PÉTER MIKLÓS

 

Újítások és a hagyományok ápolása:

a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola

      

 

K

evés olyan művészeti iskola van az országban, amelyik oly sok területen nyújt igen magas színvonalú, országos és nemzetközi szinten is ismert és elismert képzést, mint a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola. A hagyományápolás és az újítás egymás kiegészítői az iskola munkájában. Eredményeikkel és azok korszerű eszközökkel történő bemutatásával sikerült a 15 ezer fős város lakóinak hathatós támogatását elnyerniük. Példaértékű munkájuk rövid ismertetése reményeink szerint elősegítheti más iskolák problémáinak megoldását, különösen ebben a nehéz időszakban, mikor a gazdasági válság miatt a pénzügyi megszorítások és elvonások már a művészeti iskolák működését is megnehezítik, sőt veszélyeztetik. A társadalmi támogatás sok nehéz probléma megoldását segítheti, amit a pomázi iskola tapasztalata is bizonyít. Természetesen nem egyszerű átvételre gondolunk, hanem a példa nyomán kialakuló továbbgondolásra és továbbfejlesztésre, annál is inkább, mert az utóbbi időben az iskolák közötti közvetlen tapasztalatcserére – úgy tűnik – alig van lehetőség.

          Az iskola igazgatója, Ásztai Csabáné Abaffy Katalin 1971-ben a szentendrei zeneiskola pomázi kihelyezett tagozatának vezetőjeként nehéz körülmények közt kezdte munkáját: a tanítás több helyen zajlott, művelődési házban és könyvtárban, valamint az általános iskolák e célra biztosított tantermeiben. Ásztai Csabáné kezdettől a közösségi nevelést tartotta az iskola egyik legfontosabb feladatának, ezért már akkor elkezdődött a kisebb-nagyobb együttesek megalakítása. Az iskolának az azóta eltelt időben sikerült bizonyítania, hogy a művészeti nevelés során mind a magyar, mind a nemzetiségi népi hagyományokat lehetséges épp úgy közösségi élménnyé tenni, mint az egyetemes és különösen az európai kultúra nagy klasszikus műveit. Ehhez azonban szükség volt az intézmény jobb lehetőségeinek biztosítására. 1992-ben vált önállóvá az iskola, de még mindig nem volt saját épülete. 2002-ben sikerült elérni, hogy a zeneiskola bekököltözhetett a Teleki-kastély mögötti felújított épületbe. 2006-ban pedig egy sikeres európai uniós (Phare) pályázat révén elkészült a teljes épületegyüttes rekonstrukciója, és a zeneiskola a kastélyban működő KÓTA kórusközponttal közös használatban hangversenyteremhez jutott. Ekkor vette fel a Teleki-Wattay Művészeti Iskola nevet.  A három napos avató ünnepségen a Teleki család külföldön élő leszármazottai is jelen voltak. (Mind a gróf Teleki, mind a gróf Wattay család egykor Pomázon élt, így nevük fenntartása is része a hagyomány­ápolásnak.) A Teleki család az időközben létrehozott „Testvérmúzsák” Alapítvány révén évről évre jelentős összeggel támogatja az iskolát. A múlt tanévben például öt növendék részesült ebből ösztöndíjban. Ásztai Csabáné igazgatónő az iskola és az alapítvány által Testvérmúzsák néven közösen létrehozott információs lap 2006. decemberi számában így méltatta az új iskolaépület megvalósulását:

„Iskolánknak van önálló otthona. Pomáz legjelentősebb műemléke megszépült, a kastély és a park nyitott az itt élők és az idelátogató vendégek számára, megfelelő helyszín birtokában rangos eseményekkel szereplői és szervezői lehetünk a hazai és a nemzetközi kulturális életnek. Ennél szebb karácsonyi ajándék nem létezik!”

          Az iskola az önállóvá válás óta rendkívül sokrétűvé vált. A hagyományos zene­is­kolai tanszakok mellett népzenei- és jazztanszak alakult, valamennyi tanszakon sok kisebb-nagyobb együttessel, a társművészetek közül pedig főtanszak a drámajáték, a képzőművészet, a néptánc és a balett – a főtanszakokon belül további rész-tan­sza­kokkal. A legjelentősebbnek tekinthető újítás, a legtöbb tanárt és növendéket meg­mozgató „összművészeti” vállalkozás a zenés diákszínpad, ami szinte egyedülálló jelenség a művészeti iskolák területén. Ennek a sokrétűvé válásnak „spiritus rectora”, szellemi irányítója és gyakorlati szervezője Ásztai Csabáné igazgatónő volt. Munka­társai szerint az ő szervező készsége és hihetetlen munkabírása nélkül az iskola nem érhette volna el jelenlegi eredményeit. Ő maga viszont a tanárok és szülők munkáját és támogatását tartja igen fontosnak, valamint azt, hogy mindig maga mögött tudhatta szinte az egész város társadalmának támogatását, az önkormányzattól az egyházakig, a nemzetiségek képviselőitől a különböző civil szervezetek vezetőiig. Az ő munkájának eredményét és elismerését bizonyítja, hogy a megyei zeneiskolai igazgatók közössé­gének vezetőjévé, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnökhelyettesévé választották. 2001-ben az Európai Zeneiskolák Szövetségének közgyűlésébe delegálták, 2002 óta pedig e Szövetség (az EMU – European Musicschool Union) hét tagú elnökségének a tagja. E minőségében tapasztalja, hogy a magyar zenei nevelést Európa-szerte elismeréssel illetik, és nagyra tartják. Ugyanakkor az európai országok többségében egyre fontosabbnak tartják a zenei nevelést, és ennek megfelelően jelentős fejlesztést hajtanak végre, komoly anyagi támogatást biztosítva e célra. Ezért szükséges véleménye szerint a magyar zenei és művészeti nevelés minden lehetséges módon történő továbbfejlesztése, mert e nélkül a lemaradás veszélye fenyeget. E fejlődés azonban csak a társadalmi igény felkeltésével, és a társadalom támogatásával lehetséges. Meggyőződése, hogy a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola sem érhette volna el jelenlegi szintjét és eredményeit, ha nem sikerül a szükséges társadalmi támogatást elnyerni.

          Ennek a támogatásnak az egyik legfontosabb eleme a már említett Testvérmúzsák Közhasznú Alapítvány. A több mint tíz éve működő alapítvány célkitűzéseit és feladatait, valamint eddig elért eredményeit ismertető néhány oldalas kiadványban foglaltak még kivonatosan is igen tanulságosak. Felsorolja az alapítvány célszerinti tevékenységét, így köztük a művészeti ágak emlékeinek megóvását, a határon túli magyarsággal való kapcsolatok kiépítését, a zenés színpadi játékok, kiállítások, hangversenyek szervezését, az együttesek támogatását, ösztöndíjak alapítását, stb. – E célok megvalósítását az évek során 15 millió forinttal segítette az alapítvány, így a zenés gyermekszínházat, a nyári művészeti táborokat, az együttesek külföldi útjait, rendezvények, tanfolyamok szervezését, és a Testvérmúzsa Galéria  működtetését, a szomszédos országok magyarlakta településein bemutatott előadásokat, stb. – A fentiek mellett az alapítvány támogatta az iskola eredményeit bemutató kiadványokat, köztük több CD, legutóbb pedig egy DVD létrehozását, a Testvérmúzsák c. információs lap folyamatos megjelentetését. A támogatott rendez­vények közt szerepel például az Országos Szaxofonos Találkozó, az Országos Tekerős Találkozó, a Dunakanyar Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és a Pomázi Kórusok Találkozója, valamennyi több alkalommal.

          A fentiekben ismertetett alapítványi tevékenység még a tömör címszavakban is jól tükrözi mind az alapítvány, mind az iskola rendkívüli sokoldalúságát. Egyben bizonyítja, hogy egy jól működő alapítvány milyen hatékony segítséget tud nyújtani a zenei és művészeti nevelést végző iskoláknak. A Teleki-Wattay Művészeti Iskola esetében a fenti, túlzás nélkül példátlanul szerteágazó egyedi támogatások mellett folyamatos segítséget jelent az iskola és az alapítvány már említett közös információs lapja, a Testvérmúzsák. Ez 2009-ben már a 12. évfolyamnál tart, és a tanév vége előtt megjelent száma már a borítóján beszámol a Teleki-család támogatásáról, arról, hogy elkészült az iskolát bemutató DVD, /erre még visszatérünk/, hogy 50 fős /!/ küldöttség látogatott Újvidékre a Josip Slavenski testvér-zeneiskolába, ahonnét őszre várták a viszontlátogatást, hogy hat zeneiskolai tanuló nyert felvételt szakirányú közép­iskolába, valamint, hogy kik képviselték az iskolát  a különböző országos, regionális és megyei versenyeken, végül pedig, hogy a tanév folyamán az iskola tanulói és  tanárai  94, azaz kilencvennégy alkalommal léptek közönség elé. Mindez csak a borítón, a 16 oldalas kiadvány belső oldalain általános tudnivalók, mint pl. a tanévvégi vizsgák rendje mellett személyes hangvételű tanári és tanulói beszámolók a tanév legfontosabb eseményeiről. Ebben többek közt szerepel a Művészetek Palotájában és a Liszt Ferenc Múzeumban tett látogatás, de az olyan nemzetközi programok is, mint a Together in Music and Art, amelynek keretében pomázi diákok jártak Angliában, a Comenius-hét révén pedig 28 diák és tanár érkezett Pomázra Dániából, Finnországból és Németországból, hogy magyar társaikkal közös munkájuk során foglalkozzanak Csontváry: A magányos cédrus c. képével. Szerepel még a lap e számában beszámoló a XI. Országos Tekerő Találkozóról (erre még visszatérünk), az I. Pomázi Jazz-fesztiválról, a város nagy szülöttjének, Vujicsics Tihamérnak 80. születésnapi meg­emlékezéséről, amelynek fővédnöke a zeneszerző özvegye volt, és jelen volt a Szerb Köztársaság nagykövete is, továbbá a farsangi estről és a tanári hangversenyről, a Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar nyári programjairól és CD-jéről, és persze a tanév talán legtöbb tanárt és tanulót  foglalkoztató eseményéről, a Zenés Diákszínpad legújabb előadásáról, a Szurdi-Szomor-Válla szerzőtrió Diótörő és Egérkirály c musicaljéről, a szereplő tanulók és tanárok, valamint a zenekari tagok felsorolásával. (Minden színpadi előadás élőzenei kísérettel zajlik!)

          A pomázi zenés diákszínpad szinte egyedülálló kezdeményezés, újítás az ország művészeti iskoláiban. A kiindulópont az iskola önállóvá válásának éve, 1992. Miután ez kettős Kodály-évforduló volt, az igazgatónő azt kérte a tantestülettől, hogy ne formális megemlékezéssel ünnepeljenek. Így támadt az az ötlet, hogy adják elő a Háry Jánost a zeneiskola növendékeivel mind a színpadon, mind a zenekarban. Az előadás hatalmas sikert aratott. Ehhez segítettek az általános iskolai kollégák is, a rendezést pedig a Pomázon élő színművész, Nagy Zoltán vállalta. Ezt követően sorra jöttek a magyar zenés színjátékok, mind nagy sikerrel. A darabok felsorolása mutatja, hogy mekkora vállalkozásról volt és van szó: Kodály daljátékát Farkas Ferenc Csínom Palkója követte, a továbbiak pedig: Kacsóh: János vitéz, Rózsa Pál-Kaiser László: Ludas Matyi /gyermekopera-ősbemutató/, Szörényi-Bródy: István, a király /!/, Dés László: Valahol Európában, Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve, majd Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig, végül legutóbb a már említett Diótörő és Egérkirály. Az első tizenöt év előadásairól képes összefoglaló könyv jelent meg Borbély Mihályné szerkesztésében, aki addigra már átvette a rendezés feladatait Nagy Zoltántól. E könyvben az előadásokra felkészítő tanárok és a szereplő tanulók közül is jó néhányan megható lelkesedéssel számolnak be mind a felkészülés kisebb-nagyobb nehézségeiről, mind az előadások hatalmas sikeréről. Az előadásokat Pomázon kívül más városokban is bemutatták, sőt, még Románia, illetve Erdély és a Felvidék néhány magyar lakosságú városába is eljutottak, ahol még az itthoninál is nagyobb sikerük volt. Az előadások létrejöttét a zeneszerzők is örömmel és lelkesen támogatták: így például a Csínom Palkót még meghatva látta és hallotta Farkas Ferenc; az István, a királyt maga Szörényi Levente ajánlotta előadásra a Csínom Palkó előadását látva, azt is hozzátéve, hogy mind ő, mind pedig szerzőtársa lemondanak a szerzői jogdíjról. A Ludas Matyi zeneszerzője, Rózsa Pál pedig maga ajánlotta fel, hogy gyermekoperát ír az iskolának. Mint már említettük, valamennyi darabot élőzenével szólaltatták meg, az iskola tanulóinak és tanárainak közreműködésével, a musicalek esetében termé­sze­tesen főleg a jazz tanszak részvételével. Ásztai Csabáné igazgatónő így méltatta a zenés diákszínpad jelentőségét az első 15 évre visszatekintő könyvben: „A színházas­dinak óriási közösségteremtő ereje van. Nekem ez a rögeszmém…A közösségteremtés módszerei változatosak. A lényeg, hogy egy cél érdekében dolgoznak együtt, - jelen esetben gyerekek, tanárok és szülők. Aki egyszer ilyenfajta munkában részt vett, megtapasztalta annak építő erejét, az örökre megfertőződik. Így vagy úgy törekedni fog arra, hogy valamilyen közösség tagjává váljon, legyen az színjátszó kör, zenekar, kórus vagy tánccsoport.”

          Ez a közösségteremtő szándék, és az ezt megvalósító tevékenység áthatja az egész iskola munkáját. Az ezt ismertető, képekkel illusztrált kis kiadványban már a klasszikus zenei tanszak tárgyainak felsorolását követően az olvasható: „Zeneiskolánk nagy súlyt fektet arra, hogy a gyermekeket megtanítsuk az együttmuzsikálás örömére. Két-három év után a következő együttesek közül választhatnak: fúvószenekar, kiskórus, fuvolazenekar, gitárzenekar, vonószenekar, vegyes kar, reneszánsz tánc­együttes /!/, furulya együttes, ütő együttes.”    

          A népzene tanszak ismertetőjében ez még nagyobb hangsúlyt nyer, ahol a tanszakok  felsorolásában a népi ének és a népi hegedű mellett olyan igencsak ritka hangszerek is találhatók, mint a tambura és a tekerő. Az ismertető kiemelten szól arról, hogy „Pomáz több nemzetiség lakta település. Évszázadok óta élnek itt békes­ségben a magyarok, szerbek, svábok, szlovákok, cigányok. Őrzik, ápolják kultúrájukat, hagyományukat. Ennek ismeretében iskolánk alapítása óta tanítunk népzenét. 2008 májusában már tizedik alkalommal rendezzük meg az Országos Tekerős Találkozót (azóta lezajlott a XI. is).  A millennium időszakában a tanári kar kutatómunkájának eredményeként a Magyar Kultúra Napján bemutattuk a „Zenei pillanatkép Pomáz 2000” c. CD-lemezt, és az azt kísérő öt nyelven  írt szöveg- és kotta-mellékletet, mely tartalmazza a városban még fellelhető zenei örökséget az egyes nemzetiségeknél, és mindazt, amit a népzenei tanszak keretein belül átörökítünk.”  E tanszakon is fontos szerep jut az együtteseknek: tekerőzenekar, tambura együttes, „Csutkababák” ének­együttes, „Meselia” együttes, magyar népi együttes, sváb party közül választhatnak a tanulók.

          A jazz tanszakot ismertető rész hangsúlyosan említi, hogy „a hangszeres szakok számának gyarapodásával megkezdődhetett a jazz igazi örömét jelentő társas muzsikálás, előbb duó-trió formációk működésével, majd a jazz kiszenekarok /combók/ megalakulásával.”

A Teleki-Wattay Művészeti Iskola tevékenységét a nyomtatott ismertető, egyéb nyomtatott kiadványok, pl. „A pomázi zeneoktatás története (1997), továbbá CD-k, pl. 10 éves a pomázi zeneiskola (2002), Pomázi Ifjúsági Fúvószenekar (2005), stb. mellett az elmúlt tanév  óta már egy három részes, „A mi iskolánk” című DVD-film is részletesen bemutatja. Ez is az újítások, az iskolát korszerű technika segítségével bemutató eszközök egyike. Ebben növendékek és tanárok egyaránt szóhoz jutnak: a tanulók elmondják, miért választották éppen azt a hangszert, amelyen tanulnak, a tanárok pedig főleg az együttesek munkáját ismertetik. Természetesen a szavak mellett a zenének jut a fő szerep: tanulók és együttesek játékából hallhatunk részleteket. Van zenei pályára készülő tanuló, aki elmondja, miért döntött a hivatásos zenei pálya mellett, és van, aki viszont határozottan az amatőr muzsikálás, és főleg az együttesben való amatőr játék szépségét, az ebből fakadó örömöt hangsúlyozza. A népi együttesek tanárai pedig hitet tesznek a hagyomány gyakorlati, szinte utánzás jellegű továbbadása mellett. A tambura zenekart vezető tanár felemlíti a település egykori hasonló zenekarait, amikor még apáról fiúra szállt a hagyomány; a tekerő együttes tanára örömmel beszél a szinte kivesző hangszer hagyományainak meg­mentéséről, a népi ének tanárnője pedig azt hangsúlyozza, hogy növendékei minden népdalt eredeti felvételről tanulnak, mert nem kívánja sablonossá, egysíkúvá tenni éneklésüket. A fúvószenekar vezetője örömmel mondja, hogy a 60 fős létszám állandóan telített, új tag csak egy régi tag kiválását követően kerülhet be. És persze láthatunk egy részletet a zenés diákszínpad legutóbbi előadásából is, amelyben diákok és tanárok teljes odaadással játsszák szerepüket, és a zenét „szolgáltató” együttes is nagy élvezettel teljesíti feladatát. (Természetesen ők is az iskola tanulói és tanárai.)

          Talán sikerült a fentiekben igazolni, hogy a pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola mennyire élen jár a hagyományok őrzésében, és hogy ugyanakkor mennyire nyitott minden új feladatra, valamint eredményeinek a legújabb technikai eszközöket is felhasználó ismertetésére, ami egyébként az eredmények „archiválását”, megőrzését is biztosítja. Ásztai Csabáné igazgatónő igen fontosnak tartja, hogy a művészeti iskolák nyerjék el a társadalom minden rétegétől sikeres munkájuk megismerését, elismerését és támogatását, beleértve az erkölcsi támogatás mellett a megfelelő anyagi támogatást is. Ennek egyik – náluk bevált – eszköze az e célra létrehozott alapítvány. A másik a pályázati lehetőségek figyelemmel kísérése, és a minden szükséges és előírt melléklettel felszerelt pályázatok benyújtása a megfelelő időben. E téren véleménye szerint jóval több lehetőség áll rendelkezésre, mint amennyit a művészeti iskolák ki- és felhasználnak. Nagyon fontos, hogy az egyes iskolák munkájának eredményét az adott település teljes lakossága, a társadalom egésze megismerje és értékelje, ne csak a tanulók szülei. Ehhez elengedhetetlen az iskola munkáját és eredményeit bemutató kiadványok, CD-k és legújabban már DVD felvételek közreadása. Szükséges termé­szetesen pl. saját internetes honlap is, de ez ma már az iskolák többségében fellelhető. 

          Sok lehetőség kínálkozik a nemzetközi együttműködésbe való bekapcsolódásra is: itt az ún. Socrates – és Comenius program nyújt elég sok lehetőséget, amit sajnos a magyar iskolák még nem ismernek eléggé, így nem is használják ki az ezekben kínálkozó lehetőséget. Az Európai Unióban az ilyen jellegű nemzetközi együtt­működés előreláthatólag bővülni fog, de erre fel kell készülni, például az ehhez elengedhetetlen nyelvtudás biztosításával. Igen jó és hasznos lenne, ha a magyar zeneiskolák és művészeti iskolák a jövőben intenzívebben bekapcsolódnának a nemzetközi tapasztalatcserébe. Ugyanakkor igen fontosnak tartja azt a feladatot, hogy a szomszédos országok művészeti iskoláival minél élénkebb kapcsolat alakuljon ki, különös tekintettel a magyar nemzetiségi területekre. A pomázi tapasztalatok e téren igen eredményesnek mondhatók, és véleménye szerint e téren lehetne a leg­könnyeb­ben további eredményeket elérni.

          A legfontosabb eredmény azonban az, hogy sikerült a Teleki-Wattay Művészeti Iskolát olyan kulturális központtá fejleszteni, amelyben a hagyományok ápolása nem csak az eddig megszokott módon, hanem új eszközökkel és új módszerekkel történik. Így olvad egybe a hagyományápolás és újszerűség, és így alakul egy új nemzedék újabb hagyománya a különböző kisebb-nagyobb zenei és művészeti közösségek révén, és ennek az új nemzedéknek remélhetőleg természetes lesz az európai kultúrában való mindennapos részvétel is. Ma már felnőtt egy nemzedék, amelynek a tagjai nosztal­giával tekintenek vissza a 10-15-20 évvel ezelőtti közösségekre, az akkori együttesekre, zenekarokra, a hangversenyekre és a színi előadásokra, a külföldi utak élményeinek emlékére. További sok sikert kívánunk az iskola igazgatójának, tantes­tületének és növendékeinek, abban a reményben, hogy munkájuk és ered­ményeik bemutatása inspiráló lehet más iskolák számára.

 

 

Matthew Boyden:

Az opera kézikönyve

 

Operával csak most ismerkedők és vájt fülű, megszállott operarajongók egyaránt élvezettel forgathatják ezt a kézikönyvet, amely megbízhatóan kalauzol el az operák sokszínű és izgalmas világába.

 

A Monteverditől Thomas Adésig a világ operatermésének legjavát áttekintő kötetben mintegy 150 zeneszerző eleven stílusban megírt, rövid életrajza és közel 340 opera részletes bemutatása olvasható.

 

Az egyes operák cselekményén és rövid zenei elemzésén túl a kézikönyv a művekről készült legjobb, közel 900 CD-felvétel frappáns és tömör, olykor csípős és kíméletlen kritikáját tartalmazza a leghíresebb archív felvételektől a legújabb lemezekig. A világ operaházaiban jelenleg repertoáron lévő művek közül 60-ról DVD-felvételt is ajánl.

 

A lebilincselően üde és eleven stílusban megírt, CD-felvételeken alapuló operatörténet rövid függelékkel zárul, amely híres énekesek és karmesterek vázlatos pályarajzát, és a műfaj legfontosabb zenei szakkifejezéseinek magyarázatát foglalja magában. A hatalmas anyagban jól áttekinthető mutató segíti az eligazodást, az oldalakat zeneszerzők, énekesek, színpadképek és CD-borítók fotói gazdagítják.

 

www.parkkiado.hu

 

6900 Ft — kartonált — 746 oldal