Beszélgetés
Falvayné Sisak Ágnessel és Brusznyai
Margittal,
a
váci Bartók Béla Zeneiskola szolfézstanáraival
– Mindenekelőtt egy rövid bemutatkozást
szeretnék kérni Tőletek.
– Falvayné Sisak Ágnes: Innen indultam a váci
zeneiskolából – kezdetben a munkaközösségi, majd az állami zeneiskola növendéke
voltam. Zongoratanáraim: Rostetter Jenőné, König Viktória és H. Kotányi Nelly.
Szolfézstanárom Bogányi Tibor volt. Bogányi tanár úr alapította (1963-ban) és
vezette a zeneiskola gyermekkórusát, amit nagyon szerettünk, és lelkes tagjai
voltunk Margittal együtt. Érettségi után Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző
Főiskola magyar-ének zene szakán tanultam tovább. Tanáraim közül kettőt emelek
ki: Frank Oszkárt és Kardos Pált, akiktől életre szóló útmutatást és példát kaptam.
A
diploma megszerzése után a Szobi Körzeti Állami Zeneiskola nagymarosi és
verőcei kihelyezett tagozatán kezdtem szolfézst tanítani. Időközben elvégeztem
a köztudatban „Párkai-tanfolyam”-ként számon tartott karvezetés-tanfolyamot a
Népművelési Intézet szervezésében. 1991-ben kerültem a váci zeneiskolába.
Szolfézst és zeneirodalmat tanítok, tanszakvezetőként pedig szervezem a
szolfézstanszak életét, munkáját.
– Brusznyai Margit: Én is a váci zeneiskolába jártam,
amelyet Cs. Nagy Tamás, a kiváló és felejthetetlen igazgató vezetett több
évtizeden át. Szabóky Judit volt a csellótanárnőm, Bogányi Tiborhoz jártam
szolfézsra. Ő készített föl a zeneakadémiai felvételire is. 1977-ben végeztem a
középiskolai énektanár-és karvezetőképző tanszakon. Máig elevenen él bennem
csodálatos tanáraim — Párkai István, Legánÿné Hegyi Erzsébet, Pernye
András – óráinak emléke.
1987 óta tanítok a váci Bartók Béla Zeneiskolában
szolfézst és zeneirodalmat, emellett karnagya vagyok a közel tíz éve alakult
váci Serenus Kórusnak.
– Ági, te
végzettséged szerint taníthattál volna magyar nyelvet és irodalmat is. Mi volt
az, ami mégis erre a pályára vonzott, ami a zenetanítás mellett szólt?
– FSÁ: A váci zeneiskola hajdani zongoratanára, Kovács
Attila – aki időközben a szobi zeneiskola igazgatója lett – nagy bizalommal
állást ajánlott. Az ének- és zenetanítás vonzalma, vágya erősebb volt bennem,
így igent mondtam, és 1974-ben elkezdtem pályámat.
– Említetted
tanáraid között Kardos Pált is. Mit jelentett ő a számodra?
– FSÁ: Kardos tanár úr (1927-1978) rendkívüli ember,
hihetetlenül szuggesztív pedagógus volt. Nagyon szerettük őt. Még évtizedek
múltán is, ha összejövünk egykori Kardos-növendékek, félszavakból is megértjük
egymást. Intonációelmélettel, kórusneveléssel és -hangzással foglalkozott,
nekünk karvezetést tanított. Két kórusában énekeltem: a főiskolai női karban,
és a „vegyesben”, a szegedi Bartók Kórusban. Az oktatás számára nem
korlátozódott az iskolai keretek közé: a nyári szünetekben külön
karvezetés-gyakorlatokat tartott hallgatóinak. Akkoriban jelentek meg a sztereó
lemezjátszók, magnók. Meghívott bennünket a lakására zenét hallgatni. Lelkesen
magyarázta a térbeli hangzás csodáit. Olyan meggyőzően, szenvedéllyel tudott
tanítani, hogy mércévé, követendő példává vált tanítványai számára.
– 2009-ben
munkásságod elismeréséül Kardos Pál-emlékérmet kaptál. Az oklevélen ez
olvasható: „Falvayné Sisak Ágnes részére, aki Kardos Pál munkásságának folytatója,
hű gondozója. Tevékenységét, elkötelezettségét Kardos Pál emlékéremmel köszönjük
meg”.
– FSÁ: Nagy dicséret ez számomra. Az elismerést Szőnyi
Erzsébettől, a Kardos Pál Alapítvány kuratóriumának elnökétől, Rozgonyi Évától
– Kardos Pál egykori tanítványától, majd kollégájától, aki a tanár urat
követően a szegedi Bartók Kórus karnagya lett – és Kardos Pálnétól vehettem át.
Mindhárman nagy figyelemmel kísérik az egykori Kardos-növendékek munkáját.
Gyönyörű a Goethe-idézet az emléklapon, ami az érem hátulján is rajta van: „Az Örök Láng ég, futva, küzdve, mert minden
csak megsemmisülve őrizheti meg életét.” Ezekben a szavakban megjelenik
Kardos Pál szellemisége. Ilyen örök láng lobogott benne, a tekintetéből, a
mozdulataiból, a csendjeiből. Élete utolsó percéig a zenének élt, kóruspróba
közben lett rosszul…
– A váci
zeneiskola szolfézs tanszakának tevékenységében vannak olyan „sajátosságok”,
amik kicsit másképp jelennek meg, mint más zeneiskolákban. Ilyennek gondolom
például, hogy nálatok az 5-6. osztályos A-tagozatosok is tanulhatnak szolfézst.
– FSÁ: Néhány évvel ezelőtt még nálunk is a negyedik
osztály után választhattak a gyerekek, milyen csoportos tárggyal szeretnék
folytatni tanulmányaikat. A közös zenélés nagyon vonzó, sok-sok örömöt hordoz.
Ezért a vonós, fúvós, gitáros, népzenés növendékeink nagy része zenekaros lett.
Így van ez ma is. A többiek választhattak a szolfézs, a zeneirodalmi szolfézs,
és a zeneirodalom közül. Azt tapasztaltuk – a hangszeres kollégák
visszajelzései alapján –, hogy négy év szolfézstanulás után viszonylag hamar
elfelejtik az elméletet. Ezek a gyerekek még csak ötödikesek, hatodikosok az
általános iskolában. Még „kicsik” a zeneirodalom befogadására, hétről-hétre
heti másfél órában. Viszont egy-két évvel később szellemileg, lelkileg,
érzelmileg érettebbek, nyitottabbak, érdeklődőbbek e tárgy iránt. Az is
előfordult, hogy két év zeneirodalom tanulás után visszatértek a szolfézshoz,
mert hangszeres előmenetelük alapján felvételizni készültek a
szakközépiskolába. Ez hatalmas terheket rakott növendékre, szolfézstanárra
egyaránt. A tanulságokat leszűrve a tanszak tanárai ezért a hagyományosan hat
évre szabott alapfokú szolfézstanítást tartják célszerűnek. A gyerekek ezt
zokszó nélkül elfogadták. Nagy örömünkre szolgál, hogy voltak és vannak
hetedik, nyolcadik, kilencedik osztályos szolfézsosaink is. Igaz, nem nagy
számban.
– Brusznyai Margit: Arra törekszünk, hogy magasabb
osztályokban is 2x45 perces órákat szervezzünk a másfél órás alkalmak helyett.
B-tagozaton is jobban beválik ez. Nem mindig sikerül ugyan, mert sok a Vác
környékéről bejáró gyerek.
– Mivel magam
is gyakorló zeneirodalom/zenetörténet tanár vagyok, érdekel, hogy milyen
tematika szerint tervezitek a zeneirodalom órákat: az időrendet követve, vagy
egy-egy témakör szerint csoportosítva?
– FSÁ: Többféle a lehetőség. A tanár fantáziájától,
eszköztárától, a csoport befogadóképességétől is függ. Előfordul, hogy az
időrendet követjük, más esetben egy-egy témakör szerint haladunk. Nagyon
izgalmas, amikor egy mű hangzik el többféle előadásban. Ha érdeklődő gyerekek
vannak, akkor könnyebb a dolgunk. Az is feladatunk, hogy minden iránt
fogékonnyá tegyük őket, hogy kialakuljon a zenei ízlésük, és tudjanak véleményt
formálni. Volt rá példa, éppen Margitnál, hogy az egyik — már két éve
zeneirodalmat tanuló — csoportja egy teljes tanéven át operákkal ismerkedett.
Nagy kihívás volt ez tanárnak-diáknak egyaránt, de a gyerekek nagyon élvezték
az operaórákat. Persze ez rengeteg pluszmunkával jár, ami nemcsak sok-sok óra
készülést jelent, hanem azt is, hogy beszerezzük a technikai „hozzávalókat”. Az
elmúlt két évben lehetőséget kaptunk lemezvásárlásra. Margittal közösen
eldöntöttük, mire lenne szükségünk. A cd-k, dvd-k kiválasztásában elsődleges
szempont volt, hogy minőségi felvételeket szerezzünk be az iskola könyvtára
számára. Nálunk a gyerekek is behozhatnak a témához kapcsolódó lemezeket, annál
is inkább, mert ezeket egészen más füllel hallgatják a többiek.
– Hogyan
történik a számonkérés?
– FSÁ: Zeneirodalomból nincs számonkérés. Azt
szeretnénk, ha a gyerekek szívesen, jó kedvvel hallgatnák a zenét, ha keresnék
ezeket a lehetőségeket. Például úgy, hogy ha valakinek hangversenybérlete van,
beszámol arról, mit hallott, vagy ha a rádióújságban talál egy neki tetsző
műsort, felhívja rá a többiek figyelmét. Szoktunk bizonyos időközönként játékos
ismétlő órákat tartani. Ezeknek a foglalkozásoknak az a legfontosabb célja,
hogy a gyerekek megszeressék a komolyzenét, eligazodjanak a különböző zenei
stílusokban, felismerjék a tanult művet, és órán kívül is legyen igényük arra,
hogy keressék és hallgassák azt.
– Miben ragadható
meg a pályakezdő és a mostani tanításotok közti különbség?
– FSÁ: Természetesen változunk az idők során. Azt
hiszem, amikor egy fiatal tanár kikerül a főiskoláról, akkor a szakma szeretete
az első. Magam is így voltam ezzel. Néhány év múlva – mikor már nekem is lettek
gyerekeim – a gyerek szemével tudtam nézni az általam oktatott tárgyat. Akkor
már sokkal érzékenyebben reagáltam arra, ha örültek, ha fáradtak vagy
figyelmetlenek voltak, ha éppen mással akartak foglalkozni. Megtanultam, miként
kell ezeket a jelzéseket „megfogni”, hogy a rendelkezésre álló negyvenöt
percben mégiscsak odairányítsam a figyelmüket, amit az adott órára terveztem.
Például: ilyenkor jó alkalom adódik arra, hogy pihenésképpen beszéljünk a társművészetekről,
vagy elképzeljük a térképet, honnét is származik a tanult népdal.
– BM: Soha nem sajnálom az időt arra, hogy
megbeszéljünk valamit, ami a gyerekeket foglalkoztatja. Mindig készítek
óravázlatot, ám igen sokszor másfelé kanyarodunk, mert kiderül, hogy valamit
nem tudunk, vagy elfelejtettünk, vagy a népdal szövege ad alkalmat
„filozofálásra”: mit is mond? Hogyan is mondja? Ma hogy van ez? A „beszélgetős”
percek hozadéka óriási: barátságos, őszinte, partneri viszonyt hoz létre, s
ebben a légkörben aztán jó tovább dolgozni.
– Mivel lehet
megszerettetni az általában „nem szeretem-tantárgy”-ként elkönyvelt szolfézst?
– FSÁ: Nemcsak a szolfézzsal kapcsolatban, hanem
általánosságban is elmondható, ha a tanár szereti az általa tanított tárgyat,
sugárzó a személyisége, és ha kötődik a tanárhoz a tanítvány, akkor a gyerek
elhiszi neki, hogy az adott tantárgy fontos, és jó, amit csinálnak. A magam
gyakorlatában nemigen tapasztaltam „nem szeretem”-hozzáállást, és nekem fájó
pont, ha mumus-tárgyként emlegetik a szolfézst. Természetesen volt egy-két
gyerek, akiket nem tudtam megfogni, de ők előbb-utóbb lemorzsolódtak, mert a
hangszerük sem tudta lekötni őket.
— A váci
szolfézstanszak büszkesége az immár hagyományosnak számító szolfézs tanszaki
napok megrendezése. Meséljetek róla a Parlando olvasóinak!
– FSÁ: A kezdet a 2006-os Bartók-évfordulóhoz kötődik.
Megkeresett a zongora-tanszak vezetője, hogy mi lenne, ha a zongora- és a
szolfézs-tanszak egy közös koncerten előadná Bartók Tizenöt magyar parasztdalát. Ők elzongoráznák, mi pedig elénekelnénk
a népdalokat. Hihetetlenül nagy sikere volt a hangversenynek, annyira, hogy meg
is kellett ismételnünk. Ez volt az elindító ötlet, amiből aztán kinőtt a szolfézstanszak
önálló kezdeményezése.
2007-ben
a kettős Kodály-évfordulóra emlékeztünk, amire a „Szebb, ha ketten összedalolnak”
mottót választottuk. A szolfézstanárok közös énekével nyitottunk, Brusznyai
Margit a tőle megszokott színes előadásban ismertette Kodály életét, majd a
huszonegy szolfézscsoport bemutatta műsorát. Volt Szent Iván-napi népszokást felelevenítő
dalcsokor, daltanítás, (a nagypapáknak éppúgy, mint a legkisebbeknek), sőt,
vetítés is Kodály életéről.[1] Itt –
és a későbbiekben is – nem az volt a célunk, hogy hangversenyt rendezzünk,
hanem hogy mindenki, aki akart és lelkes volt, részt vehessen az éneklésben, a
tanszaki nap egyéb feladataiban.
A
2008-as tanszaki nap címéül Ady-idézetet választottam: „Mégiscsak száll új
szárnyakon a dal”. Saját szőtteseinkkel, agyagedényeinkkel, kosarainkkal díszítettük
fel a nagytermet. Ezen alkalommal a népdaléneklés állt a középpontban. A
szolfézscsoportok egy-egy népdalcsokrot adtak elő, és ez alatt kivetítettük a
népdalok lelőhelyének tájegységét. Érdekességként Bartók eredeti fonográf
felvételeivel, bukovinai székely mesével gazdagítottuk a látottakat,
hallottakat.
2009-ben
keresztmetszetet adtunk arról, hogy a szolfézsórák dalanyaga hogyan halad
lépésről-lépésre, milyen zenei példákon keresztül ismerkedünk meg az elméleti
tudnivalókkal. A gyermekdaloktól indultunk, a régi és új stílusú népdalokkal
folytattuk, voltak bécsi klasszikus és barokk műzenei idézetek (bemutattuk e
két korszak szép példáit Vác építészetében is), részleteket vetítettünk Bergman
Varázsfuvola című filmjéből. Ismét volt mese, újdonságként kedves kollégáink
barokk ruhában menüettet táncoltak hangszeres tanáraink kamarajátékára, amit a
sikerre való tekintettel a gyerekek nagy tetszésére meg kellett ismételniük.
Végül – kihasználva azt a kivételezett helyzetet, hogy zeneiskolánknak orgonája
is van – orgonakísérettel énekeltünk el egy Bach-korált.
A
2010-es szakmai nap az országos verseny előkészítője volt: ritmus- és dallam-lapról
olvasó versenyt rendeztünk 2-3-4-5-6. osztályosoknak. Azzal kezdtük az egészet
(mivel az általános eligazítás után mindenki „görcsben” volt), hogy megénekeltettük
a résztvevőket. Ennek kettős célja volt: egyrészt beénekeltünk, másrészt a gyerekek
feloldódtak, elfelejtkeztek az ilyenkor szokásos izgalomról. A pontozás kritériumait
is részletesen kidolgoztuk, ami alapján a háromtagú zsűri meghatározta a versenyzők
pontszámait. Mindez alapos tervezést és gondos előkészítő munkát igényelt.
Eldöntöttük, hogy – mivel ez egy komoly és nehéz verseny – mindenkit jutalmazni
fogunk. Minden gyerek kapott emléklapot. Az elért pontszám szerint arany, ezüst
és bronzminősítést határoztunk meg – arany, ezüst és bronztollal megírva. Így
mindenki jutalmazott volt, a gyerekek, és mi, tanárok is, mert csak mosolygós
arcokat láttunk. A verseny lebonyolításában mind a tizenegy szolfézstanár
elkötelezetten részt vállalt. Hadd soroljam fel a nevüket: Ábrányiné Borbély
Nóra, Bérdi Ágnes, Brusznyai Margit, Dudásné Zsarnóczay Vivien, Dunavölgyiné
Fördős Ildikó, Dr. Gyurkovicsné Áfra Beatrix, Jávorné Brenner Judit, Kurucz
Györgyné Láng Ilona, Lukszics Hajnalka, Patrik Judit.
– BM: Legtöbbet Ági, a tanszakvezetőnk tesz a szakmai
napok ügyében. Mire elénk kerül egy-egy ötlet, rendszerint az ő fejében már
összeáll a kész koncepció. Természetesen ekkor azért még képlékeny állapotban
van a dolog, megvitatjuk, hozzáadjuk saját javaslatainkat, amit Ági mindig
„nagyon jól fogad”. Készítünk munkamegosztást is, hogy ki mit vállal, de
legtöbbet Ági dolgozik. Nélküle nem lennének szolfézs tanszaki napok a
zeneiskolában!
– Mi lesz a
jövő tanévben a tanszaki nap tematikája?
– FSÁ: Külön tanszaki napot nem fogunk rendezni, de a
szolfézstanszaknak így is sok feladata lesz. Készülünk az országos
szolfézsversenyre, aminek része az iskolai válogató lebonyolítása. Tavasszal mi
mutatjuk be névadónkat, a szolfézstanszak szervezi a zeneiskolai Bartók-napot.
– Nálatok mire helyeződik a hangsúly, az elit-
vagy a tömegképzésre?
– BM: Szerintem az a legfontosabb, hogy a gyerekek
megismerjék a zene, a zenélés örömét. A zenésznek készülők és a lelkes amatőrök
útja később válik el. Mindkét utat a tőlünk telhető legjobb módon segítjük,
mert óriási érték mindkettő.
– Van-e
humoros-kedves történetetek a szolfézsórákkal, gyerekekkel kapcsolatban?
– BM: Azért is jó tanárnak lenni, mert sok kedves és
víg pillanatot élhet át az ember.
A legutóbbi: Az egyik óra előtt valamit meg kellett
beszélnem az igazgatóhelyettesünkkel, Dunavölgyiné Fördős Ildikóval. Amikor pár
perc késéssel beléptem a terembe, az egyik kisfiú együttérző tekintettel
megkérdezte: „Rossz fát tetszett tenni a tűzre?”
– FSÁ: Az én kedves történetem (többször is előfordult
már), ami a legnagyobb tanári dicséretem is egyben, ha a gyerekek megkérdezik
az óra végeztével: „Ilyen rövid volt az óra? Már vége van?” Azt hiszem, ennél
nagyobb jutalmat nem kaphatok tőlük.
– Margit, szeretném, ha a szakmai napok mellett
a váci szolfézs tanszak másik büszkeségét is bemutatnád, ami kizárólag a Te
nevedhez kötődik. Arra az „500 ritmusgyakorlat” címet viselő gyűjteményedre
gondolok, ami remélhetőleg hamarosan nyomtatásban is megjelenik
– BM: Úgy éreztem, jó lenne egy ritmusgyűjtemény,
megkönnyíthetné a dolgunkat. Nem kéne minden csoportnak külön gyakorlatokat
kitalálni, csak fellapozni a megfelelő helyet. Emellett minden gyereknek jutna
külön feladat is. Mottómul az állítólag Bethlen Gábor erdélyi fejedelemtől
származó gondolatot választottam, amelyet Kell-Lehet-Törvénynek neveztem el, s
amelyet az életem minden területére érvényesnek érzek:
„Nem lehet mindig megtenni, amit meg
kellene tenni,
de mindig meg kell tenni, amit meg
lehet tenni.”
Az első oldalt elfoglaló tartalomjegyzék jórészt
ritmusképekkel, kisebb részt ütemmutatóval illetve szavakkal igazít el a
fokozatosság elvét követő gyakorlatok rengetegében. Az egyszerűbb 2/4-es
ritmusokkal kezdtem, melyet akár már az előképzős csoportokban is haszonnal
alkalmazhatunk. A 7. oldaltól csatlakoznak a szinkópák, a 9. oldaltól (131-171.
gyakorlat) megjelennek a 3/4-es ütemek, a 12. oldaltól (a 172. gyakorlattól) a
4/4-esek. A 15. oldaltól bonyolultabbá válik a 4/4: csatlakoznak a pontozott
ritmusok, így teljessé válik az összetett ritmusok „arzenálja”. Természetesen
itt is a fokozatosság volt a meghatározó, valamint az is, hogy egy-egy
ritmusképletet minél alaposabban, minél több variációban gyakorolhassunk,
éppúgy, mint ahogy a tanulók hangszeres darabjaiban vagy a népdalokban is
számtalan variációban előfordulnak. Utóbbira utal, hogy a 272-296.
gyakorlatokat a „Kossuth Lajos táborában…”
alcím vezeti be, ahol egyébként — a népdalhoz hasonlóan — már kombinációban is
előfordulnak a pontozott ritmusok. A 23.
oldalon (a 319. gyakorlattól) megjelennek a tizenhatodok, a 25-26. oldalon
pedig bőséges példatár kínál alkalmat az úgynevezett kiséles-kisnyújtott
gyakorlására, olykor tizenhatodokkal kombinálva. A szolfézstantervet (is)
követve következik a triolák, a 6/8-os, sőt, az 5/8-os ütemek gyakoroltatása.
Az „ínyenceknek” több sorozat váltakozó ütemű gyakorlatot is összeállítottam.
Az itt szereplő ütemek kialakításánál szintén a legnagyobb változatosság volt a
cél. Az utolsó előtti fejezet az izgalmas Star
Wars címet viseli. Félreértések elkerülése végett — ha valamelyik magasabb
osztályos órámon éppen ez kerül terítékre — mindig elmondom, hogy itt nem a
film zenéjének lüktetése adta az alapot, hanem itt már a nehezebb ritmusoké a
főszerep, ha úgy tetszik, a szolfézs óra „csillagainak” szántam itt komplikáltabb
ritmusgyakorlatokat, 3/4-ben és 4/4-ben egyaránt. A példatárat végül egy újabb
váltakozó ütemekből álló sor zárja.
– A mindenre
kiterjedő, nagyon alaposan átgondolt ritmusgyűjteményedet önzetlenül kollégáid
számára is elérhetővé tetted, sőt, az utolsó oldalon humorral jócskán fűszerezett
használati utasítást is mellékeltél hozzá — egy régi magyar receptkönyv stílusában.
Íme:
„Végy egy jó csoportot,
avvagy végy egy gyengébb
csoportot,
avvagy végy egy tehetséges ám
sajtkukac csoportot,
avvagy végy egy szerény képességű,
ám makulátlan viselkedésű (bamba…) csoportot
avvagy végy egy gyenge, ám
sajtkukac csoportot,
avvagy végy ollyan csoportot, amillyen
van,
osztán
ezeket a ritmusokat főzd meg nékik
gyakorlásra, lapról olvasásra, diktálásra,
memorizálásra, ütembeosztásra,
kétszólamú gyakorlatként (párosával),
óra végi »jutalomjátékra«
osztán
bárhogy sikerűl, nyugodt legyen a
te lelked.”
©Brusznyai Margit
– Úgy gondolom,
étvágygerjesztőnek is tökéletes a fenti recept. Tessék kipróbálni!
Kovács
Ilona
[1]
A 2007-es tanszaki
napról bővebben lásd: Varsányi Lászlóné, „Szolfézs tanszaki nap a váci
zeneiskolában” Parlando 2007/3., 43-47.