Enreiterné Bányai Edit

Kezdők tanítása furulyára - Az első két (három) év

Írásom célja kettős. Egyrészt a magam számára szeretném összefoglalni, újra átgondolni, hogyan lehet technikailag és zeneileg is jó alapokat adni az örömteli furulyázáshoz. Másrészt használható útmutatást kívánok adni olyan tanároknak, akik valamilyen oknál fogva fő hangszerük mellett furulyát is tanítanak - számottevő tapasztalatok nélkül. Nekik azt javaslom, rögtön az első olvasásnál mindent próbáljanak is ki hangszerrel a kezükben!

Igyekszem úgy felsorolni és áttekinteni a feladatokat, hogy írásos munkám mind a hagyományos zeneiskolai oktatásban (hangszer + szolfézs), mind a nem-iskolai rendszerű (magán) oktatásban (ahol nincs külön szolfézsóra) használható legyen. Az itt vázolt tanítási folyamat elképzelt alanya általános iskolás, inkább alsó tagozatos, mint fölsős, hangszere szopránfurulya, de a tanulandó technikai és zenei elemek, a gyakorlatok, és a zeneművek jórészt hasonlóan sorra kell, hogy kerüljenek egy felnőtt oktatásában is, - természetesen valószínű, hogy sűrítettebb formában, rövidebb idő alatt.

Célok az első két évben

a) nevelési szempontból:

Úgy kell összeismertetnünk a tanítványt a furulyával, hogy az azzal töltött időben érezze, milyen jó a hangokkal való játék, mennyi lehetőséget ad az önkifejezésre, (ha ez nem is tudatosul még egy gyermekben). Bizonyíthassa a hangszeren ügyességét – kezdettől fogva minél sokoldalúbban - a maga és környezetének fontos személyei számára olyan zenei feladatokban, ami épp megfelel képességei szintjének. Történjen mindez jó testi érzetekkel, - mindenféle görcsösség, túlterhelés nélkül, nem károsítva, hanem nagyon fokozatosan fejlesztve a résztvevő, hangképző szerveket és mechanizmust. Érezze, hogy ez a hangszer épp az ő kezébe való, amivel egyszerű bánni, jó barátságban lenni.

b) zenei szempontból:

Ismerkedjen meg először a kis hangkészletű gyermekdalokkal, régi táncocskákkal, olvasógyakorlatokkal, majd a népdalokkal (magyar és más nemzetiségűekkel), minél több hangszeres (vokális) kompozícióval a középkortól napjainkig lejegyzett, furulyázható repertoárból. A dalok közül lehetőleg minél többet énekeljen is, mielőtt játssza, legyen eszköz számára az éneklés is a tanulás minden szintjén. Jusson el tanítványunk az első két (három) év folyamán oda, hogy ő is, hallgatósága is minél teljesebb zenei élményhez jusson. Játéka legyen ritmikailag egyenletes, hangképzése magvas, telt, frazeálása tudatos, artikulációja árnyalt (különböző), a zenei tartalomhoz illő. Használjon egyszerű díszítéseket, könnyen kivitelezhető trillákat, ami a stílusos játékhoz hozzátartozik.

A hangszerkezelés alapozása

Ezeknél az alapgyakorlatoknál általánosan érvényes törvényszerűség, hogy az egymást követő lépéseknél minél kevesebb (lehetőleg egyetlen) új elemre kelljen csak figyelni. A különböző részmozgások, részképességek elsajátítását igyekezzünk szétválasztani, amennyire lehet!

a) a légzés és gyakorlatai

A jó furulyás légzéssel meglehetősen kötött dinamikai határok között maradunk, különben az erősebb fúvás nagy hangmagasság különbségeket (hamisságot) eredményezhet, - a furulya minőségétől függ, hogy mennyire. (Itt most nem beszélünk a magasabb szinten már dinamikai változásokra tudatosan használt segédfogásokról és árnyalásokról.)

Kilégzéssel kezdjük a „tanítást”: (Ha van rá idő, a belégzést mindig kilégzés előzze meg!)

- Tenyerünkbe engedjük a leheletünket, érezzük annak melegét.

- Kézfejünkre fújunk, ezzel gátoljuk a kiáramlást és megérezzük a rekeszizom mozgását.

A megfelelő támasz (levegő visszatartás) kialakításához többféle gyakorlattal is eljuthatunk:

- Tenyerünket úgy tesszük az oldalbordákra, hogy a hüvelykujj előre néz, így veszünk hirtelen levegőt, majd lassan kiengedjük, s figyeljük, ahogy a bordák visszatérnek. Közben nem engedjük el (ki) a hasunkat.

- Ülve, lazán előrehajolva, csípőre tett kézzel veszünk levegőt, pár másodpercig benn tartjuk, majd lassan kiengedjük.

- Hanyatt fekve, ellazítva minden izmot, megfigyelhetjük a has-rekeszizom ösztönös mozgását, majd tehetünk a hasra könyvet, ami ellenállást képez. Figyeljük a könyv emelkedését, süllyedését.

- A lecsavart furulya fejét alul és a lábiumnál is befogjuk, így belefújva (az igen erős ellenállás miatt) megérezzük és erősíthetjük a rekeszizmot.

- Hasonló ehhez, ha nyitott szájjal, kézfejünkre tapasztott ajkakkal próbáljuk kifújni a levegőt.

- Nyitott szájjal kisóhajtunk, majd hirtelen (mintegy „megijedve”) levegőt veszünk, s azt TŰ, FŰ vagy SZ hanggal engedjük ki.

- Ne legyen túl hangos a levegővétel, (mert az a torok feszítését jelzi), legyen nyitva a levegő útja a garatnál is! Ha nem megy a lazítás, fordítsuk lassan jobbra-balra a nyakat!

- Hatásos, ha belégzés után azonnal nagyobb könyvet, széket adunk a növendék kezébe, és így történik a kilégzés.

- Változatként egyszerű ritmussal is gyakorolhatjuk ugyanezt, pl. t t Tű t t Tű vagy f f Fű stb.

- Segíti majd a hangindítást, ha a levegővétel után megállunk, aztán néma D-vel zárunk (ez nem engedi a levegőt áramolni), majd kiengedjük a levegőt pl. t t t – vel.

A kapacitás növelésére (erősítésre) való játékok gyerekeknek:

- Terelgethetnek kis vattalabdacsokat az asztalon, szívószálon átfújt levegővel.

- Játékos gyakorlat papírlapot a légárammal megtartani a falon.

b) testtartás, hangszertartás

A testtartás laza legyen, annyi tónussal, hogy a gerincoszlop függőleges, a fej mintegy a meghosszabbítása, a tekintet előre néz. (Fal mellé háttal állva kiderül, milyen a függőleges.) A váll lazaságát is ellenőrizzük! Ne essen előre és ne is feszítsük hátra, lógjon úgy, ahogy a karsúly lehúzza. Ellenőrzése: engedje a tanítvány, hogy felemeljük, majd „elejtsük” a karját.

Ha széken ülünk, inkább az elülső részén, és ne dőljünk hátra! Egyik lábunkat tegyük előbbre, ez némi mozgásszabadságot ad.

- A hangszert (a furulyaláb közelében) lazán jobb markunkba véve emeljük az ajakra, s le-föl (kissé körözve) mozgassuk. Fejünk ne kövesse a mozgást! Az órán (gyakorlás során) itt „üde színfolt” lehet, ha a légzést is kontrollálva egy néma D után hangot is adunk.

- Szembefordulva tanítványunkkal, nyújtsuk neki úgy a hangszert, hogy nagyjából a jobbkezes lyukakon nyugtassa az ujjait, és közelítsen hüvelykujjával (egyre hajlítottabb, „gömbölyűbb”, de laza kézfej mellett) a furulyatörzs aljához. Ha valóban lazán tartja kezét, akkor a hüvelyk körülbelül a mutató- és középső ujja között ér a hangszerhez. Ezzel kapjuk meg az egyik fontos támasztópontot, fontosságát tudatosítsuk is! Eleinte megjelölhetjük gumigyűrűvel vagy apró matricával, hogy tanítványunk ne csak kinetikus érzeteivel, de szemével is megbizonyodhasson róla, hogy kéztartása helyes. Így könnyebben rá is találhat.

- Kérjük, hogy a tanítvány jobb keze ujjaival most már fogja a hangszert, mert fokozatosan átengedjük neki annak súlyát, majd így, csakis jobb kézzel emelje ajkára. Ha először nem sikerül, próbáljuk fordítva: jobbkéztartással emelje el óvatosan ajkától a hangszert. Úgy kell a fölső s alsó ajkaknak körülvennie a befúvónyílást, hogy majdnem lazák maradjanak, - a fölső ajak rátapadjon, - de ne is szökhessen ki a levegő.

- Megvan a két állandó támasztópont (alsó ajak, jobb hüvelykujj), s megmutatjuk a harmadikat: a jobb kisujjat helyezzük a lábrész fölső gyűrűjére. Óvatosan, nagyon lazán körözgetünk a furulyával, illetve minden irányban mozgatjuk, - eleinte 5-8, később akár 20-30 cm átmérőn. Aztán kissé megemeljük a fölső gyűrű fölötti három ujjat, s úgy is körözgetünk – anélkül, hogy a fej mozogna.

- Megmutatjuk, milyen a helyes bal-hüvelykujj tartás. Lazán lógassa balkezét tanítványunk, néhányszor fordítsa ki kézfejét, hogy lássa, milyen az ujjak – főleg a hüvelykujj – természetes hajlása, s ebben a laza tartásban emelje kezét a szeme elé. Lazán csippentse össze mutató és hüvelykujját többször is, „kukucskáljon” be az „ablakocskán”, majd vigye át ezt a csippentő tartást a furulya fölső lyukaira (0 és 1.) Megszólaltatjuk a H-hangot, (esetleg az A-t is.)

c) ujjgyakorlatok – 1/ hangszer nélkül:

Különösen akkor, ha első hangszerként választotta a tanítvány a furulyát, érdemes néhány hétig asztallapon is ügyesíteni az ujjakat, így addig nem kell a hangszert tartani, csak az ujjakat figyelni. Laza, enyhén felgömbölyített kézfejünk mozdulatlanul nyugszik az asztallapon, akárcsak az alkar és csukló. Az ujjakat különböző kombinációban emelgetjük-ejtjük, „potyogtatjuk”. Először egyesével, hüvelykujjtól a kisujjig, majd párosával, - együtt mozdítva egymás melletti ujjakat. Később – villafogásokat utánozva – már nem egymás mellettieket is. Hasonló gyakorlatokat később is végezhetünk, amikor egy-egy új hang fogása az addigiaknál bonyolultabb, s nehezebben megy, pl. a szopránon a Bé – A kapcsolás.

2/ hangszerrel

Amíg a lyukak takarását nehéz jól megoldani, ne kezdjünk dalocskákat (etűdöket) furulyázni! Először tanítsuk meg, milyen érzés, amikor az ujjbegy takarja, de nem nyomja a lyukakat, sorra mindegyiket simogassuk körkörösen és oldalirányban is, hogy a tapintás érzékenyebbé, egyre pontosabbá váljon. Tapogató, lyukat „kopogtató” gyakorlatokat végezzünk hasonlóan, mint az asztalon, - egyes ujjakat ráejtegetve a lyukakra, majd különböző ujjkombinációkban. Bár nem fújunk bele, a furulya mégis hangot ad ilyenkor, ha jól takarnak az ujjvégek, de oly halkat, hogy fülünk, érzékeink „finomhangolásban” kell, hogy működjenek. Ez ritka előny!

Játék közben az ujjak a kézfej súlyával fogják le a lukakat. Kivétel a hüvelykujj, mely épp csak takar.

d) a nyelv szerepe, helyzete, tartott hangok gyakorlása

Kezdőknél gyakran hallani, hogy bármilyen könnyű dallamot is játszanak, az vagy szétesik, - test nélküli, sehogy nem kapcsolódó t t hangokból áll, - vagy összekenődik, elmosódik, a hangok határai esetlegesek. A beszéd elemeire hivatkozva elmagyarázzuk a tanítványnak, hogy a hangszeres zenei hangokat is nyelvünkkel formáljuk, artikuláljuk, többé-kevésbé elválasztjuk egymástól. Megbeszéljük a „tü” (vagy „tö”) nyelvütés helyét (a metszőfogak mögött-fölött) és ritmikusan mondogatjuk a t(ö) hangot, vagy mondókákat, melyekben sok a t hang, (pl. Tudora Tóni tintatartóba tette tollát), d hang (pl. Digi dagi daganat). Figyeljünk, hogy a nyelv hegye kissé följebb legyen, mint a szokásos beszédnél. Ha nem akar jó helyre kerülni, a legjobb javítási mód: kisujja hegyét fogával tartsa, miközben „beszél”.

A következő lépés, hogy elmagyarázzuk: ahogy ritkán beszélünk vagy énekelünk szaggatott szótagokban (hangokban), ugyanúgy furulyán is legtöbbször egymást kell, hogy érjék a hangok. (Ez az, amit a legtöbben nehezebben sajátítanak el, mint a staccato játékot.) Be is mutathatjuk pl. egy kedvenc dalon, mi a különbség egy szépen artikulált és egy szaggatott előadás között. A hangot úgy „küldjük előre” nyelvünk fölött, hogy a nyelv kétoldalt lazán hozzáér mindkét fogsorunkhoz, és így mondjuk ki jó hosszan „tű”(„tő”), végén néma d-vel lezárva. Ezt rögtön kipróbálhatjuk a furulya lecsavart fejével is, - a már megbeszélt módon ajkunk közé fogva a befúvónyílást. Vigyázunk, hogy fogunk sose érjen a furulyához. Aztán egymás után kettő, majd négy „tű” hangot, ennek puhább változatát is, a négy „dű” hangot, majd felváltva: „tű dű tű dű”. Kitérhetünk rá, hogy ezek a magánhangzók igazából nem pontosan olyanok, mint a beszédben, mert nem csücsörítünk ugyanúgy, a nyelvünk alig mozdul, (csak a hegye), - kicsit az e és ö magánhangzó felé kell, hogy eltérjenek. Ha szépek a hosszú hangok, egyszerű ritmusképleteket is játsszunk, melyekben a tű és dű alapvető kombinációja gyakorolható. Rakjuk össze a hangszert, és most úgy játsszunk a fentiek szerint tartott hangokat, ritmusképleteket, megszólaltatva azt a hangot a furulyán, amihez nem kell még takarni a játszólyukakat. Ezzel eljátszhatunk, különböző szabályokat megbeszélve. Például hosszú ritmusból, dalritmusból egy ütemet a tanár, egy ütemet a tanítvány játszik, aztán már ütempárokat egy levegőre. Eleinte együtt írjuk be a t és d artikulációs jelzést, de mielőbb önállósodjon ebben a tanítvány. Házi feladat lehet dalritmusok eljátszása, adott hosszúságú ritmus komponálása (artikulációs jelzéssel ellátva) és játéka.

Kezdettől játsszunk tartott hangokat változó dinamikával! Hangosról halkuljon, halkból hangosra váltson, hirtelen vagy fokozatosan változzon egyszer vagy többször is a hangerő. Rajzoljunk sokféle „hangvonalat”, s azt kövesse a tanítvány, illetve fordítva, ő rajzol, s mi megmutatjuk. Ábrázolja, hogyan változik a hang, amit én fújok, és viszont, én ábrázolom, ahogy ő fúj. Ez segít megtanulni, milyen a jó hang, aminek kellő intenzitása, (ereje) van, és nem változik a magassága!

Amire nagyon figyeljünk:

- ha hangos (klattyog) a nyelv, ha jár a nyelvgyök alatti rész (a toka), „rágcsáló” mozgást látunk, akkor biztosan nincs jó helyen a nyelv. Esetleg újra és újra leesik, és hozzáér a befúvónyíláshoz, vagy egyszerűen túl nagyokat mozog az egész nyelv, nem csak a hegye. Ez esetben még a torok is bekapcsolódik – fölöslegesen és zavaróan.

- ha a hosszú hangok leesnek, mutassuk be a szép, egyenletes hangerejű hangot, - érdemes szóban (énekhangon) is mutatni, kérni! Általában is érdemes a tanítvány hallására alapozva megmutatni neki hangokat, s kérni, hogy utánozza.

e) a kottaolvasás kezdő lépései

Ha nem járt még a gyermek iskolába, különösen fontos, hogy egy ideig fejből (utánzásos tanulás után) játsszon, gyakoroljon. De a legegyszerűbb 1, 2 majd több hangból álló zene olvasását lépésenként egy óvodás is meg tudja tanulni, nem kell vele hosszú hónapokig várni.

Az első „kotta” persze állhat akár rajzos jelekből is, ahol hosszú (negyed vagy tetszőlegesen hosszú) és rövid (nyolcad vagy tetszőlegesen rövid) megkülönböztethető. Az első kötött ritmusok legyenek negyed és nyolcadpár variációi, aztán kezdjük el ezeket a ritmusokat kombinálni két hangmagasság váltakozásával. Ezt bárki el tudja énekelni – egyenletes mérő mellett - tű dű szótagokkal akkor is, ha az abszolút neveket még nem akarjuk használni, illetve ha az abszolút magasságban nem menne az éneklés, és persze szolmizáljunk, amíg csak megengedi a zenei anyag természete. Ott nem számít, ki milyen hangfajhoz tartozik, és sokat teszünk a tonalitás érzet megerősödéséért. Ha meg akarjuk tanítani az abszolút neveket, először játékosan is tehetjük, pl. Géza, Ági (stb.) hangról beszélünk, vagy nem használjuk még mind az öt vonalat, eleinte egy is elég lehet! (Tapsolhatja vagy kopoghatja is először a ritmust a tanítvány, ha szükségesnek látjuk.) Ha már írni-olvasni tanuló gyerekről van szó, az abszolút hangneveket olvastassuk egyenletes mérő mellett ritmikusan! Ha nagyon nehezen megy ezek tanulása, adjunk – szinte mechanikus – írásbeli feladatokat otthonra nagyobb mennyiségben: kijelölt kottarészletekbe kelljen beírni a hangneveket, és (fordítva), hangnevekhez kelljen hozzárendelni a hangjegyet. Az ilyen hiányosságokat ne hagyjuk meg, mert rajtunk is múlik, hogy utánozó művész vagy tudatos kottaolvasó válik a ránk bízottakból.

Soha ne mondjunk le arról, hogy tanítványunk használja énekhangját is! Kicsiknél ez nem szokott ellenállásba ütközni, ne hagyjuk el később sem! Nagyobbaknál eljöhet az a pillanat, amikor már „ciki énekelni”, de mi találjuk meg a módját, a megfelelő részleteket, ahol egy-egy ritmikai vagy hangsúlyozás-béli problémával indokolható a kérésünk. Mi is felelősséget vállalhatunk azért, hogy énekhangjukat, mint személyiségük fontos részét „megtalálják-e” és megőrzik-e felnőtt korukra. Olvasás, éneklés után furulyázzuk a dallamot. Rögtön beszéljük meg az értelmes tagolást, a levegővételek helyét, és jelöljük a kottában – az artikulációval együtt!

Kezdetektől fordítsunk nagy gondot a memorizálásra. Bármilyen apró dallamról van is szó, a helyesen artikulált, helyesen tagolt, tisztán intonált megszólalás után játszassuk el fejből – vagy az egészet, vagy részeit, és adjuk fel házi feladatnak! Hosszabb dallam memorizálásának módját órán tanítsuk meg (részekre bontással, majd a részek összekapcsolásával.)

Másoltassunk is kottát, abba kelljen jelölni hangnevet, artikulációt!

Nagyon egyszerű motívumokat írassunk le hallás után!

Néha énekeljünk tanítványunknak abszolút névvel, s ő kottázza önállóan, a ritmust így neki kell megfejtenie.

Játsszon saját kompozíciót, amit otthon kitalált és leírt!

Ne csak a hangjegyeket olvassuk! Fontos megszokni, hogy a zeneszerző neve, (a korszak, melyben élt), a tempójelzések, egyéb előadási jelek, a tagolás mikéntje is a zenéhez tartozik!

f) a hangok tanításának sorrendje

A különböző furulyaiskolák eltérő sorrendben tanítják a hangokat. Jó, ha a tanár egyikhez sem ragaszkodik feltétlenül, hanem a tanítványt figyelve dönti el, sikerült-e a számára megfelelővel kezdeni. Jobb átváltani másik verzióra, mint hogy tovább „kínlódjon” a kezdő.

Ha a H-val és A-val kezdünk, - (Süss fel nap típusú dallamok) - biztosan megkerülhetetlen a jobb kéz helyes használata a hangszertartásban. Az is előnye ennek a biton hangkészletnek, hogy a két hang váltásakor egyetlen ujjat kell csak emelni illetve ejteni. A H és A után jöhet a G, megvan az első trichord, aztán jöhetnek a magas G, A (esetleg H) hangok. Ezután az E lenn és fönn, végül a mély D és C, amennyiben a kéz elég „tág” (mozgékony) hozzá. A lényeg, hogy ne siessünk az új hangok bevezetésével, várjuk ki, míg a meglévő készletben könnyedén mozog a tanítvány, így nem okoz különösebb frusztrációt a bővítés.

Ha G-vel és E-vel (Zsip-zsup típusú dallamokkal) kezdünk, több ujj, s mindkét kéz részt vesz a játékban. Adva van a jobb kéz pozíciója, az ujjak nem kalimpálnak funkciótalanul. A kevésbé ügyes kezű gyermekek némelyikének eleinte gondot okoz, hogy egyszerre kell leejtenie vagy fölemelnie két ujjat. Viszont abban az esetben, ha tanítványunk ügyes a tapogató gyakorlatokban, s könnyedén rátalál ezekre a hangokra, pillanatok alatt eljutunk a D E G A H pentaton hangkészlethez, ami sok magyar népdal és gyermekdal játékát teszi lehetővé. Fontos, hogy kb. 1 ujjnyinál ne emelkedjenek magasabbra az ujjak, s mindig fölfelé! ne oldalirányban.

Sok dalt játszhatunk E G A hangon „lent”, s igen hamarosan (vagy rögtön) a fölső oktávban is, hogy mielőbb gyakoroljuk a hüvelykujj „körmözést”, s megszokjuk, hogy a hüvelykujj nem támasztóujj.

g) tanári példaadás, partneri viszony kialakítása

Természetes, hogy a zenetanításban is nagy szerepe van a példaadásnak, mind az emberi kommunikáció, mind a zenei interpretáció minőségének tekintetében. Meg kell éreznie a tanítványnak, hogy szeretettel foglalkozunk vele, de elvárásaink is vannak. Hisz a hangszeres óra értelme, hogy tanítványunk a saját játékának javítására, gazdagítására tőlünk kapjon újabb impulzusokat, de egyre fokozódó mértékben önállósodjon is. Mindig legyen olyan feladata, amit otthon felnőtt (tanár) segítsége nélkül old meg. Éreztessük vele minél többször, hogy igyekezete – vagy annak hiánya – hogyan érint minket, s beszéljük meg, ne sajnáljunk rá néhány percet! Kezeljük a felmerülő gondokat tárgyilagosan, tanítványunkat felelős lénynek tekintve, felelős magatartására igényt tartva, de semmiképp nem minősítve, ”beskatulyázva” személyét és szokásait. Jó, ha minden problémával és sikerrel kapcsolatban vissza tudunk utalni a magunk első tapasztalataira, élményeire.

Beszéljünk róla, milyen fontos szerepe volt/van életünkben a zenének és hangszereinknek. Mikor, milyen helyzetekben van segítségünkre, örömünkre és mások örömére, hová visszük magunkkal, hogyan óvjuk, ápoljuk, s hogyan szakítunk időt a gyakorlásra e gyorsan változó, rohanó világban. Megismertethetjük a furulyák családjának sokféleségét, szopraninótól nagybasszusig, műanyagtól az ébenfáig. Furulyázzunk együtt rendszeresen a tanítványainkkal, nem csak négyszemközt az órán, de lehetőleg kezdettől mások előtt is, aztán nyilvánosan is. A félévi és vizsgakoncertek zeneiskolában kötelezőek, de nem minden gyerek viseli jól. Ebben segíthet, ha kezdetben kevés szólót kell játszania, és legelső alkalommal inkább velünk, mintsem egy hozzá hasonlóan félénk kezdővel.

A zenei anyag

Felelgetős játékok és előgyakorlatok

- Legegyszerűbb és legjobb, ha utánzó (visszhang) játékokkal kezdünk, egy hang majd két, három hang felhasználásával motívumokat játszunk.

- Legyen más-más artikulációja a motívumoknak, és korán vezessük be a tenuto és staccato hangok játékát, - ez is egy módja a változatosságnak.

- Lehet utánzás helyett feleselni, pl. negyedekre nyolcadokkal kell válaszolni, vagy fordítva.

- Visszhangozzunk minél előbb nem csak páros, de hármas osztású ritmusokat is, és legyen gyakorlat, hogy ki kell találni, milyen artikulációval játszottunk.

Mondókák és gyermekdalok

(- Felnőttek, nagyobb gyerekek tanításában ezeket ujjgyakorlatok, kis hangkészletű etűdök helyettesítik, melyek pl. Czidra László: Altfurulya ABC-jének gyakorlataihoz hasonlók.)

- A népi mondóka akkor hasznos leginkább, ha a tanítvány fejből tudja, s megkérjük, hogy játssza el egy hangon, aztán 2 majd 3 hangon is kipróbálhatja, ha már könnyedén megy. A fölmerülő ritmusképleteket (ütemeket) jó leírni, ha az artikuláció túl esetlegesre sikerült.

- A gyermekdalokat hangkészlet szerint válogatjuk, egyre bővítve a hangkészletet, de mielőbb hozzászoktatva tanítványunkat a transzponáláshoz, vagyis a lehetséges összes (ismert) relációban eljátszatva a s-l, s-m, l-s-m dalocskákat, - s ebből pillanatok alatt összejön a teljes pentatónia. Akár A’ H’, akár G’ E’ az első két hang, érdemes hamar oktávval följebb is játszani, hogy mielőbb sor kerüljön az oktávváltó helyes használatára.

- Rendezhetjük más elven is a kishangsoros dalokat és „megzenésített” mondókákat:

Egy ujj mozdul A’-H’, C”-D”, A’-Cisz”, Cisz”D”, A’-C”, G’-A’, G”-A”, E”-Fisz”, Fisz”-G”, D’-Fisz’, D’-E’, C’-D’ váltáskor. Két ujj mozdul C’-E’, C’-Fisz’, D’-F’, E’-Fisz’, E’-G’,

F’-Gesz’, Fisz’-G’, Fisz’-Gisz’, G’-Bé’, G’-H’, G’-C”, G’-Cisz” A’-D’, Aisz’-H’, H’-Cisz”, C”-Desz” váltásakor…és így tovább. (A ritkán előfordulókat akár kihagyhatjuk, s az így egyszerűsített vázra írhatunk kis etűd-gyűjteményt előre, vagy óráról órára a gyerekkel együtt írjuk, diktáljuk…) Persze vegyük figyelembe, hogy nem minden mozgás egyforma nehézségű.

Népzene és jellegzetes ritmikai elemei

A magyar és nem magyar népzenével élnünk nem csak azért tanácsos, mert kulturális háttér, identitásunk kialakításának része. Előnye az is, hogy viszonylag egyszerű zenei anyagon az összes alapvető ritmikai elemet sorra vehetjük.

- Igyekezzünk minél szebb népdal-példákat (nem csak a néhány tucatnyi „slágert”) tanítani, azon belül pedig mielőbb sort keríteni a pontozott ritmusokra, szinkópára, a tizenhatod páros képleteire és a giusto-dalok mellett a (zeneileg nehezebb) parlando, rubato előadásmódjára is.

- Pontozottak tanításakor – óvatosan adagolva, nem sokáig! – kipróbálhatjuk,

hogy minden hang helyén meg kell szólaltatni az összes nyolcad-egységet, de az „összeolvadókat” puhábban, d-vel artikulálva. Pl. Tá titi Tám-ti –ritmust így: Td Tt Tdd t,

hogy nyolcad mérő mellett „lyukasan”, középen két nyolcad-szünettel is gyakoroljuk a nyújtott ritmust, vagyis T - - d, T - - d, esetleg Tjjt, Tjjt artikulációval.

- A nyolcad-mérő majd negyed-mérő mellett szóban (artikulációs szótagokkal) gyakoroltatás minden problémás helyzetben segít!

- A kanásztáncoknál, dudanótáknál, mazurka-ritmusú és szinkópás daloknál, bármilyen giusto-dalnál adja magát az alkalom, hogy egyszer-egyszer osztinatózzunk. Ez is segíti a ritmikai elemek rögzülését. Tempóban pedig menjünk el az ésszerű – nem megerőltető – határokig!

- A magyar népdal példatárakban is találunk 3/8-os, 5/8-os, 6/8-os ritmusúakat.

- Triolát csak elvétve találunk magyar gyűjtésben, pl. „Szepeli polkát én nem járom…” (Z1916 olvasókönyv), lengyel népdalok közt inkább! (Dobszay: A hangok világa III.)

- Kis pontozott ritmusokra jó példák vannak a „vegyes” stílusú népdalok között (pl. Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, Törzsök Béla: Zenehallgatás az óvodában)

Műzene, táncok, biciniumok, kamaradarabok

A reneszánsz, barokk és XX. (XXI.) századi műzene, - vele együtt a legegyszerűbb 2-és 3-tagú formák, rondóformák felépítése, jellegzetességeik - alkotják tanítási anyagunk másik nagy fejezetét, mivel ezek a korok számoltak igazán a furulyával, mint szóló- és consort-hangszerrel.

Az első években is érdemes a népszerű tánckönyvek (Attaignant-, Gervaise-, Susato-, Phalese-gyűjtemények) darabjai mellett a korábbi, 14.század végi, 15.századi dallamkincsből válogatni. Az estampie-szerű és a vokális irodalomból kölcsönzött dallamok (chansonok) izgalmas (nem elcsépelt) példái magyar kiadásban elsősorban Bali János Repertoár-köteteiből ismerhetők, de érdemes könyvtárakban továbbiak után kutatni.

A páros ütemű, egyszerű ritmusú táncdarabokhoz írhatunk proportiót (3as lüktetésű változatot) a tanítvánnyal együtt, hogy aztán ő is megtanulja ezt az eljárást repertoárja bővítésére alkalmazni. Hasznos ez azért is, mert hozzászoktat az ütem nemek váltogatásához, így a gazdag kora barokk canzona-repertoárhoz, illetve a XX. századi darabok egy részéhez utat készít.

A reneszánsz biciniumok tárháza igen bőséges, de külön munkát igényel a tanártól a vokális kiadványok esetleges átírása. Érdemes Lassus, Palestrina és kortársaik műveivel rendszeresen ismerkedni, hogy a zeneirodalom nagyon értékes polifon műveinek jobb értését, szeretetét munkáljuk vele. Az összjáték intonációs feladataiba is bevezetjük a tanítványokat.

Színesíthetjük a repertoárt kíséretes szopránfurulya-duókkal és népzenei feldolgozásokkal, azok átirataival is. (Igen sok – kereskedelmi forgalomban nem kapható - duó, trió van használatban egyes zeneiskolák házi kottatáraiban, fénymásolatban is, de inkább éljünk a magyar Zeneműkiadó- illetve EMB-kiadványok adta lehetőségekkel!)

A barokk zeneirodalom nagyon bőséges és szép anyaggal áll rendelkezésére kezdőknek is, magyar kiadványokban is. Könnyű sarabandokat, menüetteket, gavottokat nem csak a furulyás kiadványokból, hanem hegedű-, oboa-, fuvola-kottákból is választhatunk, sőt játszhatnak néha együtt a furulyások zongorát tanuló gyerekekkel a zongorás kötetekből. Játsszuk az angol air-gyűjtemények darabjait és groundokra írt variációsorokat. Az olaszos szonáták első darabjait választhatjuk Pepusch, John Loeillet-, J-B. Loeillet (de Gant), Finger, Lavigne műveiből. Az eredetileg oboára szánt Telemann-szvitek tételei, tételpárjai közül a nehezebb hangneműeket érdemes transzponálni. Ha növendékünk nagyon szorgalmas, játszhatja Marcello, Bononcini, Bellinzani, Valentine, Vivaldi szonátáit, Händel balettzenéket és a Corelli-hegedűdarabok közül a könnyebbek átiratait.

A XX.századi zene több csoportja közül a népzenei feldolgozásokra is kitérek, de hangsúlyozottan fölhívom a figyelmet arra, hogy az „eredeti” neo-klasszikus, folklorisztikus és avantgarde darabok között is találunk játszani valót kezdők számára. Nagyon fontos azonban tudni, hogy különösen a XX. század első felében sok zeneszerző még a fuvolás tapasztalataira gondolva jegyezte le darabjait. A sok kötőív nem szabad, hogy a furulyán is sok kötést jelentsen, mert egyáltalán nem szól jól. Színtelen, unalmas játékot eredményez, ha nem artikulálunk nyelvvel sokkal többet, mint ahogy egy fuvolás tenné! Általános alapelv, hogy nálunk legtöbbször a félkötés (td, tr, dr) válik be a teljes kötés helyett.

Magyar kiadású XX. századi művek:

A Béres Furulyaiskola füzetei számára írtak kis darabokat, duókat Daróczi Bárdos Tamás, Kovács Mátyás, Papp Lajos és mások. Gárdonyi Zoltán sok népdalfeldolgozása (énekre s furulyára) mellett egy Kis koncertet és egy Szonatinát is írt (2-3 szopránra.) Szokolay Sándor gyermekdalokból írt duókat és triókat. Papp Lajos 2-3 furulyás karácsonyi dalait mindenképp vegyük be az ünnep közeledtével a kezdők hangversenyének műsorába! Kovács Mátyás népdalfeldolgozásai is kezdőknek valók. Bartók: Gyermekeknek sorozatából és Egynemű karaiból is készültek (kaphatók) jól játszható átiratok, furulyára és gitárra, illetve furulyatrióra, a Bartók-Kodály féle Magyar Népdalokból pedig szoprán-alt duók. A Szopránfurulya duók című gyűjteményből Bloch Felhők című lírai zongorakíséretes darabja egyik kedvence lehet a gyerekeknek.

Hamarosan megjelenik Bali János több füzetből álló sorozata egészen friss, játékos – improvizatív alapokon álló – karakterdarabokkal.

Sajnos a furulya külhoni irodalmából a XX. és XXI. századi darabok többnyire csak fénymásolatban érhetők el, így nagy nyilvánosság előtt nem tanácsos ezekből játszani, (annál is inkább érdemes komponálni, magyar szerzőktől darabokat kérni!)

Kezdők leginkább a harmincas évektől komponált ún. Spielmusik irodalomból játszhatnak, Gunhild Keetman Orff-iskoladarabjaiból, Konrad Lechner 87 kis furulyadarabjából, esetleg Genzmer Tanzstücke duósorozatából.

A francia bambuszfurulya mozgalom alapítójának, Mrs Dyernek felkérésére írt kis zongorakíséretes darabok közül Milhaud, Roussel, Auric, Poulenc és Ferroud 1930-as évekből való műveit kezdők szívesen játsszák szopránfurulyán.

Britten kedves és szellemes Alpesi szvitje (1956) - 2 szopránra s egy altfurulyára - eltérő karaktereket, mozgásformákat (egy alpesi üdülés képei) vonultat föl.

Koncentrációt fejlesztő együttes gyakorlatok

Itt csak egy gyakorlat típusra gondoltam, melyet szintén érdemes többször alkalmazni. Az első hetektől kezdve nagyon fontos arra figyelni, hogy a tanítvány képes legyen a zenei folyamatban maradni akkor is, amikor nem ő játszik. Tehát játsszunk vele felváltva az új (épp tanulandó) dallamokból, például ütempáronként (népdalsoronként) váltsuk egymást. Egészen apró ízekre is szedhetünk egy-egy olvasógyakorlatot, megosztva a hangokat magasság vagy ritmusérték szerint, s a feladat az, hogy hangszínben, intonációban minél közelebb legyünk egymáshoz. Czidra László írt olyan kis komplementer ritmusú etűdöket, melyek hangkészlete kicsi, viszont az állandó nyolcad mozgást két játékos mindig változó helyen (az ütem más-más részén) adja át egymásnak. (Kéziratban kaptam tőle néhányat.)

Improvizáció – nem utolsó sorban!

- Már egyetlen hanggal is játszhatunk párbeszédet, történetet. Előre megbeszéljük, hogy a szereplőknek milyen a „jelleme”, vagy miről szól a „beszélgetésük”. Rövid mondatokban leírhatunk egy-két szereplős kis mesét, s az a „kottánk”. Itt viszont fontos a hangerő, hanghosszúság vagy -rövidség és hangszín (-magasság) szabadságáról beszélnünk, hisz egyetlen hanggal kell érzelmet, mozgást, zajokat megjelenítenünk.

- Különös mozgásábrázoló lehetőség, ha megtanítjuk a glissando játékot – először csak néhány szekundnyi terjedelemben, aztán bővíthetjük. Próbálkozhatunk, hogy a lyukakról való lecsúsztatás vagy az ujjak oldalra billentése megy-e könnyebben.

- Rajzolhatunk absztrakt képeket a táblára (nagyobb papírra) kisebb-nagyobb pontokkal, vékonyabb-vastagabb vonalakkal, halványabb-sötétebb foltokkal, s megbeszéljük, hogy a különbségek körülbelül mit jelentsenek hangban. (Pl. kis pont = staccato, nagy pont = rövid, de tenuto hang, vagy a kis pont = halk staccato, a nagy pont = hangos, durvább staccato stb). A képeket egyébként is érdemes bevonni a tanításba minden helyzetben.

- Ha épp sok népdalt tudunk már, kedvet csinálhatunk a népdal komponálásához is. Megadhatunk egy kezdősort, aztán a következő sorok kezdő és záró hangját. Megbeszéljük, milyen stílusban is lesz ez a dallam, ereszkedő dallamvonalú vagy kupolás, vagy teljesen szabadon formáljuk. Ha szép népdalszövegből indulunk ki, az gazdagítja az élményt.

- Jó játék az is, ha együtt improvizálunk, egymással egy időben váltunk – például a következő képi jelre, vagy a következő „eseményre” (a mesében), de lehet azzal is játszani, hogy a folyamatban egymást váltjuk stafétában: amint az egyik hangszer beleszól a másik játékába, mi elhallgatunk. Ez is történhet csak hosszú/csak rövid hangokkal, és lehet egyikünk mély hangú, másik magas hangú stb.

Legyünk kreatívak, élvezzük, hogy minden játék szabadságot ad nekünk is, és felszabadítja tanítványunkat is. Éljünk e lehetőséggel minél előbb és minél gyakrabban!

Magyar kiadványok az első évekre

Furulyaiskolák – hasznos tanácsokkal és fogástáblázatokkal:

A legrégebbi, s még ma is kapható magyar furulyaiskolát Béres János írta, legújabb kiadása (Z.7332) három füzetből áll. Sokrétű szóló- és kamaraanyagot találunk benne a kezdetekhez, de metodikája mára kissé elavult. Lőrincz László – Paragi Jenő Furulya ABC-je a következő iskola gazdag kínálattal, de helyenként kiegészítendő (egy-egy új hang tanításakor.)

Bali János kétkötetes Furulyaiskolája (harmadik füzete a zongorakíséreteket tartalmazza) nagyon sok példát hoz a barokk előtti zenéből is, - ezzel, és a furulya megszólaltatásáról, a furulya zenetörténeti helyéről, zeneelméleti ismeretekről írt velős összefoglalóival már megjelenésekor kitűnt a többi furulyaiskola közül. Frissessége s képi világa üdítően hatott. Inkább fölső tagozatosoknak készült, de más olvasóanyaggal együtt lehet az „alap” iskolánk.

Markovich Judit: Gradus című furulyaiskolája valószínű a „leggyermekbarátabb”, nem csak olvasni- és játszani valót találunk benne didaktikusan felépítve, de ösztönöz a komponálásra, írásos kis feladatokat is ad, és szép a zenei anyaga mellett a megjelenése is. Jó kézbe venni! Perényi Éva és Péter Altfurulyaiskolája alkalmas arra, hogy nagykezű kezdők legelső kottája legyen. Nem csak változatos zenei anyaga, de a kiegészítő mellékletek – betűs olvasók, napi (transzponálható) gyakorlatok, skálák kottája – igen praktikussá teszik. A szerzőpár (és házaspár) nagyon jó munkafüzeteket is összeállított a kezdőknek, - az Eötvös Kiadónál jelentek meg.

Czidra László Altfurulya ABC-je szorgalmasabbaknak való kiegészítő, technikát fejlesztő, minden hangkapcsolatot fölvonultató munka etűdszerű gyakorlatokkal és hozzájuk kapcsolódó dallamanyaggal, de „előadási darabok” nélkül.

Egyéb jól használható kiadványok:

Nagyon hasznos lehet, ha először – legalább részben – földolgozzuk, (a betűs példákat kottázzuk, transzponáljuk) Kodály: 333 olvasógyakorlatát, amely a biton hangkészlettől jut el a nagy ambitusú pentatóniáig. A kisiskolás gyerekek zenei anyanyelvként megszerethetik dallamait, s találhatunk benne továbbgondolásra, improvizációra való alapanyagot is. Hasonlóan hasznosíthatunk olyan dalgyűjteményeket, mint Törzsök: Zenehallgatás az óvodában, Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, Forrai: Európai gyermekdalok, Bárdos: Kis emberek dalai, Tegzes: Hétfokú olvasógyakorlatok stb.

Kamarazenei (népzenéhez közeli) kiadványok:

Bartók: Furulyamuzsika, Kodály: Furulyamuzsika, - átiratok 3-4 furulyára.

Papp Lajos: Csordapásztorok, - karácsonyi dalok 2-3 furulyára.

Szokolay Sándor: Magyar gyermekdalok 2-3 furulyára.

Reneszánsz darabok, angol air-gyűjtemények darabjai, groundokra írt variációsorok, chansonok és barokk szonátatételek találhatók Bali János Repertoár köteteiben. Válogassunk a Táncok és kontratáncok (EMB Z 14160) című kötetből is! Az eredetileg oboára szánt Telemann-szvitek tételeiből van néhány Lőrinc László – Paragi Jenő Furulyaiskolájában és Kállay Gábor Hangnemgyakorlójában – más barokk művek mellett - szopránra. (A nehezebb hangneműeket érdemes kottaíró programmal transzponálni.) Händel: Balettzenék (EMB 14 408) Kecskeméti László és Bali János szerkesztésében szopránfurulyán játszhatók, ezeken is taníthatjuk a különböző tánctételek fő jellemzőit.

Az Olasz táncok egy és két dallamhangszerre című kötetben (Bali János, EMB) is találunk kezdőknek való darabokat continuóval.

Czidra László két dallamhangszerre készült átiratai (Barokk táncok Z 14 283) koncertműsorokban is helyet kaphatnak. Barokk etűdök c. kötete pedig hasznos segédanyag.

A közismert barokk szonáta irodalomból is bőségesen van magyar kötet: sorozatok a Zeneműkiadótól Bellinzani, Bononcini, a két Loeillet, Marcello, Handel, Valentine, Telemann műveiből. Telemann – duószonáták és kánonszonáták Perényi Éva és Péter kiadásában, az Eötvös Kiadó gondozásában jelentek meg. Ír és skót dallamok c. füzetük élvezetes tánczenével, dalanyaggal egészítheti ki repertoárunkat.

A tanítás menete (összefoglalva)

Nagyjából három alapvető szakaszra osztom ezt az időszakot:

I. A furulya megszólaltatása rövidebb-hosszabb különálló hangokkal, helyes, nem görcsös légzéssel és hangszertartással.

II. Gyermekdalok (vagy etűdök, ujjgyakorlatok) játszásával kialakítani a dallamok tudatos frazeálásának és artikulációjának szokását.

III. Magyar (és más) népdalok, könnyű táncok és szonátatételek feldolgozása az alapvető formai és stiláris sajátosságokra való közös figyelemmel.

Az első szakaszt a játékos előgyakorlatok, visszhangjátékok és feleselő játékok jellemzik:

- A levegő áramlását, erejét, melegét mutatjuk meg legelőször, aztán légzőgyakorlatokat tanítunk meg és gyakoroltatunk otthon is. Érdemes az ujjgyakorlatokkal együtt leírni, kézbe adni.

- Ha nem elég jól utánozza tanítványunk a T és D hangzót, mondókákat is adunk föl.

- Ezután minden óra elején hosszú és rövidebb hangokat adunk T indítással, D indítással, T D váltogatásával csak a furulya fejével, aztán kézbe adjuk az összeszerelt furulyát, átismételve a bal hüvelyk és mutatóujj „csipegetését”, a jobb kéz tartó ujjainak elhelyezését, s megint hangokat játszunk.

- Elkezdjük asztallapon az ujjgyakorlatokat, furulyán a tapogatókat.

- Megkezdjük legkésőbb a második héten a kottaolvasást is, először csak a ritmust figyeljük.

- Egy-két (három hang) fogását és nevét megtanulva visszhangjátékokat játszunk.

A második szakaszhoz már kotta kell, lehetőleg egy furulyaiskola.

- Az órákat kezdhetjük a (lazításra is jó) légző gyakorlattal, s még furulyázás előtt kell az ujjgyakorlat asztallapon, majd a furulyán (tapogatók).

- Már a legelső dallamba beírjuk az artikulációt, s ezt folytatjuk legalább 15-20 dallamon át.

- Mindig megbeszéljük, s jelöljük a levegővétel(ek) helyét.

- Sok 2-3 hangos (m-r, m-r d vagy s-l, l-s-m) dallamot tanulunk, s ha ebből kevés volna a kottánkban, egészítsük ki (füzetbe írt) gyermekdalokkal vagy etűdökkel, Kodály-olvasókkal!

- Először teljes kötéssel is játsszuk el az új dallamot, ez mutatja, egyenletes-e az ujjmozgás.

- Kezdettől (a második, harmadik héttől) játsszunk transzpozíciókat, minél többet, fölhasználva a már ismert hangokat!

- A hangkészletet fokozatosan bővítjük, mindig megvárva, míg nem okoz nehézséget a meglévő hangkészletnek jó tempóban való olvasása, s körülbelül az első félév végére így eljutunk legalább a kiterjedt pentatóniáig (fönn G” A”, lenn D’-ig).

A harmadik szakasz:

- A hangszer nélküli légzőgyakorlatokat ritkítva kezdhetjük az órákat tartott hangokkal, (vagy a fáradt, álmos gyerekkel előbb tornázunk kicsit), aztán trillagyakorlatokkal.

- Hozzon minden órára legalább három-négy féle zenét a tanítvány, ebben lehet egy-egy etűd vagy célirányos gyakorlat, a negyedik-ötödik hónap után ügyesebbeknél skála és hangzatfelbontások változatokkal, egy-két népdal (részben fejből), és egy-két műzenei szemelvény (saját darab, ha szívesen komponál).

- A gyakorlatokat úgy tálaljuk, hogy azzal felkeltsük és ébren tartsuk mind az ujjak, mind a nyelv gyorsításának igényét.

- Ha kell, beiktathatunk ritmikai problémák kezelésére szolgáló kis etűdöket is.

- A magyar népdalok sorszerkezetét és hangsorát (stílusát, előadásmódját) mindig megbeszéljük, ezzel is könnyítjük a memorizálást, - amiből legyen bőven!

- Blattoljunk is sokat! (olyan dal- és dallam gyűjteményekből, ami nem kell, hogy meglegyen a tanítványnak.)

- Műzenei részletek megismerésénél igyekezzünk azt a fogalmi szótárt használni, ami a gyerek zenei műveltségének megfelel, tehát épp megfelelő lehet a „kérdés-válasz”, a „nyitó” vagy „záró” fogalom, de a kottában szereplő zenei szakkifejezéseket kezdjük nagyon figyelni, s beíratni magyar megfelelőjüket ceruzával. Esetleg nyithatunk „zenei műszótárat”.

- Variációsorok, szonátatételek tanulását akkor kezdjük meg, ha a hangkészletük már „kézben van”, legalább is nem kell rögtön 2-3 új hangot tanulni hozzá.

- Bővítsük a hangkészletet népdalokkal, kis táncokkal, részletek transzpozícióival, egyszerű etűdök írásával, és kérjük számon a fogástáblázat használatát!

Szép eredmény, ha a második év végén tanítványunk kifejezően és magvas hangon tud népdalokat játszani, akár (a népzenei kiadványokban is látható módon) cifrázva is, előad egy-egy könnyebb variációsort, angol air-t, trillákkal, appoggiaturákkal (ismétléskor átmenő hangokkal, forgó díszekkel, mordentekkel, ujjvibratoval) díszített barokk táncot, szvit-tételt, esetleg egy könnyű szonátából lassú-gyors tételpárt vizsgán vagy hangversenyen. De a legfőbb cél, hogy mindazt, amit játszik, érezze sajátjának, kényszer nélküli tiszta örömet találjon benne!

Dolgozatom végén köszönetet mondok azoknak a tanároknak, - furulyás továbbképzések vezetőinek és munkatársaimnak, - akik önzetlen támogatásukkal, munkájukkal, előadásaikkal, tanácsaikkal segítettek, amikor megkezdtem a furulyatanítást, illetve részben azóta is folyamatosan segítenek, tanítanak: Stadler Vilmosnak, Bali Jánosnak, Perényi Péternek. Hálával és nagy tisztelettel emlékszem vissza Czidra László tanár úrra és Perényi Évára. Sokat tanultam Peter Holtslag kurzusain és munkatársam, Szilágyi Ákos óráin, valamint köszönettel tartozom minden csoporttársamnak, akikkel a Zeneakadémia szakirányú képzésében volt szerencsém együtt tanulni a 2009-2010-es tanévben.

Felhasznált irodalom:

Az alapfokú művészetoktatás követelményei és programja – 1998, Romi – Suli Könyvkiadó

Bali János: A furulya – 2007, EMB

Walter van Hauwe: The modern recorder player Volume I.- 1984, Schott and Co. Ltd., London / A korszerű furulyaiskola I. Hungarian translation