Hollós Máté: ÉREMMŰVÉSZET A ZENÉBEN

HAYDN: CISZ-MOLL SZONÁTA Hob. XVI/36 - 3. TÉTEL

Az Auenbrugger-kisasszonyoknak ajánlott hat szonátája közül az egyiket – a Hoboken-jegyzékben XVI/36-os számmal jelzettet – Joseph Haydn az ő korában igen ritka hangnemben, cisz-mollban költötte. Az igét szándékosan alkalmazom: a záró tánctétel poétikus zene, méghozzá – s a stíluson belül azt is mondhatjuk, természetesen – bármiféle ráaggatott, zenén kívüli költői képzettársítás nélkül.

Már a nyolcütemes, egyszerű szerkesztésű periódus varázslat az evidenciában. A ritmika azonos felépítésű: a félperiódusok első ütemei tizenhatodokkal aprózottak, a másodikak egyenletes negyedeket sorjáznak, a harmadikak – kadenciázóak – fél- és negyedhangból állnak (persze, e feleken díszítések kívánatosak). Disszonanciát csak a harmadik ütem félhangján hallunk: váltódomináns szekundakkord révén késik az V. fokú szext. Ennek „megfelelője” lehetne a hetedik ütem, de ott egy tercnélküli, vézna II. fokú szextakkord áll, s lép (ejnye, Haydn mester!) oktávpárhuzammal az V. fokra. Nem a tiltott párhuzam, hanem a naív egyszerűséget sugárzó harmónia miatt érzünk költői lebegést. Mindez a cisz-moll hamuszürkéjében olyan, akár egy gyermeki ábrándozás. De miközben a szűkszavú, alig jelzésszerű kíséretben is fellelhető egyszerűséget hangsúlyozzuk, ne feledjünk egy ritka tényt: a félperiódus zárlata nem dominánson, nem is tonikán hallható, hanem szubdominánson, II. fokú szexten! Annak eléréséhez pedig dallam és basszus tükörmozgásának érzékeny melodikája vezetett. S megkockáztatom a kérdést, bármily elméletiesnek hasson is: vajon nem e szokatan helyen exponált II. szextet idézi-e föl a szerző a kerekszeműen rácsodálkozó zárlatban?

Párhuzamos dúr középrész lendít át a cisz-moll merengésből a valóságba. A kezdő frázist szekvenciázza. A hangzatok karcsúságát őrzi: a 10. ütemben az I. fokú mellékdomináns kvintszext tonikáját csak az előző taktusbeli megszólalás emléke idézi tudatunkba. Az így elért IV. fok után a kíséretben lélegzetnyi szünetet tartva ejti alá a lágyabb szubdominánsról, a II. fokról a következő ütem domináns szextakkordjára a harmóniamenetet. A dallam ritmusát megtartva, de irányát megfordítva, a negyedeket nyolcadokká hegyezve ad a régi tartalomnak új hanghordozással új értelmet, majd ismétli meg ezt az újat variáltan, hogy megszokjuk, belakjuk, értelmezzük. Ez a variált ismétlés belső bővítésként szélesíti a formát, ami után megkapjuk az E-dúr tonikai zárlatát. S – mire is volt még jó az iménti variálás – a zárlatot is hasonlóan „újraéli”, ám ezzel már visszamodulál a tétel alaphangnemébe. Mindez a középrész 15 ütem alatt zajlik le, a 16-ik, amelyben cisz-mollba érkezünk, már a periódus ismétlésének kezdete. Ezután az asszociatív, variált motívumismétléssel értelmező, hangnemek közt barangoló középrész után az iménti hamvas zárlat még ártatlanabbnak tűnik föl, de itt a tágra nyílt szemben már az emlékezés könnyfátyola is feldereng.

Ha a cisz-mollt szokatlan hangnemnek neveztük, a Trio maggiore hangnemét, Cisz-dúrt egyenesen párját ritkítónak mondhatjuk. Ellentéte a főrésznek abban, hogy statikusabb, akkordikus, jóllehet mintegy a diszkant imitációjával indítja a basszust, ami által csöppnyi polifon ízzel fűszerezi a homofon zenét. Haydnnál nem ritka módon a 12 ütemnyi periódus középső négy taktusa a bővítés: ha kihagynánk, akkor is kerek periódust kapnánk. Nem ugyanígy osztja a kétszakaszos háromtagú formában fogant Trio középrészének és visszatérésének 12 ütemét: a kétszer 6 taktus első felében voltaképp kétféle félzárlat „alternatíváját” adja meg, s köti azokat össze úgy, mintha az első zárlatnál – a repülés nyelvén szólva – átstartolna. A második féltucat ütem pedig egyszerre hozza a Trio kezdőmotívumának szekvenciáját (főként dallami elemként), de harmóniailag mintha már emlékeztetne a főrész harmadik taktusában megfigyelt disszonanciaoldódásra is.

A határozott Cisz-dúr után ismét a törékenyen táncoló moll tematikában találjuk magunkat. S egyre csak azon tűnődhetünk: értettek-e valami konkrétumot az Auenbrugger nővérek a szende zárlatban. Vagy épp őket ábrázolta volna e tollvonásokkal Haydn?