Régi-új téma: A zenészek foglalkozási
ártalmairól
|
N |
éhány évvel ezelőtt, amikor a szakdolgozatomhoz
gyűjtöttem anyagot, kezembe került a FIM (Federation Internationale des
Musiciens) 1996-ban készült felmérése, melyet a világ 56 zenekarának elküldött
kérdőív alapján készítettek. (Ez a szervezet a világ muzsikusainak
érdekvédelmére alakult, tagjainak 60%-a vonósokból áll.) A kérdőíveket
(Kelet-Európát kivéve) szinte a föld valamennyi régiójába elküldték, s a
megkérdezettek 50%-a válaszolt a kérdésekre. Az eredményről az UNESCO
Nemzetközi Zenei Tanácsa Resonance c. kiadványának 1999. januári számában adtak
hírt. A megdöbbentő végeredmény a következő: a válaszadók 76%-a küszködik
valamilyen foglalkozási ártalommal.
Ez a
híradás egy, a közelmúltban megjelent cikk kapcsán jutott eszembe. A Németországban
havonta megjelenő folyóirat, a Das Orchester közöl egy cikket 2008. szeptemberi
számának Zenészegészség c. rovatában. (A szerzők: Ingolf Schauer-Harry
Schröder) Már a cím is rendkívül figyelemreméltó, szellemes szójátéka igazán
csak a német nyelvet valamelyest ismerők számára, eredetiben élvezhető. „Ein
Beruf(?) der Leiden-schaf(f)t?” De lefordítva is azonnal kitűnik a lényeg: a
zenészélet kettőssége, amikor a szenvedély és a szenvedés ugyanazon tevékenység
paradox kettősségét jelenti. A szójáték lényegileg a következő: Egy hivatás/
foglalkozás(?), amely szenvedést okoz(?) — avagy: a szenvedély hivatása(?)
Alcím: Zenekari muzsikusok egészségvizsgálata. A cikk szerint az USA-ban az
életet legjobban károsító 5-ös listán („Top five”) szerepel a
zenészfoglalkozás. Bár tanulmányok általában csak a zenekari muzsikusokról
készültek, talán azért, mert így a zenészek nagyobb csoportját lehet egy
helyen, viszonylag csekély idő- és energiaráfordítással tesztelni, de ez nem
azt jelenti, hogy más területeken problémamentes lenne a zenészlét. Elég csak a
zenét tanulókra gondolni, akiknél esetenként már zeneiskolás korban megjelennek
a különböző ártalmak, s ezek előfordulási aránya a tanulmányok folytatása során
egyre nő. (Erről konkrét adatokat olvashatunk dr. Pásztor Zsuzsa „Felmérés a
zenei foglalkozási ártalmakról” c. tanulmányában a PARLANDO 2007/4. számában.)
Kíváncsi
lettem: ha a Das Orchester – amely évente többször közöl cikket az egészség
témakörében – e két vizsgálat között eltelt időszakban megjelent számait
átnézem, találok-e még a fenti témához kapcsolódó írást, s milyen tartalommal?
Fáradozásom
nem volt hiábavaló. A következőket találtam: Dr. Albrecht Lahme, ortopéd orvos
(s mellesleg hegedűművész,) aki a Müncheni Zeneakadémián zenészek egészségével
foglalkozik, 2004-ben „Túlterhelési panaszok a hivatásos zenészeknél” című
cikkében megállapítja, hogy a muzsikusok 75-80%-a küzd különböző, hivatásukhoz
köthető panaszokkal, főleg a mozgatórendszer területén. Egy évvel később, a
2005/10. számában Hildegard Wind a következőket írja: A zenészek orvosi
vizsgálatai azt mutatják, hogy a zenekari muzsikusok közel 85%-a testi
(fizikai) panaszoktól szenved, és már a zenét tanulók 60%-ánál játékfüggő egészségi
zavarok mutatkoznak. A megbetegedett zenészek leleteinek orvosi analízise azt
mutatja, hogy a krónikus túlterhelési szindróma a leggyakoribb. Ebben minden
életkorú zenész érintett, függetlenül a hangszerfajtától.
Ugyancsak
ez a folyóirat közöl újabb adatot ugyanebben a témában: a legújabb felmérések
szerint Németország zenekaraiban a problémás esetek aránya – tessék
megkapaszkodni – szintén 76%. (A százalékszám pontosan megegyezik az első bekezdésben
említett FIM-vizsgálat eredményével!) Nem tudom, ha a hazai zenekaroknál
készülne egy hasonló felmérés, milyen eredmények születnének? (Úgy tudom, a
felmérés folyamatban van, a Kovács-Módszer Stúdió vezetője, dr. Pásztor Zsuzsa
tavaly ősszel elindította.)*
Különböző
ártalmakat találtak: félelem, depresszió, alvászavarok, lelki és fiziológiai
eredetű görcsök, migrén, gerincproblémák, kézfájdalmak, stb., mint foglalkozási
kórképek, melyek előidézésében a stressz, az egyoldalú hangszertartás, a hosszú
gyakorlási idő csak néhány a lehetséges okok közül. Mindehhez járul még az is,
hogy a többi foglalkozási ághoz képest a zenészeknél semmilyen tanulmány nem készült,
amely a problémák megállapításán túl a megoldást segítő, speciális, a bajok
gyökeréig nyúló, az emberi működések törvényszerűségeit figyelembe vevő
segítséget dolgozott volna ki. S a téma időről-időre felbukkan, majd a bajok
felsorolása, s esetleg néhány általános jó tanács ajánlása után újra eltűnik
egy időre, hogy aztán egy újabb felmérés megint felszínre hozza.
A
hannoveri Zenepszichológiai és Zenész-egészségügyi Intézet professzorai, – dr.
Eckart Altenmüller és Hans-Christian Jabusch – „Krónikus fájdalmak zenélés közben”
címmel a 2004/7-8-as számban szintén átfogó felmérések eredményeit teszik
közzé. Először egy 1987-ben az USA-ban készült tanulmány adatait ismertetik: A
megkérdezett 48 zenekar muzsikusainak 82%-a számolt be munkájával összefüggő
panaszról, s ezek 76%-a a muzsikálást akadályozó „komoly panasz” megjelölést kapta.
(Az ICSOM = International Conference of Symphony and Opera Musicians által
készített tanulmány). Ezután a Németországban a 90-es évek elején lefolytatott
vizsgálat eredményét állítják az előző mellé: 83 német zenekar 1432 vonósából
86%-nak volt mozgásszervi panasza. Ma már számtalan módszer létezik, - írják, -
amelyek különböző megközelítésből próbálnak segítséget nyújtani az egészségi
ártalmakkal küszködő muzsikusoknak. (A teljesség igénye nélkül: gyógytorna,
Alexander-módszer, Feldenkrais-módszer, diszpokinézis, jóga, de még a keleti
harcművészeteket is megtaláltam a megoldásként felsorolt módszerek között).
Megemlítik még, hogy a zenekari muzsikusok nagy része hiányolja a képzés során
történő felkészítést a hivatás gyakorlására a saját testük „kezelésével”
kapcsolatban.
Mi
magyarok azonban kivételes helyzetben vagyunk, mert hazánkban született meg az
a kifejezetten zenészek számára kidolgozott pedagógiai program, amely mind a
mai napig nem került be értékének megfelelően a zenésztársadalom „köztudatába”.
A zenei munkaképesség-gondozásról van szó, melyet kidolgozójáról
Kovács-módszernek is szoktak nevezni. Igaz ugyan, hogy már többször jelent meg
cikk e lap hasábjain is erről a témáról, s 2003-ban az ELTE is akkreditálta,
mint posztgraduális képzést diplomás zenetanárok, művészek, s egyéb
pedagógusdiplomával rendelkezők részére, de még mindig nem nyert kellő teret a
zenével foglalkozók gondolkodásában.
Kovács
tanár úr alapgondolata az volt, hogy az embert kell alkalmassá tenni arra az
életre, amit élnie kell. Tehát alapvetően a szemléletet újította meg: lehetőség
szerint elejét kell venni az ártalom létrejöttének azzal, hogy a muzsikáló
ember felkészíti elsőszámú munkaeszközét, azaz saját magát, a rá váró feladatokra.
Ha ezt
a gondolatot komolyan vesszük, s beépítjük mindennapjainkba, mint a táplálkozást,
vagy a tisztálkodást, akkor a zene művelése megszűnik „életveszélyes
foglalkozássá” lenni, (ahogy R. Schumann nevezte), s nemcsak magunk, de tanítványaink
kezébe is olyan eszközt adunk, amellyel sikeresen küzdhetnek meg az egyre keményebb
követelményeket támasztó zenészlét rájuk váró feladataival.
* Az írás szerzője zeneiskolai énektanár, szakvizsgázott
Kovács-módszer tanár. Cím: 7625 Pécs, Tettye dűlő 1. E-mail: sbhajnalka@gmail.com
* Az eddig beérkezett
adatok szerint a hazai zenekarokban dolgozó művészek 72 százaléka szenvedett
már valamilyen foglalkozási ártalomtól. (A
Szerk. megjegyzése)