Szűcs Sándor*

 

Gondolatok a konferencián feltett kérdésekre

 

Határkőhöz érkezik el a zeneművészeti oktatás abban az értelemben, hogy első alkalommal lesznek végzős hallgatók a BA képzésben. Így bizonyos tanulságokat is le lehet vonni a képzésből, a követelményrendszerből is. A BA** képzésre való átállás kezdetén minden intézmény megkapta azokat a szabályzókat, melynek mentén kidolgozhatta saját követelményrendszerét, bizonyos mértékben a többi intézménnyel összhangban.

                A „követelményrendszer” kifejezés magában foglalja az egység gondolatát is. Ezért rendszer. Ebben az értelemben ilyen ma nincs. Ha azt vesszük figyelembe, hogy a BA képzésben az átjárhatóság jobb lett- e vagy sem, azt kell mondanunk, hogy semmivel sem lett jobb, mint a hagyományos rendszerben.

Teljesen szétesett a bemeneti és a kimeneti oldal közötti – korlátlanul működő – összhang.

                A bolognai rendszer kimeneti oldalának kidolgozatlansága azt is eredményezi, hogy a zenész-hivatás, zenész-pálya körvonalai teljesen elmosódottá váltak. Vagyis: a jelöltnek fogalma sincs arról, hogy mire készül.

Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Újból át kellene gondolni azt, hogy milyen lehetőségeket ad az MA***, illetve milyen lehetőségeket a BA. Ha ez megvan, a lehetőségek mellé az elvárásokat is meg kellene fogalmazni. Ezután lehet kidolgozni az MA és a BA valódi követelményrendszerét, aminek valóban rendszernek kellene lennie. A felsőoktatás után jöhet a középszint, amit nyilván a felsőoktatáshoz kell igazítani. A középszint után a zeneiskola következik (az általános illetve gimnáziumi oktatással harmonizálva). Mindez természetesen nagyon is emlékeztet a diktatúra centralizációs rendszerére, ami viszont a művészetoktatásban működőképesnek bizonyult.

      Megszűnt a szakfelügyeleti rendszer is, amelynek jelentős pozitív hatásai voltak. Míg a szakfelügyelő tanár a gondjaira bízott iskolákat látogatta, nemcsak a képzés színvonalát ellenőrizte, hanem tanácsaival segítette az ott folyó munkát. Emellett volt lehetősége arra is, hogy a tanulót a megfelelő iskolákba irányítsa továbbtanulás esetén. Így a szakfelügyelő szinte napra készen tudott a továbbtanulók létszámáról és azok színvonaláról beszámolni. Ezzel bizonyos fajta tervezést is meg lehetett oldani. Ma ez a rendszer nem működik, és a létszám tervezése is eléggé bizonytalanná vált, nem beszélve a színvonal alakulásáról.

      A rendszerváltás után gomba módra szaporodtak a művészeti iskolák, mert az intézményi finanszírozás helyett életbe lépett a normatív támogatás. Ennek a támogatási rendszernek az lett a következménye, hogy nagyon sok általános iskola művészeti iskolává akart válni. Ez viszont felhíguláshoz, a szakmai színvonal hirtelen eséséhez vezetett. A mai állapot a szabad piac káoszos szerkezetére emlékeztet. Természetesen nincs kizárva, hogy itt is legyenek működőképes szegmensek, de túl esetleges a dolog, és rengeteg a befolyásoló tényező.

      A Nyugat-Európában és az USA-ban bármilyen szinten lehet zenét tanulni és tanítani. Vannak egymásra épülő rendszerek (pl. konzervatórium) és vannak egyedi, önmagukban álló, különböző színvonalú iskolák, stúdiók, tanfolyamok, stb. A legfelső szintek kimeneti lehetőségei – az ottani zenész-munkanélküliség ellenére is – jóval kedvezőbbek, mint nálunk. Nemcsak nyugaton, de Magyarországon is a kimeneti követelményeket a munkaerő piac határozza meg, míg a képzés követelményeit a felsőoktatás.

      Most nézzük a képzés bemeneti és kimeneti oldalát. Azt feltételezi a bemeneti oldal, hogy a felvételre jelentkezők birtokában vannak a legalapvetőbb készségeknek, pl.:

·                     a hangközhallás

·                     hármashangzat meghallása szerkesztése

·                     akkordok meghallása, szerkesztése

·                     skálák ismerete

·                     íráskészség

·                     alapvető stílusismeret, stb.

Sajnos, bizonyos esetekben azt lehet tapasztalni, hogy ezek az utópia témaköréhez tartoznak.

      A kimeneti oldalon a következő követelményekkel kellene találkoznunk:

·                     a teljes összhangzattan ismerete (modálistól – 21. sz. –ig)

·                     ellenpont ismeretek: vokális, hangszeres

·                     formatan középkortól

·                     stílus és műfajismeret (elemzésekkel, énekes, ének+zongora feldolgozásban, stb.)

A középrész, vagyis a képzés az, amelyiken nagyon sok múlik.

      Természetesen nagyban befolyásolja a kiinduló képességek a kimeneti oldal szintjét. Mennél nagyobb az elmaradás a bemeneti szintnél, annál alacsonyabb kimeneti szint várható. A bemenet szintjét a régiók szerinti iskolák minősége is befolyásolhatja.

      Hogyan lehetne hatékonyabbá, elmélyültebbé tenni az elméletoktatást? Erre sokan, sokféle módot, vagy lehetőséget próbáltak keresni. Egy-két lehetőséget én is szeretnék felvázolni:

·                     Számítógépes oktatóprogramok használata (akár iskolai, akár otthoni használatra)

·                     Ha nincsenek ilyen programok, akkor készíttetni kell.

·                     Esszéírás

·                     Analízisek írása

·                     Ellenpont gyakorlatok (vokális, hangszeres)

·                     Stílusismereti gyakorlatok

 

A számítógépes oktató programok már a zeneiskolai oktatásban fellelhetőek, közép vagy felsőoktatási szinten nincs róla tudomásom, hogy lennének ilyenek. Külföldi Web oldalakat lehet találni, ahol hangközök, hármas-, négyeshangzatok, skálák, stb. hallásgyakorlatait tudják felhasználni az oktatás kiegészítéseként. Talán ebben is vannak még lehetőségek. Az esszé írások bevezetését folyamatosan gondolom bevezetni. Ezek csak néhány oldalas dolgozatok lennének eleinte (1-2 old.). A fellelhető és hozzáférhető szakirodalom feldolgozásával lehetne kezdeni. Ennek ellenőrzése akár írásban, vagy kis és nagycsoportos foglalkozások keretében, rövid pár perces előadásban kellene elindítani. Célja pedig az, hogy az analízisben használt fogalmakat ne csak megismerjék a hallgatók, hanem magukévá téve használják is azokat. Felvértezve ezzel a tudással, nem lesz majd gond a szakdolgozat írása, hiszen megfelelő alapot kaptak tanulmányaik során. Itt is lényeges a rendszeresség. Amennyiben van mód és lehetőség, akkor a kötelező zeneszerzés keretében ellenpont, valamint stílusismereti gyakorlatokkal dolgozzák fel az adott korszak anyagát.

      A szolfézs-zeneelmélet érettségi hiánya rendkívül negatív módon befolyásolja a felsőfokú oktatás lehetőségeit. A korábbi egységes (és igen magas) vizsgakövetelmények olyan helyzetet teremtettek, amelyben nem várható el egy egységes és magas szintű felvételi rendszer működtetése, s ennek hiányában a felsőoktatási intézmény kénytelen a kívánttól jóval alacsonyabb szintű felvételi alapján szelektálni. A negatív tendenciákat csak erősíti a szakközépiskolák jelenlegi, viszonylag új szerkezeti modellje:

·                     4 éves képzés

·                     4+1 éves képzés

·                     3 éves un. szakképzés, érettségizetteknek.

 

Ez – bár a lehetőségek kiszélesítésével pozitív tendenciának mutatkozik – a szakiskola, mint egységes középfokú intézmény kimeneti oldalát nagymértékben bizonytalanná teszi. Látható az, hogy a 3, 4, és 4+1 éves képzés – a képzés kimeneti szintjét tekintve - nem ugyanazt a színvonalat fogja mutatni. Vagyis: a szerkezetből adódóan törvényszerűen nem egységes kimenet miatt a felsőoktatás kénytelen (persze más okok miatt is) eleve alacsonyabb bemeneti szintre berendezkedni annak érdekében, hogy megfelelő létszámú növendékhez jusson.

Még minimum kettő – egyáltalán nem mellékes tényező – nehezíti a helyzetet:

·                     a szakiskolák színvonala nagyon eltérő

·                     komoly különbségek adódnak a szakiskolák területi elhelyezkedéséből

 

A szakközépiskolák létszámának a versenyhelyzet következtében jótékony hatásúnak kellene lennie, azonban egyértelmű negatív hatásai vannak: a kevés számú növendék megoszlik a szakiskolák között, a csoportos órák hatékonysága csökken, lehetetlen arányos tanári tendert kialakítani. Miért van ilyen kevés tanuló? Ennek társadalmi előzményei vannak. A kultúra az oktatás az a terület, amely alulfinanszírozott. Ebben a szektorban dolgozók erkölcsi, anyagi megbecsülése is a mélypontra zuhant. Ennek következtében a szülők gyermekeik jövőjét féltve nem engedik a zenei továbbtanulásukat, inkább jól kereső hivatást és szakmát szeretnének biztosítani gyermekeiknek. Akik mégis ezt a pályát szeretnék hivatásként művelni, azok közül sem biztos, hogy mindig csak az arra alkalmasak választják a zenei pályát. (Természetesen kivételek mindig vannak, az elmondottak nem rájuk vonatkoznak).

 


*  Szűcs Sándor korreferátuma a Zeneelmélet-tanítás a zeneművészeti felsőoktatásban c. konferencián (Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, 2010. április 23.) hangzott el. Az eseményről a 2010/4. számunkban jelentettünk meg beszámolót, a 2010/6. számban pedig közzétettük Gönczy László előadásának  és Komlós Katalin korreferátumának szerkesztett változatát is.A PARLANDO a 2011. évben  a Konferencián elhangzott többi előadás, illetve korreferátum közzétételét is tervezi a következő sorrendben: Szudi Mária, Györffy István, Mohay Miklós, Keresztes Nóra, Olsvay Endre, S. Szabó Márta.

 

** Alapképzés (Bachelor, BA, 6 félév, 180 kredit). További információ a www.lisztakademia.hu honlapon.

 

***  Mesterképzés (Master, MA)