In memoriam Rázga József*
(1931-2010)
„Ha láttad volna, mint ölelte
Karjával a világot át,
Megszántad vón’ a szegény rajongót,
Ki semmiért mindent od’ád!”
(Ady: Mesét mondok - részlet)
Kedves Jóska Bátyám!
Amikor
a hozzád írott levél gondolata megfogalmazódott bennem, még gratulálni
szerettem volna nemrég elnyert kitüntetésedhez, biztosítani téged arról, hogy a
legjobb helyre került, a többi elismerés mellé ez is, hogy kiérdemelted az
április végén átadott „Magyar Művészetoktatásért” plakettet, amely értékes
szakmai díj, egy életmű elismerése. Akkor nem gondoltam, hogy megszólításom már
csak fájdalmasan a múlt időben érheti el a valahai csabai polgárt, művészt,
kiváló szakembert. Már csak az emlékezés maradt, amelyet választott városod
polgárai nevében, megkésve, fogadj el tőlem.
Talán
már mindenki tudja Békéscsabán rólad, hogy a Zeneakadémián a karvezetésre
tetted föl életedet. Amikor 1976-ban Csabán a Bartók Béla Zeneiskola igazgatását
vállaltad, majd tevékeny közreműködéseddel a szakközépiskolai képzés is
beindulhatott, már az első évben kamarakórust szerveztél. Ebből nőtt ki a Békéscsabai
Bartók Béla Vegyeskar, amelyet karnagyként vittél sikerre. Máig ez a legnagyobb
múlttal és legtöbb kitüntetéssel rendelkező kórusunk, sokáig „a” kórus.
Ezt olyan bámulatos energiával, jókedvvel,
szeretetteli szigorral szervezted, hogy mindenkinek azonnal dalolni támadt
kedve. De akinek mégsem, később, a folyamatos sikerek láttán az is elismerte
karnagyi tehetségedet. Egy olyan színvonalú kulturális műhely alapjait raktad
le, amely magasra tette a mércét. Ebből sohasem engedtél, a tiszta hangzás és a
minőség érdekében még a konfliktusokat is felvállaltad. A művészet ugyanis
bátorság: a fel nem adás állhatatossága. Nem önmaga irányítja a sorsát, aki
megkapta a tehetséget. Óriási adomány lehet az, és súlyos kötelezettség is
egyben. A karnagy nem éri be a látszatmegoldásokkal, nem lehet vele alkut
kötni. A talentum szárny és teher…Mi, akik a pódium előtt ülhettünk, azt éreztük,
amikor már túl sok volt az üres
szavakból, hogy a muzsika felért egy terápiás kezeléssel.
Megérdemled, hogy találkozz mestereiddel,
Vásárhelyi Zoltánnal és Kodály Zoltánnal. Kérlek, együtt figyeljetek
odaföntről, nehogy hamisan szóljon idelent a melódia. Aztán Sütő Andrással is
találkozz ám! „Otthon, amidőn valamelyikünk hosszú és magányos útra indult,
öregeink azt kérdezték: jól felöltöztél-e? Botod van-e? Hát éneket viszel-e
magaddal?”
Vittél
is, meg nekünk is maradt. Közülük azzal a Kodály énekkel*
búcsúzom, amelyik az egyik legkedvesebbik volt, s amelyet a legtöbbször
vezényeltél.
„Erdő mellett estvélëdtem,
Subám fejem alá tëttem,
Összetëttem két kezemet,
Úgy kértem jó Istenëmet:
Én Istenëm adjál szállást,
Már mëguntam a járkálást,
A járkálást, a bujdosást,
Az idegën földön lakást.
Adjon Isten jó éjszakát,
Küldje hozzám szent angyalát,
Bátorítsa szívünk álmát,
Adjon Isten jó éjszakát”
Jóska bácsi! A magaddal vitt
és ránk hagyott melódiákkal gazdagodik az égi kórus: tudjuk, hogy ott jó helyen
vagy, de nekünk nagyon hiányzol!
Vantara Gyula
Békéscsaba Megyei Jogú Város
polgármestere