Népdalverseny a
szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában
A
szentendrei zeneiskola szolfézs tanszaka hagyományosan, évek óta minden tanév
novemberében megrendezi tanulói számára a népdaléneklési versenyt.
Öröm
és megtiszteltetés számunkra, hogy évről-évre részt vehetünk ezen Voloszné Ősz Erika kolleganőmmel, mint a bíráló bizottság
tagjai. Nagyon jó hallani, évekig végigkísérni a növendékek szereplését,
visszaemlékezni az előző években sikereket elért tanulókra és látni további
fejlődésüket.
A
verseny helyszínéhez közeledve már érezhető volt, hogy valami készül: a
környező utcákból gyerekek siettek a zeneiskola felé, kezükben ünneplő
ruhákkal. Az iskola
hangversenytermében a kezdés előtt pár perccel nem volt ülőhely: szülők,
testvérek, ismerősök, az iskola tanárai foglaltak helyet és izgatottan várták a
gyerekek produkcióit. Rendkívül felemelő volt számunkra, hogy a tanulók az
alkalomhoz méltóan ünneplő ruhába, népviseletbe öltöztek, még a hajviseletek is
igényességről tanúskodtak!
A
verseny anyagát a szolfézs tanszak tanárai közösen állították össze.
Az
előképző első évfolyamától kezdve minden évfolyamnak kijelöltek egy-egy
kötelező népdalt. A tanulók a műsorukat
szabadon választott dalokkal egészítették ki. A verseny zenei anyagának
kiválasztása körültekintő és szerencsés volt. Igényes, hangulatos népdalokat
tanultak meg a gyerekek. A dalok ambitusa, dallami
nehézsége, énekelhetősége jól illeszkedett az adott korcsoportok képességeihez
és életkorához.
A versenyt
Juhász Lívia tanszakvezető tanár nyitotta meg. A tanulók nagyon szép Nevezési
Lapokat készítettek – a stílusos, ötletes rajzok, díszítések már örömet okoztak a bíráló
bizottságnak. Először tanulónként a kötelező népdal előadására került sor, majd
a „szabadon választott” dalok egyikét szólaltatták meg. Az értékelés 1-10
ponttal történt.
A
növendékek nagyszerűen felkészültek, nagyon komolyan vették a versenyt. A
szabadon választott népdalok sorát is igényesen választották ki. A helyezéseket az előadás muzikális,
hangulatos megfogalmazása, az intonálás tisztasága, a megfelelő tempó
megválasztása és a hangi adottságok döntötték el. Kiemelkedően szép
megszólaltatásokat hallhattunk: szinte kivétel nélkül a népdaloknak megfelelő
hangvétellel, egyszerűen, átélten, muzikálisan hangzottak el a dalok. Néhányan
eredeti népi éneklési móddal is sikeresen próbálkoztak! Külön öröm volt
számunkra, hogy a 60 nevező tanulóból 12 fiú volt (20%)! A tanulók közül 9-en
értek el maximális eredményt!(15 %)
A
kiselőképző és előképző osztályok kötelező anyaga a Kinyílt a rózsa… illetve az Udvarom,
udvarom kezdetű dal volt. A tanulók - korukhoz képest bátran -sokan látható, hallható örömmel énekeltek. Sajnos néha, a
tanári hangadás ellenére- előfordult, hogy a dalokat mélyen kezdték.
Kiemelkedő
pedagógiai törekvésnek értékeltük azt a szándékot, mellyel az előképzősök
szereplését is fontosnak találták a rendező tanárok. Ha ebben az életkorban a
gyerekek megérzik a szép éneklés örömét, a népdalok előadásának érzelmi
teljességét, valószínűleg a későbbiekben is szívesen fognak népdalokat
énekelni!
Az
első évfolyam kötelező dala a Hol jártál az éjjel… kezdetű népdal volt.
A
szabadon választott népdalok ebben a korcsoportban szintén szerencsésen
alkalmazkodtak a tanulók egyéniségéhez. A gyerekek tisztán énekeltek, csak a
tempótartással adódott néha probléma. Az első díjat nyert tanuló: Gembela Gergő kiemelkedően szerepelt.
A
második évfolyam kötelező dala az Érik a ropogós cseresznye… kezdetű népdal
volt. Meglepetést okozott számunkra, hogy a felfelé kvintváltásnál néhány
tanuló kimozdult a tonalitásból. Ezt elsősorban az izgalomnak tulajdonítottuk,
hiszen ebben az életkorban már jobban jelentkezik a „lámpaláz”!
A
szabadon választott népdalok muzikálisan és szinte hibátlanul szólaltak meg.
Egy-két
előadásban előfordult a szótagolásos éneklés, illetve a népdal jellegének nem
megfelelő tempóválasztás. Ebben a korcsoportban és a következőkben is már sok
igen szép hangi adottságú tanuló szerepelt. Látszik, hogy a tanszak tanárai az
órákon a hangképzésre is gondot fordítanak.
Nagyon
szép, átélt, parlando éneklést hallhattunk az első
helyezett Bokor Annától, aki az Erdő mellett estvéledtem…
népdalt adta elő (a hangversenyteremben a hallgatóság nagyszerűen, néma
csönddel reagált!)
A
harmadik évfolyamban a kötelező dal (A bolhási kertek
alatt… ) előadásai nagyon jól sikerültek. A növendékek
remekül megérezték az aszimmetrikus lüktetést- hangulatosan és örömmel
énekeltek.
A negyedik évfolyam kötelező anyagában választási
lehetőség volt a Kisöcsénybe ’… illetve a Kecskemét
is kiállítja… népdalok között. Minden tanuló az aszimmetrikus dalt
választotta! Igen szép, ritmikailag is
kifogástalan, élményszerű előadásokat hallhattunk! A szabadon választott népdalok választása,
előadása ebben az évfolyamban nem volt annyira kiemelkedő, mint a többiben!
Az
ötödik osztályban a Felülről fúj az őszi szél..
kezdetű népdalt kellett megtanulni. Nem minden tanuló tudta a tempót helyesen
megválasztani.
A
szabadon választott dalok ebben az évfolyamban szintén nem voltak annyira
igényesek, mint a többiben (vagy talán már nagyon magas lett a mércénk!?)
Dicséretre
méltó volt viszont, hogy ebben a korosztályban sok fiú indult!
A hatodik évfolyam produkciói nagyszerűek voltak!
Érezhető volt, hogy a gyerekek szívből éneklik a kötelező és a választott
népdalokat. A hat év zenei folyamata beérett! Nehéz és nagyon szép népdalokat
választottak (Pl. Szivárvány havasán…, a kötelező dal
a „Jajj, de szépen cseng a lapi”..volt)
A kiemelkedő, meggyőző előadásokat a hallgatóság ismét
nagy örömmel fogadta.
Előképző 1. (kiselőképző)
I.
Kóczán Kincső- Bokorné Forró Ágnes
II.
Pállfy Donát- Bokorné Forró Ágnes
III.
Minya Nóra- Bokorné Forró Ágnes
Előképző 2.
I.
Heyliger Ajsa- Bokorné Forró Ágnes
II.
Nagy Dóra Hanna-
Kassainé Garamvölgyi Rita
III.
Bokor Zsófia-
Bokorné Forró Ágnes
1. évfolyam:
I.
Gembela Gergő- Kassainé Garamvölgyi Rita
II.
Pállfy Zsuzsanna- Kassainé Garamvölgyi Rita
III.
Tardy Júlia-Bokorné Forró Ágnes
Waschler Anna- Kassainé Garamvölgyi Rita
2. évfolyam:
I.
Bokor Anna-
Bokorné Forró Ágnes
II.
Fekete Zsófia-
Juhász Lívia
Liebe Zita-Bokorné Forró Ágnes
III.
Pálya Hanna-Kosik
Dóra
3. évfolyam:
I.
Mészáros
Anna-Kosik Dóra
II.
Minya Flóra-Juhász Lívia
III.
Szinnai Kamilla- Juhász Lívia
4. évfolyam:
I.
Vedres Anna-
Juhász Lívia
II.
Megyeri Petra-
Nyári Irma
III.
Szinnai Kinga- Juhász Lívia
Karajz
Villő- Kassainé Garamvölgyi Rita
5. évfolyam:
I.
Hazafi Márton- Kassainé
Garamvölgyi Rita
II.
Major András-
Nyári Irma
III.
Lambert Réka-Nyári Irma
6. évfolyam:
I.
Demjén Anna- Papp
Miklósné
Fodor
Eszter- Papp Miklósné
Pap Sarolta- Papp
Miklósné
II.
Mokos Erzsébet- Kassainé Garamvölgyi Rita
A
szentendrei zeneiskola népdalversenye kiválóan sikerült. Szívünk szerint
buzdítanánk minden zeneiskolát, hogy ilyen lelkesedéssel és hittel
munkálkodjanak a népdaléneklés életben tartásáért! Az iskolában évtizedek óta
elkötelezett, értékszemléletű szolfézstanítás folyik. A megalapozó és
eredményes munka Papp Miklósné, volt tanszakvezető tanár vezetésével alakult
ki. Az eredmény minden tekintetben teljes, a jobbnál-jobb felvételiző és az
országos szolfézsversenyeken első, második, harmadik helyezéseket elérő tanulók
nagy száma ezt mutatja. Papp Miklósné
tanárnő mellett nevelődött és felnőtt egy fiatal szolfézstanár csapat, akik
szívvel-lélekkel továbbviszik a tanszak szakmai és pedagógiai célkitűzéseit,
megtartják eredményeit. Az eredmény: a szolfézstanulás a gyerekek számára
nemcsak az elméleti tudást, hanem az aktív muzsikálást és ebben különösen a
népdaléneklés szeretetét is jelenti!
Gratulálunk
a szentendrei zeneiskola vezetésének, tanárainak, növendékeinek! Külön köszönjük a szülőknek, hogy odafigyeléssel
és megbecsüléssel támogatják a zeneiskola munkáját!
A
bíráló bizottság nevében: Papp Károlyné
.