Életének 68. évében, 2010. október 17-éln meghalt
Takács Lajos,
a dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola
nyugalmazott igazgatója.
Az alábbiakban Tőle búcsúzom.
Kedves Lajos!
Október elején még beszélgettem Veletek telefonon.
Megbeszéltük, hogy az őszi temetői tennivalók után keressük egymást, és akkor
mintegy feloldásként, azt életről, az élet szépségéről fogunk beszélgetni.
Sajnos erre a beszélgetésre már nem került sor. Mivel én szeretem betartani az
ígéreteimet, nem tehetek mást, mint azt, hogy az élet szépségéről beszélgetek
Veled, Rólad.
Olyan
talentummal jöttél a világra, ami nem mindenkinek adatik. Tehetséged, szorgalmad
és tanáraid segítségével muzsikus lettél. Megkülönböztető, nagy ajándék ez az
ember életében. Klarinétos lettél, és olyan szép hangon szólaltattad meg ezt a
hangszert, hogy nagyon jó volt hallgatni. Tanúja ennek sok ember, aki hallott
Téged hangversenyeken szólózni, vagy kamarázni. Lehettél volna szólista, vagy
zenekari művész, de Te az ilyen pálya hívságánál, rivalizálásánál több
szeretetre vágytál, ezért lettél tanár! Nagyon igényes, eredményes, sikeres, jó
tanár, akit rajongásig szerettek tanítványai. Azt hiszem jól döntöttél!
Szépen
alakult a magánéledted is. Egy Érted, majd a családotokért élő feleséget találtál
Németh Márta személyében, aki szintén a tanítást választotta a magánénekesi
pálya helyett.
Boldog
szolfézs tanár koromban, az 1960-as évek elején találkoztam először Veled,
amikor frissen, fiatalon, lelkesen és tettre készen megérkeztél a Ceglédi Zeneiskolába,
mint az új klarinét tanár. Nagyszerűen beilleszkedtél, sok jó növendéked lett,
mindenki kedvelt, mert mindenkivel jó kapcsolatot tudtál teremteni. Ezután
Szentendrére vezetett az utad, majd pár év múlva, 1967-ben, egy nagy feladatra
vállalkozva találkoztunk újra, hogy a Váci járás és az Aszódi járás területén
lévő zeneiskolai kihelyezett tagozatokból egy körzeti jellegű, önálló
zeneiskolát létesítsünk. Nagy feladat volt! Nagyon nagy! Nehéz és küzdelmes, de
vállaltuk, és megcsináltuk.
Szerencsére
kiváló tanárok, nagyszerű emberek voltak segítségünkre, akikből hamarosan egy
összetartó közösség, segítőkész tantestület lett. Nélkülük nem tudtunk volna
helytállni, de velük együtt, meg tudtuk oldani a feladatunkat. Nehézségek
persze voltak, felsorolhatatlanok, de akkor mindig volt valaki, aki kimozdított
bennünket a holtpontról. Ebben Te mindig az élen jártál. Sajátos humoroddal,
egy jól elhelyezett mondattal, viccel, egy Rejtő idézettel megnevetettél
bennünket, lassan megtaláltuk a megoldást gondjainkra, és minden ment tovább!
Küzdelmes, tartalmas, sikeres, szép 5 év volt ez az időszak az életünkben.
Ez a
körzeti jellegű zeneiskola sok szerkezeti, szervezeti és névváltozás után
Dunakeszin talált otthonra. Szűkös volt ez az otthon, de biztató jövő
ígérkezett.
1972-ben
átvetted tőlem az igazgatói feladatokat, és 20 éven át vezetted az intézményt.
Veled tartott a már jól ismert tantestület, és ha változás történt, nagyon jó
szemmel választottad ki az új kollegákat, akik hamar beilleszkedtek a
zeneiskola tanári közösségébe, és a szakmai munkába. Az otthonra találás tehát
megtörtént, de jöttek az új feladatok szép számmal.
Pest
megye zeneiskolai hálózatának kiépítése tovább folytatódott. Oroszlánrészt
vállaltál és vállaltatok a közeli és távolabbi kihelyezett tagozatok
létesítésében, irányításában, egészen azt önállósításig. A Te, és a
munkatársaid tevékeny részvételével, három zeneiskola önállósult Gödöllő, Dabas
és Fót központtal. Tudom, hogy rengeteg munkával járt ez, azt is tudom, hogy
kitűnő igazgatóhelyetteseid voltak – Papp Károlyné és Lakos Lászlóné – akik
mindenben segítettek, de az irányítás és a felelősség a Tied volt!
Aztán
befejeződtek a körzeti teendők, kicsit talán lassabb lett a tempó, többet
lehetett foglalkozni a Dunakeszi Zeneiskolával. Már említettem, hogy ígéretes
jövőt szántak Nektek a város vezetői, ennek alapján szép, új helyre
költözhetett szeretett Zeneiskolátok.
Ez
alatt a 20 év alatt nagyon sok rangos esemény történt nálatok. Sok versenyt, rendezvényt
vállaltatok, szép sikereket éltetek meg. A jó szakmai munka is meghozta
gyümölcsét, több növendéket indítottatok zenei pályára, akik közül sokan
visszatértek hozzátok, most már tanítani. Soha nem voltál „kirakat” igazgató!
Tetted a dolgod a lehetőségek szerint, és ezt vártad el a kollegáktól is.
Persze itt is voltak megtorpanások, itt is jó volt egy-két „jó” mondat, amit a
kollegáid elfogadtak, megértettek, mert kedveltek, szerettek, és tudták, hogy
minden a zeneiskola érdekében történik. Nagy erősséged volt, hogy bíztál a
tanáraidban, engedted őket dolgozni, kibontakozni. Minden helyi, megyei, vagy
országos megmérettetésben sikerrel vett részt az általad vezetett intézmény.
Otthon tudtál
pihenni, feltöltődni, a munka és a nyugodt családi háttér jó egyensúlya adott
erőt mindehhez.
Aztán
egyszer csak úgy érezted, hogy elég volt ez a 20 év az igazgatói tisztségben.
Felnőtt melletted egy új generáció, megfiatalodott a tantestület, több volt
növendék kezdett tanítani a zeneiskolában, friss szellemmel és lelkesen. És
akkor…utódot kerestél, akire nyugodtan rá tudtad bízni az intézményt, annak
vezetését, irányítását. A zeneiskola volt növendékére, dr. Ruszinkóné Czermann
Cecíliára esett a választásod, akivel a hivatalos szervek és a tantestület is
egyetértett.
Te
zeneiskolát, és zeneiskolai hálózatot építettél, az új igazgatónő először a maga
elképzelése alapján, a társművészetek felé fordult, majd szép lassan,
fokozatosan, egy művészetoktatási intézményt hozott létre. Ismét jól
választottál! A 40 éves jubileumi ünnepségen együtt örültünk a közösen megtett
út sikereinek és eredményeinek.
Tanítani
még ott maradtál a zeneiskolában egy ideig, figyelted, hogyan alakulnak a
dolgok, és amikor úgy láttad, hogy jó irányban haladnak, akkor a 40 éves évforduló
megünneplése után, kedvesen elköszöntél. Azt hiszem, most is jól döntöttél!
Több időt akartál tölteni a családoddal, az unokákkal, barkácsolni a kertben,
többet akartál pihenni, megvalósíthatónak tűnő terveket szőttél, kicsit
szabadabban, kedved szerint akartál élni. Nyugodt lelkiismerettel tekinthettél
vissza addigi tartalmas életedre.
Aztán
hirtelen és váratlanul megérintett egy nagyon súlyos következményekkel járó
betegség! Orvos, kórház, aggodalom, félelem! Szerencsére ez egy szelídebb változata
volt a bajnak. Egy hét után hazaengedtek, jól érezted magad, sétáltál, beszélgettél,
örültél, hogy lassan visszatérsz a megszokott életmódodba.
Két nap
múlva hirtelen és váratlanul jött egy nagyon erős érintés, amit már sem Te, sem
az orvosok nem tudtak kivédeni. Lehet, hogy Te döntöttél így? Talán így volt
jobb? Nem tudjuk! Megmenekültél minden Rád váró rossztól, és szinte
észrevétlenül átjutottál az örökkévalóságba!
Megdöbbentően
hirtelen és korán mentél el!
A
temetéseden 2010 októberének talán a legszebb napján, nagyon sokan gyűltünk
össze. A családodon kívül – akiket nagyon megviselt hirtelen elvesztésed – ott
voltak a régi kollegák, barátok, tisztelők, volt növendékeid, hogy végső búcsút
vegyenek Tőled. Kitűntetett szeretet vett körül!
És
amikor már minden koszorú és virág a sírodra került, akkor a trombita tanár
kollegád az Il Silentio hangjaival
köszönt el végleg.
Isten Veled Lajos!
Pihenj meg békességben!
Varsányi Anni
* Takács Lajos temetése 2010.
október 29-én volt a Dunakeszi-Alagi Temetőben. A Farkas Ferenc Művészeti Iskola
tanárai 2010. november 9-én emlékkoncerten búcsúztak egykori igazgatójuktól.