Néhány
gondolat a zene határok nélküli internacionális küldetéséről
Beszélgetés Ladislav Burlasszal,
a szlovák zenei élet kiemelkedő
alakjával
Ladislav
Burlas sokoldalú alkotótevékenységével a jelenkor zenei életének
példaértékű személyisége.[1] Kompozíciói sikerrel
hangzanak el a hangversenypódiumokon, zenetudományi tanulmányai
a szakemberek és a zenekedvelő olvasótábor könyvtárának szerves részét
képezik, több mint félévszázados pedagógiai munkájával pedig több
zenészgeneráció, zeneszerző, muzikológus, zenetanár „ideológusa“. A 83-ik életévét betöltő
zeneszerző, zenetudós, zenetanár értékes és inspiratív munkájáért számos
kitüntetésben, elismerésben részesült. Így pld. a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének díja, a Pribina
Kereszt II. rendje, Dr. h. c - Doctor
honoris causa a nyitrai Konstantín Egyetemen, aranyérem az Eperjesi
Egyetemen és a nyitrai Konstantín Egyetemen.
Tanár
úr, beszélgetésünket indítsuk kis nosztalgiával. Azon szerencsések közé
tartozik, akik zenei műveltségük alapjait a kiváló zenepadagógus,
zeneszerző, Mikulás Schneider Trnavský[2] vezetése alatt szerezték
Nagyszombatban. Tehát abban a városban és annál a személyiségnél, aki
Kodály Zoltánnal az érseki gimnáziumban évfolyamtárs és barát volt.
Részesítette Önt tanárja visszaemlékezésekben, inspiráló gondolatokban e
barátságot érintve?
Valóban,
Kodály Zoltán és Schneider-Trnavský a nagyszombati gimnáziumban évfolyamtársak
voltak. Kodálynak viszont egy évvel
hamarabb sikerült bejutnia a budapesti Zeneakadémiára, ahová Trnavský is
tanulni készült, minek következtében a két fiatal értékes levelezés formájában tartotta a kapcsolatot.
Kommunikációjuk központi témája a zeneakadémiai felvételi vizsgákhoz
kapcsolódó kérdések voltak. Mint ahogy erről Trnavský visszaemlékezéseiből
értesültem, retroszpektívája alapján a korabeli hazai magánszférában történő zenei oktatás magas
színvonalon folyt. Hiszen Kodály és Trnavský a nagyszombati gimnáziumban
érettségiztek, Bartók pedig a pozsonyi Királyi Katolikus Gimnázium
befejezése után nyert sikeres felvételt
a zeneakadémiára. Zenei ismereteiket, képességeiket tehát magánúton
fejlesztették. A Kodály és Trnavský között tartó korrespondenció viszont
életük érettebb korszakában is folytatódott. Kodály a magyarországi
zeneoktatás reformjának előkészületei folyamatában Trnavskýhoz fordult, aki
ebben az időben a szlovákiai tanárképző intézmények részére már megjelentetett
zenei nevelés tankönyvet[3].
Ennek tudatában kérte a közreműködését a csehszlovákiai zenei nevelés
tankönyvek összegyűjtésére, az európai zenei nevelés színvonalának
összehasonlítása céljából. Trnavský Kodály kérésének eleget tett, aki bár
a kézbesített tankönyveket nem értékelte, de hálásan megköszönte.
Hagyományosan
az Ön generáicójának műveltségi, kultúrális és társadalmi miliőjéhez,
elvárásaihoz a szlovák nyelven kívül aktívan beszéli a német, angol,
latin és a magyar nyelvet. Ennek köszönhetően több jeles külföldi
személyiséggel is módjában állt találkozni, így a magyar zenei élet
kiemelkedő egyéniségeivel is. Tudomásom szerint mindenekelőtt Kodály Zoltánnal
és Szabolcsi Bencével. Hol találkozott e zenészekkel, milyen apropóból és hogy
emlékszik vissza e pillanatokra?
A Koménius
Egyetem Filozófiai Karán lezárt tanulmányaimat követően a Szlovák
Minisztériumtól háromhónapos állami ösztöndíjat kaptam, amelyet Budapesten
töltöttem. A legszorosabb kollegiális és emberi kapcsolatban Szabolcsi
Bence tanár úrral álltam, aki egyrészt érkezésemkor az állomáson várt és
a hivatalos kapcsolatunkon kívül otthonának ajtaja is mindvégig nyitva
állt előttem. Az ő segítségével sikerült közelebbről megismernem a magyar
zenetörténelem egyes sajátos momentumait.
Mindenekelőtt a „magyar“, ill. a „magyaros“ elemeket, az ún.
„Hungaresca, Ungarische“ stb. című művekben. Ezek a dallamok viszont
struktúrális, formai és a kifejezőeszközök szempontjából nem mindig mutattak
kizárólagos magyar eredetet, hanem más, határon kívüli forrásokat is tartalmaztak. Sajnálatos, hogy a tárgyalt időben a
„differenciálás“ nem kis mértékben hatott a zenei gondolkodásra
a plurális megközelítés rovására. Szabolcsi tanár úrral igyekeztünk
mindvégig objektív álláspontot foglalni. Ez a későbbi munkánkat is jellemezte,
amikor a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársaként végeztünk közös
kutatásokat.
A visszaemlékezéseknél még fontosnak tartom
megemlíteni Kodály Zoltánnal kapcsolatos emlékeimet. Kodály
a Zeneakadémián ezidőben etnomuzikológiát tanított, így lehetőségem nyílt
részt venni az előadásain. Az ott szerzett ismereteimből, tapasztalataimból
kiemelném Kodály munkafolyamatát. A melódiák struktúrális elemzésére
fektetett hangsúlyt, majd azok komparatív vizsgálatára. Kodály nagyon sok
népdalt, de egyházi dallamot is ismert. Egy alkalommal feljegyzett nekem egy
dallam incipitjét, hogy keressem meg azt valamely kanciónáléban. Természetesen
megtaláltam, ami azt bizonyította, hogy Kodálynak egészen kivételes memóriája
volt.
Munkásságából
egyértelműen kiderül, hogy Bartók művészetének és emberi magatartásának nagy
tisztelője, mi több népszerűsítője. Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka
Bartók szlovákiai leveleinek fordítása, melyek nagy része Demény János
könyvében került a széles nyilvánosság elé.[4] Milyen módon jutott Önnek
e igényes de egyben megtisztelő feladat?
A Szlovák
Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete megalakulását követően elsődleges
feladatának tűzte ki Bartók Béla Szlovák Népdalgyűjteményének kiadását. Ezért
fogtunk bele azoknak a a dokumentumoknak a felkutatásába, amelyek
a kiadással kapcsolatos munkafolyamatot tartalmazták. Így mindenekelőtt
a Bartók és a Matica slovenská[5]
között folytatott tárgyalásokat a kézirat kiadásáról, valamint azokkal
a személyiségekkel folytatott korrespondenciót, akik Bartókot ez ügyben
támogatták, mindenekelőtt Miloš Ruppeldt[6],
Viliam Figuš Bystrý[7], Ivan Ballo[8].
Mint ismert, a gyűjtemény kiadásának ügye a tárgyalt időben
sikertelenül végződött, nekem viszont lehetőségem nyílt személyesen találkozni
azokkal a személyekkel, pld. a Ruppeldt vagy a Figuš családdal,
akik az értékes levelezést felajánlották a Matica slovenská könyvtárának
és így lehetővé tették a dokumentumok hivatalos feldolgozását, fordítását.
E kutatást követően ajánlottam az összegyűjtött és lefordított leveleket
publikálás céljával Demény János figyelmébe, aki javaslatára a Bartók
levelek 3. kötetében kaptak helyet.[9]
A Bartók-korrespondenció
kutatásának folyamatában módjában állt elmélyülni Bartók tudományos
gondolkodásmódjában, művészi alkotásaiban és emberi magatartásában egyaránt.
Hatással volt-e mindez az Ön alkotómunkásságára?
Egyértelműen
igen. Sőt, időnként úgy jellemeznek, hogy alkotásaim egyenes Bartók hatást
tükröznek. Ez való igaz, hiszen elemeztem is szerzeményeit. Bartók közel áll
hozzám éppen a levelei ismeretei alapján, valamint azoknak
a személyiségeknek az elbeszélései alapján, akik személyes
kapcsolatban álltak Bartókkal, pld. Rajter Lajos[10],
Albrecht Sándor[11]. Bartók számos levelében
hitelesen fejti ki véleményét a nemzetiségi kérdésekről. Népdalgyűjtő
útjain a vidéki emberek között nem tapasztalt konfliktusokat, véleménye
szerint ezek csak a politizálás következményei. Számomra
a legérdekesebb momentum, hogy Bartók felismerte a magyar, szlovák és
más népek zenéjének sajátosságait. Saját zenei nyelvet alakított ki
a népzene szellemében. Nem „diszkriminálta“ a magyar, szlovák, román
népzenét, de számára mindez a zenei gondolkodás szerves egészébe olvadt,
originálissá, eredetivé formázta a lokális és regionális sajátosságokat,
megfosztva a 19. század nacionalizmusától.
Ez az érett szakember hozzáállása, az európai zene magasabb dimenziója,
a stílusok egysége, amely ismételhetetlen, páratlan. Ez egy zseni
alkotása, és Bartók minden bizonnyal az volt. Mindennek következtében úgy
érzem, hogy Bartók mindnyájunké.
1951
óta, immár csaknem 60 éves tapasztalattal oktat folyamatosan egyetemi
szinten, nevel, művel, művészeket,
zenetudósokat, zenepedagógusokat. Az elmúlt években doktorandusz hallgatókkal
is foglalkozik, sőt magyarországi ifjú kollégákkal is. Milyen tapasztalatokat,
élményeket emelne ki velük kapcsolatban?
Mindenekelőtt
fontosnak tartom kiemelni, hogy a magyar kollégák nagyon magas szakmai és
műveltségi szinttel érkeznek a doktori képzésre. Meglátásom szerint kissé
eltérő az „optikájuk“ a jelenlegi zenetudományi és zeneművészi irodalomra.
Vagyis az eltéréseket bizonyos szempontok akceptálásában látom. Ennek
következtében igyekszem figyelmükbe ajánlani mindenekelőtt a magyarországi
és a nemzetközi irodalmat, az internetes oldalakat, továbbá
összpontosítani a zene értelmére, az ellentmondásokra, amelyeket
a modern kor idézett elő, a rohamosan fejlődő technikai,
hangtechnikai, audiovizuális lehetőségekre és a közönség, hallgatóság szintjének
csökkenésére. Egyetértünk abban, hogy ez a szimptóma Magyarországon is
jelen van, sőt egész-európai jelenség. A művelt és körültekintő zenészek célja
az értékes zene fenntartása, amely nemcsak a komolyzenére érvényes, de
pld. a musicalra, a dzsesszre, vagyis a zene minden műfajára.
Kivételesen fontos küldetése van e folyamatban a zenei nevelésnek. Nem
lehetséges ugyanis az embernek megparancsolni mit szeressen, ezt magának kell
kiválasztania. Ehhez viszont saját véleménnyel, ítélőképességgel kell
rendelkeznie és ezen a ponton mond csődöt az az egyén, aki zeneileg műveletlen.
Több
mint fél évszázados tanári, művészi, emberi tapasztalattal rendelkezve milyen
tanácsot, útmutatót, zenei és ideológiai irányvonalat ajánlana a 21.
század zenészgenerációinak - európai zene, nemzeti zene, internacionalizmus?
Létezik
néhány szint. A kiindulópont a különböző specifikus regionális
dialektusok pluralitása, amelyből fokozatosan integrálódik a regionalitás
magasabb foka és amely végkifejlete a nemzeti kultúra. A szintek szervesen kapcsolódnak, fokozatosan épülnek
egymásra: regionális, nemzeti, nemzetközi, európai,
interkontinentális. Az egyes szintek nagyon fontosak, sőt nélkülözhetetlenek.
A globalizációt lehetetlen megállítani, ez egy spontán folyamat, amelyben
a kontinensek is hatnak egymásra. Példának okáért, egy japán fiatal
Párizsba megy tanulni, visszatérve hazájába megírja a Nirvána szimfóniát.
A mai fiatalok továbbá gond nélkül jutnak hozzá a legkiválóbb zenei
újdonságokhoz a világ bármely részéről. Mindez összefoglalva a zenetudomány és
zenepedagógia szempontjai alapján: véleményem szerint nagyon fontos és korrekt
az egyes szinteket respektálni, figyelemmel követni fejlődésük irányvonalát és kamatoztatni azok hatásait a jelenkor
körülményei között.
Vagyis
zárszóként konstatálhatjuk, hogy a Kodályi és Bartóki szellem és mélyen
humánus üzenet a 21. században is él és aktuális - „Legyen a zene
határok nélkül mindenkié“!
Köszönöm az értékes beszélgetést
és kívánok további nagyon jó egészséget, töretlen munkakedvet, energiát, optimizmust és sok szép alkotói sikert!
Dr.
Csehi Ágota
