az ember pontosan tisztában van azzal, hogy eredményt tud ezzel elérni. Az embereket nem szabad illúziókba ringatni. A szakszervezetnek akkor kell az ilyen eszközeit használni, ha esély van arra, hogy azzal valóban eléri kitűzött céljait. Amikor az ország költségvetésén belül akarok valamit elérni, s ezért sztrájkolok, akkor előtte azt is fel kell tudni mérni, ennek van-e realitása. Amikor a környezetben munkahelyek szűnnek meg, ha ebben a helyzetben a pedagógusok elkezdenek sztrájkolni a bérükért, a 13. havi fizetésükért, míg a környezetük a munkanélküliség fenyegetésével néz szembe, akkor ez döntés nem feltétlenül kapja meg azt a társadalmi támogatást, amire szüksége lenne. Ezért sztrájkügyekben mindig is óvatos voltam, így a jelenlegi körülmények között is …