A ZENETANÁROK TÁRSASÁGA (ZETA)

2010. február 13-i KÖZGYŰLÉSÉRŐL

I.

Az MZTSZ megalakulása óta támogatja a ZETÁT

Dr. Gyimesi László fontosnak tartja, hogy

megóvják a zenepedagógiai értékeket

A Zenetanárok Társasága (ZETA) 2010. február 13-án közgyűlést tartott, amelyen új vezetőséget választottak, s ezen a tanácskozáson dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára is felszólalt.

A bevezetőben Laczó Zoltán a Zenetanárok Társasága elnöke arról a nemzetközi díjról számolt be, amelyet dr. Gyimesi László tavaly, október végén vehetett át Tuniszban. A Nemzetközi Zenei Tanács (IMC) a zenei jogok védelmében kifejtett tevékenységért, az előadó-művészeti törvény megalkotásáért jutalmazta ezzel az elismeréssel a szakszervezetet. Richard Letts, az IMC elnöke szerint a magyarországi jogszabály, akárcsak az előadóművészek közteherviselését könnyítő, úgynevezett ekho-törvény a gyakorlatba ülteti át az UNESCO és az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete által a művészek jogállására megfogalmazott ajánlás számos lényeges elemét. A több mint hetven szervezetet tömörítő FIM elnöke, John Smith javasolta a magyar érdekvédőket erre az elismerésre, s azért esett a választásuk az MZTSZ-re, mert nemcsak a zenészek, hanem mindenki zenéhez való jogáért harcoltak.

A szakszervezet számára ugyanis lényeges, hogy a muzsika mindenki számára hozzáférhető legyen, s tényleg a mindennapok részét képezze. Dr. Gyimesi László elmondta: ezért is tartja fontosnak a Zenetanárok Társaságát, s hozzátette, már a ZETA születésekor is jelen lehetett, s örül, hogy ilyen hosszú ideje működik a szervezet. „A mi szakszerveztünk munkájában folyamatosan jelen van a kettőség – folytatta –, hiszen az a dolgunk, hogy a művészeti terület fejlődését segítsük, s hogy ez mennyire sikeres, talán az is jelzi, hogy a szimfonikus zenekarok pozíciója nagyon erős. Ez részben az előadó-művészeti törvénynek is köszönhető. A szakszervezet másik fontos feladata pedig a zeneoktatással való foglalatoskodás. E két tevékenységet úgy kell egyensúlyban tartanunk, hogy egyik se szenvedjen csorbát. A jelenlegi helyzetben pedig a gazdasági válság hatásait elsősorban abban látom, hogy bár egyébként sem könnyű szakszervezeti vezetőként dolgozni, most még nehezebb…” S hozzátette, az alapfokú művészetoktatás kapcsán azt tartja a leglényegesebb kérdésnek, hogy hol van az oktatás jogszabályi helye. „A törvény azt mondja ki, hogy a művészetoktatás nem kötelező feladat. Ha azonban már az önkormányzat vállalta ezt a tevékenységet, akkor nem lehet abbahagyni. Ha az önkormányzat nem folytatja, akkor a megyének kell ellátnia ezt a feladatot. Általában azért kell komoly harcot vívnunk, hogy ez a helyzet ne változzon, hiszen óriási a kísértés arra, hogy a művészetoktatást megszüntessék, vagy legalábbis piaci alapon működtessék... A finanszírozás szintén lényeges kérdés, erről is az önkormányzatnak kell gondoskodnia. A büdzsé nagysága az aktuális politikai hatalom szándékától és lehetőségeitől függ, s ez bizony elég szűk mozgásteret jelent. De olyan összegért kell küzdeni, ami lehetőség szerint életképessé és fejlődővé teszi az oktatási intézményeket. Demagógia azonban azt állítani, hogy a művészetoktatás képes olyan pozíciót elfoglalni, amelyet a közoktatás egésze sem bír. A cél mindig az, hogy az alapfokú művészetoktatás maradjon meg a közoktatáson belül, és így működjön.

Ha visszatekintünk az utóbbi két évtizedre, elmondhatjuk, hogy az 1990-es évek elején a művészetoktatással foglakozó pedagógusoknak 15-20%-kal volt alacsonyabb a bére, mint a más területeken dolgozó pedagógus kollégáiknak. Az egységes bértábla azonban mára már ezt a gondot is orvosolta, valamint az, hogy a normatív alapú támogatásba bekerült a művészetoktatás is. Természetesen a legnagyobb harcok mindig a normatíva összegéről folynak. Arra kell ügyelnünk, hogy az alapfokú művészetoktatást megvédelmezzük, s az időnkénti fejlesztésére is találjunk forrásokat.

A válságos időkben még nehezebb a dolgunk, de ilyenkor már az is jó hírnek számít, ha nincs rossz hír… Hiszen ha van feladatellátás, akkor szükség van a pedagógusokra is!

S visszatekintve a foglalkoztatásra az elmúlt években, 1990-ben 170 iskola és 80 ezer gyerek tanult az alapfokú művészetoktatásban, s az 1990 es évek végére 130 ezerre nőtt a gyerekek száma. De ebben az időben a társművészetek is belekerültek az oktatásba, s ezzel átrendeződés kezdődött a területen. Ez a fenntartók terén is jelentkezett, hiszen korábban 95% ban az önkormányzat volt a fenntartó, ez az arány a magániskolák miatt csökkent, míg a tanulólétszám 350 ezerre nőtt. S ennek a folyamatnak a zene lett a vesztese, hiszen itt a gyereklétszám lényegében nem változott, viszont kevesebb pénz jutott az ágazatra. A zeneoktatás és a csoportos művészeti oktatás támogatása közötti összeg nem volt reális. A zenéé alacsony lett, a csoportos pedig gyakran felülfinanszírozottá vált. S az állam sem épített ki megfelelő ellenőrzési rendszert. Miután napvilágra került néhány botrányos eset, s ez vonta maga után a minősítés szükségességét. S hogy ez mennyire volt eredményes, talán az is jelzi, hogy ezt követően körülbelül száz iskola, s körülbelül 100 ezer gyerek tűnt el hirtelen a rendszerből…Valószínűleg nem is volt soha benne. Viszont a minősítés véget vetett művészeti intézményeket ért politikai támadássorozatnak. S bár kevesebb a pénz, ennek az összegnek az útja jobban átlátható, és biztosan jobb helyre kerül, mint korábban.

A foglalkoztatás terén jól képzett pedagógusokra van szükség. S a szakszervezet feladata is „egyszerű”, meg kell őrizni a munkahelyeket minden áron. Szerencsére ezen a területen komolyabb munkanélküliséggel eddig nem kellett szembenézni. A 2010. évi költségvetés nagy harcot jelentett, hogy a zeneoktatás finanszírozásának három lábát hasonló nagyságúvá akarták tenni. Az állami és az önkormányzati támogatás mellett azt tervezték, hogy a szülői hozzájárulást is 30%-osra növelhetővé váljon. Szerencsére sikerült elérni, hogy ez csak maximum 15% legyen.

S a cél továbbra is az, hogy a művészetoktatást igyekezzünk minél jobban beágyazni a közoktatás rendszerébe, de arra is ügyeljünk, hogy azért ne legyen túl mélyen, mert akkor már következik az egységes iskola…”

A szakszervezeti vezető hozzátette, mindez főként az alapfokú művészetoktatásra jellemző, hiszen a középfokú művészetoktatásnál a jogállás teljesen tiszta, s a felsőfok szenvedi meg ebben az esztendőben a legkisebb mértékben a válságot.

Laczó Zoltán elnöki beszámolója kapcsán dr. Gyimesi László elmondta, az MZTSZ mindig feladatának tekintette, hogy segítse a zenepedagógusok szakosztályát, majd az abból alakult ZETÁT. Azzal a céllal született a PARLANDO is, s a mai napig azért támogatják, mert úgy vélik, értéket teremtenek, óvnak meg, hiszen ez az egyetlen ilyen jellegű szakmai folyóirat, amelynek a szerkesztését önálló bizottság végzi. S a szakszervezet büszke arra, hogy a ZETA létezik. S hozzáfűzte azt is, Laczó Zoltánnal már több mint két évtizede dolgozik együtt, s a mai napig élvezi szellemességét, intelligenciáját, felkészültségét, s mélyen elismeri eddigi munkáját.

R. Zs.