SZIRÁNYI GÁBOR*

 

Szendy Árpád tanári pályafutása

 

1. rész (1890 -1896)

                         (A Zeneakadémia zongora-tanszakának megszületése)

 

B

ármennyire is meghökkentő, 1875. november 14-én a Zeneakadémia megnyitásakor nem volt az intézménynek zongoratanára. Liszt Ferenc a megnyitón személyesen nem vett részt, így az Erkel Ferenc, Volkmann Róbert, Ábrányi Kornél és Nikolits Sándor tanári négyesből Erkelnek kellett vállalnia a zongoratanítást. Hogy az események így alakultak, annak anyagi és személyi okai is voltak. Az országgyűlés 1873. február 8-án megszavazta egy ének- és zeneakadémia létrehozásának költségeit. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1873. március 26-ra értekezletet hívott egybe oly végre, hogy a zenészet hazánkban a fejlettebb műízlés jelenkori magaslatára emeltessék s a közművelődés különböző tényezői közt ama helyet elfoglalhassa, mely az oly kiváló ismérvben megilleti, az országgyűlés képviselőháza egy hazánk különleges viszonyainak, valamint a zeneművészet és tudomány ez idő szerinti igényeinek megfelelő zeneakadémiának országos költségen leendő felállítását elhatározván, a létesítéshez megkívántató költséget is megszavazván, örvendetes feladatommá vált a hazai zenészeti körök ez irányban rég táplált óhajának valósítását eszközölhetni.[1] Itt született meg az a javaslat, hogy a Zeneakadémia csak úgy felelend meg címének, mind az általa célba vett művészeti feladatoknak, ha működésének már első évében is minden irányban jelét adja életképességének, s minden szak- és irányban alkalmat szolgáltat a hazai zenészeti tehetségek  kiművelésére.[2] Liszt 1873. május 7-én Weimarban keltezett és Augusz Antalnak címzett levelében a következőket írta „(...) az ankét eredményét kielégítőnek találom. Különösen örülök magas pártfogónk és elnökünk, Haynald érsek indítványának, hogy létesítsünk külön tanszakot az egyházzenének.[3] Sokan azonban ezt a Nemzeti Zenede illetve a Budai Zeneakadémia megtámadásának értelmezték, és ugyancsak ellenezték a Színészeti Tanoda különállását védelmező körök is, igazgatójával Festetics Leóval az élen. Közben az anyagi alapok is bizonytalanná váltak, kiderült ugyanis, hogy az 1873-ra megszavazott 36ezer forintból csak 21 ezer áll rendelkezésre, de ebből 15ezer a Színészeti Tanodáé. Nem véletlen, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1873. augusztus 17-i felterjesztésére Bécsből az alábbi válasz érkezett: Mielőtt ez ügyre nézve határoznék, elvárom magyar minisztertanácsom a feletti véleményezését, vajon igazolható-e az ország jelenlegi szomorú pénzügyi viszonyainál ily költséges, ily nagyszerű alapokra fektetett s ily kérdeményes sikert ígérő intézet felállítása?

Kelt Bécsben, 1873. évi szeptember hó 7én.  Ferencz József [4]

 

Trefort Ágoston közoktatási és vallásügyi miniszter kényes helyzetbe került. Egyrészt időhúzásért és pazarlásért (1873 augusztusa óta bérelte a minisztérium a Hal tér 4-es számú épületet Zeneakadémia céljaira) támadták a parlamentben, és egyes sajtóorgánumokon keresztül, mások Liszt személye ellen áskálódtak. A nagyobb zeneiskolák pedig azt akarták, minden maradjon a régiben, attól félve, hogy a Zeneakadémia létrejötte megkurtíthatja költségvetésüket. A kultuszminiszter csak 1874. augusztus 5-én terjesztette újra a király elé Zeneakadémia alapításának ügyét, ez a felterjesztés azonban sikeres volt. Közben Lisztnek határozott véleménye volt a megalakítandó intézményről. Elképzelésében az egyetemes művészi jelleget hangsúlyozta, s olyan tárgyak oktatására gondolt, amelyek az ország zenei életére ösztönzőleg hathattak volna. Zeneszerzés- zongora- és egyházzene tanszék felállítását javasolta, két világhírű művész szerződtetésével: Bülow[5] tanítson a zongora-, Franz Xaver Witt[6] az egyházzene szakon. Az intézmény megnyitását pedig 1876-ra szerette volna halasztani: úgy érezte szüksége van még egy évre, hogy létrehozza a könyvtárat és beszerezhessék a szükséges eszközöket. "Hogyan járhatnék el adott helyzetben úgy, hogy fővárosunknak, Budapestnek hasznára és dicsőségére váljék? Az anyagi eszközök elégtelenek s a munkatársak, akikre szükségem volna, hiányoznak. Bülow Amerikába megy; Witt súlyos beteg, és nagyon őszinte odaadásom ellenére nem kockáztathatom, hogy erőmön felüli feladatra vállalkozzam. Azért még egyszer kérem és javasolom, hogy bölcsen húzzátok-halasszátok a dolgot.” [7] A halasztást azonban már nem lehetett vállalni. Három év nagy idő; ezalatt háromszor is föl lehetett volna állítani a zeneakadémiát. A minisztérium csak arra szorítkozott, hogy ankétot hívjon össze, s időről időre ígéreteket tegyen. Mindenki be fogja látni, hogy ez nem komoly eljárás s hazai művészeink – Liszt Ferencet nem is számítva – több méltánylatot érdemelnének. Vagy létesítik a zeneakadémiát, vagy nem. Ha létesítik, lássanak hozzá azonnal, mert készen áll minden eszköz s meglehetősen kifogytak az időből; ha nem létesítik, ki kell mondani ezt is határozottan, hogy az illetők végre-valahára tájékoztassák magukat. Csak az ígérgetés és halogatás rendszerével hagyjanak föl, mert ez alatt tekintélyrontó gyöngeség rejlik.[8]

          Ezek után felgyorsultak az események. Trefort 1875. IX. 2-án kelt rendeletével Erkel Ferencet kinevezte igazgatónak és rendes tanárnak,[9] Volkmann Róbertet rendes tanárnak, Ábrányi Kornélt titkárnak és rendkívüli tanárnak, és megbízta őket: készítsék el az ideiglenes szervezeti szabályzatot, az ügyrendet, a tantervet, az órarendet és ezeket haladéktalanul terjesszék fel a minisztériumba.   Egyúttal utasítást adott arra is a miniszter, hogy a Zeneakadémiát 1875. októberben részlegesen nyissák meg.[10] Ez végül halasztást szenvedett, de meghirdették a felvételi vizsgákat, ahol a 70 jelentkező közül 39-en megfeleltek a követelményeknek. 1875. november 14-én megnyitotta kapuit a Zeneakadémia, 14-en a zongora, 25-en az elméleti szakokra iratkoztak be.[11] Liszt levélben köszöntötte Erkelt  „Több mint 30 éve képviseli és támogatja Ön a legdicsőbben művei által Magyarország zenéjét. E zenét ápolni és fejleszteni: a budapesti Zeneakadémia feladata. Az ügy tartósságáról és sikeréről kezeskedik az Ön belátó gondoskodása az igazgatói poszton”[12], de ő maga nem jelent meg a megnyitón. Az évek óta tartó huzavona és bizonytalanság arra késztette, hogy Itáliában maradjon és várja ki, hogyan alakulnak az események. Így 1876 februárjáig Erkel Ferenc (aki zeneszerzést és magyar zenészetet szeretett volna tanítani) egyedül látta el a zongoratanítási feladatokat.

          Az 1878/79-es tanév kezdetéig lehetett ezt az állapotot fenntartani, akkor a növekvő hallgatói létszám miatt új zongoratanárokat kellett szerződtetni. Liszt javaslata egykori kiváló növendéke Juhász Aladár volt, akit legtöbbre tartott magyar tanítványai közül, és akit nemcsak zongoratudása és képzettsége miatt, hanem segítői szándékkal is pártolt, mert a fiatal művész sokat betegeskedett. A minisztérium éppen erre hivatkozva nevezte ki Liszt másik jelöltjét, Gobbi Henriket rendes-, Erkel Gyulát pedig rendkívüli tanárrá.

          Liszt 1886-ban bekövetkezett halála után Erkel Ferenc és Gobbi Henrik folytatta tovább a zongoratanszak munkáját. Erkel azonban egyre többet és egyre gyakrabban betegeskedett, aminek eredményeképpen 1888. december 20-án nyugdíjba vonult.  Ismét előállt az a sajátos helyzet, hogy a Zeneakadémia zongora főtanszakán csak egy tanár tanította a beiratkozott 27 növendéket. (Itt jegyezzük meg, hogy segédtanárként már Thomán István tanította az előkészítőbe járó 19 hallgatót, illetve azt is, hogy Szendy Árpád segédtanári megbízást kapott zongora melléktárgy oktatására. Ez a megbízás tanulmányútja alatt érvényét vesztette.) Az 1889/90-es tanévben Chován Kálmán és Thomán István került a zongora főtanszakra, utóbbi a nyugdíjba vonult Gobbi Henrik helyére. Meggyőződésünk, hogy a két idősebb tanár nyugállományba vonulása  jelentős költségvetési megtakarításhoz vezetett, és ez tette lehetővé, hogy Mihalovich a zongoratanári létszám bővítését megvalósíthatta. Az 1890/91-es tanévben további változások történtek a zongoratanszak történetében. Thomán Istvánt előléptették rendes tanárrá, Szendy Árpád pedig 1891. január 31-i dátummal kézhez kapta rendkívüli tanári kinevezését.

          Szendy már a tanév kezdete óta tanított, de az első négy hónapban szerződés nélkül. Mihalovich, mint ahogy ezt említettük, külföldi tanulmányútja előtt szavát vette Szendynek, hogy hazatérte után öt évig a Zeneakadémia rendelkezésére áll. „Az igazgatóság azon törekvésének, hogy a királyi Zeneakadémián csak hazai tanerők működjenek, előmozdítása és megvalósítása végett, mélyen érzett hálától indíttatva ezennel becsületszavamra kijelentem, hogy külföldi utamról visszatérve a királyi Zeneakadémián legalább is öt évet fogok tanári minőségemben azon tanszakon működni, melyet részemre, képességeimnek megfelelőlen, akár a nagyméltóságú vallás és köz­oktatásügyi Minisztérium, akár az akadémia igazgatója kijelölend.”[13]  Szendy – félreértésből, vagy figyelmetlenségből – külföldi tanulmányútjának ideje alatt is felvette segédtanári tiszteletdíját. 1890. május 11-én Mihalovich a minisztériumhoz fordul, hogy az ügyet rendezze „(...) kérem tehát Nagyméltóságod, hogy kegyeskedjék a tiszteletdíj beszüntetését elrendelni és Szendy Árpádot a fölvett összeg visszafizetésére kötelezni, s amennyiben erre nem volna képes, bátorkodom azt az alázatos javaslatot tenni, hogy a nevezett összeg vonatnék le a jövő tanévben fizetéséből, ha esetleg Nagyméltóságod kegyes lenne őt intézetünkben tanári minőségben alkalmazni.[14] A minisztérium a javaslat szerint járt el, Szendy 1890 szeptembere és 1891 januárja között javadalmazás nélkül tanított.

Az 1891/92-es tanévben zárult le a zongoratanszak szervezése.  Ekkorra alakult ki a tanfolyamok egymásra épültsége, vagyis az előkészítő, az akadémiai és a tanárképző tanfolyam, amihez szervesen kapcsolódott a hároméves gyakorlóiskolai tanfolyam, ahol a zongoratanítás az elemi fokról indult és alkalmat adott a tanárképző hallgatóinak a szigorú és következetes módszer alapján való tanítás gyakorlati elsajátítására. A három tanár, Chován Kálmán, Thomán István és Szendy Árpád tevékenysége nyomán a tanszak egyre nagyobb népszerűségnek örvendett. Míg 1888-ban 46, az 1892-ben 97, 1893-ban 109,  1895-ben 131 növendék tanult a zongoraszak a különböző tanfolyamain. Nemcsak emiatt volt fontos Mihalovich számára a zongora tanszak, hanem azért is, mert Thomán és Szendy személyében két volt Liszt- és zeneakadémiai növendék tanított, míg Chován Kálmán (tíz évvel idősebben, a bécsi Horák-féle iskola tapasztalataival) már jelentős tanári múlttal a háta mögött, alapos módszertani és metodikai ismeretekkel felvértezve jött a Zeneakadémiára. A zongorajáték módszertanáról[15] 1892-ben könyvet jelentett meg, ami a tanárképzős hallgatók tankönyve is volt egyben. A könyv végén 12 osztályra kiterjedő teljes tananyagtervezetet tett közzé. A Zeneakadémia zongoratanárai már a kezdetekben szembesültek azokkal a problémákkal, amelyek a hazai zenetanítás szabályozatlanságából fakadtak. A zongora- és általában a zeneoktatás színvonalának emeléséhez elengedhetetlen volt egy mértékadó és – a zenetanulás alacsonyabb szintjein – az ország egyéb zeneiskoláiban is általánosan bevezethető tanrend kidolgozása. Az éveken át tartó munkában, amelynek főbb vonalait a már előbb említett Chován tervezet alapozta meg, a zongora tanszak mindhárom tanára részt vett, ki-ki a maga egyéniségének és művészi–pedagógiai elveinek érvényesítésével.  Szendy akadémiai tanfolyamainak tananyagai megtalálhatóak a Zeneakadémia évkönyveiben.

          I. osztályban a különböző skálák mellett  Czerny: „Negyven napi tanulmány”1-20-ig, a „Kunst der Fingerfertigkeit két füzete és Cramer 1-50-ig Bülow kiadásában voltak a technikai gyakorlatok. Emellett Bach: Háromszólamú invenciói 1-6-ig, Beethoven, Clementi, Mozart, Haydn szonátáiból, Beethoventől Rondó, és Mozarttól: Fantázia továbbá Chopin két mazurkája, Chován: „Tavaszi jelenetek” 1-6-ig, Grieg: „Poetische Tonbilder”, Schubert két Impromptuje és Schumann: Kinderszenen 1-6-ig szerepelt a megtanulandó darabok listáján.

          II. osztályban a technikai gyakorlatok ismétlése és folytatása. Czerny: „Negyven napi tanulmányai”ból 20-40-ig, s az előbbiek ismétlése. Tanulmányok: Clementi-Tausig: „Gradus ad Parnassum”, Czerny: „Kunst der Fingerfertigkeit” harmadik és negyedik füzete, Kullak: Oktáva gyakorlatokból 3-4 darab, Bach: Wohltemperiertes Klavier-ból 10 prelúdium és fúga (Tausig kiadás), valamint egy-két „Englische Suite”. Előadási darabok: Händel, Rameau, Scarlatti, Beethoven, Mendelssohn, Schubert, Chopin, Schumann és más zeneköltők műveiből válogatva, a növendékek képessége szerint.

          A III. osztály növendékeinek tananyaga így nézett ki: a technikai gyakorlatok folytatása és kibővítése. Czerny virtuóz tanulmányainak I. és II. füzete. Kessler Op. 20. és Moscheles 70-ik művének I. füzete, vagy Köhler speciális tanulmányainak I. füzete. Kullak: Oktáva gyakorlatok folytatása. Bach: Prelúdiumai és fúgáiból folytatólag 11-22-ig (az ötszólamúak kivételével). Beethoven, Schubert, Weber nagyobb szonátái válogatva. Egy-két versenymű, vagy más kétzongorás darab, továbbá Schumann, Chopin, Rubinstein, Raff, Henselt, Liszt, stb. műveiből.

          Végezetül az akadémia IV. osztályában az alábbi műveket tanulták Szendy növendékei: Czerny Virtuóz tanulmányainak ismétlése, és folytatása. Chopin Op. 10. és Op. 25. Etűdökből legalább 10 tanulmány, ezenkívül Rubinstein, Henselt, Liszt tanulmányaiból néhány darab. Bach ötszólamú fugái. Versenyművek és más előadási darabok Bach, Beethoven, Schumann, Chopin, Volkmann, Rubinstein, Tausig, Brahms stb. műveiből.

          A fenti tananyagot szemügyre véve igazat kell adnunk Kálmán Györgynek, aki úgy vélte a rendszeres gyakorlás, az etűdök fegyelmezett, vég nélküli ismétlése, az akaraterő maximális fejlesztése révén, a tökéletes technika birtokába kerülve a zongorista minden művészi követelménynek meg tud felelni. Szendy a tanárok ahhoz a típusához tartozott, akik a növendéket még anyagnak sem fogadták el olyannak, aminő. Előbb acélossá, ruganyossá edzették, hogy a tanulásra használhatóvá váljék. Nem respektálták a növendék egyéniségét. Elsősorban az akaraterőt fejlesztették, feszítették, a tehetség rendkívüli koncentrációját követelték, hogy a tudás igazgyöngyét nagy erőfeszítéssel izzasszák ki. Ez a tehetségnek, egyben az egyéniségnek is próbája! Csak az az értékes egyéniség, illetve egyéni tulajdonság, mely külső nagy elhatározásokkal szemben is megmarad.[16]

          Szendynek az 1893/94-es tanévben 53, 1894/95-ös tanévben[17] 51 növendéke volt, és heti 36 [18] órában tanított. 1895-ben voltak először végzős növendékei: Füchsel Eugénia és Poray Kucsewska Mária. Ugyanebben a tanévben bővítették két évről három évre az előkészítő tanfolyamot. Nagyon fontos változtatás volt az is, hogy a tanárképző tanfolyam első osztályába csak az akadémiai tanfolyam negyedik osztályának elvégzése után lehetett jelentkezni. Ezzel megszüntették azt a gyakorlatot, hogy ez említett két osztályt egy időben végezzék el a növendékek. Az átmeneti intézkedés folytán szükségessé vált a tanárképző I. osztályának egy évre való beszüntetése, hogy azután egy év múlva az egész szervezet az új alapon induljon meg. Ez az új szervezet a zenetanári képzés és képesítés három fokát fogja adni, és pedig az I. fokon csupán zongorára, a II. fokon zongorára és énekre (illetőleg az iskolai énektanításra, a III. fokon a zongorára, énekre és orgonára, tekintettel a tanítóképző intézetek zenetanítására.[19]

 

A teljes tanulmány itt olvasható.


* Szirányi Gábor tanulmányának bevezetője a Parlando 2011/1. számában, a további folytatások pedig a www.parlando.hu -n olvashatók. (A szerk. megjegyzése.)

[1] Zenészeti Lapok, 1873. március 30.

[2] i.m.

[3] Eckhardt Mária A Zeneakadémia Liszt Ferenc leveleiben in: Ujfalussy József szerk.: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 100 éve. Budapest, 1977. Zeneműkiadó

[4] Legánÿ Dezső: A Zeneakadémia születése in: Bónis Ferenc szerk.: Írások Erkel Ferencről és a magyar zene korábbi századairól Budapest, 1968, Zeneműkiadó

[5] Bülow, Hans von (Drezda, 1830. január 8. – Kairó, 1894. február 12.) zongoraművész, karmester. A lipcsei egyetemen jogot hallgatott, mellette Hauptmannál ellenpontant tanult. 1850-ben Zürichbe megy Wagnerhez. Zongoratanulmányait Lisztnél fejezi be. Münchenbe költözött ahol udvari zongorista majd karmester. 1877-től 1879-ig a hannoveri Hoftheater karmestere, 1880 és 1885 között a meiningeni udvar zenei intendánsa. 1887-től Hamburgban él, egyidejűleg a Berlini Filharmonikusok karmestere is.

[6] Witt, Franz Xaver (Walderbach, 1834. február 9. – Landshut, 1888. december 2.) német zeneszerző és egyházzenész. Régensburgban teológiai tanulmányokat folytatott, mellette Joseph Schrems és C. Proske vezetésével zenei tanulmányokat végzett. 1859-től a regensburgi szemináriumban tanít. 1867-ben megalapítja Bambergben az általános német Cecilia egyesületet, amelynek első elnökévé választották

[7] Levél Augusz Antalnak 1875. augusztus

[8] Pesti Napló 1875. VIII. 12. Esti kiadás

[9] A rendes tanár határozatlan idejű kinevezéssel bírt, a rendkívüli határozottal, ami nem számított be az ún. évtizedi pótlékba, a szigorlatoknál nem vizsgáztathattak (Képviselőházi napló, 1872. I. kötet. 21. országos ülés 1872. október 2.)

[10] Eckhardt Mária: i.m.

[11] Nikolits Sándor emlékirata szerint 38 hallgatót vettek fel, és ebből 21 növendék látogatta a zongora osztályokat.

[12] Eckhardt Mária: i.m.

[13] Szirányi Gábor: Szendy Árpád a Zeneakadémián (1881-1922) in: Kárpáti János szerk. Fejezetek a Zeneakadémia történetéből Budapest, 1992, Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola

[14] Szirányi Gábor: i.m.

[15] Chován Kálmán: A zongorajáték módszertana (methodika) mint nevelési eszköz. Budapest, 1892. Pesti Könyvnyomda Rt.

[16] Kálmán György: Szendy Árpád tanítói működése Budapest, Zenei Szemle 1928. január-február

[17] Mihalovich nagyon elégedett volt Szendy munkájával. A 282/1894. sz. a. Zeneakadémiai irat szerint  (…) Van szerencsém Nagyméltóságodnak mély tisztelettel jelenteni, hogy Szendy Árpád az 1894. február 26-án 3450 sz. alatt történt rendes tanárrá való kinevezése folytán a mellékelt minta szerint letette az esküt. „Én Szendy Árpád esküszöm, hogy a Királyhoz hű leszek, az ország törvényeit megtartom, hivatalbeli elöljáróimnak engedelmeskedem, tanári kötelességeimet részlehajlás és minden melléktekintet nélkül lelkiismeretes pontossággal teljesítem, a megállapított tanórákat a legpontosabban megtartom és a hivatali titkot megőrzöm. Isten engem úgy segéljen. Budapest 1894. évi március 8-án. Előttem és általam: Mihalovich Ödön, Erkel Gyula, Thomán István tanuk”

[18] A 33 kötelező óra mellett 3 túlórája is volt.

[19] dr. Harrach József szerk.: Az Orsz. Magyar Királyi Zeneakadémia évkönyve az 1894/5-iki tanévről. Budapest, 1895, Athenaeum