Zeneiskolák életre hívója

Török György zenéről, tanításról, hivatásról

Cziffra György meghatározó szerepet kapott Török György életének alakulásában. A nyolcadikos fiút lenyűgözte a zongoraművész, miatta akart jobb muzsikus lenni, s neki köszönheti zenei hivatástudatát, így nem csoda, hogy később őt választotta örkényi iskolája névadójául. Török György Dabason, majd Örkényben hívott életre és virágoztatott fel zeneiskolákat, s generációk sorát nemcsak zenélni tanított meg, hanem a muzsika szeretetére is. Eddigi pályafutásáért Pest megye Önkormányzata Lajtha László-díjjal jutalmazta a nyugalmazott igazgatót.

– Nyugalmazott? Ahogy végighallgatom az időbeosztását, most is aktívnak tűnik…

– Már nyugdíjas vagyok 2009-től, de évek óta járok a Hétszínvirág óvodába, ahol zeneovit tartok. Csodálatos érzés foglalkozni a kicsikkel, felkelteni érdeklődésüket a zene iránt, és nagyon jól esik a szeretetük. Emellett több alapítvány munkájában is rendszeresen segédkezem. A Csak Tiszta Forrásból-t magam hívtam életre, az Inárcsi Zenei Alapítvány létrejöttében szintén részt vettem, így támogatom a zeneiskola munkáját. S akadnak emellett magánnövendékeim, zeneelméletet, zongorát oktatok, s élvezem, hogy nem hivatásos muzsikusoknak segíthetek abban, hogy jobban megismerjék a zene világát. S természetesen rendszeresen elmegyek az örkényi zeneiskola koncertjeire…

– Úgy vélem, sokat elmond valaki munkaszeretetéről, hivatástudatáról, hogyha gyermeke is az ő foglalkozását választja… S Önnél mindhármuk életében szerepet kapott a zene, hiszen Erika lánya pedagógus lett, sokáig éneket, szolfézst tanított, másik lánya brácsán játszik, fia pedig tenorkürtön.

– Büszke vagyok arra, hogy az almák nem estek messze a fájuktól… S nemcsak ők, hanem az unokáim is zeneszeretők, mégha nem is ezt a pályát választották. A gyerekeim látták, hogy nem volt könnyű az életem, hiszen szinte folyton úton voltam, sokszor stoppoltam, hogy eljussak az egymástól messze eső zeneiskolákba. De ha éjféltájt értem haza, akkor is szívesen ültem le tanulni velük. A sikereimre büszkék, s azokat tartom a legszebb időszakoknak, amikor az egész család együtt muzsikált….

– Hogyan kezdődött, honnan eredeztető a zeneszeretete?

– Édesanyám remekül énekelt, édesapám és az egyik bátyám is játszott hangszeren, egy másik testvérem pedig karmester lett. Sokat muzsikáltunk együtt, s beszélgettünk a zenéről. Igazán azonban Cziffra Györggyel való találkozásom határozta meg a pályámat. Az Egyesült Izzóban hallottam őt játszani, s akkor döntöttem el, én magam is így akarok zongorázni. A zeneiskolai felvételin azt mondta az igazgató, hogy ilyen jó fülű gyereket ő még nem látott… Két esztendő alatt öt év anyagát sajátítottam el. S nemcsak zongoráztam, hanem zeneszerzést is tanultam. Zenészként is értem el sikereket, hiszen a Bartók Béla Zongoraversenyen második lettem, s a későbbi, országos megmérettetéseken mindig dobogón végeztem. Annak ellenére, hogy nem volt otthon hangszerem… Így csak az iskolában tudtam gyakorolni, ahol megesett, hogy reggeltől estig zongoráztam, megállás nélkül…

– S miért a pedagógiát választotta?

– Tanári állásért ajánlottak a számomra lakást, és fiatal házasként az önálló otthon volt a legfontosabb. Dabason kezdtem el tanítani éneket és magyart, emellett Szegedre, a tanárképző főiskolára jártam, ének-zene, valamint magyar nyelv és irodalom szakra. Három év alatt szereztem meg a diplomát. Azért ebben az időszakban sem hiányzott életemből a muzsika, hiszen a művelődési házban zenetanfolyamot tartottam, ami iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy hamarosan komolyabb formában kellett foglalkozni a jelentkezőkkel. Emellett kilenc kórustalálkozót szerveztem Dabason.

– Mikor kezdett bele a zeneiskola megalapításába?

– Szakfelügyelőmmel, Varsányi Lászlóné Anikával és Takács Lajos zeneiskola igazgatóval 1974-ben, alapos előkészítés után jutottunk el oda, hogy kaptunk egy megüresedő épületet. Négy esztendőn keresztül a Dunakeszi Zeneiskola kihelyezett tagozataként működtünk, s közben tucatnyi tagiskolát hoztunk létre a dabasi és a ráckevei járásban. Önállóak 1978-ban lettünk, később pedig a ráckevei intézményt szintén a saját lábára állítottuk. A dabasi iskolának azért választottam a Sugár Rezső nevet, mert zeneszerzés szakon négy évig voltam tanítványa a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában... Húsz esztendőn keresztül irányítottam a dabasi intézményt.

– S mi lett a zeneszerzői ambícióival?

– Darabjaimat a növendékeim és a tanárok rendszeresen előadták. Akadt olyan kompozícióm, amelyet a római rádió is közvetített. Emellett időnként verset írok, s van, ami a dabasi gimnázium 40. évfordulójára készült évkönyvben olvasható. A szerzemények mellett az egykori tanítványaimra szintén nagyon büszke vagyok, hiszen sokan maguk is pedagógusok lettek, újabb és újabb generációknak tanítják meg a muzsika szeretetét.

– Sőt, feltalálóként is bemutatkozott, hiszen a Rubik alapítvánnyal készítettek egy dúr-moll tárcsát tíz esztendővel ezelőtt, s ez az eszköz most is kapható…

– Huba Csaba volt ebben a partnerem, ő a számítógéphez ért, és együtt dolgoztunk. A dúr-moll tárcsa könnyen kezelhető segédeszköz a zeneoktatásban, zenetanulásban. Segítségével könnyen és gyorsan meghatározhatóak a különböző hangsorok, valamint a hármas- és négyeshangzatok 7 keresztig és 7B-ig. Egyszerű a használata, hiszen az egyik oldalán a dúr, a másikon a moll található. A külső köríven lehet kiválasztani a kívánt információt és a tárcsát addig kell forgatni, amíg a keresett alaphangot meg nem látjuk a belső köríven. Innen kezdve sugárirányban olvasható le a kívánt hangnem vagy hangzat.

– Nem is tudom, mikor jutott ideje a találmányra, hiszen Dabas után Örkény következett… Újabb iskolaépítés a semmiből…

– Amikor eljöttem Dabasról, Kovács István polgármester 1994-ben meghívott Örkénybe, hogy alapítsunk ott is egy zeneiskolát. Nagy kihívást jelentett, de szívesen vetettem bele magam a munkába. S itt Cziffra Györgyöt választottam névadónak, hiszen tényleg nagy élményt jelentett számomra a játéka. S ahogy a zongoraművész azt akarta, hogy az általa épített templom a művészet palotája legyen, nekem is ez volt a célom az örkényi iskolával…A megbízatást február 1-jén kaptam, s szeptember 1-jével már megnyitottuk az intézményt. Az első időkben a művelődési házban és az általános iskolában tanítottunk, majd megkaptuk egy mozi régi épületét. Egy év alatt 64-ről 88-ra nőtt a növendékek száma, s egyre gyarapodtak a tagozatok. A tagiskolák száma szintén nőtt, néhány esztendő alatt kettőből hat lett. Saját zenekarokat alapítottunk, a big bandünk járta a világot… Nagyon örülök, hogy Örkény szépen fejlődik, azzal ugyanis szomorúan szembesültem, hogy a dabasi iskola, amelynek életre hívásáért annyit küzdöttünk, idén betagozódott a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolába… Viszont a Cziffra György iskola az országos minősítés során kiválóra vizsgázott, és erre roppant büszke vagyok!

– Szép ívű pálya elismerése a Lajtha-díj… Ahogy a kitüntetés szövege szól: a zeneoktatásban betöltött, kimagaslóan eredményes és meghatározó munkája elismeréseként, a zenei utánpótlás-nevelés terén kifejtett, áldozatos tevékenységéért…

– Nagyon boldoggá tett, felemelő és egyben szívszorító érzés volt átvenni a Lajtha-díjat. De ezért az elismerésért a családomnak is nagyon hálás vagyok, s fáj, hogy a feleségem – akinek ebben az életműben jelentős része volt – már nem osztozhatott velem az örömben… Pályám kezdetére emlékezve, hálásan gondolok Varsányi Lászlóné Anikára, Béres Károlyra és a tavaly elhunyt Takács Lajosra is, aki elsőként fogta meg a kezem, s vezetett a megyei zeneiskolák színes forgatagába… Egyébként Cziffra özvegye, Soleilka mondta nekem, hogy ne felejtsem el, egyedül a munka az, ami segít elviselne az életet és az élet csapásait… Igyekszem követni a tanácsát. Hiányoznak ugyanis a régebbi és az új kollégák, a növendékek, a rendszeres napi teendők…

Réfi Zsuzsanna