Sáry László*

 

 

Kreatív Zenei Gyakorlatok

 

 

MÓDSZEREM RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA

 

A módszer alapját a KREATIV ZENEI GYAKORLATOK c. gyűjtemény képezi. E gyakorlatok az új zenei gondolkodásmód néhány alapvető kérdésével foglalkoznak. Útbaigazítást adnak bizonyos zeneszerzői törekvések és módszerek megismeréséhez, segítséget nyújtanak a memória és rögtönzési készség fejlesztéséhez, a figyelem összpontosításához és a társas zenélés gyakorlásához. A gyűjteményben található darabok különböző szóbeli utasításokat tartalmaznak, amelyeket zenét nem tanult, vagy a zenélés bármely fokán lévő egyének – zenei és szellemi képességeiknek megfelelően – át tudnak fordítani a zene nyelvére.

          Egy-egy gyakorlatnak többféle megvalósítási lehetősége van, aszerint, hogy a játékos hogyan oldja meg feladatát. A módszer egyik nagy előnye, hogy nincs kötve sem a hangszeren való virtuóz jártassághoz, sem magas fokú zenei képzettséghez. A gyakorlatok zenében járatlan emberekkel is eljátszhatók, de komoly zenei képzettséggel rendelkező hangszeres vagy énekes játékosoknak is feladatot jelenthetnek. A gyakorlatok célja: az általános megbeszélésen túl a megoldásokra a játékos maga jöjjön rá és próbáljon kitalálni annyi változatot, amennyit csak tud. Így az anyag feldolgozása alkotó módon az ő tapasztalatát fogja gazdagítani és nem készen kapott sémákat és formulákat fog ismételni.

          Schönberg a Zeneszerzés alapjai c. könyvében a következőket írja: Három éves egyetemi tartózkodásom alatt felismertem, hogy a diákok legnagyobb gondja, hogyan komponálhatnak ihlet nélkül. Válaszom: természetesen sehogy. Minthogy azonban ha tudnak, ha nem komponálniuk kell, el kell látni őket jó tanácsokkal. Úgy hiszem, egyetlen útja van annak, hogy segítsünk rajtuk, ha megmutatjuk, hogy egy problémát nemcsak egyféleképpen lehet megoldani. Ez az eljárás módszerem gyakorlatainak és zeneszerzői tevékenységemnek egyaránt alapját képezi. Hadd idézzen még egyszer azt a gondolatot, amely módszerem egyik lényeges pontja „a megoldásokra a játékos maga jöjjön rá és találjon ki annyi változatot, amennyit csak tud”. Zenémben általában – de ez jellemző módszeremre és gyakorlataimra egyaránt – nagyobb hangsúlyt kapnak az ún. véletlen egyezések és egybeesések. Keresem azt a határt, ahol az ember a dolgok menetébe a legkevésbé avatkozik be, ugyanakkor a zene folyamata hangzása, formája arra a személyre jellemző, aki a különböző játékszabályokat meghatározta. Ez a szemléletmód azt jelenti, hogy módszerem gyakorlatainak minden újabb feldolgozása és előadása, egyszeri és megismételhetetlen, azaz minden újabb előadás más-más formát fog mutatni, soha kétszer ugyanazt. Az eredmény mindig új és soha meg nem unható élmény lesz, mint ahogy a tengerparti hullám is folyton változtatja formáját, jóllehet idő szükséges, amíg a legapróbb különbségeket is érzékelni tudjuk. Az időbeli egybeeséseket, azaz a hangok és zenei események időben és térben történő egybeesését többnek tartom, mint puszta véletlen, mert véleményem szerint nagyon erős összefüggés van az objektív események és a résztvevők vagy szemlélők szubjektív állapota között. Érdeklődésem tárgya dolgok azon helyzete, amit abban a pillanatban a véletlen épp kialakított és nem azok az okok, amelyek ezeket az egybeeséseket látszólag megmagyarázzák. Az európai gondolkodás gondosan mérlegel, osztályoz, elkülönít bizonyos dolgokat előnybe részesít másokkal szemben. A véletlen egybeeséseknél minden fontos lehet a legnagyobbtól a legkisebb, értelmetlennek tűnő részletekig. Mint zeneszerző, kötelességemnek tartom az új anyagok és lehetőségek állandó kutatását, és szüntelen vágy jelenlétét ismeretlen felfedezések felé. Gyakorlataim egyfelől a hangi világ felkutatását célozzák, másrészt megerősítik kapcsolatunkat a külvilággal, élő és élettelen tárgyakkal és ami talán a legfontosabb, előmozdítják az egymásközti kapcsolatot, a zenei beszélgetés létrejöttét a hangok segítségével. Módszeremben a „régi” és az „új” állandóan találkozik egymással, mert a disszonancia éppúgy elfogadható és otthonos lehet benne, mint egy dúr-akkord.

          Egy zörejhang éppolyan jelentőséggel bírhat, mint egy zenei hang. A zajok, zörejek és egyéb nem zenei hangzások ugyanolyan szerves részeivé válhatnak a zenei folyamatnak, mint a tisztán zenei hangok.

          A zajok ma már mindenütt jelen vannak. Megszelídítve, azaz valamilyen rendet teremtve közöttük, felhasználhatjuk azokat akár a zenei hangok mellett, vagy önállóan. Példának mondanám gőzmozdonyhangokból komponált Etűdjeimet, vagy Locomitve Symphoniámat, amelyben gőzmozdonyok által előidézett zörejeket, zajokat és hangzásokat dolgoztam fel zenei kompozícióvá.

          Mint hangkeltő eszközöket előszeretettel használom az emberi hangot, mint a magán és mássalhangzók artikulációjának eszközét, továbbá a kezünk és lábunk által előállított hangokat: a tapsolást, dobogást, stb. Ezeket az eddig nem, vagy ritkán használt hangzásokat bevonom a zenei folyamatba, és hangszerként kezelem őket. Ha megfelelő figyelemmel és jóindulattal viseltetünk irántuk, akkor ezek az eddig szokatlan hangok olyan ismeretlen hangtartományba, a hangjelenségek olyan új világába vezetnek el, amelyek újabb hangélményekkel gazdagíthatnak bennünket. Előszeretettel komponálok ütőhangszerekre, ahol a zörejhangok birodalma óriási lehetőségeket kínál a zeneszerzőnek, ahol minden hang jó hang és elfogadható. Gyakorlataimban szívesen használom a különböző anyagokból készült hangszereket pl. fából, üvegből, fémből, kerámiából, papírból, műanyagból, bőrből, kagylóból stb. Ezekből az anyagokból készült hangszereket általában magunk készítjük a résztvevő játékosokkal együtt. Ezeket a főleg ütőhangszerekként használt hangszereket rövid ismerkedés és gyakorlás után könnyen megszólaltathatjuk. (A természetben – sétáinkon vagy kirándulások során – készen találhatunk különböző anyagokat, amelyek kitűnően használhatók hangszerként (pl. kövek, fák, fenyőtobozok, száraz termések csörgőként pl. gubacsok, stb.). Ez a „hangszertár” kettős célt is szolgál: az előbb már említett ismeretlen hangjelenségek feltárása és az ott alkalmazott eszközök hangszerként való felhasználása, másrészt azok az egyének, akik a klasszikus hangszereket egyáltalán nem vagy csak részben művelik, ismerik, aktív módon részt vehessenek a zenei folyamatokba. Módszeremben a – fentebb már említett – hang fizikai jellemzőit vizsgálom és dolgozzuk fel, a résztvevő játékosokkal együtt. Emlékeztetőül a jellemzőket még egyszer: időtartam, hangerő, hangszín, hangmagasság, és a szünetek időtartama.

          Gyakorlataimnak általában nincs klasszikus módon lejegyzett kottája. (Ha néhány előadási darabnál elő is fordulnak bizonyos leírt ritmusképletek, azok nagyon egyszerűek és rövid időn belül megtanulhatók, másrészt úgy gondolom, senkinek sem árt, ha a legegyszerűbb ritmuselemeket megismeri és megtanul játszani velük.) Ez azzal az előnnyel jár, hogy a kottaolvasásban járatlan személyek is részt vehetnek a zenei folyamatokban. A fenti alapállásból következik, hogy ugyanaz a gyakorlat minden alkalommal más és más hangzást és formát mutat. Minden újabb előadás újabb felfedezéssel, azaz újabb örömmel tölt el bennünket, mivel a változatok lehetőségei egy gyakorlaton belül is korlátlanok. Ebből következik, hogy ez a játék soha nem válhat unalmassá, mert a végeredmény a csoport összetételétől, szellemi és zenei színvonalától függően állandóan változik. A gyakorlatok olyan egyszerűek, hogy egy zenében járatlan egyén is képes megoldani a feladatát, de komoly zenei képességekkel rendelkező muzsikusoknak is feladatot jelenthet. Ha jól megoldjuk feladatunkat, ha képesek vagyunk ráfigyelni és kitágítani önmagunk határait, akkor – ezt sok éves tapasztalatból mondom – az így létrejött zenei élmény képes lesz adni a teljességnek azokat a pillanatait, amikor szinte öntudatlanná válva teljesen megfeledkezünk önmagunkról. A zene egyik nagy előnye, hogy képes egyensúlyba hozni azokat a sokunkban széteső részeket, amelyeket tudatos és tudatalatti részekként ismerünk. A zene által ezek a részek újra egyé válhatnak, ezért a zenének nagyfokú személyiségfejlesztő hatása van. Módszerem a minden emberben meglevő kreatív fantáziát, azaz a teremtő képzeletet próbálja felszínre hozni és azt kimunkálni.

          Ehhez persze erőfeszítésre van szükség és nagyfokú odafigyelésre, ezért a másik fontos célom a figyelem összpontosításának gyakorlása és mind hosszabb ideig tartó fenntartása. Ezt a képességet és a különböző hatások befogadásához való érzékenységet ki lehet fejleszteni és gyakorolni különböző művészi tevékenységeken keresztül; és ami a lényeg, az ott szerzett tapasztalatokat és képességeket az élet más területeire is át lehet vinni. Nagyon fontos a kreatív fantáziával rendelkező tanárok szerepe ebben a kérdésben. Egy-egy zseniális képességekkel rendelkező ember rosszabb körülmények közül is kiemelkedhet, de nagyszámban kreatív egyéneket nevelni csak kreatív tanárok lehetnek képesek.

          Pár mondattal szeretnék kitérni arra, hogy mit értek kreativitás alatt. Sokan összekeverik az aktivitással vagy a produktivitással. A kreatív személy nem feltétlenül aktív és nem is mindig produktív. Az állandó produkció követelménye – ezt sokhelyütt tapasztalhatjuk – nagyon gyakran gátló tényezőként hat a kreativitás kibontakozására. A mindannyiunkban jelen levő képesség kifejlesztésére a művészetekkel való foglalkozás és a művészeti képzés a legalkalmasabb. Az iskolák nagyrészt a másolás és utánzás sokszor haszontalan és lélekölő tevékenységére helyezik a hangsúlyt. Ez a tevékenység kevés helyet hagy a kreatív fantázia számára – és ami még rosszabb – esetleg a legérzékenyebbeknek veszi el a kedvét és riasztja el minden alkotói tevékenységtől.

          Ha ezt az intézményes magatartást nem ellensúlyozzuk, akkor e teljesítmény és verseny centrikus világunkban még az a kevés teremtő erő is elsorvad, ami még volt bennünk. Tudnunk kell, hogy a kreativitás nemcsak és főleg nem teljesítményben nyilvánul meg. Ez inkább egy készenléti állapot, amely a különböző helyzetekben, az élet különböző területein képes találékonyan és eredeti módon megoldani feladatát.

          Zenei gyakorlataimban hosszasan foglalkozom a hanggal – mint a zene anyagával – és jellemző vonásaival. Egy hangot az időtartamával, hangerejével, hangszínével és hangmagasságával tudunk jellemezni. A hang szükségszerű velejárója a csend. Ha meggondoljuk, hogy a csendet csak az időtartama, azaz hosszúsága alapján jellemezhetjük, akkor megállapíthatjuk, hogy a hang négy jellemző vonása közül az időtartam a legfontosabb, mivel a csend csak hosszúsága alapján mérhető. Ezzel a kérdéssel több gyakorlat kapcsán is foglalkozom, mert fontosságának hangsúlyozása elengedhetetlenül szükséges. Módszerem tanulmányozása és gyakorlatai során kétszeresen is.

 

          A hang és a csend viszonyát és mindkettő fontosságát, hogy jobban érzékeljük és megértsük, elég utalnom a következő két gyakorlatra:

 

          1. Játssz / énekelj egy hosszú hangot, majd tarts ugyanannyi szünetet, mint amilyen hosszan játszottál. Ezt ismételd meg párszor újabb és újabb hangzót és hangmagasságot választva.

 

          2. Légy állandó készenlétben. Azonnal kezdj egy hangot játszani, ha csend van. Ha valahonnan hangot hallasz, azonnal hagyd abba.

 

          A fent említett kérdések – amelyeket nem tudok eléggé hangsúlyozni – teljesen egyértelműek voltak a középkor zenészei számára, de Keleten, valamennyi tradicionális zenét játszó számára mind a mai napig. Ott ugyanis a művek nem a harmóniák egymásutánjának megtervezéséből állnak, struktúrájuk nem a tonalitásra támaszkodik, – mint a mi klasszikus gyakorlatunk teszi – hanem a hangra és a csendre. Ezek a kérdések elsősorban a hang összetevőinek vizsgálatára és a véletlen okozta egyidejű zenei folyamatok állandó jelenlétére irányulnak. A gyakorlatokban benne rejlő váratlan hang és rimuskombinációk okozta meglepetések miatt úgy kellene viselkednünk, azaz olyan nyitottsággal részt vennünk, mintha most először játszanánk és hallanánk ilyen zenét, jóllehet a hang minden pillanatban ismerősnek tűnhet. A gyűjtemény és a darabok összeállítása, megírása és gyakorlati alkalmazása során éppen ezekkel az állandó újabb és újabb helyzetekkel való szembekerüléses és az ezekkel való azonosulás jelentette a legnagyobb élményt és örömet számomra.

 


* A Kodolányi János Főiskola és a Zenetanárok Társasága közös rendezésében megtartott „Rögtönzés a zenei előadásban és pedagógiában” c. Konferencián (2010. V. 8-9., Óbudai Társaskör) elhangzott előadás szerkesztett, kibővített változata. Dr. Fehér Anikónak a Konferenciáról készült összefoglalója, valamint Gonda János (A rögtönzésről általában: a konferencia célja) nyitó előadásának szerkesztett változata a Parlando 2010/4. számában, Laczó Zoltán (A rögtönzés néhány pszichológiai és pedagógiai vonatkozása) előadásának szerkesztett változata pedig folyóiratunk 2010/5. számában olvasható. A Konferencia többi előadásának közzététele szintén a Parlando tervei között szerepel. Már a Szerkesztőségünkben van Apagyi Mária – dr. Lantos Ferenc (Integratív, komplex művészeti nevelés), Faragó Béla (Pentaton örökségünk a világ népzenéiben), Révász Ágnes (Az egri AMI Farkas Ferenc Zeneiskola improvizációs műhelye) előadásának szerkesztett változata is. (A Szerk. megj.)