Egy hangverseny margójára

Gonda János Vonzások és választások –

MÜPA Fesztivál Színház 2011. január 16.

Weöres Sándor: Téma és variációk

„Ma szép nap van, csupa sugárzás, futkosnak a kutyák az árokszélen

és mindenki remekül tölti az időt, még a rabkocsiból is nóta hangzik.”

[...]

„Ma szép nóta van, csupa árokszél, kutyák remekelnek a töltésen és

hangosan futkosva mindenki sugárzik, még a nap is rabkocsiban időz.”

A koncertlátogatás előzménye az a 2010. május 8-án és 9-én az Óbudai Társaskörben tartott konferencia, amely a „Rögtönzés a zenei előadásban és pedagógiában” címet viselte. Az akkori rendezvény kigondolója, fő szervezője, lelke Gonda János volt. A program, ahogy arról a jelenlévők többször is említést tettek, igen eredményes volt, olyan utakkal, lehetőségekkel ismerkedett meg a hallgatóság, amelyek a napi praxisban jól alkalmazhatók, ugyanakkor feltétlenül szélesítette a mindennapok pedagógiai kultúráját. A Parlando is tájékoztatást adott a konferenciáról, néhány előadás publikációja is olvasható volt ugyanitt.

Mintegy nyolc hónappal később a MÜPA Fesztivál Színháza adott helyet Gonda János hangversenyének. Magam egy hirdetőoszlop plakátjáról értesültem a január 16-diki koncertről. Kíváncsi voltam a rögtönzés megvalósulására, tehát egyik hallgatója voltam a hangversenynek. A félháznyi közönség vegyes összetételében jelent meg, a jazzrajongók mellett a komolyzene-kedvelői is szépszámmal jöttek el az előadásra.

„Vonzások és választások” – ezt a címet ajánlotta Gonda János hangversenyének. A cím Goethe egy késői regényére utal, melyet Vas István magyarított. (Az eredeti mű címe: Wahlverwandtschaften) A művész vállalta azt a feladatot, hogy a helyszínen magyarázatát adja a címválasztásnak, miként később a művekben való tájékozódást is rövid ismertetéseivel segítette. Goethe műve mélységesen személyes jellegű. S e személyes hang mindvégig jellemzője volt a koncertnek.

A hangverseny első részében Gonda János négy szerzeményét szólaltatta meg; Triplett, Ad tempus vitae, Caprice és Párbeszéd címűeket. Hihetetlen hangzás- és ritmusvilág hangzott fel. Igen-igen széles karaktervilág rajzolódott ki. Az építkezés egészen különös, sajátos volt. Minden zenei mondata érthető és értelmezhető volt. A szó legnemesebb értelmében nagy koncertélményt adott hallgatóságának. Már itt a művész eggyé vált a hangszerével. Olyan művek ezek, amelyet magam örömmel sokszor meghallgatnék. Jelezni érdemes, hogy a szólózongorás egység harmadik darabja mintegy hidat képez a trióval megszólaltatott Capriccióval, amely szintén saját szerzemény.

Majd következett a kamarazenélés; Berkes Balázs (bőgő) és Kőszegi Imre (ütők) csatlakozott Gonda Jánoshoz. Hét művet játszottak el. A „játék” szó első jelentését ajánlom az olvasó szíves figyelmébe, hiszen valóban akkor és ott születtek meg a művek. A hangszerek valamennyi hangzási, megszólalási lehetőségével éltek. Mindhárman olyan közvetlen viszonyban vannak a hangszerükkel, amelyre csak igazán jelentős, azaz profi művészek képesek.

Nincs kétségem afelől, hogy a daraboknak leírt változata is van, ám hallható, átélhető volt a rögtönzés. Olyan szellemi frissességet, gyors reakciókat; zenei kérdéseket-válaszokat, karakterváltásokat élt át a hallgató, amely igazán emlékezetessé tette az este minden percét. Szemvillanások, apróbb fejbiccentések jelezték a zenei folyamat átalakítását, a rögtönzés elindítását vagy befejezését. A trió egy nyelvet beszél, s ezt a nyelvet hihetetlen közérthetőséggel tolmácsolják. A koncerthallgatók személyesen megtapasztalhatták a zenei humort, a melankóliát, az érzelmek széles skáláját.

A nagysikerű – ráadással is dúsított – koncertet követően keresem az improvizáció szómagyarázatát az interneten. Meglehetősen szegényes, amire ráakadok: „improvizáció = rögtönzés, előzetes felkészülés nélküli előadás”. Ám ennél sokkalta érdekesebbet, felhívóbbat hallottam a hangversenyen. S állíthatom, a muzsikusok felkészültek voltak, és mégis rögtönöztek.

S itt ismét el kellene kezdeni az improvizáció mibenlétéről gondolkodnunk.

Felvillan egy zenei anekdota: Domenico Scarlatti egy alkalommal Händelt "zenei párviadalra" hívta ki. A csembalóverseny nem hozott döntést, az orgonajátékban azonban miután Scarlatti meghallotta a mesteri improvizációkat, önként legyőzöttnek nyilvánította magát. (Mondható-e, hogy a két mester „felkészületlen” volt?) S az improvizáció játékos profizmusát olvashatjuk Weöres Sándor idézett versrészletében.

A 2010. májusi konferencia címe:„Rögtönzés a zenében” címet viselte.

A 2011. január 16.-i estet magam a hangos mellékletként éltem át.

Izgalmas, maradandó koncert részese voltam.

Csillag Ferenc