Szabó Helga, a kutató zenepedagógus (1933-2011)
|
S |
zalad a hangkazetta szalagja s kristálytiszta, csengő
gyermekhangok egyenként, csoportosan, kórusban áradnak a hangszóróból. Egy ma
már szinte aranykornak tűnő időszak üzenete. Szabó Helga tanítványai dalolnak
örömmel, önfeledten, tiszta lélekkel. Hálásak lehetünk a modern technikának,
hogy ilyen varázslatok – bár „csak” a mindennapi elhivatott, ihletett és ihlető
zenei-pedagógiai munka gyümölcse, nem „produkció” – felidézhetők fél évszázad múltán
is. Igen, azok a gyerekek, akik ma a középgenerációt vagy a lassan nyugdíj felé
bandukolókat adják, úgy érezhették, ahogy a hangkazetta címe – egy dalszövegből
idézve – mondja: „Itt a világ közepe”.
Az angol változat – mert ilyen is készült Szabó Helga pályájára visszatekintve
– címe látszólag mást mond, tán közvetlenebb, kevésbé rejtélyes–szimbolikus, ám
ugyanúgy igaz, pontosan tükrözi azt, amit hallhatunk a felvételen: The Joy of Singing, Az éneklés öröme. Igen ez árad az üde gyermekhangokból. Annak
bizonyítékát is hallhatjuk benne, hogy igényesség, komoly munkával elért magas
minőség nincs ellentétben a dalolás szabadságával, önfeledt örömével. Csak hát
ehhez tanító-mester kell, aki szívvel-lélekkel és sokoldalú felkészültséggel
tudja elvarázsolni a reábízottakat. Szabó Helga ilyen tanár volt.
Életpályája
legfontosabb eseményeit egy kis könyvecske terjedelméig maga foglalta össze.
Egyik hálás tanítványa, dr. Bódissné Benkő Éva jelentette meg – Békei Ferenc,
egy rádiótechnikai lap tulajdonosának támogatásával – 2006-ban Egy élet a Kodály-módszer szolgálatában
címmel. A mozaikkockákból – néhány kisebb pontatlanság, szerkesztési hiba
ellenére – meggyőzően bontakozik ki egy elkötelezett, felkészült, lelkes és lelkesítő,
nemzetközi sikereit itthoni iskolai munkával megalapozó zenepedagógus arcképe.
Az életesemények, a pályafutás fontos pillanatainak felvillantása helyett
azonban maradjunk Szabó Helga szellemi örökségének hangzó dokumentumainál, s
folytassuk a személyes tanári munkán túlmutató tevekénységének bemutatásával.
Az
említett önéletrajzi könyvben külön szakasz foglalkozik a fent hivatkozott
hangszalag és az azt évekkel később követő hanglemez (LP) keletkezésének körülményeivel
is. A 2004-ben technikai szempontból felújított felvétel 1962-ben, a Kulturális
Kapcsolatok Intézete kezdeményezésére készült, s ez az intézmény forgalmazta
is. Annak idején Kodály Zoltán is az ének-zenei iskolai munka méltó
bemutatásának tartotta a hangkazettát, szívesen mutatta meg külföldi vendégeinek.
Az
1960-as évek végén Kodály műveinek angliai kiadója, a Boosey and Hawkes cég
felkérésére Szabó Helga újabb összeállítást készített. A mások (például Andor
Ilona) közreműködésével készült három (LP) lemezen természetesen angol nyelvű a
konferálás. Kodály írásaiból vett idézetekkel gazdagon megerősített elvi és
módszertani ismertetést tartalmazó angol nyelvű kísérőfüzettel jelent meg
1969-ben. Címe: The Kodály Concept of
Music Education (szerkesztő: Geoffry Russel-Smith). A budapesti Qualiton
(ma Hungaroton) cég készítette a felvételeket. A tartalom hitelességét a Kodály
Zoltánné által írott előszó is szavatolja. (A Kodály koncepció szerinti énektanítás
iránt változatlanul megnyilvánuló – földrajzi szempontból némiképp változó
súlypontú – nemzetközi érdeklődés indokolná korszerű hanghordozón való újra megjelentetését.
Arról nem is beszélve, hogy zenei köznevelésünk mai – nehézségekkel terhelt, de
végre a jobbítás némi reményével is kecsegtető – helyzetében magyar nyelvű kiadása
is kívánatos lenne. Talán nem csak azt a reakciót váltaná ki, hogy „persze,
könnyű volt akkor Szabó Helgának és másoknak olyan eredményt elérni, amilyent a
felvételek reprezentálnak”, hanem módszertani logikája, zenei igényessége okán
igazi útmutatóként is fogadhatná a zenepedagógus szakma.)
A Szabó
Helga nevével fémjelzett ének-zenei iskolai tankönyvek is hűen tükrözik a
gyakorló énektanár tapasztalatait. Előbb Nemesszeghyné Szentkirályi Márta, az
iskolatípust megálmodó és Kecskeméten elsőként megvalósító zenepedagógus munkatársaként
kapcsolódott be az 1960-as években a tankönyvírásba-szerkesztésbe. Az 1970-es
években induló máig használatos, példásan gazdag anyagú, széles és mély zenei
tapasztalatot kínáló tankönyvsorozatot pedig már maga jegyezte első helyen;
egyes köteteiben Dobszay László közreműködésére számíthatott.
Szabó
Helga megfogadta Ádám Jenő tanácsát, amelyet nevezetes, a Kodály koncepció
iskolai gyakorlatát megalapozó Módszeres
énektanítás című könyvének 1944 januárjában kelt előszavában írt. Ezek
szerint a bemutatott módszer nem megfellebbezhetetlen kánon, hanem olyan minta,
amely rugalmasan kezelhető: „[…] fúrjon-faragjon rajta, alakítsa, csiszolja a
legnagyobb tanítómester: a g y a k o r l
a t.” Persze ahhoz, hogy igazán eredményesen alakíthassa a tanár tapasztalata
alapján és a mindenkori adottságokhoz igazítva, nemcsak némi módszertani
fantázia, de alapos és sokoldalú zenei műveltség is szükségeltetik. Azt hiszem,
Szabó Helga ebben a tekintetben is kivételes személyiség volt az iskolai
énektanárként működő muzsikusok között. Erről tanúskodik a Nemzeti
Tankönyvkiadónál az 1990-es évek végén megjelent két kazetta-sorozat is. Bár
tudta ő jól, hogy a tanár közvetlen szellemi-zenei kisugárzását semmi nem
helyettesítheti, engedett a szükségnek, a kényszerítő felismerésnek: a modern
technika vívmányaival is segíteni kell a zeneileg kevésbé felkészült tanítókat
és tanárokat, s rajtuk keresztül a gyerekeket. Az alsó osztályok számára készült
a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában a Süss
fel, nap! című összeállítás négy része (1. osztály: Fehér liliomszál, 2. Arany
alma, 3. Zöld ágacska, zöld
levelecske, 4. Rózsám, violám),
melyeken „a tanító és konferáló szövegeket Szabó Helga mondja el a tanároknak
és a gyermekeknek”.
Muzsikáló évszázadok címmel
kazetta-sorozat folytatja a zenei ismeretek hangzó példatárát. Ezen a
kiadványon azt olvashatjuk, hogy „Készült Dr. Szabó Helga forgatókönyve és
zenei irányítása nyomán”, s az összekötő szövegnek nemcsak megírására, hanem
elmondására is maga a szellemi gazda vállalkozott. Az öt kazetta az ősi népek
(pl. japánok, mongolok, márik [cseremiszek]) és az európai középkor zenéjétől,
a reneszánszon, a barokkon és bécsi klasszicizmuson át a romantikáig és a XX.
század zenéjéig sorakoztatja a példákat.
Nem
kevesen a megmerevedéstől féltették–óvták a ”Kodály módszer” iskolai gyakorlatát.
Kodály Zoltán nevezetes Gyermekkarok
című cikkének (1929) egy szinte mellékesnek látszó (azóta persze sokszor
idézett) félmondatát – „rögtönözne minden épkézláb gyermek, ha hagynák” – vette
kiindulópontnak Szabó Helga, amikor új utakat akart törni az iskolai
énektanításban. 1976-tól 1982-ig jelent meg a négy kötetes Énekes improvizáció az iskolában című munka. A mottó-idézet
előzményéből kiderül, hogy Kodály nemcsak dallamokra, hanem szövegre is
gondolt, amikor a rögtönzés pedagógiai lehetőségére hívta fel a figyelmet.
Másutt kijelentette, hogy a kis tanulók nem hagyhatók magukra az
improvizációban, példát, mintát kell eléjük állítani. Szabó Helga ennek a
kívánalomnak is eleget tett a könyvében, a szöveget illetően Weöres Sándor
példájából kiindulva. Sőt azt a kodályi axiómát is figyelembe vette, hogy a
ritmus járjon elől a zenei készségek fejlesztésében. Innen indul, előbb a
pentatónia kínálta dallami lehetőségek irányába, majd Bartók Mikrokozmoszát
választotta vezetőnek a zenei szókincs gazdagításához, utána tér át a
díszítésekre és a többszólamúságra, hogy a végén a polifonikus szerkezetekig
(kánon, imitáció, fuga) vezesse a tanulókat. A tanártól is különös
felkészültséget igénylő program. Tán ez is volt az oka, hogy – amennyire meg
tudom ítélni – csak rövid életű „divatcikk” lett a Tanárnő kezdeményezéséből,
annak is inkább csak az első fejezeteiből. Igaz, a tanító- és tanárképzésben
sem jutott elég hely és idő erre az „extra” munkára; s nem utolsó sorban az
énektanítás kerete, az arra szánható idő is erősen csökkent.
Az
iskolai zenei nevelés gondjairól szólva nem kerülhetjük meg Szabó Helga hajdan
nagy vihart kavart és 10 hónapos hozzászólás-folyamot elindító vitaindító cikkét,
mely Torzulások a kodályi zenei nevelés általános iskolai alkalmazásában címmel a Muzsika 1980/2-es számában jelent
meg. Négy témakörben mutatta be a véleménye szerint Kodály eredeti intencióitól
eltérő, vagy egyes pontjait kizárólagosan, túl mereven értelmező hibás
gyakorlatot: a népdal az iskolai oktatásban, a relatív szolmizáció alkalmazása,
a dalkincs milyensége (olykor az értékelvűség megcsúfolásával), a tanárképzés
és továbbképzés hibái. A külső feltételek közül foglalkozott a már akkor
(ismételten) fogyatkozó óraszámokkal, illetve a tanterv és a tankönyvek
problémáival. Szabó Helga cikke állóvízbe dobott kő volt. A szerkesztőség
felkérésére 26 hozzászóló fejtette ki véleményét az év végéig húzódó vitában, s
azon túl, mondhatni, a zenepedagógus szakma egészét foglalkoztatták a felvetett
problémák. Megnyugtató megoldás a bajok orvoslására, tudjuk, nem következett a
vita során felvetett átfogó vagy részleteket érintő javaslatokból. (Utólag volt
olyan vélemény, hogy a szakmai kérdések nyilvánosság elé vitele nem volt
szerencsés, mert a hibák, a csekély siker vagy sikertelenség felemlegetése
érveket adott azok kezébe, akik – akár szakmai körökben, akár az oktatáspolitika
más területein – ellenezték a „Kodály módszer” alkalmazását, illetve általában
feleslegesnek tartották az iskolai énektanítást.)
Nemcsak
a jelenben körülnézve, hanem a múltba visszatekintve is a problémák, nehézségek
feltárásának szándéka vezette Szabó Helga tollát, amikor alapos kutatás
eredményeként megírta kandidátusi értekezését. Nem hőskölteményt, sikertörténetet
látott zenei nevelésünk korábbi évszázadaiban, évtizedeiben. Erről tanúskodik a
dolgozat címe: A magyar énektanítás
kálváriája. 1989-ben az Eötvös József Alapítvány támogatásával, de
lényegében magánkiadásban jelent meg még sokáig nélkülözhetetlen forrását adva
zenepedagógia-történeti tájékozódásunknak. Három nagy korszakot fog át a
tanulmány: a reformkortól a népiskolai törvény megjelenéséig, majd ettől a
fontos időponttól (1868) az iskolák államosításáig, végül az államosítástól
(1948) az 1980-as évek kezdetéig terjedő évtizedeket tekinti át. A szerző e
munkájával a magyar zenetörténeti kutatás eredményeihez is hozzájárult. Más
kutatási témákban is úttörő munkát végzett. Ezek eredményét jobbára a Magyar
Zene című folyóiratban adta közre. Közeledvén 1984, az Éneklő Ifjúság
alapításának 50. évfordulója e mozgalom történetének megírására vállalkozott. Közleménye
a zenetudományi lap 1983-as évfolyamának 4. és az 1984-esnek 1., 3. és 4.
számában jelent meg. E munka során időt s energiát nem kímélve az Országos
Széchényi Könyvtár aprónyomtatvány tárában felkutatta az ifjúsági kórusmozgalom
dokumentumait és a műsorlapokról és más dokumentumokról készült másolatokat – a
kutatásra kapott támogatásnak köszönhetően – kiállításon mutatta be a Fészek
Klubban és a kecskeméti Kodály Intézetben.
Szabó
Helga igyekezett feltárni Kodály Zoltán zenei közneveléssel kapcsolatos munkásságának
hátterét, a Tanár úr ilyen irányú tájékozódásának dokumentumait is. Különösen
érdekes közleménye volt, amely Kodály
Zoltán széljegyzetei címen jelent meg (Magyar Zene, 1982/3). E dolgozatból
megismerhetjük, hogy mennyire széleskörűen tájékozódott a Tanár úr a
zenepedagógiai irodalomban. Gondolatait, kritikai észrevételeit a
legkülönbözőbb pedagógiai művek és tantervek átnézésekor jegyezte fel, így is
alakítva a maga nézeteit.
Bár már
a Kodály-centenárium évében, 1982-ben lezárta az Iskolai énekgyűjtemény dalanyagát „feltérképező” dolgozatát Szabó
Helga, csak 1989-90-ben nyílt lehetősége a publikálásra (Magyar Zene, 1989/3.,
4., és 1990/4). Idézzük a szerző indoklását a Kodály és Kerényi György kiadványát
ismertető dolgozat megjelentetéséről: „E forrásjegyzék közreadását azért
tartjuk szükségesnek, mert benne azoknak a népdaloknak eredetéről szerzünk
adatokat, amelyek az ország valamennyi iskolájának tananyagát 40 éven át
meghatározták.” Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a bevált dal-repertoár
tiszteletben tartása mellett Szabó Helga tankönyvíróként azok közé tartozott,
akik az újabb népzenei kutatások tükrében frissíteni, gazdagítani akarták és
tudták az iskolásoknak szánt – az ő reménye szerint is életre szóló útravalót
jelentő – dalanyagot.
A
gyökerekhez nyúlt vissza akkor is, amikor – módszertani útmutató kötettel
kiegészítve – a Nemzeti Tankönyvkiadónál az 1990-es években megjelentette a nevezetes
1948-as Kodály–Ádám általános iskolai énekes könyveket, visszasegítve a szinte
már feledésbe merült alapművet a zenepedagógiai gyakorlatba.
Említsük
meg még a Járdányi hatása a magyar zenei
nevelésre című cikkét (Magyar Zene, 1992/1) és a Lendvai Ernőre emlékező
írását (Kitaszítottan, szabadon –
Magyar Zene, 1994/1). Külföldi kapcsolatai közül a japánt emelte ki Szabó Helga
azzal, hogy ottani élményeiről, ottani kollégáiról kis könyvecskét jelentetett
meg (Japán közelről. A Kodály módszer
eredményei Japánban. Budapest: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma,
2001). S ami még fontosabb, a Magyar Zenében már 1993-ban (2. és 4. szám),
illetve 1995-ben (4. szám) alapos elemzéssel, tudományos rendszerezéssel
mutatott be egy Japán gyermekdal gyűjteményt.
Minden
pedagógiai és tudományos közleményének bemutatására, de még felsorolására sem
vállalkozhattunk. (Nem térhettünk ki például a főiskolai oktatóként, külföldi
érdeklődőknek készített Pentatonic World
[1991] és Modal World [1995] című
munkáira.) Remélhetően akad majd hamarosan olyan ifjú kutató, disszertációt író
fiatal kolléga, aki Szabó Helga munkásságának teljes körű feltérképezésére és
bemutatására vállalkozik. A látókörünkbe került dolgozatai alapján, és nagy
vonalakban ismerve Szabó Helga egész tevékenységét, elmondhatjuk, hogy
munkásságában, életművében a gyakorlat és az elmélet, a zenei nevelői és a
tudományos feladatvállalás teljes egyensúlyban, elhivatottságról tanúskodóan
valósult meg. Példát mutatott és hasznos forrásokat adott a következő
generációknak.