DR. KOKAS KLÁRA*

Körültáncoltuk az árvácskát

A 80. születésnapom tavaszát követően, 2009 nyarán sokat írtam. Ekkor dolgoztam az Együtt egymásért c. filmen, és a hozzá tartozó ismertető füzeteken**. A lemezekhez kapcsolódó gondolataim záró fejezetét az érzelmek művészetéről írtam. Ezek régi gyerek-tanítványaim történetei, zenébe bújó jelenetei, mozdulat-kompozíciói ihlettek írásra. Néhányat filmen is őrzünk, másokat hangfelvételekről írtunk le. Elküldöm a Parlando olvasóinak a készülő mű zárófejezetét ajándékul azoknak, akik szerették írásaimat. Ünnepeljük együtt, hogy Teremtőm hosszú életet adott és benne örömteli tanításokat, lelkem épülésére.

1989. május 30. Teljes szekfűk csoport***

Zene: Händel: B-dúr concerto op. 6. (No. 7) IV. tétel, fúga

Orsi: Moly voltam. Közönséges moly, amelyik megrágja a ruhákat. Gonoszságot gondoltam, és lepetéztem egy árvácskára, ami az utcán volt, és hát azért is volt árvácska, mert még olyan kis gyönge volt. Abból a petéből kikelt egy moly, és elkezdte rágni az árvácskát. De a virágpajtásai, Adél, Eszti és Kamilla ellenkeztek, és szétválasztottak minket, megmentették a barátjukat, megmenekült az árvácska.

Luca: Mert én gyönge voltam, és megevett volna.

Eszti: Én a harangvirág voltam, és amikor láttam, hogy rágja a Lucát, hoztam vizet a szájamban, meglocsoltam, és attól kezdett éledezni.

Adél: Én díszvirág voltam, nem volt vizem, de a harangvirág adott egy kis részt belőle, és meglocsoltuk, hogy el ne hervadjon.

Kamilla: A moly nagyon erős volt. Szétrágta volna.

Orsi: Aztán valamilyen illatot rám bocsátottak, vagy hogy mondjam, és elkábultam, elszédültem, elájultam, és belőlem is lett egy szép pillangó.

Luca: Én szép lila árvácska voltam. Nagyon álomszuszék voltam, reggel nem akartam fölkelni. Rám cseppent egy harmat, kinyíltam egy picit, de mindjárt megint elaludtam. Megint rám csöppent, azt megint megittam. Akkor vettem észre, hogy jön Orsi megrágni. Már nem voltam szomjas, de csak öntöztek, folyt rám a víz, a virágok öntöztek. Orsi megérezte az illatukat, és lelkiismeret furdalása volt, hogy ő minket akart bántani, amikor ilyen jó illatunk van. És akkor egyszeriben átváltozott pillangóvá.

Orsi: Akkor nagyon jól összebarátkoztunk, és táncoltunk, ölelkeztünk, és körültáncoltuk az árvácskát.

Kérdező: Finom illat késztette a molyt változásra? Vajon miféle illatra gondolt Orsi?

Válaszadó: Ugye meglepő hogy a gyerekek feltalálják az illat-terápiát? Besegített gyógyításukba a három jóságos virág-barátnő is, öntözgetéssel. A történet szépsége a molyok megtérése, teljes felszabadulása és társadalmi elfogadottsága. Mindenki táncol vele. Börtönök lélek-kezelői vágynának hasonló megoldásokra. Juthat ilyen ápoltjaiknak?

K: Láthatjuk a moly történetét filmen?

V: Sajnos nem, csak szavaikból írhattuk le. De van filmen látható és onnan eredetiben hallható történetünk csigák megjavulásáról.

Zene: J. S. Bach: h-moll mise – Et resurrexit

- Én egy növény voltam, a Lucáék meg csigák. Most nyíltam ki, ők meg most keltek föl a téli álomból. Nagyon éhesek voltak és szétrágtak, ezért én eldőltem, elhervadtam.

- Elkezdtük rágcsálni a Borsit. Nagyon finom volt. S nagyon megsajnáltuk. Levettem a házamat és megdöntöttem a másik virágot, és a harmatcseppeket összegyűjtöttem. Aztán ráöntöttem a Borsira, és láttam rajta, hogy jólesett neki. Kivirult a Borsi és nagyon szép lett.

Hősi tettet vittek véghez: levették a házukat, azzal merítettek harmatot a virág életre locsolásához. A csigák áldozatvállalása megindító. Mi is adakozunk olykor, de csak a nélkülözhető javainkból, nem? A csigák jobbak voltak nálunk. Jézus példabeszédében az özvegyasszony perselybe dobott két fillére hasonló tett. Olvassuk, csodálkozunk, bólogatunk, követésére nem is gondolunk. Gyerekeinket Bachnak a Feltámadásról költött kórusműve indította erre a gyönyörű áldozatvállalásra. Zene, amely igazán égi híradást közöl, ésszel nem felfoghatót.

K: Azt mondod, hogy a zene hangzásának befogadásából eszmék támadtak gyerekeitek lelkében? Olyan eszmék, amelyek e hangok nélkül ismeretlenek maradtak volna előttük?

V: Igen, hiszek ebben. A tudomány számára egy-egy példa sosem lehet bizonyíték. De mindig elindító erejű. Az eszmék a szellemi világban tartják gyökereinket, onnan szívják nedveiket. Mi, akik a művészetek egyikét öleljük karjainkba, hogy a gyerekeinkhez vigyük, megérezzük a tüzét, melegét. Nem mindig langyos, ujjakkal kezelhető, jámbor pengetés. Olykor perzsel. Azért mégsem ejtjük el. Fogni jobb.

Kérdező: Olyan tanításra vágyódtál, amelyben a gyerekek együttműködését szolgálod?

Válaszadó: Olyanra, ahol szeretnek együtt alkotni, közös a tetteik öröme, közös a fáradozásuk. Ismeretlen a bírálat, osztályozás, összehasonlítás, egymáshoz mérés, verseny.

K: Hogyan álljon fenn oktatás ezek nélkül?

V: Vannak eredményes oktatások ezek nélkül, de nem feladatom, hogy ismertessem, vagy vitassam akármelyiket. Enyém a művészetek egyike, a zene, amelyhez érzelmeid fűznek.

K: Éppen csak a zene, amelyhez érzelmeid fűznek?

V: Csak az, ahol szellemi közösséget fedezek fel, építő erőket. Ha testet és lelket egyaránt építenek, otthon vagyok bennük, taníthatom őket.

K: Tanításodban zenét közvetítesz, vagy tulajdon érzelmi kapcsolatodat valamely zeneművel?

V: Semmit sem taníthatnék érzelmeim készenléte nélkül. De az érzelmem nem abból áll, hogy a művet kedvelem-e, szívesen hallgatom-e. A tanításra kiválasztott daraboknak (énekeknek és hangszereseknek egyaránt) közvetítő szerepük van: hoznak valamit és visznek valahová. Az ihletből keletkeznek, szellemi tartalmat hoznak, és oda visznek, ahol ezt szívesen megosztod.

K: Kivel osztod meg?

V: Mondhatnám, hogy embertársaiddal – a gyerekeket is közéjük sorolom –, de nem korlátozom erre. Amikor Tomi, Eszter, vagy Daniela Bach Hozsannát táncol a San

Vitale katedrális mozaikjai alatt-mellett a Duende c. filmemben, behunyt szemük mögött talán embertársakat látnak.

K: Mit látnak?

V: Sohasem kérdeztem, de éppúgy láthatnak nap-színezte alkonyi felhőket, mint rajtuk könyöklő angyalokat, akikkel lehet közös hozsannát énekelni, táncolni. De láthatnak szélesre tárt szárnyakkal lebegő sirályt, alatta a vibrálva tükröző Dunát. Vagy előbátorkodó csillagképeket, ahogy egymásnak titkokat sugdosnak. Vagy az eljövendő – még a messzi távolban sejtésként kucorgó – gyermekeiket, akik lebegve forognak a földdel és a nappal. Választékuk a mindenség, együttesében és kapcsolódásaiban.

K: Amikor mozdulataikkal jeleneteket komponálnak, miért választanak olykor magányosat?

V: Magányuk is mindig együttesbe illeszkedik, együttes nyüzsgésben bontakozik, mások tekintete elé kerül, akik ajándékul kapják.

K: Ajándékul a táncot?

V: A táncot, a mozdulat tervezésének gondolatát, megteremtésének fáradozását. Mindenkié lesz, de külön-külön is teljesség. Mennyivel több ez bármely tárgyinál, anyagban megjelenő dolognál?

K: És a párban, vagy kis együttesben komponált jelenetek?

V: Szinte mindig történethez kapcsolódó átváltozások. Nagyon intenzív figyelmet igényelnek, árnyalatnyi aprócska jelzéseikkel tudatnak és átvesznek közléseket. Miközben persze a hallott zenedarab hangjait fogadják, mint közös, mindnyájukra érvényes eligazítást. Hasonló összmunka nincs iskolai oktatásban.

K: Hogyan alakult ki? Miért működik?

V: Kialakult, mert adott helyzetük lehetővé tette. Működik, mert együtt van benne a test szabadsága és a szellem irányítása.

K: A szellem, mint a zenemű megteremtője?

V: A teremtő szellem a gyerekeket is alkotásra serkenti. És mivel szabadon mozgó testük rendelkezésükre áll, képzeletük működni kezd. Semmijük sem marad gátlás alatt, kiszáradó, romlásra ítélt „alkatrésznek”. Ezért tudnak olyan teljes örömben együttműködni.

K: Felelősek egymásért?

V: Egymásért és a közösen alkotott jelenetért. Ami a műalkotásuk. Operáló asztal körül látható közös felelősségű együttműködés ember életéért, gyógyulásáért. Zenekar hangszeresei is felelősek pontos belépésükkel az egész mű interpretálásáért. De ők mások előírt terveibe illeszkednek. Gyerekeink kompozícióiban mindegyikük improvizál, valamennyi résztvevő egyszerre.

K: A zene tájékoztatása szerint?

V: A zene tájékoztatja mindnyájukat. Miről? Amit tőle kaphatnak. A zene tevékeny résztvevő az alkotó együttesben.

K: Elképzelik, hogy társuk?

V: Ha lenne nálunk vezető és beosztott, a zene vezető volna. Követésre méltó vezető, mert értékes partner.

K: Lehetséges, hogy a gyerekek később – valamikor majd – tanulmányozni kezdik az így játékban felfedezett zenemű értékeit?

V: Sohasem nevezem játéknak gyerekeim jeleneteit. De reménykedem, hogy ihletet kapnak zeneművek elemzésére is. A zene anyagának összefüggéseiről csodálatos stúdiumok találhatók. Ismeretek analízise elménk gyönyörűséges foglalkozása, serkentő, pezsdítő. Mint a hangszerek kezelése, amellyel még botladozni is érdemes. A mi közös zenébebújásunk útja-módja másfelől közelít. Másfélesége tanítóinak is örömteli buzdítás.

K: Nem lehet idegen? Fárasztó?

V: Évtizede foglalkozom önkéntes tanítók rendszeres tanításával, a lelkesedők száma egyre gyarapszik. Sokan vannak, velük foglalkozom. Meggyőzésre, rábeszélésre fordítható figyelmet már nem őrzök tarsolyomban.

K: Nem válaszolsz érvekre? Vitapartnerek nem jelentkeznek?

V: Ellenérvek lelkesítenek, a kimondottak, leírtak különösen. Válaszaik megfogalmazása segít nekem megismert tapasztalataim jobb megvilágításához. Magyarázataim szövege szavakból szőtt ruha, nehezen illik sokféle babára, akik elevenen mozognak, és innen-onnan mutogatnák magukat. Mostanra mégis sikerült néhány babát a neki illő szavak ruhájába öltöztetnem.

K: Küzdesz a szavakért?

V: Tanító vagyok, nem író. Küzdök a szavakért. Bugyborékolnak, táncikálnak, odébb siklanak, szétmállanak, kedvük szerint. Ritkán szánnak meg, hogy odatartsák magukat elibém és engedjék az egymáshoz illegetésüket.

K: Nehéz közölnöd a jelenetekhez fűződő gondolataidat?

V: Nagyon nehéz. „A Jóság – mondja Petra egy másik történetben – kipattintotta a sírt.” Orsi hozzáteszi: „Könnyű volt kipattintania, mert ő maga volt a Jóság.” E jelenet és a két gyerekem hozzáfűzött magyarázata meditációmban él, lelki fejlődésemben segít. Évtizedek óta újra felbukkan, nemcsak a Händel concertóval, amelynek hangjai felidézik, hanem nélküle is. Mit közölhetek ebből?

K: Közölhető a pedagógiai magyarázata? Vagy a pszichológiai elemzése?

V: Az árvácska körültáncolásának történetéről kötetnyi mondandóm volna. Mi az a pedagógia, amelynek eredményeképp ilyen alkotás megszülethetett? Melyek a módszertani összetevői? Azaz: mit jó tennie a tanítónak, ha ilyen eredményt szeretne? Pszichológiában pedig utánajárhatnánk – esetleg nyomozhatnánk –, hogy hatesztendős kislányok Händel útmutatása nélkül milyen tartalmakkal foglalkoznának? Ha az nem lecke, hanem a szabad kitalálásukra bízott szórakozás. Továbblépve: a gonosz moly megtérésének körülményei, és a jóvá átváltozott lény teljes elfogadása milyen tanulságokat hordoz?

K: Tanulságokat embereknek?

V: Valamennyi történetük emberekhez szól. Akár pók adja elő, akár pingvin, moly, vagy csiga. Nekünk szólnak. Gyerekeink a lelkiismeretünk szószólói. Milyen körülmények között, milyen lehetőségekkel szólalhatnak meg? Milyen következményei lesznek aztán a megszólalásuknak? Ha azok a cikázós szavak szépen kezembe illeszkednének, az érzelmek művészetéről szólanék velük.

K: Érzelmek művészetéről? Nem a kultúrájára gondolsz?

V: Kultúrája terem előbb. Együttérzésnek, empátiának is hívhatjuk. Ültethető, ápolható növény, bátorságos helyen biztonsággal növekszik, ága-boga szépül, termése érik. Aztán a teljességében, amikor már kert, vagy éppen erdő, és magától formál árnyas ligetet, felfénylő tisztást, művészetté sarjad, alkotó művészetté. Ha gyerekek belenőnek, részesei lesznek.

K: Bach: h-moll mise Resurrexit kórusának hangjaiból érzelmeik művészetét élesztik?

V: A csigák rágcsálni kívántak, ugye? Önzésük a természetük alapérzése, megélhetésük életigénye, a miénk is ilyen, nem? Ha családunknak is kaparunk, rágcsálunk, néhány szép érzelem támad körüle. De Lucáék csigái megsajnálták a rágcsált virágot, szánalmat éreztek, majd irgalmat, könyörületet gyakoroltak. Milyen érzelmek emelkedőjére léptek? Továbbjutva: levették a csigaházukat, hogy harmatot gyűjthessenek a bajbajutott virág gyógyítására. Milyen sugárzó érzelmi erőtérbe jutottak? Ebben az életet sugárzó erőtérben már művészi módon tudtak együttműködni virágtársaikkal közös jó céljukért, a gyógyításért. „Együtt, egymásért” írtam címnek. Nem tettem hozzá, hogy „az érzelmek művészetének segítésére”. Hozzátehettem volna?

* A 2010. február 7-én elhunyt dr. Kokas Klára egyik utolsó, posztumusz írása a PARLANDO számára készült öninterjú, melyet a szerzői szándéknak megfelelően Vékony Katalin munkatárs juttatott el Szerkesztőségünkbe.

** Az alkotói munka jelenlegi állásáról a www.kokas.hu honlapon lehet tájékozódni.

*** A Budapesti Művelődési Központban működőtt egyik “Kokas-csoport” neve, ahol a foglalkozás résztvevői Klári nénivel együtt Händel B-dúr op. 6. No.7.) concertójának IV. tételéről elmondták gondolataikat.