A
digitális korszak száguldó sebességgel élő szülötteinek tanítása*
A mai
gyerekek zavarba jönnek, amikor olyan oktatási környezetbe kerülnek, ami még a XIX.
század körülményeit sugallja, ahol az információ kevés, de rendezett, és
bizonyos széttördelt minták, tárgyak felépítése szerint strukturált. (McLuhan,
1967)1
A „digitális
kor szülötteinek” kihívása
2007 áprilisában Michael Wesch, a Kansasi Állami Egyetem
kulturális antropológia tanszékének tanársegédje felmérést készített
osztályának 200 tanulójával, hogy megtudja, „mit gondolnak tanulmányaikról,
mire van szükségük a jövőjük szempontjából, és a jelenlegi nevelési rendszerünk
hogyan illeszkedik ehhez.”2 Wesch és tanítványai egy 3 perces videó
felvételen összegezték ezeket az eredményeket és 2007 október 12-én feltették a
YouTube-ra. „A mai diákok jövőképe” elnevezésű projektet több mint 3 millióan
látták, és a világ minden tájáról érkeztek hozzászólások, blogok. Kétségtelen,
hogy a megdöbbentő statisztikákon mélyen elgondolkoztak a neveléssel foglalkozó
szakemberek.
A
felmérésben résztvevő 200 diák átlagosan 115 fős létszámú osztályokban tanult
és úgy gondolták, hogy tanáraiknak mindössze csak 12 %-a ismeri fel őket és
tudja a nevüket. Ezek a diákok azt állítják, hogy évenként nyolc könyvet
olvasnak el és megadott témákról körülbelül 42 oldalnyi saját könyvtár
kutatáson alapuló esszét írnak. Ez elhanyagolhatóan kis százalék a közel 2300
web oldalhoz, az 1281 Facebook profilhoz és a több mint 500 írott oldalnak
megfelelő leírt e-mailhez képest, melyet egyetlen szemeszterben produkálnának.3
Ez az internet generáció (iGeneratio) születése óta a dvd, internet, azonnali
üzenetközvetítő programok, szöveges üzenetek, mp3 lejátszó és mobil telefonokon
át tartó permanens kommunikációs kapcsolat miatt
„a digitális kor szülötte” becenevet kapta, és e generáció tagja egész jól érzi
magát ebben a másokkal állandóan összekapcsolt és virtuális világban.4
Sokan aggódnak azért, hogy ez a gyors ritmusú
környezet problémákat jelent a mai tanulók számára. A kollégák gyakran
osztoznak olyan közös panaszokban, hogy a növendékek szóbeli kifejezőkészsége
csökkent és nem tudnak koncentrálni. Zavarja őket, hogy nem akarnak már énekelni,
vagy részt venni az iskolai együttesekben. A junk tudománytól és a városi gang
kultúrától kezdve a hanyatló akadémiai követelményekig és a politikai
inkorrektségig mindent hibáztatnak ezért. A jövő zenészeinek nevelőiként az
összeütközés ezzel a digitális világgal hasonlóan meghökkentő lehet. Ha ezek a
változások valóban így vannak, hogyan fog a digitális kor szülötte
belehelyezkedni egy hosszadalmas Mahler szimfóniába, vagy Bellini bel
cantójának intrikus énekes passzázsaiba, vagy egy késői Beethoven szonáta
retorikus komplexitásába?
Egyik
út az, hogy újra értékeljük a körülményeket, amelyekben az oktatás történik. A
legtöbb diák azon keresztül tanul, amit maga is csinál, és amit a legtöbb diák
az osztályteremben tesz, nem más, mint passzívan ülve hallgat. Az előadásmód
tartalma természetesen gyakran csak állandó áramlása a differenciálatlan, de
mégis megkérdőjelezhetetlennek hangzó információnak, alkalmi anekdotával vagy
példával fűszerezve, hogy élővé tegye az előadást.
Ritkán
kérik a diákokat arra, hogy elsőként nyilvánítsanak véleményt, pontosan
definiáljanak valamit, vagy aktívan kutassanak, és más, kreatív megoldást
találjanak a problémára. Ha azonnal kérdéseket teszünk fel, a diákok adminisztratívvá
válnak: „Ez benne lesz a tesztben?” „Milyen hosszú kell legyen az
előadás/feladat/projekt?” stb. Ez azt sugallja, hogy a növendékeket sokkal
inkább az osztályzat érdekli, mint a tanulás. Hogy a napjainkban rendelkezésre
álló források minden előnyét egy nevelő ki tudja használni, szükségünk van arra,
hogy megerősítsük és újraértékeljük a tartalmat (minek „megtanulása” miatt van
itt a diák) és a módszert (ahogy átadjuk tanulnivalót”.)
A
kételkedők véleménye ellenére a digitális módon továbbadott oktatási formákat,
mint például a multimédia tanulást, a kombinált oktatási formát (blended
learning), vagy az on-line tanulást (e-learning) felhasználók száma emelkedőben
van. Az állami és privát oktatás az egész USA-ban komoly erőfeszítéseket tett
az információs technológia bevezetése érdekében, és növekvő számban kínálnak
kurzusokat a virtuális világban. Jeff Greer nemrég arról számolt be, hogy a
főiskolai on-line tanulás rohamos mértékben növekszik. A 2008-2009-es tanév
kezdetén több mint 4.6 millió főiskolai diák vett részt minimum egy on-line
kurzuson. Ez arányában több mint egy diák négy főiskolai tanuló közül, és az
eredmény 17%-os emelkedés a 2007-es évhez képest.5 Ebben a virtuális
környezetben a tartalom megértésének megkönnyítéséhez a tanárok gyakran
nyújtanak segítséget. A spontán osztálytermi párbeszédeket vitafórumok váltják
fel, és gyakran egyre többen és egyre gondolatébresztőbb megjegyzésekkel
vesznek részt benne.
Válaszok a
kérdésekre
A digitális kor szülöttei villámsebességeken nőnek
fel, gyorsritmusú videojátékokon, T1 kommunikációs hálózati vonalakon, azon,
hogy több mint száz képet találnak percenként a MTV-én6. Úgy nőnek
fel, hogy házi feladataikat bekapcsolt TV mellett írják, és minden pillanatban
fülükön lógó MP3 lejátszóval jelennek meg. A másokkal való kommunikáció tipikus
módja a mobiltelefon, az azonnali üzenetváltás és a könyvekben kinyomtatott
megváltoztathatatlan statikus szöveget a hypertext-en keresztül hozzáférhető
web tartalom porrá zúzza. Ez a megismerési forma teljesen interaktív, az előre
meghatározott tartalom minimális benne. A tipikus osztálytermi környezet
viszont tele van előre gyártott nem interaktív tartalommal és ez nem hatékony a
digitális korszak szülötte számára.
Az
aktív tanulás bizonyításának módszere ma is ugyan az: értelmes kérdések
feltevése. Az értelmes kérdés általában másik értelmes kérdéshez vezet, amely
gyakran megkérdőjelezi a feltevéseket, és kreatív, kritikus gondolkodásra
serkent. És hogy válaszol a kérdésekre a digitális kor szülötte? – utánanéz a
„Google”-ban.
A
„Google” egy rendkívül hatékony internet kereső gép, amely egy kereső ablakba
beírt „kérdéseket” fogad el, majd végignézi a világhálót, hogy megtalálja a
feltehetően legmegfelelőbb (és sokszor nem megfelelő) válaszokat. A „találatok”
gyakran egyéb kérdéseket vetnek fel, mely lehetővé teszi annak megvizsgálását,
hogyan mehetnek egyre mélyebbre, hogy megtalálják a keresett választ. Sőt, a
Google néha még „javaslatokat” is tesz arra, hogyan lehetne „javítani” a
keresési eljárást. A Google maga tartalom semleges – egyszerűen azokat az
adatokat szedi össze, amiről „azt gondolja”, hogy megfelelő választ adnak a
kérdésre, és hagyja, hogy a felhasználó döntse el, ha ennek tárgyhoz tartozása
további tanulmányozásokat tesz indokolttá. Amint a digitális kor szülötte azzal
küzd, hogy megpróbálja eldönteni, mennyire hihető, amit olvas, a Google által
visszaadott információ kritikus analízise gyakran elmarad. Mégis, ha a Google-t
és más internet kereső gépezeteket éles elméjű ítélőképességgel használjuk, a
korábban sok fáradtsággal járó, de semmi eredményre nem vivő kutatási órák
átfordulnak egy szorgalmasan összegyűjtött tudás izgalmas felfedezésébe. Kyle
Gann komponista/teoretikus/muzikológus és rokonszenves blog író, John Cage
4’33”–járól írott könyve befejezéseként nem régen a következőket jegyezte meg:
…Milyen hihetetlenül boldog vagyok, hogy a „Google”
korszakban írok könyvet… Elképesztők az időt megtakarító lehetőségek… Google
megtalál nekem mindent, amire szükségem van….néhány internet hivatkozás elvezet
egy könyvben a megfelelő helyre, és az „Amazon” sok könyvben a legtöbb oldalt
elérhetővé teszi, így a Googleban egy mondattöredék hozzásegít az éppen
szükséges és beszkennelt könyvhöz. Számtalan lábjegyzetet is kapok, olyan
könyvekre vonatkozó oldalszámokkal, amit soha nem is vettem kézbe. Ez igazán
hihetetlen. 7
A média
technológia beépítése a zenei osztálytermekbe
A zeneoktatók élvonalban járnak abban, hogy a
különböző média technológiákat integrálják az osztályba és ezt napjainkban
azért választják, mert ezzel támogatják, hogy a diákok önmagukat tanítsák. A
„régi” osztályteremben a hangfelvételek százada lehetővé tette ugyan a
tanároknak, hogy tágítsák a körét az előadási gyakorlattal kapcsolatos
tapasztalatoknak, de most, ahelyett hogy „elképzeljük”, hogyan hangzott
Ysaÿe, Kreisler, Paderewski, és Rachmaninov előadása, megtapasztalhatjuk,
ha lejátszunk egy felvételt. A digitális technológia – film, video és audio a
hang visszaadása terén – nagyobb tisztaságot hozott az ilyenfajta médiákban.
Most a média ontja a választékot, így a diákok megismerhetik egy állandóan
növekvő repertoár lehető legjobb felvételeit (igen, a legrosszabbakat is). Sőt,
talán még sokkal csodálatraméltóbb az, hogy ingyen hozzájutnak ehhez az
anyaghoz.
A korlátlanul felhasználható, szerzői
joggal már nem védett repertoár az interneten keresztül a Petrucci Zenei
Oldalon most szabadon hozzáférhető. Ámbár ez a web-oldal a nemzetközi copyright
előírások megszegése miatt komoly kihívásokkal nézett szembe, nemrég ujjá
élesztette magát, és úgy tűnik, „teljesen elkötelezte magát annak a célnak,
hogy létrehoz egy virtuális könyvtárat, amely minden szabadon hozzáférhető
zenei anyagot tartalmaz, emellett olyan zeneszerzők műveit is, akik hajlandók
alkotásaikat ingyen megosztani a világgal.”8
Valójában
a régi copyright törvényekből fakadóan sok kihívás fenyegeti az on-lineon
elérhető tudományos munkát. A web tudományos közössége intellektuális
tulajdonát megvédte az „Alkotó Közösségek Engedélyezése” elnevezésű jogszabály
2002-es kibocsátásával; ez lehetőséget ad az egyes szerzőknek arra, hogy maguk
döntsék el, engedélyezik, vagy megtiltják, hogy munkájuk bizonyos komponenseit
mások használják, így azok ezután törvényesen, jogsértés nélkül építhetnek
arra, és megoszthatják, közzétehetik azt.9
A
YouTube jellegű, folyamatosan áramló video archív felvételek lehetővé teszik,
hogy a zongoristák Bach Goldberg-variációját Glenn Gould vagy Schiff András
előadásában olyan perspektívából lássák, melyen keresztül játékukat sokkal
közelebbről vehetik szemügyre, mint ahogy egy átlagos koncertteremben látható.
Egy zenetudós láthatja Stravinskyt, amint saját műveit próbálja, vagy
meghallgathatja Halsey Stevens interjúját Arnold Schönberggel. A privát tanítás
most már nem korlátozódik a helyi forrásokra. Egy web kamerával és egy
skype-pal egy Ausztráliában, Melbournben lévő klarinét játékos órát vehet a
Kínában, Pekingben lévő klarinétostól. Újra csak, mindezt fillérekért, vagy
ingyen.
Az
oktatók például kiegészíthetik a kurzusmunkát azzal, hogy levesznek a web-ről
jól ismert előadásokat a Schenker-féle analízisről, színkép analízisről, vagy
egy zenekari hangszer fizikai felépítéséről. Ezek, és számtalan más téma oktatásának
kiegészítése azonnal hozzáférhető a Google használatával. A könyvtárak
digitalizálják speciális gyűjteményeiket, és a monumentális Bach és Mozart
összkiadás most már on-lineon van. A bécsi Schönberg Intézet online-ján tudósok
most saját otthonukban tanulmányozhatják a festményeket, kéziratokat,
vázlatkönyveket. Az állami archívumok, mint például az Amerikai Kongresszusi
Könyvtár, létrehoztak egy olyan portált, amely tartalmazza Aaron Copland,
Leonard Bernstein és Elliot Carter leveleit, vázlatait. A legendáshírű jazz
fotós William P. Gottlieb archív fotói és a XIX. századi szalonzene gyűjtemények
állandóan tanulmányozhatók, a Gutenberg project és a Digitális Könyv projekt
ugyan így teljes könyv szövegeket bocsájt rendelkezésre.
Széles
körben használják minden elképzelhető területen a blogot arra, hogy bevonják az
embereket dolgok megvitatásába. Pedagógusok arra használják a blogot, hogy az
osztály összes tanulója vitatkozzon egymással. Az akadémia elefántcsonttornyán
kívül a tanulók számára nagyon fontos tanulást serkentő hajtóerővé váltak a
blogok. Ellentétben azokkal az esszékkel, amik a kis példányszámban közölt
egyetemi folyóiratokban jelennek meg, néhány blog készítő hírneve nemzetközi
értelemben is csillagokba ugrott. A blog gyors és hatékony útja annak, hogy az
új és még nem publikált kutatási eredményeket elterjesszék és az azonos területen
dolgozó tudósok számára világszerte lehetőséget ad arra, hogy válaszoljanak,
reagáljanak, és azonnali visszacsatolással átdolgozhassanak tanulmányokat.
2008 második felében a Fitchburgi Állami
Főiskolán egy jazz történeti kurzust vezettem, ami a maximumig kihasználta a
digitális média különböző formáinak minden előnyét. Szándékosan olyan
környezetet alakítottam ki, ami teljesen otthonos volt a digitális kor
szülöttei számára. A tananyag közvetítésére legalább három különböző médiát
használtam. Az előadásokat podcast formában rögzítettük és visszahallgatás
céljára letölthető volt iPodon vagy mp3 lejátszón, mindenki számára a
legmegfelelőbben hallgatható formában. A zenei példák, melyek az iTune zenei
szolgáltatón keresztül elérhetőek, lehetővé tették, hogy a diákok olyan zenékre
is szert tegyenek, melyek a hagyományosan felépített könyvekben vagy az iskolai
könyvtárakban nem találhatók meg. YouTube volt a forrása a történelmileg fontos
jazz előadásoknak olyan művészek tolmácsolásában, mint Louis Armstrong, Ella
Fitzgerald, „Duke” Ellington, Miles Davis és a The Bad Plus. Mi tanárok
valamennyien tudjuk, hogy egy rövid demonstráció gyakran hasznosabb, mint egy
egyórás szöveges előadás. A weben archivált XX. század elejéről való gramofon
felvételek, és a II. világháborúból való rádió programok lehetővé tették, hogy
a diákok „a valóságos jelenlét” érzésével tudják megélni a jazzt. Végül a
diákok lehetőséget kaptak arra, hogy a kurzus anyagáról a weben egy blogban
kifejthessék gondolataikat. Később, átgondolva hozzászólásaikat és kérdéseiket
gyakran küldték el jobban átgondolt véleményeiket és tettek fel kihívó
kérdéseket is. A diákok úgy gondolták, hogy a tanulásban való részvétel
különböző formáiban aktivizálódva a jazz kultúrájának szélesebb körű gazdagabb
tartalmát és jelentőségét érezték meg, mint egyébként megérezték volna. Ennek a
tanulási formának sikere megtalálta az útját más olyan területen is, ahol
oktatok.
A
média technológia látszólag korlátlan és lényegi lehetőségeket kínál a kutatás
és a tanulás számára. Azok az órák, melyeket a digitális kor szülöttei e-mail
írással és video- játékokkal töltöttek, ellenszolgáltatást nyújtanak nekik. Annak
ellenére, hogy ilyen „száguldó ritmusban” élnek, tudják, hogy jutalom vár
rájuk, hogyha rászánják az órákat arra, hogy egy speciális ügyességet
kimunkáljanak. Nem ugyan az a dolog ez, mint amit a zene és nevelés is
megkövetel tőlünk?
Fordította: Ábrahám Mariann
Jegyzetek
[1] McLuhan, Marshall, with
Quentin Fiore. The Medium is the Massage:
An Inventory of Effects. NY, Bantam Books, 1967
2Wesch, Michael. A Vision of Students
Today. http://mediatedcultures.net/ksudigg/?p=119 accessed 08.12.2008.
3 Ibid.
4 For an interesting entry to the world of
the Digital Native visit the Digital Native project, co-sponsored by Harvard
University and the University of St. Gallen at http://www.digitalnative.org/#home
5 Greer, Jeff. Study: Online Education Continues
Its Meteoric Growth. U.S. News and World Report, 26, January, 2010. web access
30, January, 2010
6 Prensky, Marc. Twitch Speed.
Keeping Up With Young Workers. Accessed 30, January 2008. http://www.marcprensky.com/writing/Prensky%20-%20Twitch%20Speed.html
7 Gann, Kyle. (2009, January 7). The
Armchair Musicologist. Postclassic: Kyle
Gann on Music After the Fact. retrieved 9 January, 2009) from http://www.artsjournal.com/postclassic/2009/01/the_armchair_musicologist.html
8 http://imslp.org/wiki/Main_Page
9 More information regarding the Creative
Commons Licensing agreements can be read at http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/
E-mail:paulbeaudoin01@gmail.com
*A cikk kitekintést nyújt: a mai generáció életritmusát,
a virtuális oktatás térhódítását, a média által használt új technológiák
megismertetését kívánja bemutatni. A szövegben lévő informatikai és egyéb
szakkifejezések mindegyikére bőséges magyarázat található a Google-ban. Itt
csak utalunk az ismeretlen fogalmak jelentésére. Junk tudomány =
bizonyítékok nélküli, nem hiteles tudomány.
E-learning = hagyományos,
távoktatási, és internet által nyújtott önálló tanulási forma. Blended
learning = vegyes tanulási módszer, az előző és a csoportos tantermi
konzultációk együttese. Schenker féle analízis = H. Schenker
(1967-1935) osztrák zenetörténész zenei elemzési módszere. Hypertext = olyan
elektronikus szövegfajta, mely dinamikus kereszthivatkozásokkal kapcsolatot
teremt más szövegrészekkel és ezáltal elszakad a hagyományos lineáris
szerkesztésmódtól. iTune = Apple
zenei szolgáltató. iPod = Az Apple computer cég által kifejlesztett zenelejátszó
eszköz. Podcast = a szó lefordíthatatlan. Zenei vagy egyéb adatok keresésére,
speciális rögzítésére és lejátszására kifejlesztett eszköz. T1
vonal = hálózati kommunikációs vonalak egyike. (Hivatkozások a Google
alapján. A ford.)